| SZENTMISEKOMMENTÁR |
Bertalan atya kommentára
A HÍVEK ÜDVÖZLÉSE UTÁN: Az egyházi év utolsó vasárnapján Krisztus Király előtt hódolunk. Már a prófétai jövendölések is királynak nevezték és Jézus maga is megvallotta: "Én király vagyok". Az ég és a föld királya a világ végén jön el ismét, nagy hatalomban, és dicsőségben. Miként az őskeresztény templomokban, úgy lelkünkben is a koronás Krisztus képe ragyog.
ELSŐ KÖNYÖRGÉS UTÁN: Templomunk Krisztus Király trónterme, ahol alattvalóit fogadja. A szentírás és a szentbeszéd szavaival az uralkodó szól hűséges népéhez.
FELAJÁNLÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: A királyok alattvalóikat küldik a halálba. A mi királyunk életét adta népéért, hogy örök életet szerezzen számára. Jézus a kereszt trónusáról uralkodik. Krisztus Királyban láthatóan jelent meg közöttünk a láthatatlan Isten. A szentmiseáldozat bemutatásakor királyunk harcol érettünk, hogy kimentsen bennünket a bűn és a halál karmaiból.
ÁLDOZÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: Áldozáskor Jézus királyi asztalához hívott és megvendégelt bennünket. Krisztus uralmának célja, hogy béke és szeretet uralkodjék az égen és a földön. Az utolsó ítélet Királyunk diadalmenete lesz; reméljük, hogy akkor mi is a jobbján foglalhatunk helyet.
| ELMÉLKEDÉS |
Forrás: Ócsai József
Kedves Testvérek!
Az egyházi év utolsó vasárnapja van, mikor az Anyaszentegyház figyelmünket a végső időkre fordítja, az utolsó ítéletre, Isten Országának dicsőséges beteljesedésére. Ekkor, ahogyan az evangéliumban hallottuk, Krisztus mint dicsőséges király jön el, hogy megítélje az embereket tetteik szerint.
Ez az ünnep viszonylag újkeletű az egyházi ünnepek sorában. XII. Piusz pápa rendelte el 1925-ben, hogy Krisztust, mint a világmindenség királyát ünnepeljük.
Ehhez a szóhoz, hogy király, sok rossz kép társul. Talán azért, mert a történelem során sokkal több volt a rossz király, mint a jó. S a király fogalmához azonnal társítjuk az uralkodás fogalmát, ami alatt meg többnyire azt értjük, hogy az uralkodó király kizsákmányolja az egyszerű embereket, kihasználja a népet a saját javára. Csak azért, hogy meggazdagodjon, mert ez a legfőbb célja. Fényes lakomákat rendez a szegény emberek filléreiből. Olyan ember a király, aki előtt földig kell hajolni, hogy valami jóindulatot kicsikarjon belőle az ember, hogy megkegyelmezzen, ha valami hibát követett el valaki.
Akarva, akaratlanul is ezt a sok rossz képet részben vagy egészben ráviszik Krisztusra is, mint királyra, ezáltal valami félelmetes krisztus- és istenképe van sok embereknek. Istent valami kényúrnak képzelik el, aki megteremtette a világot, az embert, s parancsokat adott az embereknek, s ezeket a parancsokat behajtja alattvalóin. Akik nem tettek eleget a parancsoknak, azok a pokol tüzére kerülnek. Nem csoda, ha azok az emberek, akiknek ilyen krisztus- és istenképük van, mindenestől hátat fordítanak a templomnak, a vallásnak.
Pedig a mi királyunk Krisztus, nem ilyen. A mi királyunknál ugyan nincs hatalmasabb, hiszen az egész világmindenség ura. De mégis királyunk lehajolt hozzánk és emberré lett. Ember volt, megtestesült. Ez a megtestesülés olyan rendkívüli dolog, hogy ehhez foghatót egyetlen más kereszténységen kívüli vallásban sem találunk.
Valami olyasmi a megtestesülés, mint Mark Twain "Koldus és királyfi" című regényének története. Ez a regény arról szól, hogy egy utolsó koldusgyerek és a király fia játékból ruhát cserélnek. Ám a játék komolyra fordul, mert a királynak öltözött koldust királynak nézik, s a koldusrongyokba öltözött királyfit koldusnak, s kidobják. A királyfi hiába bizonygatja, hogy ő a király, az emberek, csak kinevetik, kigúnyolják, s bolondnak nézik. A királyfinak végig kell szenvedni egy ideig a koldusélet minden gyötrelmét, mikor éhezik, fázik, mikor megverik a gonosz emberek, mikor menekülnie kell.
