A ÉV, ÉVKÖZI IDŐ, 28. VASÁRNAP

Bertalan atya kommentára

A HÍVEK ÜDVÖZLÉSE UTÁN: Bíránk előtt egyszer számot kell adnunk. "Ki állhat meg az Úr színe előtt? Kinek tiszta és szeplőtelen az útja?" - kérdi a zsoltár szavaival a szentmise kezdőéneke. Isten irgalma, Megváltónk érdemei mentenek meg bennünket az örök kárhozattól. Őszinte bűnbánattal kérjük Isten bocsánatát.

ELSŐ KÖNYÖRGÉS UTÁN: Az ige liturgiája következik. Isten szavát hallgatjuk a szentírási szakaszokban és a szentbeszédben. Isten szava világosság és erő, eligazít földi dolgainkban.

FELAJÁNLÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: Az élet lehet értelmetlen szenvedések sorozata és lehet áldozat Isten oltárán, mely üdvösséget szerez. Isten próbára tesz, de el nem veszít. Jézus megszentelte a szenvedést. A kenyér és a bor áldozati ajándékaival együtt ajánljuk fel Isten kezéből kézséggel elfogadott szenvedéseinket.

ÁLDOZÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: A szentáldozás kegyelmei átalakítják emberi természetünket. Felkészítenek az Úrral való találkozásra. Isten szavában bízunk, tőle várjuk üdvösségünket. Hétköznapjainkban se feledjük: az Úr elébe megyünk.

Forrás: Vasárnapi Kalauz - http://www.piar.hu/pazmany

O: Isten bőséges lakomát készít népének, és letöröl szeméről minden könnyet.
S: Isten erejében mindent elviselhetünk és megtehetünk.
E: Isten mindenkit hív az Egyházba és az örök üdvösségre.

"Szürke hétköznap", mondják. A szürke nem ünnepi szín. A mai embernek egyre nehezebb igazán ünnepelni. A szükséges kellékek: képzelőerő, szabad kedv, derű és főleg: közös öröm. Anyagi szegénység itt épp nem akadály, sőt -- a vagyon az! Ifjak, fiatal keresztények is sóvárognak ünnep után, és ezerszer igazuk van! Oly Egyházról álmodnak, amely lehet talán szegény és erőtlen, de befogad mindenkit, és egy nagy, hívogató közösség minden ember számára. Ez volna az ünnep! Nos, a meghívás elhangzott, miért ne mennénk, miért ne azonnal?

Első olvasmányhoz / Iz 25,6-10
Izajás 24--27. fejezete (láthatóan különböző időkből származó) "apokaliptikus" szöveg. Isten a végső időkről és az örök országáról beszél. Ítélet lesz ég és föld erői fölött, utána Isten "kinyilvánítja dicsőségét" a választottaknak, és összehívja a népeket a "koronázó-lakomára" (vö. evangélium). Lelki vakságuktól megszabadulnak, a halál vereséget szenved. De Isten végső szava nem ítélet lesz az emberi történelem fölött, hanem üdvösség és ujjongás (vö. Jel 21). (Mt 8,11; Jn 6,51.54; Oz 13,14; 1Kor 15,26.54-55; Jel 7,17; 21,4; Iz 35,10)

Válaszos zsoltár / Zsolt 23(22),1-3.3-4.5.6
Az Úr az én Pásztorom

Szentleckéhez / Fil 4,12-14.19-20
A szentlecke központja a Filippi-levél 4,13 verse: "Mindent elviselek Abban, aki erőt ád." A minden: bőség és ínség, szabadság és fogság, élet és halál. A fogoly Pál ajándékot kapott filippibeli híveitől, el is fogadta, noha igyekezett, hogy senkitől se függjön. Köszönete az ajándékozóhoz inkább hálája Istenhez, aki annak megengedte a kegyelmet, hogy adhat! A jövőben is Ő ad majd neki minden szükségest. "Az én Istenem" -- mondja itt Pál, mert jobban, mint bármikor, a fogságban egy ő az Istenével, és szeretné, hogy a filippibeli testvérek tudják ezt a titkát. (Zsid 13,5; 2Kor 12,9-10; Kol 1,29)

