A HÍVEK ÜDVÖZLÉSE UTÁN: A mennyei Atya szeretete gyűjtötte össze a hívő népét. A mai vasárnap a remény napja. Reménységünk alapja nem saját jóságunk és érdemeink, hanem Isten irgalmassága. Fiát azért küldte, hogy megszabadítson a bűnöktől és büntetésüktől. Bűnbánó szívünket irgalomért emeljük Szabadító Istenünkhöz.
ELSŐ KÖNYÖRGÉS UTÁN: Mint egykor a szülőföld zsinagógáiban, pusztákon, vízparton és hegyoldalakon, közénk lép az Isten. Szavával a szeretet parancsát hirdeti. Tanít bennünket, hogy életünkben tanítását valóra is váltsuk. Ezzel a kézséggel hallgassuk Isten igéjét.
FELAJÁNLÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: Isten tulajdona vagyunk, feltétlenül rendelkezik velünk. Áldozatunkkkal kifejezzük előtte, hódolatunkat, elismerjük legfőbb Urunknak és parancsolónknak. Szerény ajándékaink kifejezik szándékunkat. Isten elfogadja, természetfeletti rendbe emeli és visszaadja. Miközben az Atya színe elé tesszük ajándékunkat, mi leszünk gazdagabbak.
ÁLDOZÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: A templom a mennyország előcsarnoka. Istennel találkoztunk. Láttuk, hallottuk őt, de még csak a hit szemével. Egykor majd színről-színre fogjuk látni. Hódoltunk előtte, majd visszatérünk dolgainkhoz. Ez csak kezdete az örök hódolatnak. Szívünkbe szártuk a kenyér színében. Köszönjük Istenünknek az üdvösség előízét, amelyben ma is részesített bennünket.
a) Mi a bűm, hogyan kell értelmeznünk? A válaszba sokféle árnyalat vegyül. A bűnös cselekedet megfogalmazásában még nincsenek eltérések. Isten ellen az vétkezik, aki törvényei ellen cselekszik. Személyesebben is megfogalmazhatjuk: bűnt az követ el, aki Isten ellen cselekszik. A további kérdések már szemléleti különbségekhez vezetnek. Ezek közül leginkább ez a kérdés vár tisztázásra. Az nyilvánvaló, hogy az az igazán bűnös cselekedet, amikor elfordulunk Istentől, és saját akaratunkat követjük. Most már nem az örök élet, hanem a kárhozat útján járunk. Ezzel elvesztettük a megszentelő kegyelmet és így Isten barátságát. Mi azonban ezeknek a szavaknak az értelme, amelyekkel Jézus fordul a mai evangéliumban a bénához? Bűneid meg vannak bocsátva. És mi a hallgatóság megbotránkozásának az oka: Ki bocsáthatja meg a bűnöket, ha nem egyedül Isten? Emberi kapcsolatainkban lehet-e ehhez valami hasonlót felfedezni? Mit jelent számunkra az, ha valaki megbánt, megsért minket? Ilyenkor valaki nem az igazságnak megfelelően cselekszik velünk szemben és ezzel megsérti méltóságunkat, ezért sértve érezzük magunkat, esetleg harag ébred szívünkben. Ezt konkrétabban is meg lehet fogalmazni. Valakinek kötelessége lenne, hogy kinyilvánított akaratunk szerint cselekedjen, és ezt mégsem teszi meg, szembefordul akaratunknak és ezzel megsért minket. Lehet-e valami hasonló Istennel való kapcsolatunkban? Először azonban nézzük az evangéliumi elbeszélést.