A mi királyunk, Krisztus is hasonló helyzetbe került itt a földön. Velünk emberekkel együtt kellett éheznie, fáznia. Hiába bizonygatta, hogy ő az Isten Fia, hogy az Istentől jött. Az emberek eleinte bolondnak nézték ezért az állításáért, majd később halálra keresték, mint istenkáromlót. S mikor keresztrefeszítve ellenségei elérik céljukat akkor Jézus fejéhez vágják gúnyukat: "Ha te vagy a zsidók királya, szabadítsd meg magadat!"
De Krisztus nem véletlenül lett emberré, mint a "Koldus és királyfi" történetében. Jézus Krisztus, a Szentháromság második isteni személye a Fiúisten szabad elhatározásból jött közénk. Valahogy úgy, mint a legendás Mátyás király, aki a hagyomány szerint többször egyszerű ruhát öltve az emberek közé ment, hogy megismerje őket és igazságot szolgáltasson. De Krisztusnak nem kellet megismernie az embereket, hiszen mint Isten ő alkotta azokat. Nem kellett volna közénk jönnie, hogy igazságot szolgáltasson, hiszen mindenható.
Miért volt szükség a megtestesülésre? Miért volt szüksége Istennek erre a kalandra. Miért így kellett megváltani az embereket? Másképp nem lehetett volna végbevinni a megváltás művét? Meglepő talán, de igen - lehetett volna másképp megváltani a világot!
De az isteni szeretet ezt a megoldást diktálta.
Számunkra furcsa a királynak ez a leereszkedő magatartása. Furcsa, de azért gondoljunk bele: népszerű az olyan király aki közvetlen kapcsolatot tart fenn alattvalóival. S ha úgy tetszik, Krisztusnak is nagy lett a sikere: ezt mutatja a kereszténység elterjedése a történelem során.
De Krisztus nem népszerűségre törekszik. Azért jött közénk a menny magasából, mert szeret minket. Persze elcsépelt szó a szeretet, mert hiszen annyi mindenre használják és kihasználják ezt a szót. De ha meg akarjuk érteni az igazi szeretetet, akkor Krisztusra kell tekintenünk. Ő a szeretet Istene, a szeretet királya. A világmindenségnek ez a királya lehajol hozzánk és gondoskodik rólunk. Azért, mert saját képére és hasonlatosságára teremtett minket, s mikor ránk emberekre néz, akkor ez olyan számára, mintha tükörbe nézne. A szeretet Istene gyermekeivé fogad bennünket. S ha gyermekei vagyunk, akkor örökösei is: az Isten Országának örökösei. Annak az Isten Országnak, mely már köztünk van, mióta Krisztus megjelent a földön, ami folyton fejlődik, s ami akkor teljesedik be, mikor Krisztus királyunk második eljövetelével egyenlők leszünk az Istennel.
A mai vasárnapon tehát gondoljunk erre az eljövendő dicsőséges Krisztus királyra. Kérjük az ő segítségét imáinkban, hogy úgy élhessünk, hogy egykor majd méltók legyünk jobbjára kerülni. Kérjük azt, hogy életünkkel hirdessük embertársainknak, akik távol kerültek Istentől, hogy a mi királyunk minden földi királynál és uralkodónál hatalmasabb, de csak azért, mert ő a szeretet királya.
Ámen
Forrás: Vasárnapi Kalauz - http://www.piar.hu/pazmany
O: Az eljövendő Megváltó jó Pásztora lesz Isten népének, de ítélő bírája is.
S: Isten az egész világot átadta a megdicsőült Krisztusnak.
E: Valahányszor jót teszünk csak eggyel is a segítségre szoruló embertársaink közül, azt Jézussal tesszük.
A "Krisztus királysága" kifejezés csak részben fedi a valódi értelmet: "abszolút királyság" ez, Krisztusnak, az örök Fiúnak korlátlan uralma az egész teremtésen. Minden teremtés Őáltala létesült és Őbenne áll fenn. Ő az erő, mely mindenben hat, Ő a szíve és központja a teremtett valóságnak, mely Tőle kapja egységét, értelmét. És ez a Krisztus emberré lett, meghalt, föltámadott. Benne látható e világ értelme és célja. Ő hozta vissza, főleg a maga személyében, az emberiséget Isten rendjébe. Mikor e visszatérés, ez Istenbe térés, egyszer majd teljessé lesz, akkor teljes fényében ragyog Krisztus Királysága, üdvözítő ereje, és Őt magát elismeri a mindenség hatalmas megváltójául.
