A Szent Szűz római főtemplomának, a Santa Maria Maggiore bazilikának szentelési évfordulóját ünnepeljük ma. A legenda szerint a IV. Szent-ban Liberius pápa idejében az örök városban egy János nevű gazdag particius és felesége elhatározták, hogy vagyonukat a Szent Szűznek ajánlják fel. A Szent Szűz álomban megjelent a házaspárnak és tudtukra adta, hogy azon a helyen, amelyet másnap hó fog borítani, templomot emeljenek tiszteletére. A Szűzanya e szentélyét ezért Havas Boldogasszony bazilikának is nevezik. A felépített bazilikát III. Sixtus pápa díszítette remek mozaik képekkel annak emlékére, hogy az efezusi zsinat 431-ben hittételként hirdette ki Szűz Mária istenanyjai méltóságát.
Napi Igehelyek
MTörv 4,32-40
Kérdezősködj csak a régi napok felől, amelyek te előtted voltak, attól a naptól kezdve, hogy Isten megteremtette az embert a földön -- kérdezősködj az ég egyik szélétől a másikig, történt-e valaha ilyesfajta dolog, vagy lehetett-e hallani, hogy hallja egy nép Isten szavát, aki a tűz közepéből szól, mint ahogy te hallottad, s életben maradtál! Vagy hogy megtette-e Isten, hogy elmegy és nemzetet választ magának a nemzetek közül próbák, jelek, csodák, harc, erős kéz, kinyújtott kar és rettenetes látványok által, mindent aszerint, amit tiértetek tett az Úr, a ti Istenetek Egyiptomban, szemed láttára, hogy megtudd, hogy az Úr az Isten, s rajta kívül nincs más. Az égből szavát hallatta veled, hogy oktasson téged, a földön megmutatta neked felette nagy tüzét, s hallottad igéit a tűz közepéből, mivel szerette atyáidat, s kiválasztotta utódaikat. Éppen azért az ő nagy erejével kihozott téged Egyiptomból, s előtted járt, hogy igen nagy, s nálad erősebb nemzeteket eltöröljön utadból, s téged bevigyen helyükre és neked adja földjüket birtokul, mint ahogy azt ma is láthatod. Ismerd el tehát ma, és vésd a szívedbe, hogy az Úr az Isten fönn az égben és lenn a földön és senki más! Tartsd meg parancsait és rendeleteit, amelyeket parancsolok neked, hogy jó dolgod legyen neked, s utánad fiaidnak és hosszú ideig maradhass azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened majd ad neked.''
Mt 16,24-28
Akkor Jézus azt mondta a tanítványainak: ,,Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg önmagát, vegye föl a keresztjét és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, aki pedig elveszíti életét énértem, megtalálja azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megszerzi is, de az élete kárt szenved? Vagy mit adhat az ember cserébe a lelkéért? Mert az Emberfia eljön angyalaival Atyja dicsőségében, és akkor megfizet majd mindenkinek aszerint, amit cselekedett [Zsolt 62,13]. Bizony, mondom nektek: vannak néhányan az itt állók közül, akik nem ízlelik meg a halált, amíg meg nem látják az Emberfiát, amint eljön az ő országában.''