A HÍVEK ÜDVÖZLÉSE UTÁN: Amikor belépünk az Úr hajlékába, a ház gazdája: mennyei Atyánk fogad bennünket. Elénk áll mint védelmezőnk és szabadítónk. Isten ereje elsősorban lelkünket védi a kísértésektől és a bűntől. A bűnbánat imájával ajánljuk magunkat az Úr oltalmába.
AZ ELSŐ KÖNYÖRGÉS UTÁN: Vannak, akik saját fejük után mennek. Vannak, akik embertársaik szavára hallgatnak. Bennünket az élet Szerzője irányít utainkon. Az ige liturgiájában az istenfiúság életszabályait halljuk Isten szavai által.
FELAJÁNLÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: Az áldozat bemutatásakor Megváltónk vezet Isten trónja elé. Amikor újra felizzik keresztáldozata, mi is Istennek adjuk jó gondolatinkat, igaz szavainkat, jóakaratú tetteinket. Krisztus végtelen értékű ajándékához csatolva a Szentháromság elfogadja bűneink jóvátételére, lelkünk javára.
ÁLDOZÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: Az Úr testének vétele megerősít minket, megvidámítja szívünket. Mennyei Atyánk üres lélekkel senkit sem enged el a szentmiséről. Aki nem áldozhatott, az is vigye haza Isten szavát., hétközben tanításáról az is elmélkedjék.
Jól ismert jelenetről hallottunk az evangéliumban ma: Jézus lecsendesíti a vihart, amely már-már elsüllyedéssel fenyeget. Olyan az egész történet, hogy egy kis fantáziával egy mesekönyvbe is beleillene. Innentől kezdve az embernek az az érzése, hogy mintha meg sem történt volna ez az egész, mintha tényleg csak mese lenne. S utána egy lépés az, hogy azt mondjuk, hogy Jézus Krisztus csak egy nagy hatású ember volt, akiről ilyen mesék terjedtek el halála után, sőt még egy lépés és azt lehet mondani, hogy ez a Jézus talán nem is élt, egy kitalált mesefigura.
Tény az, hogy a mai evangéliumi jelenet csak annak mond valamit, aki hittel, igaz hittel közelít az egészhez. Aki hittel szemléli, az felteheti a kérdést: mit akar üzenni nekünk ma ez a történet; miért került bele ez a Szentírásba a Szentlélek sugallatára, hiszem még bizonnyal annyi más, hasonló eset történt Jézussal. Miért hát pont ez a történet és pont így maradt ránk, ahogy ránk maradt?
Ha még egyszer végigpergetjük az eseményeket figyelmes szemmel, akkor figyelemreméltó az, hogy Jézus a dühöngő vihar kellős közepén nyugodtan alszik a bárka végében. A figyelmes szemlélőnek itt felvillan az, hogy Jézus, az Isten Fia teljesen emberré lett értünk: őt sem kímélték az emberi test elfáradásának törvényei. S igencsak kimerült lehetett, hogy ilyen nyugalommal tud aludni, s igencsak sokat működhetett aznap, hiszen mindez este történik.
Szélvihar dobálja a bárkát, s a tanítványok halálra rémülnek. A figyelmes szemlélő itt ismét egy furcsasággal találkozhat. Tudjuk, hogy Jézus tanítványi közül nem egy tapasztalt halász volt pontosan azon a tavon, amelyen most éri őket ez a vihar. Vagyis nem először kerülnek életükben ilyen helyzetbe, s azelőtt bizonnyal tapasztalattal és hidegvérrel már megbirkóztak ilyen esetekkel. De most mégis halálra rémülnek a tapasztalt halászok. Felköltik hát Jézust azzal, hogy "Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk?" Meglehetősen felnagyítva tálalják a helyzetet Jézusnak, mert korántsem lehetett oly életveszélyes a helyzet nekik a tapasztalt hajósoknak. S akkor Jézus lecsendesíti a vihart és agy feddi meg tanítványait: "Miért féltek? Még mindig nincs bennetek hit?"
Ennek az esetnek lelki történései megismétlődnek a keresztény ember életében. Az olyan keresztényében, aki hitét igyekszik komolyan megélni, de még az nincs egészen kiforrva. Megtapasztalja az illető Isten jelenlétét életében, főleg imáiban. S ebben a légkörben felötlik benne az a téves elképzelés: "Isten velem, engem semmi baj nem érhet". S ebben a rózsaszín világban elég egy hétköznapi csapás. Nem kell valami nagyon tragikus dologra gondolni, csak egy olyanra, ami bárkivel megesik. S a csapástól ez a rózsaszín világ egy csapásra összeomlik benne: "Hol az Isten? Miért engedte meg ezt az Isten? Isten, nem törődsz azzal, hogy elveszek?" Ilyen és ehhez hasonló kérdések merülnek fel. Aki ilyen kérdéseket tesz fel, annak még kiforratlan, gyerekes a hite.
Jézus válasza az apostolokhoz neki is szól: "Miért félsz? Még mindig nincs benned hit?"
Milyen ez a hit, melyet Jézus számon kér? Ez a hit végtelen bizalom az Istenben. Annak tudatos megélése, hogy bármi történik életemben, arról tud Isten, ahogy ő maga mondta: "nem vész el egy hajszál sem fejetekről." S ami történik azt megengedi, mert, mert ő mindig jót akar nekem. Az a bizalom ez, melynek jegyében Jézus angyali nyugalommal tud aludni a dühöngő viharban, mert egy kis vihar nem tudja kizökkenteni őt az Isten gondviselő jóságába vetett hitből.
Az a hit ez, amely tudja az, hogy Isten az őt szeretőket próbára teszi. De nem szadizmusból, nem rossz szándékból, hanem azért, mert "akik Istent szeretik, azoknak minden javukra válik".
Az a hit ez, melyet Jézus számon kér, amely tudja azt, hogy Jézus azzal, hogy meghívta őt tanítványai közé nem vette ki a világból, ahogy Jézus az utolsó vacsorán imádkozott: "Nem azt kérem tőled, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy óvd meg őket a gonosztól".
Az a hit ez, amely nem ölbe tett kézzel várja hogy ölébe repüljön a sült galamb, hanem tudja azt, hogy neki is tennie kell valamit azért, hogy Isten Országa terjedjen a földön, hogy ez a világ szebb, jobb és boldogabb legyen.
Amikor Jézus lecsendesíti a vihart, az apostolokat félelem fogja el: "Ki lehet ez, hogy még a szél és a tenger is engedelmeskedik neki?" Félelmük tükrözi, hogy még nem helyes kapcsolatuk Istennel, még nem értették meg Jézus tanítását a mennyei Atyáról. Mert a mi Istenünknél nincs helye a félelemnek.
A mai vasárnap erre a kérdésre adj választ: neked milyen Istenképed van? Olyan a te Istened, akitől félni kell, aki üvegbúra alá tesz ebben a világban, hogy semmi baj ne érjen? Olyan Istent imádsz, aki nem is létezik? Ha valami hiányosságot találnál hitedben nem kell feladnod: kérd Istent, hogy adja meg számodra azt a hitet, melyet Jézus számon kért apostolaitól, az a hitet, amellyel az igazi létező és egyetlen Istent megismerheted.