Első olvasmányhoz / Ez 34,11-12.15-17
Izrael "pásztorai": királyai s egész vezetése csődbe jutott. Ahelyett, hogy a szegények és gyöngék gondját viselték volna, magukat hizlalták (Ez 34,1-6). Eljött ezért rájuk az ítéletnap, a "sötét, komor nap", vagyis Jeruzsálem feldúlása (Kr.e. 587). Most Isten maga lesz a nép pásztora. Veszett népét újra összegyűjti, földjére visszahozza. S főleg a gyöngére, a tévelygőre lesz gondja. -- A 34,17 vers új szakaszt kezd és nem a pásztorokról, hanem a nyájról szól. A jó Pásztor a gyöngék jogával törődik, amiket kihasználnak az erősek. A következő rész jelzi: Isten egyetlen Pásztort ád majd, és Vele új szövetséget köt (34,23-25). Ennek idejét és módját a szentíró nem mondja meg; az ígéret beteljesedése Jézus személye. (Jer 23,1-6; Jn 10 # 34,16: Iz 40,11; Lk 15,4-7 # 34,17: Mt 25,32-34)
Válaszos zsoltár / Zsolt 23(22),1-2.2-3.5-6
Az Úr az én pásztorom
Szentleckéhez / 1Kor 15,20-26.28
Isten uralma annyit jelent, hogy Ő sokféleképp beleszól a történelembe, s utoljára szent Fia által, aki Isten "utolsó szava": a testté lett és megfeszített Ige. Isten Őt föltámasztotta halottaiból, és "mindent lábai alá vetett" (ez régi politikai, hadi szólás). Királlyá tette, hatalomra, méltóságra emelte. Teljes lesz Krisztus győzelme, mikor "utolsó ellenségét", a Halált is legyőzi a föltámadásban. A jelenben az Egyház a keresztséggel és az ebből nyert élettel győz a halálon. Végleges pedig Krisztus győzelme akkor lesz, mikor már nincs többé bűn, nincs halál. Akkor az Atya a Fiú királyságát magával egyenlőként magába öleli, hogy mindenkin és mindenben uralkodjanak; vagy: hogy mindenben Isten legyen minden. Ezzel a kijelentéssel Szent Pál elment az emberi értés, kimondhatás határáig. (15,20-23: Róm 8,11.20-21; Fil 3,20-21; Kol 1,18; 1Tesz 4,14; Róm 5,12-21; 1Kor 15,45-49; 1Tesz 4,16 # 15,25-26: Zsolt 110,1; Jel 20,14; 21,4; Zsolt 8,7 # 15,28: Kol 3,11)
Evangéliumhoz / Mt 25,31-46
Az Emberfia megjelenik majd a Király, Pásztor és Bíró méltóságában, és összegyűjti a Föld népeit. Az ítélet a jókra is meglepetés, akárcsak a rosszakra, és nyilvánvaló lesz, hogy az elválasztás minden népet és csoportot érint. Nemcsak a hit helyességéről lesz szó, hanem elsősorban a szeretet tetteiről. Az igazak egyenest megvallják, hogy nem ismerték meg Jézust a szegényben, betegben, s mégis azt mondja az Úr: "Nekem tettétek", s jobbjára állítja őket. Jónéhány, aki jámboran beszélt és még tán csodákat is művelt, a "fekete" kecskék (bakok) közt leli magát. Hogy egyik és másik oldalon mennyi áll majd, arról nem szól az Írás. (25,31-33: Mt 16,27; Jel 3,21; Ez 34,17 # 25,34-40: Iz 58,7; Mt 10,40; 18,5 # 25,41-46: Mt 7,23; Jel 20,10; Dán 12,12; Jn 5,29)
Szentségre várva
Krisztus nem valami elnök vagy "főtitkár". Ami Ő: arra szegény a földi nyelv! Több Ő mint "Úr, Király" -- ma már mit is mondana e két szó?! "Urunk" Ő mégis, emberek Megváltója, "Királya". Ő gyűjt oltára köré, ahol meghal értünk, és Ő küld a világba is, hogy általunk lássa az egész világ: Krisztus "él és uralkodik" most és mindörökké.
