A HÍVEK ÜDVÖZLÉSE UTÁN: Ádvent második vasárnapjának üzenete így hangzik: Jön az Isten országa! Isten országa megérkezett, amikor közöttünk járt az emberré lett Fiú Isten. Megvalósul Isten országa az Egyházban, ahol Isten szavát hirdetik és kiosztják szentségeit. Isten országát készítjük elő lelkünkben a bűnbánat által. Az égi király vonul szívünkbe szentáldozáskor. Ránk vár Isten országa az örök élet boldogságában. Jeruzsálemet, a szent várost azért emlegetik ma a szentmise szövegei, mivel Isten országát jelképezi.
ELSŐ KÖNYÖRGÉS UTÁN: Isten szava tartotta fenn a reményt az emberekben: Isten országa valóban eljön! Isten üzenete tanította a várakozókat, hogyan készítsék elő az Úr útját. Isten szava ugyanezt teszi mindannyiunkkal ma is, akik üdvösségünkre várunk.
FELAJÁNLÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: Isten országának részesei lehetünk, de ez nem érdemeinknek, hanem Isten irgalmának köszönhető. Könyörgő, vágyakozó énekünk kifejezte, hogy rászorulunk Isten irgalmára. Elismerjük bűneinket, áldozati ajándékokkal engeszteljük a megbántott Istent. A szentmiseáldozat esdi le számunkra a megváltást hozó kegyelmet.
ÁLDOZÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: Jeruzsálem, a szent város lelkünket is jelképezi. A kivilágított város ujjongva fogadja a Királyt. Minden szentáldozás ádvent, vagyis az Úr érkezése. A boldogság, amelyet átélünk, csak előíze az igazinak, amely a mennyei Jeruzsálemben vár Isten fiaira.
Testvéreim!
Egy héttel ezelőtt hívogatott bennünket az Anyaszentegyház, hogy az adventi előkészületek szimbólumának, az adventi koszorúnak a fényénél pillantsunk egy kicsit vissza, hogy helyesebben és pontosabban lássuk azt, amit tennünk kell.
Isten örök szeretetében készítgette az emberiséget a Megváltó eljövetelére. Ígérete, amit az első bűn elkövetése után tett, és az esküje, amit Ábrahámnak mondott, ahogy a betejesedéshez közeledett, egyre több megerősítést kapott a próféták szavával.
Még másfél évezred választotta el a választott népet a Megváltó eljövetelétől, amikor már Mózes éppen az Úr érkezéséből merített népének vigasztalást.
Mi most a második gyertyát gyújtjuk a megemlékezés koszorúján, és magunk elé idézzük azt, amit jelez: Hittel és élő reménnyel készülünk Urunk eljövetelére; és a fény, amit meggyújtunk, bevilágítja gondolatainkat, meleget kölcsönöz az érzelmi világunknak.
A gyertya meggyújtása előtt azonban közösen énekeljük a Szent Vagy Uram énekeskönyv 13. számú énekét:
Mint forró sóhaj, elhaló bús jaj, kél halk énekünk.
Sötétben járunk, hajnalra várunk; jöjj el, Istenünk!
Választott néped így sírt föl Érted, nyögve bús igát:
Ősszülők lelke, várta epedve, Isten egy fiát.
A bűn úr most is, gyötör is, foszt is, sír a jó feléd:
mikor jössz végre, kitűzni égre, győzelmed jelét?
Jöjj, a bűn éget, jöjj, várunk Téged, Jézus, Istenünk!
Isteni Gyermek, ó, hozz kegyelmet, hozz békét nekünk!
FELHÍVÁS A BŰNBÁNATRA
Testvéreim! A választott nép megtisztulással készült az isteni ígéretek beteljesedésére. Vizsgáljuk meg azért lelkiismeretünket és bánjuk meg bűneinket, hogy lélekben megtisztulva készüljünk Urunk eljövetelére.
KYRIELITÁNIA
Jézus Krisztus, Akinek eljövetelére vártak az ősatyák:
Uram, irgalmazz!
Jézus Krisztus, Akinek eljövetelét a próféták hirdették:
Krisztus, kegyelmezz!
Jézus Krisztus, Akire a választott nép oly soká várakozott:
Uram, irgalmazz!
KÖNYÖRGÉS
Mindenható irgalmas Istenünk, Segíts, hogy szent vágyakozással siessünk Szent Fiad elé. Örök bölcsességeddel növelj minket, hogy evilági elfoglaltságaink ne akadályozzák egységünket Szent Fiaddal. Aki Veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten, mindörökkön örökké.