Evangéliumhoz / Mt 22,1-14 vagy Mt 22,1-10
Szent Máté evangéliuma hangsúlyozza legerősebben az ítéletre várást, az intéssel együtt, hogy tegyük Isten akaratát! Az Egyházhoz való gépies odatartozás nem ad biztonságot az Ítéletkor! A királyi menyegző példázatának két főpontja: az új vendégek meghívása, miután az elsők vonakodtak jönni, és a menyegzős ruha nélküliek kiutasítása. A Fiú, kinek a király -- a mennyei Atya -- menyegzőt rendez, ugyanaz, akit az előző példa vincellérei megölnek. A király tehát nemcsak gyümölcsöt követel szőlőjéből, hanem meghívót is küld vendégségére. Annál súlyosabban számít a meghívottak elmaradása! Az ítélet: Jeruzsálem lerombolása (l. 22,7 a példa közvetlen alkalmazásaként). Aztán sok mást meghívnak a föld minden népéből. Hogy e meghívottakból, "hivatalosakból" hány lesz választott, azt az ünneplő köntös (megszentelő kegyelem) dönti el; ahogy a szőlőművesek példájában a gyümölcs: megtették-e az Atya akaratát? (Lk 14,16-24; Péld 9,1-6; Mt 8,11-12; 21,34-35; Jel 19,7-9)

Szentségre várva
Bűnösöket, pogányokat hív meg Isten. Ha túlságosan aggódunk, "jó társaságban vagyunk-e", megeshet, hogy utolsóvá csúszunk le, sőt észrevétlen, már nem is "benn", hanem "kinn" vagyunk... (Ha ez vagy az jó az Istennek, miért ne lenne jó nekem?!)

Elmélkedés
"A hivatalosak meghívást kaptak és visszautasították." Olvasták a prófétákat, írásokat, és megölték Krisztust (a kereszten ott; lelkükben ma). De mikor megölték, öntudatlan is, vacsorát szereztek. Íme kész a vacsora, föláldozva a Bárány! Krisztus föltámadása után -- mint tudják a hívők -- fölajánlva az Úr vacsorája, a Maga kezével készítve, szájával erősítve; és küldetnek az apostolok, kikhez még előbb a próféták jöttek: "Jertek vacsorámra!"

Ugye, e három ürügy alá esik minden magakimentés, mely távol tart lelkeket a lakomától!? Vizsgáljuk csak, és vegyük észre, azért hogy elkerülhessük! A telek vételében uralom van; a gőgöt feddi az Úr. Birtokolni, parancsolgatni alattvalóknak, hatalmon lenni, ez élvezet! Gonosz hiba! Az első ember is uralkodni akart ("lenni mint az Isten"), nem akart Urat maga fölött. Mi más uralkodni, mint hatalmon örvendeni? De van magasabb Hatalom, vessük alá magunkat, hogy bizton lehessünk... "Telket vettem, ments ki!" Belebonyolódott a gőgbe, nem akart menni. "Öt iga ökröt kipróbálni": a test öt érzékének jelképe, mellyel beletapodunk e világba földi kíváncsiság, érdek, lekötöttség, birtoklás által... Tamás tapogatott így öt ujjával: Lássak, érintsek, ujjaim belébocsássam. "De érted haltam, Tamás, hogy megmentselek: Íme az Én oldalamba bocsásd ujjaidat, öt Sebemet próbáld, és ne légy hitetlen, földbe tapodó!" A Vérem folyt el azon át, amit tapintani akarsz, hogy mentselek! Mit kétkedel még? "Hacsak nem érintesz!? Ezt is megkapod: érints és higgy; -- gyógyulj ki Sebeimmel e világból."

