A HÍVEK ÜDVÖZLÉSE UTÁN: Az áldozatbemutatásának helyét megfosztották díszeitől. A szent negyven nap idején a lila szín uralkodik. Mindez lelki összeszedettségre, bűnbánatra hangol. A nagyböjt felkészít a jó keresztény életre. Ez azonban harc árán születik. A felismert bűnök legyőzéséhez lemondással és imával esdjük le Isten kegyelmét. Közös imádságainkban húsvétig különös hangsúlyt kap a bűnbánat.
ELSŐ KÖNYÖRGÉS UTÁN: Az irgalomért esdeklő, bűnbánó ember évezredes litániáját énekeltük. A bűnös ember elhagyta az Isten útját, a bűnbánó visszatér. Isten szava hazahív és utat mutat. Az Úr az isteni Ige alakjában valóban megjelenik hívő népe között.
FELAJÁNLÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: Az ősegyház életében az ige liturgiája után távozniuk kellett a vezeklőknek, a nyilvános bűnösöknek és a hittanulóknak. Az oltáriszentség áldozatán már csak Isten szent népe vehetett részt. Ez feltételezi a megszentelő kegyelem állapotát. Úgy kell jelen lennünk, hogy az áldozati lakomában, a szentáldozásban is részesülhessünk.
ÁLDOZÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: Hálaadással és bizalommal térünk haza, Isten elfogadta engesztelő áldozatunkat. Megbocsátja bűneinket, mellénk áll szenvedéseinkben. Kegyelme megerősít a jóban. "Viseljük hát magunkat Isten szolgáiként sok türelem, böjt között, nem színlelt szeretetben."
Az elmúlt hét szerdájával, a hamvazószerdával elkezdődött a nagyböjt, amikor hitünk legnagyobb eseményére, központi titkának megünneplésére készülünk: Jézus Krisztus kínszenvedésének, megváltó kereszthalálának és dicsőséges feltámadásának megünneplésére. A nagyböjti szent időszak neve ezért helyesen a húsvéti előkészület szent negyvennapja.
A húsvét tehát hitünk legnagyobb ünnepe. De nemcsak egy olyan ünnep, megemlékezés, mint egy társadalmi ünnep, hanem ennél sokkal több. A keresztény ünneplés megjeleníti az ünnepelt eseményt és hatását jelenvalóvá teszi. Ez esetünkben azt jelenti, hogy minden húsvét ünneplésekor a szertartások, a liturgia által titokzatos módon megjelenítődnek Jézus Krisztus szenvedésének, halálának és feltámadásának eseményei, és kiárad az a hatás, az a kegyelmi áradat, ami ott és akkor történt meg a történelemben Jeruzsálemben közel kétezer évvel ezelőtt. Ez a megjelenített kegyelmi áradat minden évben húsvétkor a keresztényeket megerősíti hitük megvallásában és megélésében. Tulajdonképpen ennek az eseménynek - megváltás eseményeinek újra és újra való keresztény felidézése tartja az erőt a keresztényekben a történelem folyamán.
Azonban nem mindenki akarja ezt a kegyelmi áradatot, ezt a megerősítést. A Sátán különösképpen is meg akarja akadályozni a kegyelmi kiáradást húsvétkor, mert egyetlen célja az, hogy rombolja Isten Országát közöttünk. Mert hiszen épp a húsvét eseményei azok, melyek megtörték a Sátán uralmát egyszer s mindenkorra. És épp ezért akarja megakadályozni a Sátán, hogy ebből az emberek erőt merítsenek. Ezért nem lehetséges az, hogy csak úgy egyik napról a másikra rátérjünk a húsvét megünneplésére, mert felkészületlenül ki lennénk téve a Sátán támadásainak. Ezért föl kell készülnünk a Sátán támadásaira, s ezért van a szent negyvennap, közismertebb nevén a nagyböjt.