b) A béna meggyógyításának középpontjában nem a csodás gyógyítás áll, hanem Jézusnak azok a szavai, amelyek azt közlik, hogy bűnei bocsánatot nyertek. A választott nép vallásos szemléletében összefüggés volt a bűn és a betegségek között. A betegséget a bűn büntetésének tartották (vö. Jn 5,14). Jézus azonban a vakon született meggyógyításával kapcsolatban azt is mondja, hogy ez az összefüggés nem vonatkoztatható minden esetre (Jn 9,2-3). Most azonban, amikor először a beteg bűneit bocsátja meg, ezzel jelzi, hogy ez fontosabb a testi gyógyulásnál és azt is kifejezi ezzel, hogy mielőtt testileg gyógyítaná meg a beteget, először meg kell szabadítani őt a Sátán befolyásától. Jézus szavai, amellyel kinyilvánítja a bűnök megbocsátását, azt jelzik, hogy a rossznak itt van a legmélyebb gyökere. A testi bajtól való megszabadítás csak kiegészítése ennek. A gyógyítás Jézus szavai szerint azt is aláhúzza, hogy bűnbocsátó szavait egészen komolyan kell venni, ahogyan ezt a szavak jelentése jelzi. Amikor meggyógyítja a beteget, ami emberi szempontból nehezebb, mint a bűnök megbocsátása, ezzel azt juttatja kifejezésre, hogy azokat a szavakat is komolyan kell venni, amelyekkel bűneitől szabadítja meg őt. A béna meggyógyításában megnyilvánuló isteni hatalmat nem gyakorolhatja olyan ember, aki magának úgy tulajdonítana bűnbocsátó hatalmat, hogy azzal valójában nem rendelkezik. Ez valóban káromkodás lenne. A béna meggyógyításának elbeszélése tehát különlegesen aláhúzza, hogy Jézusnak hatalma van a bűnök megbocsátására. A Messiás működéséhez hozzátartozik a bűnök bocsánata. Sőt, az üdvösség teljessége a bűnök megbocsátásában valósul meg. Az üdvösség isteni ajándékának teljességében akkor részesülünk, amikor minden valósággá fog válni, ami ehhez szükséges. Ez akkor következik be, amikor Jézus feláldozza magát a kereszten. Amikor azonban Jézus most megbocsátja a béna ember bűneit, ezzel jelzi, megérkezett Isten országa, amelyet a próféták megjövendöltek. "Íme jönnek a napok mondja az Úr , amikor új szövetséget kötök Izrael házával, Júda házával törvényemet a bensejükbe adom, és szívükbe írom, mert mindnyájan ismerni fognak engem, a legkisebbtől a legnagyobbig, mivel megbocsátom bűnüket, és vétkükre nem emlékezem többé." (Jer 31, 31-34)
c) Mindezek után térjünk vissza az elején feltett kérdésre. Mi a bűnnek az a rosszasága Isten előtt, amely igazi megbocsátást igényel? Mi az, ami kiváltja Isten haragját? természetesen jelképes értelemben. Ehhez szükség van arra a megfontolt szabad akaratra, amelynek következtében valóban felelősek vagyunk egy rossz cselekedetért. A legfontosabb szempont, hogy Isten kötelez minket a szolgálatára, az üdvösség művének előmozdítására. Ez a kötelezés akaratunkat nem megköti, hanem felszabadítja. A bűn rosszaságát így foglalja össze az "Egyház a modern világban" című zsinati konstitúció. A bűn elszegényíti az emberi létet (13), elősegíti a test lázadását (13), meggyengíti, elsötétíti az értelmet (15), minél maradandóbban van jelen szívünkben, annál jobban megvakítja a lelkiismeretet, megsebesíti szabadságunkat (17), az ember halálát, emberi létünk szolgaságát mozdítja elő (18, 41), eltorzítja a világ igazi arculatát (39), rosszá teszi emberi tevékenységünket (37), tévedéseknek és a rossznak a forrása (58), nehézzé teszi a béke elérését (78), megzavarja a történelmet, el akarja téríteni a helyes irányból (40). Növeli azt a rendezetlenséget, amely olyan környezetet teremt, amely további bűnökre indít (vö. 23, 25),13), és egyre súlyosabbá teszi a bűnös helyzetet, egyre kedvezőtlenebbekké életünk körülményeit. Ezek a szempontok jól megvilágítják, hogy milyen szomorúan nézi Isten a vétkező embert, mennyire helyteleníti cselekedeteit. Ez a bűnről és a bűnös emberről felvázolt kép azonban azt is nagyon jól kiemeli, milyen örömmel kell fogadnunk Jézus bűnöket megbocsátó szavait és mennyire fáradoznunk kell a kegyelem segítségével azon, hogy felszabaduljunk a bűn szolgaságából. MK
Az adósságot meg kell fizetni: ez elég világos tény. Akinek bűn-adóssága van, annak büntetés jár: ezzel az adósság "letudódik", az adós föl van mentve, adóssága jóvá van téve. Legalábbis ez a büntetés célja az emberek között.
