ELSŐ KÖNYÖRGÉS UTÁN: Jézus megkeresztelkedése után elkezdte nyilvános működését. Tanította az embereket és csodatetteivel igazolta, hogy Ő az Isten Fia, a Megváltó. A róla szóló prófétai jövendölést és Pál apostol tanítását halljuk ma az igeliturgiában.
FELAJÁNLÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: Jézus eljött, hogy a bűn szolgaságából kiszabadítson bennünket. Engesztelő áldozatul kereszthalálát mutatta be bűneink jóvátételére. Most az Isten jobbján ül, Ő az áldozat oltárainkon és Ő fogadta el egyéni áldozatainkat az Atyával és a Szentlélekkel együtt.
ÁLDOZÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: Jézus kiszállt a Jordán vizéből és elindult teljesíteni a mennyei Atya akaratát. A szentmise az isteni kegyelem fürdőjébe merítette lelkünket. A természetfeletti ajándékkal megerősítve teljesítsük be napjainkban a mennyei Atya akaratát.
b) Márk úgy beszéli el a megkeresztelést, hogy hangsúlyozza, ezzel az eseménnyel kezdődik meg Jézus nyilvános működése, aki Isten Fia és Megváltó, szenvedő szolgája Istennek. Egyedül ő közli a mennyei Atya szavait megszólító alakban: "Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem." Így azonban közvetlenül felismerhető a szöveg kapcsolata Izajás könyvének szövegével, amelyben Jahve szenvedő szolgájáról szól ugyancsak első személyben: "Íme az én szolgám, akiben kedvemet találom, ráadtam lelkemet, igazságot visz majd a nemzeteknek."(Iz 42,1) E szavak után úgy beszéli el kedvelt szolgájának tetteit, hogy közvetlenül felismerhetők ezekben a Messiás életére, tetteire vonatkozó jövendölések. "A megroppant nádszálat nem töri össze...a nép szövetségévé teszlek, a nemzetek világosságává, hogy megnyisd a vakok szemét, kihozd a börtönből a foglyokat....(Iz 42,3-6) A mennyei Atya szavai, amelyet Jézus hall, istenségét is kinyilvánítja. Ezért tekintjük Jézus megkeresztelkedését "epifániá-nak",(megjelenés, jelenlét), olyan eseménynek, amelyben Isten jelenléte, ha titokban is, de kinyilvánult az emberek között. Ezt követik majd a többi epifániák Jézus életében, amelyekben ugyanez valósul meg. Az elmúlt hetekben a karácsonyi ünnepkörben ünnepeltük a megtestesülés titkát. Azt, hogy az Isten látható emberként közénk jött, fölvette az emberi természetet. A karácsonyi ünnepkör mintegy záróünnepeként, most az Egyház elénk állítja Jézus Krisztus megkeresztelkedésének jelenetét. Jézus Krisztus megkeresztelkedése már nem csupán egy kedves, édeskés történet, mint ahogy karácsony eseményeit kiszínezi az emberi képzelet, hanem fajsúlyos esemény, ami döntésre késztet bennünket: aki nincs Jézussal, az ellene van. Keresztelő Szent János a leghitelesebb kutatások szerint valamikor 27 tájékán feltűnik a Jordán folyónál és rövid időn belül magára fordítja az egész zsidóság figyelmét. Jellemző ezekre az időkre, hogy a zsidóság a római elnyomás miatt kiéhezett valami természetfelettire, kiéhezett már a Messiás eljövetelére. Keresztelő János hirdeti a bűnbánat keresztségét. Ez a keresztség messze még nem a mi keresztelésünk, hanem csak annak halovány előképe. A keresztségen és a bűnbánaton túl a hallgatóság fülét megüti valami különös üzenet: "Aki utánam jön hatalmasabb nálam, arra sem vagyok méltó, hogy lehajoljak és megoldjam saruszíját. Én vízzel keresztellek titeket, ő pedig Szentlélekkel keresztel majd meg benneteket!" János hallgatósága máris lázba jön: nem értik ugyan pontosan szavait, de annyit sejdítenek, hogy valami köze van a rég várt Messiáshoz. Ekkor tűnik fel Jézus. Márk evangélista - kitől ma hallottuk a megkeresztelkedés jelenetét - valami drámai egyszerűséggel mondja el azt a nagy pillanatot, amikor feltűnik Jézus: ".eljött Jézus a galileai Názáretből és megkeresztelkedett Jánosnál a Jordánban". Minden bizonnyal Jézus már megkeresztelkedésével csalódást okozott a keresztelő János által felcsigázott tömegnek. A tömeg valami látványos, megsemmisítő erejű lenyűgöző jelenséget vár, hiszen elérkezett az évszázadok óta várva-várt pillanat: közöttünk a Messiás. Ehelyett a szürke tömegből kilép egy szürke ember a galileai Názáretből; ebből a félig zsidó, félig pogány vidékről, és ugyanúgy megkeresztelkedik, mint