Az üdvösség útját járni meg kell tanulni. Kalazanci Szent József a szegény, nincstelen gyerekeknek akarta megtanítani az üdvösség útját. Minket is arra hív, hogy életünk példájával vezessük a körülöttünk élőket az üdvösség útján.
1556. vagy 1557. szeptember 11-én született José de Calasanz a spanyolországi Aragóniában, Peralta de la Sal falucskában. Kitűnő nevelést kapott a jómódú, főnemesi szülők útján. Heten voltak testvérek. Őt már kisgyermekként is "kis szent"-nek nevezték, mondják, hogy már gügyögő gyermekként különös áhítattal imádkozott. Több városban tanult, mindenütt nagyon szép eredménnyel. Társait imára, jóra vezette, vezéregyéniség volt köztük. Apja fényes karriert álmodott fiának, hallani sem akart az ifjú szándékáról, hogy pap szeretne lenni.
Napi Igehelyek
1Tessz 3,7-13
Ezért vigasztalást találtunk bennetek és a ti hitetekben, testvérek, minden ínségünk és szorongatásunk ellenére is, mivel mi akkor éledünk fel, ha ti állhatatosak vagytok az Úrban. Mivel is róhatnánk le hálánkat értetek Istennél a bőséges örömért, mellyel örvendezünk miattatok a mi Istenünk előtt? Éjjel-nappal igen buzgón esedezünk, hogy meglássuk arcotokat, és pótoljuk azt, ami hiányos még a hitetekben. A mi Istenünk és Atyánk, és Urunk Jézus Krisztus vezesse utunkat hozzátok! Titeket pedig gyarapítson, és tegyen gazdaggá a szeretetben egymás és mindenki iránt, ahogyan mi szeretünk titeket, s így szívetek erős legyen, feddhetetlen és szent Istenünk és Atyánk előtt, amikor Urunk, Jézus eljön minden szentjével. Ámen.
Mt 24,42-51
Legyetek tehát éberek, mert nem tudjátok, mely napon jön el Uratok. Azt pedig értsétek meg, hogy ha tudná a házigazda, melyik őrváltáskor jön a tolvaj, ébren volna és nem engedné betörni a házába. Legyetek tehát készen ti is, mert amelyik órában nem gondoljátok, eljön az Emberfia. Mit gondolsz, ki az a megbízható és értelmes szolga, akit az Úr házanépe fölé állít, hogy adja ki nekik az ételt kellő időben? Boldog az a szolga, akit ura, amikor megérkezik, ebben a munkában talál. Bizony, mondom nektek: minden vagyona fölé rendeli őt. De ha az a gonosz szolga azt mondja szívében: ,,Késik jönni az én uram'', és elkezdi verni szolgatársait, eszik és iszik a részegekkel: megjön majd az ura annak a szolgának azon a napon, amelyen nem várja, és abban az órában, amelyben nem gondolja. Darabokra szabdalja őt, és a képmutatók sorsára juttatja. Lesz majd ott sírás és fogcsikorgatás!