Elmélkedés
Isten országa
Isten országa? Uram, hol van a te országod, miután mi azt egyre esdjük: Jöjjön el a te országod. Hol van a te országod? Megmondta Krisztus: Az Isten országa nem kő, hegy, melyet mérni lehet; nem óceán, melyen hajózni lehet; az Isten országa bennetek van. Az Isten országa nincs a térben, hanem a lélekben. Ha kérdezed, hogy hol az Isten országa: én vagyok az, s ha ti az én életemet átviszitek lelketekbe, ti is az Isten országa lesztek. Mert az Isten országa, ismétlem, nem ezüst, nem arany, nem ágyú, nem kard, hanem szellem és élet. Az Isten országa az Isten gondolatai szerint alakított élet.
De hát megcsodálni való dolog-e ez? Már a Bölcsesség könyve mondja, hogy a bölcsességet többre becsültem királyi székeknél és országoknál; tehát hogy a belső világ hatalmasabb s gazdagabb ország, mint a királyságok. S Kornélia, a Gracchusok anyja, mikor Róma hölgyei kérdezték őt: hol vannak a te kincseid, szintén ilyesmit mond, hogy az ő gyöngyei az ő fiai. Kérdezd meg az Istent: Hol van a te országod, a te hatalmad, hol van a te aranyad? S ő is az eleven életre mutat, a "gloriosum regnum"-ra [dicsőséges királyságra], a szentekre: ez az én országom! Az én országom Szent Pál: vas electionis [választott edény]; az én országom Szent Péter azon gyönyörű, fenséges jellemzésben, mellyel Sienkiewicz őt elénk állítja: ez a szenvedő, s mégis törhetlen, ez az alázatos öreg ember, ez az Isten országa. Ez az ember, aki nyög Néró kegyetlenkedései alatt, de ugyanakkor úgy beszél a szenvedő keresztényeknek, hogy megnyugtatja őket, s a háborgó tengerből sima tükör lesz, melyen tündöklik az örök remény. Ne beszélj nekem aranyról, hisz az gyerekjáték; nézd, ez a hatalmas élet az Isten országa; ez a felség, mely háborítatlanul megy át az életen, szenved, könnyez, de győz. Mondj még szebbet, tökéletesebbet, hatalmasabbat. Nézd Ágnest, azt a római klasszikus leányt, aki római hősiességben lépteti fel a keresztény gondolatokat, aki beszél koszorúról, melyet Krisztus fűz homlokára, viruló pírról, melyet Krisztus vére fest arcára; gyűrűről, melyet Krisztus húz az ő ujjára; gyöngyökről, brokát-ezüst ruháról; s ezzel mind azt jelzi, hogy Krisztus szerelme elragadta őt. Mit beszélsz nekem Kapitoliumról, hősökről; mutass szebbet. Ez az Isten országa. Nézd meg Agathát, a szicíliai görög leányt; felbuzog benne a görög vér, s mondja a praetornak: én nemes leány vagyok, hogy mersz engem bántalmazni? Mit, nemes vagy? Hisz szolgáló vagy! Ne beszélj praetor -- feleli Agatha -- több büszkeség van bennem, mint benned, csakhogy az én büszkeségem az isteni élet önérzete, a te büszkeséged pedig fölfuvalkodottságod. Ah, ez nemes vér, görög. Hát mi ezzel szemben Themistokles, vagy más görög hős; mutassatok nagyobbat! Ez az Isten országa. Vagy Carthágó-t említitek?... Szemeim előtt feltűnik Perpétua fiatal házas asszony kis csecsemőjével kebelén, az a mosolygó, édes Perpétua, aki azután haza küldi gyermekét, mert azt mondja, "félek, hogy Krisztus szeretetében, most mikor az arénába készülök, akadályul szolgál nekem!" Megcsókolja s mondja: Isten veled, gyermek. Mi pedig menjünk. "Hová menjünk?" Az arénába. "Előadásra?" Igen. "A patricius páholyba?" Nem, hanem le a küzdtérre. "S nem félsz a vad bikáktól?" Majd én végzek velük. Ó, valóban ez az Isten országa. Igen, ez az Isten országa.
