Szent Ignác a II. század elején szenvedett vértanúságot. Tudva, hogy Isten nem feledkezik meg róla, megerősíti a küzdelemben, vállalta a püspöki szolgálatot és a vértanúságot.
Valószínűleg Szíriában született az első század közepén. Antiochiában Euodiosz püspök után Szent Péter második utóda volt. Antiochia a római birodalom keleti részének székhelye volt, pogánykeresztényekből alakult itt először hitközség. Volt itt egy zsidókeresztény csoport is. A konfliktusokat csak gyarapította a gnosztikusokkal való küzdelem is.
A Domitianusz császár üldözése ugyan lényegében a lázongó zsidók ellen irányult, azonban a feljelentések miatt sok keresztény került vád alá, mivel nem volt hajlandó hitét megtagadni. Ignácot is feljelentette valaki 110 és 115 között, elfogták és állhatatossága miatt vadállatok elé dobásra ítélték.
Napi Igehelyek
Gal 5,1-6
Erre a szabadságra tett szabaddá minket Krisztus. Legyetek tehát állhatatosak, és ne vegyétek magatokra ismét a szolgaság igáját. Íme én, Pál, mondom nektek, hogy ha körülmetélkedtek, Krisztus semmit sem használ nektek. Újra tanúságot teszek minden ember előtt, aki körülmetélkedik, hogy köteles az egész törvényt megtartani. Elszakadtatok Krisztustól, akik a törvényben keresitek a megigazulást, kiestetek a kegyelemből. Mert mi a Lélek által, hitből várjuk a megigazulás reményét. Hiszen Krisztus Jézusban sem a körülmetélés nem ér semmit, sem a körülmetéletlenség, csak a hit, amely a szeretet által munkálkodik.
Lk 11,37-41
Miközben beszélt, egy farizeus megkérte, hogy ebédeljen nála. Ő bement hozzá, és asztalhoz ült. A farizeus pedig megütközött magában, amikor látta, hogy evés előtt nem mosott kezet. Ekkor az Úr azt mondta neki: ,,Ti farizeusok ugye megtisztítjátok a pohár és tányér külsejét? A bensőtök azonban tele van rablással és gonoszsággal. Esztelenek! Aki a külsőt alkotta, nem az alkotta azt is, ami benne van? Ami bennetek van, abból adjatok alamizsnát, és akkor minden tiszta lesz számotokra.