"Feleséget vettem!" De csak a test kívánságából. Benne van mind a föld élvezete: "Együnk, igyunk, lagzit üljünk, holnap úgyis meghalunk!" Hatalomra jutottál; birtokolsz; szeretsz e földön! Pedig: szeretete e világnak, lépvesszeje lelki szárnynak! Elfogott a kívánság, és leragadtál. "Ki ad már neked szárnyakat, mint a galambnak? Mikor röpülsz oda, hol igazán megpihenj?" (Zsolt 54,7) Lám itt megragadtál, gonoszul-ferdén nyugodni akartál. "Mert mind, ami evilágé: a test kívánsága, a szemek kívánsága s e világ kevélysége!" (1Jn 2,15-17) Feleséget vettem, ökröket vásároltam, földesúr lettem... Jöjjenek hát a koldusok ahhoz, aki értük lett szegény; jöjjenek a betegek, hisz ők szorulnak orvosra, nem az élvező egészséges; jöjjenek a sánták, hogy "lépteiket igaz ösvényre igazítsa" (Zsolt 16,5), és a vakok, esdeklőn: "Világosítsd meg szemeim, hogy halálba ne szunnyadjak!" (Zsolt 12,4) (Szent Ágoston: 112. beszéd)

+

Hívás Jézustól
Jézushoz fut az ifjú telve szeretettel s lelkesüléssel -- Jézus pedig buzdítja, hívja: jöjj közelebb és egyre közelebb, és ha helyén van szíved, szegődjél hozzám egészen...

Hitben kötöm magam az Úrhoz; nem mint fogalomhoz, hanem mint a lét forrásához és az érthetőség kulcsához. Ez alapon van létemben egység és termékenység. Ez alapon szívesen tartom meg a parancsokat; itt kikerülöm a veszedelmet: "lenni egy folyton nőni hivatott óriás, ki szűk börtönbe zárva korccsá nyomorodik". Ez alapon tovább akarok nőni s fejlődni, Jézushoz hasonulni. Aki feléje halad, az tagadások, lemondások, korlatozások, csupa "nem", "nem" közt mozog, de e "nem"-ben erőteljes "igen" rejlik; e korlátozások a szépségnek körvonalai; mikor tagadok, akkor letörök egy-egy darab természetet a szellemi szépségért és erőért. Ez a megtagadásnak filozófiája.

"Ezeket mind megtartottam ifjúságomtól." Nagy kegyelem, mikor Isten hív "a juventute mea" [fiatalságomtól] s valaki megérti. Ez az öntudat földi mennyország. Tiszteljük, szeressük s tartsuk meg a parancsolatokat. Tartalmat a lélek nem a külső parancsoktól s törvényektől nyer, hanem törvény, parancs igazítja, öntudatra segíti életnyilvánulásait; kialakítani segíti belső szépségét. A törvény csak akkor érvényesül, mikor önakaratomban megtestesül. Így lesz a törvény s a morális az én tulajdonom, valami, amit akarok s átélek. Így lesz az eszmény az én javam, mely kitölt, gazdagít s boldogít. Ha akarsz erőt s boldogságot, teljesítsd az isteni akaratot. Jézus reád fog tekinteni kedvteléssel, s megszeret.

"Amaz, hallván ezeket, megszomorodék..." Megszomorodék, mert csak a lemondást nézte. Aki a krisztusi életben csak a lemondást s a törvény békóját érzi, az még nem élte át az azokban rejlő szépséget; az a formában még csak korlátot és a körvonalakban csak tagadást lát. De hát tagadás-e a madonna-arc körvonala? Az is korlát, határ, de ez a határ és korlát a harmónia sugallatából, egy belső törvényességből való. Minden formának és törvénynek akaratomból, szeretetemből kell fakadnia, akkor válik morálisommá; hajlamaimmal, szenvedélyeimmel -- melyek vakok, formátlanok, immorálisok -- ütközhetik; de az nem baj. Bízó szeretettel fogom át a szép formát, értékemmé s szépségemmé változtatom. Ezáltal tartalmat s erőt érzek, átélvezem s örülök neki; úrrá, királlyá, krisztusivá leszek. "Ki bennem hisz, annak szívében élő vizek folyamai, erők s örömök fakadnak." (Jn 4,14) (Prohászka: ÖM, 6:261; 331)

Mt 22, 1-10
"Akit csak találtatok, hívjátok el a menyegzőre!"