Isten igazságossága ennél nagyobb: végtelen. Ő azzal menti föl az embereket, hogy megbocsátja "adósságukat", a bűnüket. Mindnyájunknak megbocsát. Ezt sose feledjük! Nem szabad, hogy bántson, nyugtalanítson ez a tény, hanem épp ellenkezőleg: tegyen szabaddá és jólelkűvé a felé, aki a mi megbocsátásunkra szorul.
Első olvasmányhoz / Iz 43,18-19.21-22.24-25
Izrael sorsán látjuk Isten ítéletének súlyosságát, de egyben hűségének hatalmát is. Az üdv meghirdetése Izajásnál a népnek szól, amely a babiloni fogságban, számkivetésben él, és nem tudja, van-e jövője. Isten maga fog beleavatkozni népe sorsába, ahogy tette a hajdani időkben, mikor kivezette őket az egyiptomi fogságból. Isten újra népéhez fordul majd, és megbocsátja bűneit. Ez az "újdonság" a régihez képest, a tulajdonképpeni megszabadítás. Először belső megtérésre indítja a népet, s csak aztán lehetséges a külső hazatérés a fogságból. (43,18-19: Iz 65,17; 2Kor 5,17; Jel 21,5 # 43,21: 1Pt 2,9-10)
Válaszos zsoltár / Zsolt 41(40),2-3.4-5.13-14
Könyörgés gyógyulásért és megőrzésért
Szentleckéhez / 2Kor 1,18-22
Az apostolnak oka van, hogy a korintusiakkal szemben hivatkozzék a maga kifogástalan életmódjára és szavai egyenességére. A meghirdetett látogatás elmaradt, és ezért ellenségei megbízhatatlannak nevezték. Az ilyen vád nemcsak Pált érinti, hanem az evangéliumot is, amelynek ő a hírnöke. Pál nem olyan ember, aki igent mond és nemet gondol. Isten követein kell, hogy áttündököljön Istennek saját igazsága és egyenessége. Isten a tökéletes Igen: biztosít erről megtestesült Fia, akiben Isten ígéretei megvalósultak, biztosít minket a Szentlélek is, akit a keresztségben befogadtunk. Most hát oly világosnak, tisztának kell lennie életünknek, mint az ámen, melyet a liturgia ünneplésében, a Szentség vételekor mondunk ugyanazon Léleknek erejében. (1,19: ApCsel 18,5; 16,1; Mt 5,37 # 1,20: Jel 3,14 # 1,21-22: 1Jn 2,20.27; Ef 1,13-14; 4,30; Róm 5,5; 8,16)
Evangéliumhoz / Mk 2,1-12
A mai szent szakasz közepén ott a bűnbocsánat kijelentése. Jézusnak tehát nemcsak tanításra van hatalma, nemcsak ördögűzésre és betegek gyógyítására (Mk 1, 21-45). Jogot tulajdonít magának a bűnök megbocsátására, s ez nemcsak szokatlan, hanem az írástudók szemében istenkáromlás is! És igazuk van: senki sem bocsáthat meg bűnt, csak maga az Isten. Jézus nem vitatja ezt. Nem javítja ki őket, de a beteg meggyógyításával isteni teljhatalmát bizonyítja nekik. Először jelennek meg itt Szent Márknál az írástudók, és rögvest kitűnik ádáz, makacs ellenkezésük. (Mt 9,1-8; Lk 5,17-36 # 2,5: Iz 33,24; Jer 31,34; Mt 1,21; 26,28; 16,19; 18,18)
Szentségre várva
Jézusban miénk a bűnbocsánat, az Ő szava és vére által, "mely értetek és sokakért kiontatik". Ez a Vér köt egységbe minket Ővele és rajta keresztül egymással, hogy mindig tudatában legyünk, mindnyájan bocsánatot nyertünk és bocsánatot kell adnunk.
