Izgalmas részt hallottunk a mai evangéliumban: belepillanthattunk Jézus Krisztus legmeghittebb pillanataiba, amikor imádkozik, amikor a Fiú beszélget az Atyával. Mint minden szó az evangéliumban ez sem véletlenül került papírra: Jézus ebben az imájában mély igazságokra tanít bennünket.
Rögtön megüti fülünket az első mondat: "Magasztallak téged, Atyám, ég és föld ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek! Igen, Atyám, így tetszett ez neked!"
Első hallásra talán úgy tűnik, hogy az elkeseredés imája ez, mert Jézusnak nem sikerült megnyerni ügyének a zsidók vezetőit: a főpapokat, az írástudókat és a farizeusokat. De ha alaposabban megnézzük, láthatjuk, hogy szó sincs itt elkeseredésről: a legtisztább és legnagyobb öröm járja át. Jézus afölött örül, hogy az okosak elől elrejtve maradt tanításának értelmes, s az egyszerű emberek befogadták azt. Íme egy újabb példája annak, hogy az Isten útjai nem azonosak az emberek útjaiva, s az Isten gondolatai nem azonosak az emberek gondolataival.
Jézus imája nemcsak akkor volt időszerű, mikor elhangzott, hanem ma talán még inkább az. Mert gondoljuk arra, hogy korunkban hogyan bálványozzák a tudást, a tudományokat. Minden komolyabb, felelősségteljesebb álláshoz, érettségi, vagy netalán diploma szükséges. A diploma, érettségi követelményei évről évre növekszenek, már-már a tejesíthetetlenség határáig. A magas követelmények már kisiskolás korban elkezdődnek. Megdöbbentő tapasztalat számomra, hogy gyerekeknek tanítva hittant, néha-néha megkérdezem vagy elmondják, hogy miket tanulnak. Elképesztő számomra, hogy bizonyos dolgokat már harmadikban megtanulnak, amit én annak idején mondjuk ötödikben tanultam meg. Ez a feszített menetrend azzal jár, hogy ha valaki nem fogja fel elsőre, ha valaki egy lépéssel lemarad, akkor azt a lépést szinte lehetetlen behozni. Remek alkalmat ad a feszített tanulmányi rend arra a gyerekeknek, hogy már korán kialakuljon benne egy kisebbségi érzés, amit aztán végighurcol egész életén.
Korunk tévedése abban áll, hogy azt képzelik: a tudás megtanít élni. Ez egy óriási tévedés. Emlékszem, hogy az egyetemen a teológiát - a szent tudományt - tanító professzoraim között voltak olyanok, akik tudása kétségkívül igen magas nívón állt, de emberségből elégtelenre vizsgáztak volna.
Sokan azt képzelik, hogy a vallás a hit is az ismeretek halmaza. Ha így lenne, akkor a Szentírás egy hatalmas enciklopédia lenne, telis-tele mindenféle ismeretekkel. Az képzelik, hogy a teológia, mint tudomány elegendő a hithez, elegendő ahhoz, hogy valaki papként ténykedjék. Ezzel szemben áll tapasztalatom. Az egyetemen sikerült eljutni odáig, hogy megírtam a licenciátusi dolgozatom, precízen, eleget téve a tudományos követelményeknek 63 oldalon keresztül. Minap a kezembe került ez a dolgozat. Elgondolkodtam, hogy próbáltam volna meg ennek a dolgozatnak nyelvezetén, szintjén keresztül tanítani a hittant, biztos, hogy egy hét múlva senki se járt volna hittanra.
Kedves testvérek! Az evangélium nem használati utasítás az élethez, hanem maga az élet. Ha megáll a szív, és megszűnik az élet a tudomány egy lépést sem tehet már az érdekünkben. Egy okos szót sem tud szólni hozzánk, ha lebénul az agy. Egyetlen vigaszsugarat sem tud küldeni nekünk, ha műtét közben az orvos kezében megbillen az operálókés, a szike. De nem tud felemelni egy levertségből, megaláztatásból, lelki ernyedésből sem. Nem oldja meg a szenvedést a bánatot, a céltalanságot és legkevésbé a halált. Ha az ember elveszítette a hitet, hogy örökké él, teljesen mindegy, hogy csak néhány órája, vagy még néhány éve van hátra. Ebből is látszik: az órák és a napok fontossága, vagyis a tudomány áldásainak értelme is csak az örök élet hitében válik igazán értékessé.
Az evangélium, a keresztény hit az, ami igazán értelmet ad életünk minden percének, és megtanít úgy élni, hogy értelme legyen minden gondolatunknak, szavunknak, cselekedetünknek. És itt nincs szükség a tudományok tolvajnyelvére, elvont ismeretek, információk tömegére, kitűnő bizonyítványra, diplomára, csak Istent befogadó egyszerű szívre. Így már megértjük Jézus imáját: "Magasztallak téged, Atyám, ég és föld ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek! Igen, Atyám, így tetszett ez neked!"
Úgy tűnik, hogy a hit világában egy egyszerű embernek könnyebb dolga van, mint egy tudósnak. Hiszen gondoljunk bele: hány meg hány tudós szenved meg éveken keresztül hitéért, mert bizonyos hitigazságokat nem tud összeegyeztetni emberi tudásával: hogyan lehet az Isten emberré, hogyan lehetséges a Szentháromság és még sorolhatnám tovább.
Az egyszerű ember ezzel szemben nem csinál problémát a hitigazságok értelmezéséből: éli a hitét és megtapasztalja annak értelmét.
Ez azonban nem zárja ki azt, hogy hitünk érdekében bizonyos tanulmányokat kellene folytatni. Akármilyen furcsán hangzik: ez minden megkeresztelt ember kötelessége. Hitünk kimeríthetetlen és végtelen. Abban a pillanatban, mikor valaki azt mondja: nekem ez már tökéletesen elég, elkezd visszafelé csúszni. A hitéletben csak előre-, vagy hátramenet van, megállás nincs. Oly szomorú tapasztalnom, hogy abbamaradt képzés, hittan miatt a felnőtteknek valami rettenetesen zavaros fogalmai vannak hitünkről. Ezek a zavaros ismeretek kitűnő alkalmat adnak a szektáknak, hogy megzavarjanak minek és eltérítsenek katolikus hitünktől.
Művelni kell tehát hitünket. Amíg megteheti valaki, hittanra jár. A hittan nemcsak elsőáldozásig, bérmálkozásig szól. Az igazi az volna, ha a szülők is járnának hittanra és ahol csak lehet ilyen hittanok léteznek.
Művelni kell hitünket olvasmányok alapján. Mindenekelőtt a Szentírást olvasva, ami Isten szava hozzánk. Aztán különböző lelki olvasmányokat olvasva. Ma ezeknek a lelki és vallásos könyveknek széles választéka áll rendelkezésünkre. Kérdezzük meg, kérjünk tanácsot papjainktól, s ők biztos tudnak ajánlani egy-egy jó könyvet és a beszerzésében is segítenek.
Kedves testvérek! Ez legyen a mai vasárnap üzenete: ne dőljük be a tudományok mindenhatóságának, hanem mindenekelőtt hitünket tartsuk szem előtt. Azt a hitet, mely megtanít élni, mely értelmet ad életünk minden percének, s azt a hitet, melyet törékeny cserépedényben őrzünk: ezért azt szüntelen ápolni és fejleszteni kell.
Ámen.