AZ OLVASMÁNYHOZ
A választott nép Egyiptomból való kivonulásának negyvenedik esztendejében Moab síkságán Mózes, a választott nép vezére, búcsúzásképpen megismételte a szövetségkötésben vállalt isteni parancsokat.
A SZENTLECKÉHEZ
A választott nép várvavárta a megígért Szabadítót, készült is a Megváltó eljövetelére, mégsem ismerte föl az Úr látogatásának idejét. A betű vizsgálata eltompítja az embert, és ezért az ószövetség fátyla befedi még most is szívünket.
AZ EVANGÉLIUMHOZ
Várták a Megváltó eljövetelét a népek és a nemzetek, mert a lelkük legmélyén ott élt a tudat, hogy egykor eljön az aranykor, amikor mindent tudni fogunk. Még égőbb vággyal várták azok, akikhez eljutott a kinyilatkoztatás ígérete.
EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Imádkozzunk, Testvéreim, hogy a közös imádságunkkal készítsük elő az Úr útját, és várakozásunk alkalmassá tegyen bennünket a kegyelmi ajándékokra. Imádkozzunk hát közösen:
- Add, Urunk, hogy megnövekedjünk a hitben, és a felkészülésünk világos ismereteket hozzon nekünk.
- Növeld bennünk a természetfölötti reményt, hogy teljes bizalommal tekintsünk Jézus napjára.
- Tedd lángolóvá szívünket, hogy a szeretet szemével nézzük és értsük örök rendeléseidet.
- Add, hogy akaratod szerint igazi imádókká legyünk, akik lélekben és igazságban tudnak imádni Téged.
- Add, hogy az előkészületben való állhatatosságunk megszerezze nekünk az örök találkozást.
Mennyei Atyánk, végtelen szeretetedben kezdettől fogva megígérted, és egyre bővülő kinyilatkoztatással megerősítetted, hogy elküldöd szereteted követét, a második isteni Személyt. Kérünk, tekints buzgóságunkra, és engedd, hogy a meggyújtott gyertya fénye egyre jobban bevilágítsa lelkünket, és elvezessen a tökéletes ismeretre. Krisztus, a mi Urunk által.
AZ OLVASMÁNYHOZ
Izajás készítette a választott népet Krisztus eljövetelére, amely vigaszt és örömöt hozott az emberiségnek. Az Anyaszentegyház ösztönöz bennünket is, hogy mi is készítsük az Úr útját.
A SZENTLECKÉHEZ
Szent Péter figyelmeztet a világ végére, amikor megsemmisül ennek a világnak az arculata. Várnunk kell az új égre és az új földre, ami Krisztus dicsőséges eljövetelekor valósul meg.
AZ EVANGÉLIUMHOZ
Az Evangélium: jó hír, üzenet Jézus Krisztustól. Ez az üzenet ez: Ő a Krisztus, a megígért Megváltó, Ő az Isten Fia. Az Evangélium Keresztelő Szent János tanúságtételével kezdődik: utat készít. A módját is megmondja: bűnbánattal kell felkészülni az Úr eljövetelére!
EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Kérjük, Testvéreim, mennyei Atyánktól, hogy Izajás próféta és Keresztelő Szent János szavára méltó utat készítsünk lelkünkben Megváltónknak.
- Add, Urunk, hogy minden ember jóakarattal munkálkodjék a bűn görbe útjainak egyenessé tételén!
- Add, hogy híveid életükkel mutassák mindenkinek az üdvösségre vezető utat!
- Add, hogy az igazságosság és a békeszeretet által utat találjunk Istentől eltávolodott testvéreink szívéhez!
- Add, hogy családjaink minden tagja az igazi szeretet útján járjon!
- Elhunyt testvéreinknek pedig nyisd meg az üdvösségre vezető utat!
Mindenható Istenünk! Add kegyelmedet, hogy jól előkészítsük lelkünket szent Fiad érkezésére, és életünk adventje után eljussunk Hozzád, Általa; Aki Veled él és uralkodik mindörökkön örökké.
