A közép-olaszországi Capistrano község szülötte (1386), ügyvéd és Perugia kormányzója, 30 éves korában megözvegyülve belép a ferences rendbe. Sziénai Sz Bernardinnak (ki a Jézus név tiszteletének apostola) élethosszig jó barátja. Kapisztrán is lelkes terjesztője a Szent Név tiszteletének. (Talán ő tanítja meg népünket a szép, csak magyar köszöntésre: Dicsértessék a Jézus Krisztus! [Laudetur Jesus Christus].) Utóbb pápai követ Európa-szerte, így eőször a huszita mozgalom visszatérítése során kerül kapcsolatba Magyarországgal. Őt bízza meg a pápa a török világhódító áradat ellen való keresztes védelmi hadjárat meghirdetésével (1453-tól). Ebben igazi támogatást csak a magyar néptől és a szentéletű Hunyadi János törökverő hőstől kapott. A két Jánost lelkes barátság köti össze, hadi téren Hunyadi műve, lelkileg Kapisztráné a nagy nándorfehérvári (ma belgrádi) diadal (1456. július 21-22.). Emléke a déli harangszó, Angelusz (Úrangyala) és Urunk Színeváltozása ünnepe is (lásd augusztus 6.). II. Mohamed Európa elleni nagy támadása összeomlott, Magyarországról is jó 70 évig távolmaradt még a török. Mindkét hőst a harcterek járványa vitte halálba még azon évben. Kapisztrán Sz János 1456. október 23-án halt meg. Sírja az akkor magyar szerémi Újlakon (Ilok) volt. A magyar honvédségnek hivatalosan is védőszentje 1945-ig.
Napi Igehelyek
Ef 2,1-10
Titeket is életre keltett, akik halottak voltatok vétkeitek és bűneitek miatt, amelyekben éltetek egykor ennek a világnak szokása szerint, a levegőben uralkodó fejedelemnek engedelmeskedve, annak a léleknek, amely most a hitetlenség fiaiban működik. Egykor mi is mindnyájan ezek között éltünk, mikor követtük testünk vágyait, és teljesítettük a test és az érzékek kívánságait. Természetünknél fogva a harag fiai voltunk, akárcsak a többiek. De Isten, aki gazdag az irgalmasságban, igen nagy szeretetéből, mellyel szeretett minket, noha bűneink miatt halottak voltunk, Krisztussal együtt életre keltett - az ő kegyelméből üdvözültetek -, vele együtt feltámasztott, és az égiek közé helyezett el Jézus Krisztus által, hogy megmutassa a jövendő időkben kegyelmének bőséges gazdagságát hozzánk való jóvoltából Krisztus Jézusban. Mert kegyelemből üdvözültetek a hit által. Ez nem tőletek van, hanem Isten ajándéka: nem tettek által, hogy senki se dicsekedjék. Hiszen az ő műve vagyunk, Krisztus Jézusban jótettekre teremtve, amelyeket Isten előre elkészített, hogy bennük éljünk.
Lk 12,13-21
Valaki megszólította a tömegből: ,,Mester! Mondd testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget!'' Ő azt felelte neki: ,,Ember! Ki tett engem bíróvá vagy végrehajtóvá közöttetek?'' Aztán így szólt hozzájuk: ,,Vigyázzatok és őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert nem a vagyonban való bővelkedéstől függ az ember élete.'' Példabeszédet is mondott nekik: ,,Egy gazdag embernek a földje bőséges termést hozott. Akkor így gondolkozott magában: ,,Mit tegyek? Nincs hová gyűjtsem a termésemet.'' Majd azt mondta: ,,Ezt fogom tenni: Lebontom magtáraimat, nagyobbakat építek, és oda gyűjtöm minden termésemet és vagyonomat. Azután azt mondom lelkemnek: Én lelkem! Van sok javad, sok esztendőre eltéve; nyugodjál, egyél, igyál, élvezd az életet!'' Isten azonban így szólt hozzá: ,,Esztelen! Még az éjjel számon kérik tőled lelkedet. Kié lesz mindaz, amit szereztél?'' Így jár az, aki kincset gyűjt magának, és nem az Istenben gazdag.''