Most már csak az a kérdés, hogyan lehessen megteremteni az Isten országát? Az Isten országa nem nő magától, hanem az kézmű: azt úgy kell kialakítani apró részletekig, mint ahogy Ráfael festi képeit s Michelangelo vési szobrait: minden vonás, minden kalapácsütés kézmű. Az Isten országát ki kell gyúrni, ki kell idomítani, mert az egy folytonos törekvés, folytonos munka; csupa elégedetlenség, de egyszersmind mély béke. Béke abban, amit bírok; elégedetlenség az iránt, amit akarok. Az Isten országa megpihenés az erényben, melyet bírok; s megfeszülés, kifeszülés az erény után, melyet óhajtok. Operor, dolgozom, ego... Munkában s harcban állok, s folyton küzdök, mert törvényt érzek magamban, mely hadakozik a lélek törvénye ellen. Pöröly és üllő közt üti ki az ötvös arany és réz lemezből a kelyhet, vagy tálcát; mikor elkészült művével, akkor gondolatot alakított ki rajta. Éppúgy az ember kiveri magán folytonos ütögetéssel, folytonos kalapácsolgatással az Isten gondolatát.
Dolgozni kell! Aki az Isten országába hív minket, az azt is mondja: dolgozzál, törekedjél, törd magadat és ne röstelkedjél, s elsősorban nem azért a mennyországért ott fenn, hanem azért itt lenn, mert az a fönt levő öledbe hull, ha megalakítod mennyországodat szívedben. Ha a mag kikel s szépen feslett szét levele, ne féltsd, annak meglesz a virága és a gyümölcse. Az örök dicsőség, az is: "cetera adjicientur vobis" [a többi hozzáadatik nektek], azt megkapod ráadásul. Kant s mások kifogásolják, hogy mi bérért dolgozunk. Igen, de azért a mennyországért elsősorban, amelyet magunkban hordozunk; a mennyországért, hogy az Isten gondolatai bennünk kiemelkedjenek, s a lélek ne nyögjön az érzékiség terhe alatt; a mennyországért, hogy a buzgóság, lelkesítés hevítsen, s ne cammogjunk egyre csak hóvízben, az ízetlen gondolatok hóvízében! (Prohászka: ÖM, 18:97)
+
Egyház: Krisztus országa itt lenn
Beszél a lélek
Úgy estem hited Törvény-tőrébe, mint kivont kardélbe.
Átdöfte elmémet, agyam fényébe hasítóan mélyedt.
Már nem járhatok többé a szemem csillagán,
kezembe görcsös bottal ballagván...
Elszaggattad a partomat, földet föltépted lábaim alatt.
Hajóim tengered sodorta ki;
te rángatád fel a kötélzetet,
széttörtek gondolatom láncai,
és himbálóznak mélységek felett...
Sötétbe-vert madár, csapongok Atyám házánál,
kutatva rést, hol furcsa fényed rám talál...
De itt e földön semmise,
csak lelkem mély sebe...
Úgy estem hited Törvény-tőrébe, mint kivont kardélbe....
Töviseidből mégis mily erő sugárzik,
mélységeidből mily zene visszhangzik?
Árnyékaid, mint rózsabokrok, takarják szívem', ezt a bomlót...
S mint mámoros bor: éjsötéted!
Szeretni foglak akkor is,
beléd szerelmem hogyha messze téved.
Az Én ahol kezdődik, ott én szűnök;
s ahol Beléd szűnök, örökkön ott én megülök.
Hol lábam kullog, s vinni nem akar, --
hol cserbe hagy kéz, -- csüngve kar, --
leszek ködpára ősz dölyfös derébe és hó simája kételyek telébe.
Mint hólepte sírokban, a félelmek nyugosznak holtan.
Porrá leszek Tanod Sziklája alatt.
Hamuba veszek, ha Parancsid lángja csap!
Karomat eltöröm, ha árnya is utánad kap...
S az Egyház felel
Amit én török, az nem törött; mit porba hajítok, magasba, égig ért!
Ha kegyelmetlen voltam hozzád: a Kegyelem kedviért!
És irgalomból maradtam hozzád irgalmatlan.
Kápráztatlak, vakítlak: veszíts korlátid, mert avittak!
Sötétbe árnyékoltalak! Ne leljed védfalad!
Mint tenger nyel be szigetet,
elöntöm szívedet,
hogy öröklétbe ellebegj...