a többiek. Valószínű, hogy a tömeg legnagyobb része föl sem fogta, hogy Jézus nem ugyanolyan, mint ők. Legfeljebb azon lepődhettek meg, hogy valami jelenség - olyan mint egy galamb - leszáll rá, s valami hang hallatszik. De az is lehet hogy rosszul láttak, és a fülük csengett csak, s nem volt ott semmiféle jelenség és hang. Valljuk meg, hogy az emberi gondolkodás az Istentől valahogy nem ezt várja. Ezt a már-már bosszantó egyszerűséget és hétköznapiságot zavarónak találja. Isten igazán jobban is megrendezhette volna a színrelépést. Hiszen gondoljunk csak arra, hogy ha világunkban valami híres ember jelenik meg a köznép előtt, akkor mindig valami látványos felhajtás kíséri megjelenését. A fiataloknak bizonyára ismerős a kép, mikor egy rock koncerten színre lép az énekes, vagy az együttes: hangok, színek kavalkádja teszi izgalmasabbá az egészet. Istenben nem volt efféle fantázia? Isten, aki mindenható, nem tudott volna egy kis "kozmikus show"-t csapni akkor, mikor Fia a színre lép? Nem hatásosabb lett volna így az egész működése Jézusnak? Bármennyire is zavaró nekünk, de Isten egyáltalán nem kedveli az efféle látványosságokat. Jézus úgy jelenik meg, ahogyan Izajás próféta megjövendölte: "Nem kiált majd, nem emeli föl a hangját, és szava se hallatszik az utcákon. A megtört nádszálat nem töri össze, a pislákoló mécsbelet nem oltja ki." Ez az egyszerű galileai ember, aki az Isten Fia, ugyanúgy megkeresztelkedik, mint más. Ugyan miért keresztelkedik meg a bűnbánat keresztségével, hiszen nincs bűne? Bűne ugyan nincs, de épp azért jött hogy elvegye a világ bűneit, hogy magára vállalja a bűneinkért járó büntetést. S amikor megmerül a Jordán folyóban, abban vízben merül meg, ami képletesen szólva, az előtte megkeresztelkedett emberek bűneitől szennyes. Megkeresztelkedik ebben a bűnöktől szennyes lében, hogy magára vegye bűneinket. Az Atyaisten pedig szolidan, csendesen igazolja őt: a Szentlélek leszáll rá mint valami galamb, s szózat hallatszik az égből: "Te vagy az én szeretett fiam, benned kedvem telik". Aki vak és süket erre a jelenségre, az valóban az képzelheti, hogy biztos rosszul látott, és csengett a füle. De aki nyitott az Isten szavára, az ebben a kijelentésben rátalálhat a az izajási jövendölés beteljesedésére: "Íme, az én szolgám, akit támogatok, választottam, akiben kedvem telik. Kiárasztom rá lelkemet, és igazságot visz a nemzeteknek." Lelki szemeid mit látnak most, kedves testvérem, az evangéliumi történet hallatára? Egy sokszor, sokat ismételt történetet csak, amit már kívülről tudsz, vagy van hited meglátni, abban az egyszerű názaretiben az Isten Fiát. Azt, akinek emberi természetéből, most egy villanás erejéig megnyilvánul az, hogy ő nem egy ember a sok közül, hanem ő az istenember. Hiányoltuk Jézus körül az isteni ragyogást, a "kozmikus show"-t, amit megérdemlt volna fellépésével. De ha Jézus egy kozmikus show közepette lép a színre, akkor is minden ember megváltója lett volna? Nem éreznénk-e úgy a kozmikus ragyogásban, hogy ez a Jézus - akármennyire is legyen ember - valahogy távol van tőlünk. Ő a ragyogás és a gazdagok Istene, nem pedig a az emberiség többségét mindig is kitevő egyszerű, szegény és elnyomott embereké. Ha ragyogva jelenik meg Jézus, akkor hogyan töltötte volna be azt a küldetését, melyről Izajás beszélt: "Általad kötök szövetséget népemmel és adok világot a nemzeteknek, hogy nyisd meg a vakok szemét, és szabadítsd ki a börtönből a foglyokat, és a tömlöcből azokat, akik a sötétben ülnek." Ez az isteni szeretet megnyilvánulása: Jézus Krisztusban az Isten Fia, a Megváltó úgy jött el közénk, hogy minden ember, szegény és gazdag, uralkodó és elnyomott, híres és hétköznapi ember közel érezhesse magához. Itt van hát köztünk Krisztus az évszázadok ígérete hús-vér emberként. Belép közénk a bűnösök közé, egy lesz közülünk, mikor megkeresztelkedik. Ebben az egyszerű emberben meg kell látnunk azt, akinek "tanítására várnak a nemzetek". Ha valóban meg akarod őt ismerni és tanítását, ami biztosítja számodra az emberhez méltó életet és boldogságot, akkor kérd az Isten kegyelmét, hogy megkaphasd a hit adományát. Ámen.
Kedves Testvérek!
