Mi okozta azt a visszautasítást, mely más evangélisták elbeszélése szerint odáig vezetett, hogy Jézust le akarják taszítani arról a hegyről, melyre városuk épült?
Az ok éppen abban van, hogy ismerik Jézust. Ismerik, de nem eléggé. Van róla némi ismeretük: az ács ő, Mária fia, Jakab, József és Simon rokona. Ismerik azt is, hogy Jézus gyermekkorában hogyan viselkedett. Sok mindent tudnak róla csak épp a legfontosabbat nem, hogy ő az Istenember. Persze ezt nem is tudhatták. De amikor Jézusról hallanak egyet, s mást, hogy tanít és csodákat tesz; és amikor tanítani kezd közöttük, amikor túllépi a neki szánt szerepet, akkor elutasításban van része: "Honnét vette ezt? Miféle bölcsesség ez, amely neki adatott? És a cselekedetek amelyeket kezével véghezvisz?" Jézus túllépi az emberek által neki szabott határokat, a neki szánt szerepet, s ezért óhatatlanul elutasításban van része.
Jézus Krisztus emberként mindenben hasonlóvá lett hozzánk. Nem csak testében, hanem azokban a hatásokban is, melyek bennünket érnek. S az, ami közel kétezer évvel ezelőtt lejátszódott a názáreti zsinagógában, az a történelem során megszámlálhatatlanul megismétlődött az egyes emberek életében.
Arról van szó, amikor másoknak mi akarjuk megszabni határait, hogy eddig és ne tovább. Amikor valamilyen szerepet elképzelünk másoknak az életben, amit nekik végig kell játszaniuk. S amikor az illető ezeket a határokat átlépi, amikor nem a szerepe szerint viselkedik, akkor megbotránkozunk. Főleg ez főnök és beosztottja közötti kapcsolatban fordulhat elő, de minden olyan emberi kapcsolatban, amelyben valamilyen módon az alárendeltség szerepet kap: akár tekintély alapján, akár kor, vagy szülő-gyermek kapcsolatban. Egy biztos: minden embernek vannak felettesei bizonyos értelemben, akik ezt a szerepet leoszthatják neki. És itt mind a két fél hibázhat: a felettes is, és az alárendelt is.
A felettes, ahogy mondtam, beskatulyázza az illetőt egyfajta szerepbe és azon kívül nem tudja elképzelni, ahogy a názáretiek sem tudták Jézust másnak elképzelni, mint amit gondoltak róla.
De hibázhat az alárendelt fél is. Mégpedig azzal, hogy elfogadja azt a szerepet, melyet a felettese kiszab rá, holott egészen más típus.
Kedves testvérek! Az emberek közötti rossz együttélésnek és a boldogtalanságnak kulcsa ez a viszony. Az ember legfőbb célja, hogy boldog legyen, már itt a földön is. S a boldogság útja pedig egyénenként változik. Mindenkinek magának kell tudnia, hogy mi a boldogságának útja. De ha egy mások által ráerőltetett úton próbálkozik, akkor szinte biztos, hogy nem lesz boldog. Vagy pedig boldogtalan lesz, mert mások nem úgy segédkeznek neki a boldogságában, ahogy azt elképzeli számukra. Ezzel tulajdonképpen az emberek feladják azt a személyiségüket, melyet Isten nekik szánt, amelyet Isten megálmodott számukra.
Olyan sok ma sajnos a boldogtalan ember, akik úgy belekeseredtek ebbe a boldogtalanságba, hogy már nem is akarnak változtatást. Játsszák a mások által nekik kiszabott szerepet, mint egy bábu a pózna végén. S azzal vigasztalják magukat, hogy majd odaát jó lesz. Szerintem odaát is, Isten Országában annyira lesz boldog valaki, amennyire törekedett itt e földi életben a boldogságra. Mert a testi halálunk utáni élet nem egy másik ember élete lesz, hanem a miénk. S ha valaki ebben a földi életben megvetette a boldogságot, akkor mennyire fogja megérdemelni odaát?