(Az elmúlt vasárnap volt arról szó, hogy az) Isten az embert a saját képére és hasonlatosságára teremtette, s ezáltal van az emberben a végtelen utáni vágy. Ám ezt a vágyat bennük a Sátán tönkretette, s az Advent szent ideje ennek a vágynak a gyógyítása, mikor a hozzánk elközelgő Úrra várakozunk, akivel lehet hordozni és kibírni ezt a végtelen Isten utáni vágyat. A Sátán azzal csábította el az embert, hogy olyan legyen mint az Isten. De egyáltalán tudta-e a Sátán, hogy milyen az Isten? S a válasz az, hogy nem.
Mert kicsoda is a Sátán?
Idézzük fel hitünk tanítását ebben a kérdésben. A Sátán is Isten teremtménye: angyal, bukott angyal, aki szembefordult az Istennel, mikor az próbára tette. Az angyalok is, mint Isten teremtményei, ők is annyit tapasztaltak meg az Istenből, hogy az Isten nagyon szereti őket. Fölmerülhetett a kérdés az angyalokban, hogy Istennek, aki oly nagy, ezen felül még van valami lényeges tulajdonsága? Még ők sem tudták amit mi Szent János apostol leveléből tudunk: Isten a szeretet. Istenben nincs nagyobb és lényegesebb a szeretetnél. Isten számukra is csak Jézus Krisztus által mondta meg, hogy ő nem más mint a szeretet. Mivel tehát biztosra nem tudhatták, hogy Isten maga szeretet, ezért az angyalok egy részét megkísértette a gondolat, hogy az Istenben még van a szereteten kívül egy lényegesebb tulajdonság: a hatalom. S máris kialakult ezekben az angyalokban a hatalmas Isten képe, aki tulajdonképpen azért szeret, mert ezzel éli ki hatalomvágyát, ezzel, a szeretettel uralkodik a teremtmények fölött.
Ismerős az emberek körében is ez a magatartás, mikor valaki nagy jócselekedeteket hajt végre, árvaházakat, kórházakat hoz létre, csak azért, hogy ezzel növelje népszerűségét, vagy pedig, győzzön a választásokon. Ez a szeretet nem igazi szeretet, ez csak egy eszköz, hogy valaki hatalomra tegyen szert, vagy a már megszerzett hatalmat megtartsa.
Valami ilyesmit képzeltek az angyalok is az Istenről, hogy Isten csak azért szereti őket, hogy hatalmaskodjék rajtuk. S a Sátán olyan akart lenni mint az Isten. Olyan, mint az általa tévesen megismert Isten: hatalmas. S a Sátán tulajdonképpen ugyanezzel kísérti meg az embereket: olyan lenni mint az Isten. Megkísérti, mikor azt mondja Évának a Paradicsomban: "Valóban mondta Isten, hogy a paradicsomkert egyetlen fájáról sem ehettek?" És Éva válasza mutatja: máris belement a csapdába: "Isten csak azt mondta, hogy a Paradicsom közepén álló fáról ne együnk és ne is érintsük, mert akkor meghalunk." Mi a csapda? Az, hogy tudniillik Isten azt nem mondta, hogy ne is érintsék, de Éva agya már meg van fertőzve az emberre irigy Isten hamis képével, aki csak tetszelegeti az embert, de belül hatalmi mánia irányítja. Vagyis Isten igazából nem akarja, hogy valóban boldogok legyünk.
Ez a kísértés nemcsak akkor volt meg az emberben ott a paradicsomkertben, hanem az emberiség története során mindig, így ma is. Amit ezzel a kísértéssel kapcsolatban meg kell tanulnunk, hogy a Sátánnal nem szabad szóba állni, mert amikor ő veled Istenről beszélget és kétségbevonja Isten szeretetét, akkor úgyis alulmaradsz. Nem szabad szóba állni az olyannal, aki sajnál téged, mert Istennek kötelezted el magad valamilyen szinten, hogy hittanra, templomba jársz, hogy imádkozol. Én például nem szeretem azt, ha valaki azért sajnál engem, mint papot, hogy milyen kár hogy nem nősülhetek meg, nem lehet feleségem, családom. Engem ne sajnáljanak ezért, mert én sem sajnálom magamat érte. Önként mondtam le erről, s nem azért mert a papszentelés feltételei között van. Ha sajnálnám magam érte, akkor máris olyan istenképem lenne, amely szerint Isten irigykedik rám, s a boldogságomra, ezért megtiltja, hogy megházasodjak.
A Sátán bukása tehát abban áll, hogy olyanná akar lenni minta az Isten, de ő az Istenben előbbre helyezte a hatalmat a szeretetnél. S ezt a helytelen istenképet mutatja az embernek.