Jézus Krisztus is felkészült annak idején nyilvános működésére, mert nagy esemény volt Jézus tanítása: az Isten elkezdi végső kinyilatkoztatását általa. Ezért Jézus is kellőképpen felkészült erre az eseményre. Negyven napig böjtölt a pusztában. Negyven napig, mint Mózes a szövetség megkötésekor. Ez a negyvenes szám jelzi: Jézus az új Mózes, aki által megköti Isten az Új és örök szövetséget az emberiséggel. Mi is negyven napig készülünk a húsvétra a nagyböjt során.
Jézus negyven napos böjtje során őt is megkísértette a Sátán, mert meg akarta akadályozni az üdvösség kiáradását. Erről a megkísértésről hallottunk többek között a mai evangéliumban. Jézus akkor megvívta harcát a Sátánnal. De nemcsak ott és akkor vívta meg harcát, hanem most is megvívja harcát vele miérettünk, az Egyházáért. Megvívja harcát a keresztelendőkért, a vezeklőkért és a hívekért.
Jézus megvívja harcát a keresztelendőkért. Az Egyház első századaiban szinte csak húsvét éjszakáján kereszteltek, jobbára felnőtteket. Húsvét előtt a szent negyvennap folyamán komoly katekézisben, hittanulásban részesültek ezek a felnőttek. Az Egyház pedig nap mint nap belefoglalta imáiba a keresztelendőket, mint ahogy azt ma is teszi.
Jézus megvívja harcát a vezeklőkért. Aki az Egyház első századaiban komoly, nyilvános bűnt követett el, azt kiközösítették a helyi egyházi közösségből. Hosszú ideig, akár évekig is eltarthatott ez az időszak. S amikor az Egyház úgy döntött, hogy kellő bánatot tanúsítottak már, s méltók a visszafogadásra, akkor a szent negyvennap során ezek a bűnösök komoly vezeklésbe kezdtek: hajukat rövidre nyírták, egyszerű ruhában jártak, böjtöltek, a szentmisének csak az első részén lehettek jelen, az áldozati liturgiáról távozniuk kellett. Az Egyház pedig imádkozott értük, hogy kiállják a próbatételt és nagycsütörtökön visszafogadhassák őket az Egyház közösségébe.
Jézus megvívja harcát a hívekért. Akik már meg vannak keresztelve, nem kell nyilvánosan vezekelniük. Ezek feladata a szent negyvennap során keresztségük újra átgondolása és a bűnbánat felindítása. Ez utóbbi csoportba tartozunk mindannyian, akik itt vagyunk. És ez azt is mutatja, hogy a feladatunk a nagyböjt során: újra átgondolni keresztségünket, hogy aztán húsvét éjszakáján ne csak egy formális dolog legyen a keresztségi fogadalom megújítása, hanem egy átgondolt, újra meghozott döntés megkoronázása. Feladatunk a bűnbánat, mert bűnösök vagyunk. Jézus Krisztus és Márián kívül nem volt és nem lesz ember a földön, aki ne szorulna rá az Isten bocsánatára. A bocsánatot azonban csak méltó bűnbánat mellett kaphatjuk meg, mely bűnbánatnak méltó befejezése lehet egy komolyan, összeszedett bűnbánattal elvégzett szentgyónás.
A szent negyvennap idejére az Egyház sok évszázados tapasztalattal megélt és kipróbált eszközöket ad kezünkbe, hogy méltó módon készüljük húsvétra és vegyük fel a küzdelmet a Sátán támadásai ellen. Ezek pedig a böjt, az irgalmasság cselekedetei és az imádság.
A böjt valamitől való önmegtartóztatást jelent. A kötelező pénteki bűnbánati napon kívül vállalhatunk még egyéb önmegtagadásokat: kerülni a szórakozást, az ételeket, italokat, ki-ki a mag élethelyzetében gondolkodva tehet elhatározásokat. Ám egy dologra vigyázni kell a böjttel kapcsolatban. A böjt nem lehet sportteljesítmény, nem szabad csak a külsőségekért művelni, mert akkor ugyanabba a hibába esünk, mint a farizeusok, akikről kőkeményen kijelentette Jézus: "hasonlítanak a fehérre meszelt sírokhoz, melyek kívülről szépek, de belül tele vannak a halottak csontjaival és mindenféle undokságokkal".
