Ma az Egyház egy újpogány korszak előtt áll. Egy olyan korszak előtt, amikor az emberek nagy többségének nincsenek világos fogalmaik a kereszténységről, Jézus Krisztusról, az Istenről. Valami ismerettel rendelkeznek ezekről, valamit hallottak róluk, de ezek az ismeretek inkább egy pogány valláséhoz állnak közelebb, mintsem a kereszténységéhez. A keresztény hitet helyesen ismerő és hitük szerint élő igaz keresztények kissebségben vannak. Ez már csak abból is megmutatkozik, hogy vasárnaponként lassan egyre kevesebben jelennek meg a szentmisén egy- egy település lakói közül. És ehhez még hozzá kell tennem, hogy akik megjelennek vasárnap a szentmisén azok között is jócskán akad, akiknek valami rettenetesen torz képe van a kereszténységről, és Istenről. De a legtöbb ember nem tehet erről, hogy rossz képe van a kereszténységről és Istenről, mert önhibáján kívül rossz ismereteket szerezett: egy korszerűtlen hitoktatás által, a tévé, rádió félreinformálása által és még sorolhatnám tovább.
Az Egyház mai helyzete tehát könnyen azt a képet mutathatja, hogy süllyed a hajó. Mit tegyünk? Meneküljünk erről a hajóról úgy, hogy mindenki a maga életét menti a másikon keresztülgázolva? Vagy pedig fogjunk össze közösen és tömjük be a léket?
Bármennyire is úgy tűnik, hogy az Egyház hajója süllyed, de nem fog elsüllyedni, mert isteni ígéret hordozója: a pokol kapu nem vesznek erőt rajta. De ezt ne úgy képzeljük el, hogy majd az Isten rendbehozza a dolgokat, mi pedig ölbe tett kézzel kivárjuk a végét, mert Isten semmit nem tesz a mi közreműködésünk nélkül. És arra se várjunk, egymásra ujjal mutogatva, hogy kezdje el a másik. Ha te, ha komolyan veszed hitedet, nem kezded el, akkor senki és soha. Azt felejtsd el, hogy ez csak a papok és püspökök feladata volna. A te feladatod is, mert te is ugyanannak az Egyháznak vagy a tagja, mint a papok és a püspökök.
A szentatya még 1991-es magyarországi látogatásakor kijelentette, hogy Magyarország is missziós terület. Hogyan kezdjük ezt a missziót ennek az újpogány kornak hajnalán?
Erre a kérdésre ad választ a mai evangélium: a legeslegelején. Hiszen a mai evangéliumban épp arról hallottunk, hogy Jézus a teljes ismeretlenségből előtűnve kezdi maga köré gyűjteni az első tanítványait. Ebben segíti őt Keresztelő Szent János, aki tanúságot tesz róla: "Nézzétek, az Isten Báránya!" Csak ennyit mond Keresztelő János. Nem teszi hozzá, hogy őt kell követni, hanem csak egyszerűen tanúskodik róla.
Keresztelő János szavára ketten követik Jézust: András és minden valószínűség szerint, János. Nem tudják még, hogy ki ez a Jézus, de követik. Megnézik hol lakik és nála maradnak. Jézust megkedvelik, és Jézus barátaivá fogadja őket. Ebben a barátkozásban világosodik meg számukra, hogy ki ez a Jézus: a Messiás. Az a Messiás, akit a választott nép évszázadok óta oly epekedve várt, aki az elnyomottaknak szabadulást hoz. Biztos, hogy még nem tiszta a róla alkotott képük, de Jézus elfogadja őket ilyeneknek, s majd lassan türelemmel kezdi őket formálni.
Ezzel a nagyszerű felfedezéssel vezeti András testvérét, Simont Jézushoz. "Megtaláltuk a Messiást!" Jézus pedig rátekintett, és így szólt hozzá: "Te Simon vagy, János fia, de Kéfásnak, azaz Péternek fognak hívni." Ez a ránézés nem egyszerű tekintetet jelent, hanem mélyre ható nézést, a felszín mögötti valóság meglátását jelenti. Jézus meglátja Péterben azt az embert, akit Egyháza kősziklájává tehet majd. De addig még hosszú az út. Sok türelmes tanításra, beszélgetésre formálásra van szükség, hogy Péterből az lehessen, aminek lennie kell, hogy ő maga is meglelje az üdvösséget, és másokat is elvezessen oda.
Így indult Jézus nagy műve, mondhatni a nulláról. Egyedül Keresztelő János titokzatos, csendes tanúságtétele áll Jézus mellett, s aztán amint Jézus maga köré gyűjti első tanítványait nem akarja őket azonnal meggyőzni a világrengető igazságról, hogy kicsoda ő. Barátságát nyújtja az érdeklődőknek. Egyáltalán nem játssza meg az úrhatnámot, pedig megtehetné, hiszen róla mondta Keresztelő János: "arra sem vagyok méltó, hogy saruja szíját megoldjam". De nem, Jézus barátságával győzi meg az őt követőket. S ez a barátság mindörökre megmarad, amelyért az apostolok aztán pünkösd után készek életüket adni.
Újpogány környezetünk misszionálása tehát itt kezdődik: nem kell azonnal meggyőzni a kívülállókat, hogy Jézus nélkül elkárhozik, mert ilyen félelmetes Istenből senki se kér. Jézus példájára barátságunkkal kell szimpatikussá tenni hitünket. De ennek az a feltétele, hogy mi igaz módon éljük meg hitünket és ne úgy, hogy csak addig vagyunk keresztények, míg a templomban vagyunk, utána éppoly lehetetlenül viselkedünk mint mások.
Ha jelent neked valamit a keresztény hit, ha be akarsz segíteni Istennek a süllyedő hajó megmentésében, akkor figyelj Isten szavára, mely neveden szólít, mint a kis Sámuelt és barátságát kínálja neked is. És ha elfogadod Isten hívását válaszolj: "Szólj, Uram, hallja a te szolgád!" S az igaz Isten szavára hallgatva megtalálod Jézusban te is a Messiást, aki egyedül tud emberhez méltó életet és boldogságot adni neked.