Ebben az adventi időben abból a szempontból vizsgáld meg lelkiismereted, hogy milyen az istenképed. Ha az Isten nem a szeretet számodra, hanem még rosszat is tud tenni, mert hatalmaskodó, akkor a bűn igézetében élsz, hiába jársz templomba reggeltől estig, s imádkozol nagyokat, ehhez a félelmetes, nem létező Istenhez.
Mikor Jézus Krisztusban, eljött közénk az Úr, az Isten, akkor látjuk milyen az Isten. Isten a szeretet. Ezután szinte ugyanarra hív fel bennünket Jézus mint a Sátán: "legyetek olyanok, mint az Isten!" De a Sátán a hatalmi istenképet állította elénk, s Jézus Krisztus pedig a valódit. Ez a valódi Isten pedig az, akinek egyetlen tulajdonsága a szeretet, s akinek egyetlen tulajdona egyszülött Fia, akit mégis nekünk ad. És Isten egyszülött Fia szeretetből teljesen nekünk adja magát: elmegy a kereszthalálig.
"Legyetek olyanok, mint az Isten!" - tanít bennünket Jézus. Legyünk olyanok, mint ő, aki mindenét odaadja, aki csupa szeretet. Valóban olyan akarsz lenni, mint az Isten, akit most megismertél? Csupa szeretet?
A napokban volt Mikulásnak kedvelt ünnepe. Ezt tulajdonképpen Szent Miklós napja. A keresztény érzék nem véletlenül helyezi Szent Miklós napját a karácsony elé, mert Szent Miklósban látja a keresztény élet lényegét. Szent Miklós arról nevezetes, hogy adakozó szent volt: segítette a szegényeket, a rászorulókat. Ez a keresztény élet lényege: mindent odaadni, ahogy Isten tette egyszülött Fia által.
Ne féljük tehát pazarolni szeretetünket mindenkinek. Mert az első percekben félelemmel tölt el és a számítás sem hiányzik belőle: vajon elfogadja-e, viszonozza-e, vagy csak fölöslegesen csinálok bohócot magamból? Nem könnyű a kezdetek nehézségével megküzdeni, de el kell kezdeni Isten segítségével. Mert Isten már elkezdte, mikor megszületett, aminek ünnepére készülünk. Ezt kell tehát meglátnunk a közelgő karácsonyban, s erre kell készülnünk: az igazi Istent kell meglátnunk a karácsonyban, aki pazarló szeretettel nekünk adta magát Fiában, Jézus Krisztusban.
Ámen.
Válaszos zsoltár / Zsolt 85(84),9-10.11-12.13-14
Az ígért üdvösség kérése
Loyola Szent Ignác két imádsága
Uram, taníts nagylelkűségre! Taníts, hogy úgy szolgáljalak erőm szerint, amint Te megérdemled! Hogy adjak, nem számolgatván, mibe kerül! Harcoljak, mit se törődvén sebekkel! Hogy törjem magam, nyugalmat nem keresve! Dolgozzam, bért-jutalmat sose kérve; csak azt az egyet: hogy tudjam, teszem a Te szent akaratod'.
Vedd át, Uram, mind szabadságom! Fogadd minden emlékezetem, értelmem és minden akaratom'! Bármim van s mit birtokolnék: Tőled kaptam, visszaadom teljesen ma Néked, amint tetszik, akaratod rendelkezzék vélük! Egyet adj csak: szerelmedet malasztoddal együtt, s gazdag leszek mindeléggé, semmi többet nem kívánok!
+
Egy hű lélek jóvátehet, irgalmat nyerhet sok-sok hűtlennek. Minden lélek eszköz lehet ilyen fönséges jóvátevő műveletben. Semmi nagyra nincs szükség, elég a legapróbb tett, egy lépés, egy fölvett szalmaszál, egy megfékezett kíváncsi tekintet, egy kis segítség, egy szíves mosoly... Mindez a Szeretetnek ajánlva: valójában nagy nyereség, haszon a lelkeknek, a kegyelmek áradatát hívja le számukra! (Josefa Menéndez)
+
Mert folyton bukdosom, legyen állandó orvosom [bűnbánat szentségben]. (Szent Ambrus)
A tanúságtétel öröme
"Föllépett egy ember, az Isten küldte, s János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen, tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa" (Jn 1, 6-7). Minden esztendőben advent 2. és 3. vasárnapján Keresztelő Jánosról szólnak a szentmisék evangéliumai. Egy ének, mely az evangélium alapján íródott kifejezi János szerepét: "Utolsó a próféták közt, de első Krisztus Jézus tanúi közt, hang, aki a sivatagba kiált, azután elhallgat szerényen az előtt, akit hirdetett: nagyságod és örömöd most teljes. Világosság tanúja, mondd el, melyik úton várjuk a Messiást!"