Elmélkedés
"Megbocsáttatnak a te bűneid." Jézus szíve, bűnösök menedéke
Óh e szívből források törtek elő, hogy a világot minden bűntől tisztára mossák. Az áldozati bárány szívéből imádat és fönséges dicséret szállott a Legmagasabbnak trónusához, mint a bűntelen, a szent Istenfiúnak hatalmas válasza a bűnös ember lázadására. A lelkek hajójának szédítő erejű kormánycsavarodása ez, végleges elfordulás a bűn miazmás szigeteitől, és szent beirányulás a tisztaság és világosság örök kontinensei felé.
A Getszemániban Jézus mindnyájunkért gyászol nagy engesztelő fájdalommal. Melyik szív maradna itt hideg? Isten értünk reszket, értünk szomorú, értünk zokog, mert szeret. Odaadja magát, mert szeret. Mélységes fájdalom ül Isten-arcán, szépséges vonásait mint gyászfátyol borítja. Ajkán engesztelő panasz; hallom, -- óh nekem szól, egyenesen nekem, senki másnak, mint nekem. "Te is megterheltél engem; te is fájdalmammá lettél, keserű, szomorú színjátékká nekem. Nézd, téged is visellek; nézd, átölellek, felemellek, kiveszlek a bűn nyomorából. Tudod, hogy honnan mentelek? Tudod, hogy merre vitt sok szörnyű elesésed? Most fogom a kezed, most tiszta vagy, mert áldozat lettem helyetted, mert nagyon szerettelek. És tudod, hogy a szeretetem erősebb, mint a vágyad: Tudod, hogy a szívemnek kiszökkenő szikrája életfogytiglan éget? Tudod, hogy az én áldozatos szívem, a boldogságos szenvedések- és gyötrelmes örömöknek szánt kohója téged vár, téged keres? Gondolj, óh gondolj erre mindig."
Ez a fényesség megremegtet engem. Lelkemnek legmélyén eszmélek rá, milyen számlálhatatlanok a bűneim, a botlásaim, mennyi szeretetlenség vádol, mennyi közönyösség tompítja Isten-szolgálatomat, mennyi hanyagság, elfeledkezés, mennyi lélektelenség szűrődik tetteim közé, mily tévedtek a gondolataim, milyen szétszórt az áhítatom. Ó beh szomorú, beh szomorú színjáték vagyok neked Uram!
De te eljöttél, a bűneimért jöttél. Értem jöttél, s hogy tiszta legyek, elviszed a bűneimet. Óh, mi vérharmatos szőlőtőkénk! Óh mi verítékes magvetőnk! Óh hogy bűneink emléke izzítsa ki szeretetünket, és minden ízünkben reszketve érezzük meg alázatos függőségünket, és örökké kielégíthetetlenül tudhassuk, hogy tüzesebben kell szeretnünk, forróbban ölelnünk téged, hogy minden lángunk halvány mécsvilág a te szívednek sugárzó napkorongja mellett. A Szív mellett, melynek lobogó tiszta vérét az értünk való gyötrelem verítékcseppekben sajtolta ki arcodon! (Prohászka: ÖM, 7:11; 286)
+
Kérdezhetjük: hol a helyünk ebben az evangéliumi történetben. Talán a négy tanítvány között, s a barátunkat kell Jézus elé vinnünk -- leleményes és bátor hittel. Akár úgy, hogy helyette is mi higgyünk. Vagy mi magunk vagyunk bénák, s mások cipelnének elébe. De az sem lehetetlen, hogy csak tanúi lehetnénk efféle találkozásoknak, ha éberebbek volnánk. Az elbeszélést mindenesetre élő, jelenre villanó figyelemmel olvassuk. Jézus hatalma azóta sem kisebb, s ha tetőt megnyitó hittel találkozik, mosolyogva teszi a legnagyobbat is. (Jelenits: Betű és lélek, 39)
+
Bűnbánatról