Gúny lettem értelmedre, erőszak ösztönödre:
hogy bezárjalak börtönödbe, vonszoljalak kapudon ön-kívülre!
Hová legbensőbb szomjad hajszolt: a földi forrási ott szárazok...
Hol szürkén foszlik rég honvágyad: Idő órája mind megállott.
...Ím szárnyaim hozzák a Minden-más fehérlő árnyait.
Homlokra fú túlpartok lehe-illata...
Igen, ezért kell, hogy legyek vadon és vad az elméddel!
Legyek: -- a Semmi ajkadon!
De lelkednek én Induló vagyok, az Út haza!
Az Úr szivárványán Békéd ragyog, a felhőid felett.
(Gertrud von Le Fort: Vissza az Egyházba)
+
Napóleon Montholon grófhoz: Sándor, Cézár, Nagy Károly, meg én, nagy birodalmat alapítottunk. De min alapult tehetségünknek ilyen alkotása? Csupán erőszakon! Jézus az Ő birodalmát szereteten, csak szereteten alapozta; és mindmáig milliók készek halni Érte!... Gondolom, értek valamelyest az emberi természethez; én mondom önnek, mindazok csak emberek voltak, ahogy én is ember vagyok, semmi más. Jézus Krisztus azonban több volt, mint csak ember! ...1800 évnek szakadékán át Jézus Krisztus küld egy igényt ránk, aminek mindennél nehezebb megfelelni... Mert Ő az embernek a szívét kívánja, kívánja teljesen, föltételek nélkül, és íme az igénye rögtön teljesítve van!... Ez a tény bizonyítja nékem tiszta meggyőzően az Úr Jézus Krisztus istenségét. (Liddon Bumpton levelei: Napoleon beszélgetései, III, 147)
+
Jézus Krisztus mindenkiben
Szabad és kell keresnünk Krisztust mindenkiben! És az Óban az Újszövetség szerint Őt föllelnem! Ádámban álom ráborul, hogy Éva keljen ki az álmibul! Krisztusra ráhull kereszt kínhalála, hogy Egyházát szent oldalából megformálja. Mint Éva kél az alvó oldalábul, -- úgy kél az Egyház, hol Krisztus oldalán amíg a kéz titkos lándzsát fúr! A Szentség titkai ott folynak ki a Szívből, amíg az Egyház születik: tisztító víz és éltető Vér ahogy kiömlik. Akad-e hát még valaki, hogy kétségbe vonja: a múltban ott rejlik Jövő, az Ótörvény lett az Újért! Mert vallja Apostol maga: Ádám az Eljövendő előképe: "Ő volt képe annak, Akinek jönnie kell" (Róm 5,14). (Szent Ágoston: 124. beszéd)
forrás: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Hitoktatási felügyelősége
Mt 25, 31-46
"Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek,
velem tettétek." (Mt 25,40)
Ha te király lennél, mit tartanál fontosnak? Ha most egy koronát tennék a fejedre, annak örülnél vagy nem? Talán azt gondolnád: "minden hatalom, jog és szabadság az enyém. Végül is, király vagyok! Mindenkinek parancsolhatok, és az én parancsomat kötelező teljesíteni!" Mit parancsolnál? (Kérdezzük meg a gyerekeket, milyen elképzelésük van.) Ha nagyon odafigyeltünk, akkor talán azt vettük észre, hogy a mi parancsaink központja, az mi voltunk. Olyanokat parancsolnánk, ami nekünk jó. Aki nem azt teszi, azt megbüntetnénk. Miért és hogyan büntetnéd meg? Nyilván azért, mert nem tette azt, amit parancsoltál. Például, valakit megbüntetnél azért, mert nem osztotta meg ruháját másokkal, vagy azért, mert neked nem adott szép ruhát? Talán nem arra figyelnél, hogy másokkal mit tett, hanem arra, hogy veled mit tett. Ez a játék csak akkor jó, ha te vagy a király.
De ha most másra teszem a koronát, és most neki van joga bármit is megparancsolni, az már neked nem olyan jó, ugye? Miért nem? Mert ő pedig azzal foglalkozik majd, ami NEKI jó! Neked, pedig kötelességed teljesíteni parancsait. Ha nem teszed meg, megbüntet.