A böjt megtanít önfegyelmezésre, melyre olyan nagy szükség volna ebben a kapkodó, rohanó, ideges, indulatokkal teli világban. De a legfontosabb cél a böjt esetében az, hogy akaratunkat az Istenéhez igazítsuk. Ahhoz az isteni akarathoz, mely számunkra meghozza a megváltást, az emberhez méltó boldogságot.
Az Egyház ajánlja a szent negyvennap idején az irgalmasság cselekedeteinek gyakorlását. Ez azt jelenti, hogy adjunk másoknak, aki rászorulnak akár anyagi, akár szellemi javainkra. Az irgalmasság azonban ezen túl jelenti a megbocsátást is. Mert ha Isten megbocsát nekünk, akkor nekünk is meg kell bocsátani embertársainknak, akár egyoldalúan is, hiszen elment egészen az ellenségszeretet meghirdetéséig is.
S végül ajánlja az Egyház a szent negyvennapban az imádságot, mert az imádság által a lélek közvetlenül Istenhez emelkedik. Imádkozzunk többet! De az a több nem mennyiséget jelent, mert Isten világában a mennyiségnek nincs értéke. A több imádság több ráfordított időt jelentsen, mert több időt karunk szentelni Isten megismerésének, mint ahogy a szerelmesek nem tudnak elszakadni egymástól, mert meg akarják ismerni egymást.
Egy komolyan átélt nagyböjt, szent negyvennap biztos meghozza gyümölcsét, mint ahogy Jézus esetében meghozta. Hiszen azt hallottuk az evangéliumba, hogy "vadállatokkal volt együtt, és angyalok szolgáltak neki". Vadállatokkal együtt lenni azt jelenti, hogy azok nem ártottak neki. Ez a kép jelzi a paradicsomi állapot visszatérését, amikor az ember a bűnbeesése előtt vadállatokkal volt együtt és azok nem ártottak neki.
Egy komolyan átélt szent negyvennap ugyan a mi életünkben nem jelenti a paradicsomi állapot visszatérését. De biztos, hogy megszelídülnek a körülöttünk lévő vadállatok: a Sátán által kiforgatott értékrendű világ visszáságai. Biztos, hogy az Isten egy komoly felkészülés után a húsvét örömében megadja az igazi lelki békét, ami oly nagyon hiányzik ebből a világból.
Ámen
"A Lélek kivitte őt a pusztába" (Mk 1,12-15)
a) Márk evangéliuma Jézus megkeresztelését összekapcsolja a pusztába való visszavonulással, a Szentlélek viszi őt oda. Nem indítja erre, hanem viszi, magával ragadja, így vezeti a magányba, távol az emberektől. Abba a magányba, amelyet az Isten közelsége jellemez. A Sátán kísértését nem úgy mutatja be, mint ami célja lett volna a pusztába való kivonulásnak. Ez csak alkalmat ad a kísértéshez. Az elbeszélésből úgy látszik, hogy ez a magányban való tartózkodás egész ideje alatt jelentkezik. Csak Márk jegyzi meg, hogy Jézus a pusztában a vadállatok között élt. A kísértés így nem egyetlen eseménye a pusztában való tartózkodásnak. Hasonlóan hangsúlyos a másik körülmény is, hogy vadállatok között élt. Ez az egyszerű, de hangsúlyos megállapítás az evangélista szándéka szerint világosan jelzi, hogy a Sátán minden erőfeszítése hiábavaló maradt. Akit a Szentlélek vezet, a gonosz lélek kísértéseivel szemben is megőrzi belső békéjét és szoros kapcsolatát Istennel. Lássuk, ez a rövid szöveg hogyan juttatja kifejezésre ezeket a gondolatokat.