Senki nem testesítené meg jobban az adventi időt, mint János. Ő az Ószövetség utolsó nagy prófétája (Lk 1, 76; Mt 11,9): kötőjel a múlt és a jelen között. Ilyen szempontból bátorítás számunkra, akik a második és a harmadik évezred mesdgyéjén élünk. Az ókorban írt evangéliumot kell élnünk és hirdetnünk a II. Vatikáni zsinat modern előírásai szerint. Egyeseknek nehéz megélni ezt, mert könnyebb valamelyik végletből sajnálkozni a másik véglet fölött. A középút valahol a Pentium 4 számítógép képernyőjén van a "Biblia" nevű programon, ahol egy egérkattintással lehet olvasni - akár több nyelven is - az inspirált, kanonikus, evangéliumokat. Az eredetit, de új módon. Az egyháznak is az a hivatása, hogy alkalmazkodjék, nyelvezetében minden kor emberéhez, mert a világ nem fog ismét héberül vagy görögül tanulni, hogy szentírásolvasást tartson. Törekedjünk modern keresztények lenni egy modern világban.
"Azért jött, hogy tanúságot tegyen a világosságról" (Jn 1,8). János a Világosság tanúja, mert Jézus ebben a negyedik evangéliumban a Világ Világossága. A többi evangéliumban János a bűnbánatot hirdeti, itten pedig az evangélista úgy mutatja be, mint a "világosság tanúját". A görögben, genitivusban a tanút "martyrosznak" mondják. Igazából János Jézus első mártírja (Mk 6, 21) is. János evangéliuma tele van ezzel a gondolattal: a világ elítéli Jézust. Értetlenül kérdezi: Kicsoda ő? János pedig tanúságot tesz róla. A tanúságtétel tizennégyszer szerepel az evangéliumban, igei alakban pedig harmincháromszor fordul elő. Azt jelenti fontos kötelességünk a tanúságtétel. Sokszor a tanúságtételre hivatott személyek, velem együtt, botrányok. Vajon, mit kellene tennünk, tennie az egyháznak, hogy ez ne így legyen. Azonnal mondom.
"A zsidók papokat és levitákat küldtek hozzá Jeruzsálemből, s megkérdeztették: "Ki vagy?" (Jn 1,8). Ez a mondat el kell, hogy gondolkoztasson. János úgy élt, hogy kortársainak kihívás volt. A nép ment utána. Vajon értünk, értem lelkesednek-e az emberek, vagy inkább sajnálkoznak, vagy éppen irtóznak? Igyekezzünk úgy élni, hogy megértsenek!
"Erre megvallotta, nem tagadta, hanem megvallotta: "Nem én vagyok a Messiás (Jn 1,20). Én csak a pusztában kiáltó szó vagyok (Jn 1, 23)". János személye mögött ott rejtőzött a Jézusé is. Az embereket nem annyira az érdekelte, hogy ki János, hanem az, hogy kicsoda Jézus? Ez velünk is így van. A gyakorló keresztényt állandó figyelemmel kíséri a világ, de nem azért, hogy őt felfedjék, hanem rajtunk át Jézusra kíváncsiak az emberek. Ma az Egyház és mindenikünk Jánosként kell, hogy válaszoljon. "Én csak a pusztában kiáltó szó vagyok". Nagyon csábító, hogy elfoglaljuk az ő helyét, de ez lenne a legnagyobb tévedésünk. "De köztetek áll az, akit nem ismertek (Jn 1, 26)" János itt olyasmit mond, amire nem is gondoltunk eddig. Jézus már közöttünk van, mondja, mint a fiatalok szerelme, mint az igazságos bérezésért történő harc és küzdelem, mint a kizsákmányolt és jogaiktól megfosztott gyerekekért folyó küzdelem, mint az emberek jogaiért folytatott harc stb. . . . Az egyháznak, a hierarchiának és a hivő embereknek egyetlen küldetése, hogy a világban rámutasson erre a Krisztusra, aki már közöttünk van. Amikor 1948-ban az ENSz az Emberi Jogok Általános Nyilatkozatát közzé tette, Krisztus jött el közénk, akit nem ismertünk fel. Mert ő azt mondta:
Éhes voltam és ennem adtatok, börtönben voltam, üldöztek, és ti kiszabadítottatok. Elismertétek emberi méltóságomat." Amikor az emberiségnek ekkora igazságérzete van, akkor maga Krisztus beszél belőlük és általuk, aki maga az igazság. Amikor mindenféle felekezetű és vallású emberek, különféle ideológiát valló államfők beszélnek így, az idők jeleit halljuk, melyet a II. Vat. Zsinat felismert. Mi ezt még nehezen értjük, mert olyan mentalításban élünk, amely naponta megcsúfol vagy jogaiban, megtipor embereket. Sajnos mi is részt veszünk ebben, de a zsinat felismerte, hogy az ember méltósága felette nagy, a Krisztuséból forrásozik, és azzal vetekedik " Mivel Ő az emberi természetet fölvette, nem elemésztette, e természet magától értetődően bennünk is nagy méltóságra jutott. Isten Fia ugyanis megtestesülésével valamiképpen minden emberrel egyesült. Emberi kézzel dolgozott, emberi értelemmel gondolkodott, emberi akarattal cselekedett, emberi szívvel szeretett. Szűz Máriától születvén valóban egy lett közülünk, a bűnt kivéve mindenben hasonló lett hozzánk. (Gaudium et Spes 22.p.)"
"Akit ti nem ismertek, a fog eljönni." Jézus egész életében el volt jegyezve ezzel az incognito-val. Tanítványai nem ismerik fel, a saját népe nem ismerte el, a főpap nem ismeri el Messiásnak, saját apostola is azt mondja: "Nem ismerem azt az embert". Mi sem ismerjük fö1, amikor meglátogat, mint betegség, baleset, balsiker, szakmai vagy egyéni élet terén. Sokszor keressük, őt úgy, mint boldogság vagy karrier, vagy hatalom, vagy gazdagság. Nem találjuk, mert ő nem ott van. Nincs ott a nagyzolásban és a hierarchikus létramászkálásban. De jelen van a kicsinyek életében. János azt mondja: nekem kisebbednem, neki pedig növekednie kell. Ott van Jézus, ahol megvédik a szegényt, a gazdag kiváltságaihoz próbálják juttatni az elnyomottat. Ahol nem restellik kimondani az igazságot, akkor sem, ha az nem lenne ildomos. Márton Áron képes volt vitatkozni Petru Groza miniszterelnökkel (Gy.P.L. 2351-VI.1955). Alig jött ki a börtönből, már Levelezett vele a Majláth gimnázium épületeinek az ügyében. Akkor senki nem vette őt komolyan, de példája évtizedek múlva is lelkesít. Arról beszél, hogy Krisztust nem csupán a templomban kell keresnünk, de az életben is. Jézus Krisztus jelen van mindenütt, ahol kimondják az igazságot, tisztelik az embert, és dolgoznak a társadalom fejlődéséért. Amikor egy faluban megjavítják az utat, Krisztusról tesznek tanúságot, aki azt mondta: Én vagyok az Út. Amikor plébánosként autóba tudjátok ültetni a gyalogjárót: Vele találkoztok. Amikor meghallgatunk egy öreget, akinek már senkije sincs, Jézusra, hallgatunk, mert ő azt fogja mondani: Velem tettétek. "Kinek még a saruszíját sem vagyok méltó megoldani. (Jn 1,27)" János nem óhajt a Messiás helyébe lépni. Tudja, hogy ő csak hírnök lehet. Úgy, mint a mai keresztény, mint mi, akiknek ugyanazt kellene tenni, mint Jánosnak, aki nem kézcsókért hirdette az igét. Nem kitüntetésekért, vagy a hatalomért törtetett, hanem tanúskodott. Nem a gazdagok asztalát, és barátságuk kiváltságait kereste, hanem a népet, az egyszerűeknek prédikált. Nem vette magára a hatalom ruháját sem, hanem csak teveszőr ruhába öltözött. Nem új autóval száguldott, de gyalog járt a pusztában. Nekünk is így kellene tanúskodnunk, talán akkor hihetőbbek lennénk, s a hivatások is jönnének utánunk.