Ma Krisztust ünnepeljük, mint királyunkat. Ez nekünk az egyházi év utolsó vasárnapja. Ezzel az ünneppel zárjuk évünket, mert azt akarjuk kimondani, hogy nekünk fontos az, hogy minden hatalom Krisztusé. Most képzeljük el, hogy Jézus Krisztus előttünk áll királyi palástjában, és egy szép arany koronát visel a fején. Majd egy trónra leül, és minket, az ő népét maga elé hívatja. Vajon mit parancsol nekünk Krisztus királyunk? És mit büntetne meg? Azt kívánja csak, ami neki jó?
Ha odafigyeltünk az evangéliumra, akkor tudhatjuk, hogy számunkra mi az örömhír. Jézus tanításában azt hallottuk, hogy a király szomorú volt, amikor nem vigyáztak rá, amikor nem keresték, hogy mire van szüksége, hanem csak a saját gondjukkal foglalkoztak. Ezeket megbüntette azzal, hogy nem maradhattak vele. Másokat, pedig megjutalmazott azzal, hogy vele maradhattak. Miért? Mert megosztották ruhájukat, mert észrevették, mire volt szüksége. Ez eddig nagyon úgy hangzik, mintha a király saját magára gondolna csak. Eddig nincs nagy különbség köztünk.
De most jön a legfontosabb mondat a mai evangéliumban. Mindenki elcsodálkozott azon, amit a király mondott, mert nem emlékeztek rá, hogy ezeket a jótetteket mikor tették, vagy nem tették meg a királynak. A király elárulta, "Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek." Ilyen Krisztus királyunk. Személyesen veszi azt, amit egymással teszünk. Akkor most készüljünk tovább lépni vele ezen a héten: mit szeretnél tenni másoknak, amit azért teszel, mert Jézus személyesen veszi. Ehhez a szolgálathoz nem kell királyi hatalom, csak nyitott szív és nagy szeretet!
Forrás: http://www.katolikus.hu
Krisztus Király ünnepe.
Krisztus országa a szeretetben épül (Mt 25,31-46).
a) Az Egyház idejében, Krisztus Király uralmának ebben az időszakában hogyan nyilvánul meg a hatalma? Alattvalói hogyan tehetnek tanúbizonyságot arról, hogy elfogadják uralmát, alávetik magukat tekintélyének? Ma Máté evangéliuma ezekre és más ehhez kapcsolódó kérdésekre válaszol. Krisztus királysága hogyan van jelen a világban? A kérdés nemcsak azért igen fontos, mert arra válaszol: Krisztus hogyan akar jelen lenni uralmával életünkben, hanem azért is, mert ha ezen fáradozunk, akkor számíthatunk igazi kegyelmi támogatására. Ha pedig helytelen módon szeretnénk képviselni uralmát az emberek között, akkor ehhez nem kaphatjuk meg segítségét, ezért fáradozásunk eleve kudarcra lesz ítélve.
b) Máté elbeszélésében olyan cselekedetek jellemzik Krisztus uralmának jelenlétét a világban, amelyek legkevésbé sem tartoznak egy hatalom megnyilvánulásához. A hatalom uralkodni akar, saját akaratát érvényesíti mások fölött, ennek érekében minél látványosabban szeretné bizonyítani erejét. Ezzel szemben Krisztus országa a szeretetben nyilvánul meg. Ez azonban most nem passzív elfogadást jelent, hanem aktív cselekedeteket, amelyek arra alkalmasak, hogy a szeretetet nyilvánítsák ki. Bár ebbe a keretbe mindenki beletartozik, mégis a krisztusi szeretetnek van jellemző megnyilvánulási területe. Megkülönböztetett figyelmet szentel mindazoknak, akik valamilyen testi szükségben szenvednek. Ehhez tartoznak azok, akik nélkülözések között élnek, tehát nincs megfelelő táplálékuk, amely éhségüket csillapítaná, nincs megfelelő ruhájuk, amelybe öltözhetnének. A szükségben szenvedők másik csoportjához a betegek tartoznak. Betegséggel sokféle módon találkozunk az életben. Jézus most azokra gondol, akiknek életéhez tartós módon kapcsolódik a betegség. Ide tartoznak tehát elsősorban az öregek, és azután azok, akiknél valamilyen oknál fogva az egészség tartósan megfogyatkozott. Különösen elgondolkodtatók azok a szavak, amelyekkel Jézus a bebörtönzöttekre utal. "Börtönben voltam és fölkerestetek" Elsősorban az igazságtalanul bebörtönzöttekre gondoljunk? Minden korban nagy számban voltak ilyenek. Mai körülményeink között ennek teljesedését láthatjuk a börtönökben folyó lelkipásztori munkában, amelyhez tágabb értelemben hozzátartoznak az ott működő szociológusok és pszichológusok is. Igen nagy lelki terhek nehezednek azokra, akik ilyen körülmények között fáradoznak azon, hogy embereket visszafordítsanak a bűn útjáról. Jézus szavai bátorítást nyújtanak nekik. Ilyen körülmények között is számíthatnak segítségére. Abban az időben, amikor a keresztényeket üldözték ez már folyt akkor is, amikor az evangélium keletkezett , az utolsó ítélettel kapcsolatos szavak bátorítást nyújtottak az üldözött keresztényeknek. Jézus különösen jelen van életükben, amikor hitükért megpróbáltatást szenvednek, éheznek, bebörtönzik őket, és azok, akik ilyen körülmények között segítik őket, Isten áldásában részesülnek. "Jöjjetek Atyám áldottai!"