b) Márk szemléletében a pusztaság elsősorban az Istennel való találkozás helye. Beszámol arról, hogy Kafarnaumban Jézus egy fárasztó napot töltött el az emberek között, "amikor az egész város ott tolongott az ajtó előtt" (1,34), ő pedig meggyógyította a betegeket és az ördögtől megszállottakat. Ezután hajnalban kiment egy magányos helyre, hogy ott imádkozzék (1,35). A 6. fejezetben pedig arról olvasunk és csak Márknál, hogy Jézus tanítványait felszólítja, vonuljanak félre egy magányos helyre, hogy ott kipihenjék magukat. Ennek célja nyilván nem egyszerű testi pihenés, hanem az, hogy az imádságból, az Istennel való találkozásból új erőt merítsenek. A "puszta hely" itt további jelentést kap. A tömeg észreveszi, hogy hova mennek. Könnyű dolguk van, mert Jézus tanítványaival csónakon akarja a csendes helyet elérni, a csónak pedig lassan halad, és mindenhonnan látni lehet. Így azután hallgatósága hamarabb ér oda gyalog, mint a csónak. A tömeg elfárad és éhes. Most a puszta, magányos hely a csodálatos kenyérszaporítás környezetévé lesz, amelynek jelképes kapcsolata van azzal az eseménnyel, amikor a zsidó nép a pusztában vándorol, ahol igazán Isten népévé válik, ahol Isten irányítása, vezetése alakítja a népet és táplálásáról gondoskodik (Kiv 13-16). A puszta itt most már nemcsak az Istennel való találkozás helye, hanem az ő üdvözítő tevékenységéé is. Ehhez hasonlóan a Messiás is itt a pusztában kap indítást küldetésének teljesítéséhez, itt kapja Istentől a feladatokat, és az erőt a megvalósításukhoz. A tettekhez és annak az útnak a teljesítéséhez az energiát, amely rá vár. Így lesz a puszta hely az evangélium igazi otthonává, amely távol van az emberektől, ahol azonban Isten közel van. Itt jobban otthon van az evangélium mint a Genezáret tavának partján, ahol sok ember lakik, jobban, mint az északnyugat felé húzódó magaslatokon, amelyek igen gazdagok a természet szépségeiben, de Isten üdvösségünkön munkálkodó tevékenységének nem ez az igaz környezete. A puszta egyúttal a nagy döntések helye is, ahogyan Izrael itt találkozott a kísértéssel, úgy az is, akit a Szentlélek szentelt meg. Izrael nem tudott ellenállni a kísértésnek, "Jahve szolgája", az Atya szeretett Fia, aki Isten ószövetségi népét képviseli, győzelmesen küzd meg a kísértéssel. Márk semmit nem szól arról, hogy miben állt ez a kísértés, maga a tény a fontos, Jézus nyilvános működése folyamán sokszor fog szembekerülni a Sátán kísértéseivel, (vö. 3,22-27) és ezeken mindig győzedelmeskedni fog azzal az isteni tekintéllyel, amelynek birtokában van. Egy pillanatra sem fog megszűnni, vagy meggyengülni a mennyei Atyához fűződő kapcsolata. A Sátán folytonos kísértése a pusztában már sejtetni engedi a jövőt. Jézus a kísértő folytonos támadásai közepette fog működni. Ezek messiási küldetése, a reá bízott üdvösség megszerzése ellen fognak irányulni. Meg akarják majd szüntetni egységét Istennel és támadni fogják a Jézusban jelenlévő Szentlelket is. Az Üdvözítő azonban mindvégig hűséges lesz a kapott küldetéshez, és azt győzelmesen fogja teljesíteni.