A mai vasárnapon a mennyországról tanít Jézus. A gyerekek sokszor kérdezgetik hittanórán: milyen a mennyország? Jézustól is megkérdezték tanítványai. Egy történettel válaszolt rá:

"A mennyek országa olyan, mint amikor egy király menyegzőt rendezett a fiának...". Milyen egy lakodalom? Ezt a városi és a vidéki emberek egyformán jól tudják: finom ételek, sokféle édesség, jókedv, zene, együtt lehetünk az egész nagy családunkkal... akit meghívnak, kitüntetésnek érzi, "hivatalos vagyok"- így mondjuk, s ha mégse megy el valaki, úgy érzi, hogy kimarad valami Jóból. Az ünnepeltek örömében osztoznak ilyenkor a vendégek, és mindenki szeretné őket közelebbről látni. Igaz, hogy egyébként ismerik őket, mert hiszen a rokonuk, barátjuk vagy a szomszédjuk, de most, mint menyasszonyt és vőlegényt - különösen vidéken -, még azok is meglesik, akiket nem hívtak meg, s a kívülállók is örömmel váltanak velük egy ünnepi pillantást.

Jézus korában a menyegző hét napig tartott, és sokféle finomságot tálaltak föl, amit egyébként a hétköznapokon nem fogyasztottak. Nagyobb különbség volt a köznapi és az ünnepi étkek között, mint napjainkban. A menyegző, a lakoma a legnagyobb jó volt, amelyben egy ember részesülhetett abban a korban. Ezért érthető volt, hogy Jézus ezt a hasonlatot használta a mennyország képének magyarázásához.

Ki az ünnepelt a mennyek országában? Maga a háromszemélyű Isten: az Atya, a Fiú és a Szentlélek, akit itt a földön "szabad szemmel" nem láthatunk, csak a keze nyomát, teremtményeit csodálhatjuk meg.

Emlékszel, nemrég volt a napfogyatkozás. Milyen sokszor mondták, hogy csak védőszemüveggel nézzük a Napot, mert a szemünk gyönge ahhoz, hogy ezt az erős sugárzást elviselje. Pedig a Nap csak egy egyszerű kis csillag, egy teremtmény. Gondold el, milyen ragyogó lehet Isten, aki teremtette!

A mi feladatunk az, hogy megedződjék a szemünk, a szívünk, hogy Istent, akivel majd szemtől-szemben találkozunk, be tudjuk fogadni, rá tudjunk nézni, együtt tudjunk lenni vele.

S mitől edződik meg a szemünk, a szívünk? Attól, ha ugyanolyan erős és forró szeretettel fogunk tudni szeretni, mint Isten. Eszünkbe juthat a kánai menyegző, ahol Mária azt mondta a szolgáknak: "Tegyetek meg mindent, amit a fiam mond!" Mi is csak akkor tanulunk bele a mennyország életébe, ha itt megtesszük, amire Isten kér.

---

Isten meghívott minket (Mt 22,1-14)

a) Izajás könyvének elbeszélésében (Iz 25,6-9) a lakoma Isten határtalan szeretetének jele, aki önmagát adja már a földi élet keretei között is az embereknek, és ez az örök élet záloga. Ez a barátok között elköltött lakoma a messiási lakomának előképe és nagyon kedvelt képe az Isten bensőséges kapcsolatának az egész emberiséggel. A lakoma egy hegyen történik, amely az ószövetségi szemléletben az Isten közelségét jelzi. Ez a kép szerepel a legtöbb ősi kultúrában. Az Ószövetségben Istennel a legtöbb találkozás hegyen történik.