c) A példabeszéd központjában az utolsó ítélet áll. Jézus szavai kifejezetten azt hirdetik, hogy neki királyi hatalma van, amely most abban nyilvánul meg, hogy ítéletet mond az egész emberiség fölött, szétválasztja a jókat a rosszaktól. A jókat a világ kezdetétől nekik készített országban fogadja, a rosszakat pedig örökre kizárja abból. Jézus királyi ítélő hatalma magába foglalja az igazságos bírói ítéletet. Ez nemcsak a külső cselekedetekre irányul, hanem teljesen nyilvánvalóak előtte a szív titkai is. Minden ember belső élete, belső lelki fejlődése, sikerei, kudarcai, jó és rossz szándékai, ezek küzdelmei nyitott könyvként állnak előtte. "Jézus, akit királyként gúnyoltak ki a kereszten, királyként fogja megítélni a világot." (Jakubinyi) Az ítéletben itt a felebaráti szeretet cselekedetei vannak különösen kihangsúlyozva. Ebből szabad azt a következtetést levonni, hogy a világ igazi fejlődése nem a jólét növekedésében, nem az egyre nagyobb eredményeket felmutató tudományban mérhető le, hanem abban, hogy mennyire áll az emberi szívek középpontjában a felebaráti szeretet. Ehhez természetesen az is hozzátartozik, hogy milyen mértékben állítjuk a pénzt és a tudományt a felebaráti szeretet szolgálatába. Bár a példabeszéd szerint az ítélet középpontjában a felebaráti szeretet van, azonban burkoltan itt is hozzátartozik a hit. A felebaráti szeretet gyakorlása Jézus jelenlétéhez kapcsolódik, aki különlegesen közösséget vállalt azokkal, akik bármilyen lelki vagy testi szükséget szenvednek. A felebaráti szeretetnek ez a Krisztus kapcsoltsága sajátos hívő jelleget ad gyakorlásának. Most a szeretet gyakorlása teszi hitelessé a hitet. Az Isten szeretete sem hiányzik ebből a szemléletből, amely közvetlenül a felebaráti szeretetre irányul. Ezt akkor fedezzük fel, ha arra gondolunk, ki az, aki azonosítja magát minden nélkülözővel. Ez Jézus, az Isten Fia. A felebaráti szeretet gyakorlásában így mindig benne van Isten szeretete is. Az irgalmasság testi cselekedeteinek gyakorlásában a hívő felfedezheti Krisztus jelenlétét, akinek uralma így jelentkezik hívei szívében. MK
forrás: magvető lista 2002
Krisztus, a mindenség Királya
Mt 25,31-46 "...jöjjetek, Atyám áldottai..."
Novemberben - nálunk - az évfordulós halottakért tartjuk a hétköznapi szentmiséket, mert kezdett kimenni a "divatból" az elhunytakért felajánlott szentmise. Pedig fontos, hogy ezúton is segítsük elhunyt szeretteinket. ők már ott álltak egyszer a mindenség Királya előtt, csakhogy akkor még három lehetőség kínálkozott számukra, érdemeik szerint: az üdvösség, a tisztítótűz vagy a kárhozat. Ha mi imádkozunk értük, lehet,
hogy javítani tudunk túlvilági sorsukon. Ekkor ne lennének hálásak nekünk? Ne lennének közbenjáróink a mindenség Királya előtt?
Seidl Ambrus