c) Mit akar jelezni Márk azzal a közléssel, hogy Jézus a pusztában "vadállatok között élt"? Az egyik válasz az lehetne, hogy a vadállatok természetük szerint támadó természetűek, amelyekkel Jézus győzelmesen száll szembe. A vadállatok fenyegető, támadó viselkedése ugyancsak a gonosz lélek tevékenységét jelképezi. Jézus győzelmes most tehát más jelképpel fejezi ki hatalmát a Sátán fölött. Ezt erősítené az evangélium további megállapítása: "de angyalok szolgáltak neki". Az angyalok ugyanis őrzik azt, aki a Magasságbeli védelme alatt áll (vö. Zsolt 91,92, sköv.). A szöveg azonban első helyen említi azt az együttélést a vadállatokkal, az angyalok szolgálata inkább az ételre és italra vonatkozik (vö. 1Kir 19,5, sköv.). Ezért ez a szöveg többet jelez. A Messiás, aki benső kapcsolatban él Istennel, helyreállítja a békét a vadállatokkal is, amelyek egyébként állandóan fenyegetik az embert. E mondatban érzékelhetjük a 91. zsoltár gondolatait, azonban nem abban az értelemben, hogy Jézus győzelmeskedik a vadállatok fölött, hanem inkább úgy, hogy a teremtett világot Istenhez kapcsolja és így a béke lesz jellemző rá. "Akkor majd a farkas báránnyal lakik, és a párduc a gödölyével heverészik; borjú és oroszlánkölyök együtt híznak, és kisgyermek terelgeti őket." (Iz 11,6). MK
Nagyon vázlatosan írja le Márk Jézus megkísértését, még a küzdelem kimeneteléről sem számol be, habár későbbi ördögűzései kapcsán egyértelmű. Talán nem is ez a fontos a számára, hanem az ami János elfogása után történt. A megtérésre és a hitre való felszólítás. "A múlt héten hallottam a tipikus gondolatot: Jaj de jó hogy jön a nagyböjt, úgyis kihíztam a legjobb szoknyáimat" Hm... Nem kell különösen ecsetelni, hogy ennél azért többről van szó. A következményt és a célt nem lehet felcserélni.
Mi nem tudjuk mindig legyőzni a Sátánt, a paradicsomi állapottól még messze vagyunk, hogy angyalok társaságában éljünk és ne kelljen félnünk a vadállatok jelenlététől. Tudnunk kell azt is, hogyha a nagyböjtöt nemcsak túlélni akarjuk, hanem a lelki megújulásra törekszünk, akkor elkerülhetetlenül vadállatok közé kerülünk, ahogyan remete szent Antal életrajzában is olvassuk. Bűneink, rossz szokásaink újra és újra ránk törnek, ijesztgetnek, kétségbe ejtenek bennünket, esetleg elhitetik velünk, hogy nem is annyira veszélyesek.
Különösen aktuális a lelki megújulás a jubileumi esztendőben. Megújulni, újjászületni csak úgy lehet, hogy visszatérek az eredeti forráshoz, nem engedményeket teszek magamnak, hanem szigorítok.
Sokszor nagyon gyenge a hatásfoka lelki fejlődésünknek. A sok befektetett energia nem hozza meg a várt eredményt. De még sincs más út. A természet is rendkívül pazarló. Nézem a tavaszi réten a nyíló
virágokat és azon gondolkodom, hogy azokból a bóbitákból amiket elfúj a szél, következő évben mindenhol pitypangnak kellene lennie. Ezek ellenére alig van több. Hány potenciális festő, énekes szobrász, tudós... kallódik el, mert nem volt lehetőségük adottságaik kibontakoztatására.
A gyümölcsöző nagyböjt előfeltétele, hogy ne csak felszínesen küzdjünk bűneink ellen, hanem a mélyre ásva azoknak a gyökereit is orvosoljuk.