b) Amíg az Izajás által leírt lakoma alaphangulata a béke és az öröm, az evangéliumban ez a helyzet egészen megváltozik. Jézus úgy idézi, hogy benne az összeütközés, a megosztottság kap döntő szerepet. A példabeszéd ezt mutatja be. Egy király menyegzőt rendez fiának, amelyre szolgái meghívják a meghívottakat. Ez Isten országának a képe, amelybe mindenki meghívást kap, és mindenkinek feladata, hogy erre a meghívásra méltó választ adjon. Az evangélium példabeszéde úgy mutatja be Isten országát, hogy az nem a távoli jövőhöz tartozik, ahogyan Izajás beszél róla, hanem már most jelen van közöttünk. Jézus úgy tanít Isten országáról, hogy az abba való belépésnek komoly követelményei vannak. Csak az lehet országának a tagja, aki elfogadja az ő messiási küldetését, tanítását. Jézus működésének körülményei drámai alkalmat adnak ahhoz, hogy jelezzék, milyen komolyan kell venni ezt a követelményt. A főpapok írástudók, a nép vénei bizalmatlanul hallgatják Jézus tanítását. Visszautasító magatartásukat nem tudják megenyhíteni Jézus csodái, tökéletes tájékozottsága az ószövetségi szentírásban, tanításának különleges vonzereje. Jézus példabeszéde most tehát ítéletet fejez ki. Mivel a választott nép hivatalos vezetői elutasították Jézus tanítását, és így szembefordultak Istennel is, ezért méltatlanok lettek Isten országára. A meghívás most már csak a szegényeknek, bűnösöknek, kitaszítottaknak szól. Jézus példabeszédében a lakomát egy királyi ember tartja a fiának. Ez a körülmény eszkatologikus jelleget ad a példabeszédnek. A zsidó hagyomány úgy tekintette az Úr napját, mint nagy királyi ünnepet. Ezért Máté példabeszédében azok, akik hátat fordítottak Jézusnak, az üdvösség kincseit is elutasították. Ez a tragikus elutasítás azután alkalmat ad arra, hogy a tanító történet további részletekkel bővüljön. Az első szolgák, akik a vendégeket meghívják, a prófétákat jelentik. Amikor ezek elutasításra találnak, akkor újabb csoportot küld a királyi ember a meghívók átadására. Ezek az apostolokat jelképezik, akiknek küldetése elsősorban a zsidókhoz szólt. Amikor a király megtudja, hogy a meghívottak nem fogadták el a meghívást, sőt a szolgák közül egyeseket meg is öltek, sereget vezényel ki, aki a gyilkosokat megölte, városukat fölégette. Ez világos utalás Jeruzsálem pusztulására. Ezek után a szolgák mindenkit meghívtak, akiket az út szélén találtak. Ez a részlet jelzi jelképesen a fordulatot. Az üdvösség jóhírét most már elsősorban a pogányoknak hirdetik. Így a példabeszéd jelképes részletei átfogják az egész üdvösségtörténetet. Utalnak a próféták küldetésére, majd az apostolokéra, végül arra, hogy az evangélium örömhíre most már elsősorban a pogányoknak szól.

c) A példabeszéd vége újabb részlettel gazdagítja a királyi ember menyegzős lakomájáról szóló példabeszédet. Eddig azokról szólt, akik nem fogadták el a Messiást, akik teljesen a földi dolgoknak szentelték magukat, vagy akik még akadályozták is az Isten országáról szóló örömhír terjedését. Most egy olyan ember jelenik meg a menyegzős lakomán, akinek nincs ünnepi ruhája. Mi lehet ennek a jelképes jelentése? Elsősorban a kereszteléssel hozhatjuk kapcsolatba. Az ünnepi ruha nélkül megjelent vendég azokat jelképezi, akik a keresztség szentségében ugyan Jézus Krisztushoz kapcsolták életüket, azonban nem ennek megfelelően élnek. A szigorú bánásmód, amelyben ez az ember részesült, komoly figyelmeztetést jelent a névleges keresztényeknek, akik már a keresztség szentségével beléptek Isten országába, életvitelük nem felel meg az ország követelményeinek. Ezt a nagyon komoly figyelmeztetést valami módon mindnyájan magunkra vonatkoztathatjuk. Főképpen mire gondoljunk? A szülők kérdezzék meg maguktól, hogy mennyire teljesítik ígéretüket, amelyet gyermekük megkeresztelésekor tettek. Azt ígérték, hogy megkeresztelt gyermeküket a keresztény hitben fogják nevelni. Ehhez saját példájuk is hozzátartozik, törekedniük kell arra, hogy családjukban jelen legyenek a keresztény értékek, pl. imádság, szeretet gyakorlása, vasárnapi szentmisén való részvétel, a Szentírás szeretete. A példabeszéd mindnyájunknak lehetőséget ad arra, hogy megfogalmazzuk alapvető keresztény magatartásunkat. Arról szól, hogy meghívást kaptunk Isten országába. Ha valaki ezt komolyan elfogadja, akkor egész életét ennek keretében kell elhelyeznie. Folytonosan törekedjen arra, hogy ezt a meghívást minél jobban értékelje és minél határozottabban ennek szellemében alakítsa életét. MK