Mielőtt Jézus megkezdi nyilvános működését, a Lélek ösztönzésére a pusztába megy. Elhagyja a megszokott, természetes környezetét, hogy találkozzon Istennel. Ehelyett semmit nem olvashatunk az Istennel való találkozásáról, de annál inkább hallunk arról, hogy a sátán rátalált Jézusra. Megkísértette Őt, még Jézust is! Ha ez így történt, akkor ennek óriási üzenete van számunkra. (Ne felejtsük, az evangélium csak a legfontosabb dolgokat, tényeket közvetíti, a sok ezerből csak pár százat!).
De ha Jézust megkísértette a sátán, az nekünk (bocsánat a kifejezésért, de) nagyon "klassz". Mert ebből egyértelmű, hogy a kísértés, a kísértő önmagában nem bűn. Hiszen Jézus mindenben egy lett velünk, kivétel a bűnt. De Jézus bűntelensége nem jelentette azt, hogy ne kellett volna kemény harcot vívnia a sátánnal, a kísértővel.
A kísértés még nem bűn, de nem is "gyerekjáték". Már gyerekkorunktól kezdve komolyan kell venni, mert csak akkor nem lesz belőle bűn.
Nagyböjt első vasárnapjának üzenete éppen arról szól, miként kell viselkednem a kísértővel szemben. Úgy, ahogy Jézus: végig hallgatja, felméri hazugságának gyökerét, súlyát és határozottan fellép ellene. Ha a sátán észreveszi, hogy hezitálnak vele szemben, nyert ügye van, mert ott már tud kezdeni valamit, ott már elvetette a bizonytalanság magvait. Ha már kezdek méricskélni, melyik is lenne a jobb, ha nincs határozott döntés a kísértővel szemben, akkor a győzelem az ő kezében lesz. Mert alattomosan, szinte észrevétlenül beférkőzi magát gondolatvilágomba, értékrendembe, hétköznapjaimba, én pedig már csak akkor veszem észre, amikor már megfertőzött.
A sátánnak roppant jó érzéke van ahhoz, hogy megtalálja mindenki gyenge pontját. Jézusnál is ezt tette: hisz a hosszas böjt következtében megéhezett - ezt "kezdte ki" a sátán. Nekünk is meg vannak a magunk sebezhető pontjai, ahol támadhatók vagyunk, ahol kikezdhet bennünket a kísértő. Ennek be- és felismeréséhez alázatra van szükség. Megkeresni a leggyengébb pontomat. Mi van, ha megtaláltam?
És mi van, ha a sátán már "behúzott a csőbe"?
Egyrészt nem kell minden kísértésnek bukással végződnie, ebben Jézus tökéletes példa számunkra, de mi van, ha már "késő"?
Másrészt, nekünk keresztény embereknek, nincs olyan, hogy késő. El lehet esni (néha talán el is kell!), de van bűnbánat és van bűnbocsánat!!!
Fel is szólít minket Jézus, tartsunk bűnbánatot. Próbáljam ezeket a bűnöket úgy nézni, ahogy Isten néz rájuk. Bűnbánatot tartani - megtérni - emberi "okoskodás" helyett nézz, érezz és gondolkodj Isten szemével. Épp azért megtérés, megfordulás, mert a saját, emberi szempontjaim alapján csináltam eddig és most meg kellene néznem, hogy is van ez Isten "szemüvegén" keresztül. Ehhez persze elszántság kell, mert a kísértő lépten-nyomon az önzés oldaláról világít meg mindent és hazudja, hogy az a jó, az igaz és csak "úgy" lehet.
Nehéz ez az út, de senki nem mondta, hogy a "szűk ösvényen" járni könnyű. De aki igazán megtapasztalta ennek nehézségét, megtapasztalhatta gyönyörűségét is, mert nem az a lényeg,
hogy keseregjek bűneim felett. Ha már fel- és beismertem bűneimet, akkor ez egy olyan találkozáshoz vezet Istennel, melyet talán semmikor nem él át az ember, csak amikor megtapasztalja Isten ingyenes irgalmát és szeretetét.