Mennyi boldogtalanságot lehetne megszüntetni, mennyi mosolyt lehetne fakasztani az emberek ajkán, ha mernétek vállalni Jézus példájára azt, hogy nem a nektek kiszabott szerepet játsszátok el, hanem azt, aminek Isten megálmodott, s ami az igazi boldogságotokat jelenti.
S mennyi bosszankodástól, mérgelődéstől, felesleges energiapazarlástól menekülnének meg az emberek, ha a másikat elfogadnák olyannak amilyen, s nem pedig folyton azon igyekeznének, hogy megváltoztassák saját képükre és hasonlatosságukra. Loyolai Szent Ignác szerint életünkben a legtöbb fölösleges bosszankodás amiatt van, mert másokat meg akarunk változtatni. Mennyire igaza van ennek a nagy szentnek!
Talán így, ezzel a gondolattal kellene szemlélni Jézus mondását: "Miért látod meg a szálkát embertársad szemében, amikor a magadéban a gerendát sem veszed észre? Hogy mondhatod embertársadnak, hogy hadd vegyem ki a szemedből a szálkát, amikor a magad szemében gerenda van? Képmutató! Előbb vedd ki a gerendát a saját szemedből, s akkor hozzáláthatsz ahhoz, hogy kivedd a szálkát embertársad szeméből!" Ne a másikat akard mindenáron megváltoztatni, ne te akard megszabni azt, hogy a másik hogyan legyen boldog, hanem először vállald te magad azt, ami téged igazán boldoggá tesz.
Kedves testvérek! A mai vasárnap üzenete tehát a boldogság, minden ember végső célja. Nézz magadba és tedd fel a kérdést: valóban értékesnek tartod a boldogságot, s az arra való törekvést, vagy tétlenül várod azt, hogy majd odaát kárpótol Isten? A mi igazi példaképünk, Jézus Krisztus példáján merd vállalni azt, hogy te valóban úgy akarsz boldog lenni, ahogyan Isten azt megálmodta számodra.
Ámen.
Forrás: http://www.katolikus.hu
A hit nehézségei. (Mk 6,1-6)
a) Názáret lakóinak, akikkel Jézus együtt játszott, dolgozott, akik között gyermekkorát és ifjú éveit töltötte, komoly fenntartásai voltak vele szemben. Hallottak arról, hogy más falvakban, Kafarnaumban, Gerazában csodákat tett, hogy nagyon komoly tanítói tekintélye van, azonban ezek a hírek nem tudták kétségeiket eloszlatni. Hogyan tehet ez a mi falunkból származó asztalos ilyen dolgokat, hogyan beszélhet Isten nevében? Ilyen egyszerű emberként nem élhet Isten követe! Ha Isten valahol megjelenik, akkor rendkívüli körülmények között kell megmutatkoznia. Ez a Jézus pedig ismerősként, rendkívüliségek nélkül élt közöttük, hozzájuk hasonló hétköznapi ruházatban járt. Jézus szavaiban nincs semmi megbotránkozás, amikor megállapítja: "Sehol sincs a prófétának kevesebb becsülete, mint saját hazájában és családjában." (4.v.) Márk azonban azzal az utalással fejezi be a történetet, hogy ahol nincs hit, ahol e helyett kétség és tagadás van, ott Jézus nem tud csodákat tenni.
b) Názáret lakói nincsenek egyedül hitetlenségükkel. Mindenütt találkozhatunk hozzájuk hasonló emberekkel. Jézus evangéliuma ma is sok hitetlenséggel találkozik. Az ember Jézussal kapcsolatos megbotránkozás napjainkban is tovább él, és Egyháza sem mentesül ettől. Személye ma is sokszor ébreszt kétségeket és nem hitet. Az egyik ok, amivel találkozunk, ma is hasonlít Jézus kortársainak nehézségeihez. Hogyan lehetne Jézusban az Isten Fia emberré? Egy ilyen kis falu egyszerű környezetében élhetett-e ilyen névtelenül az a rendkívüli ember, akiben Isten akart közöttünk élni? Ehhez a kérdéshez a mi korunkban újabbak kapcsolódnak. Lehet-e az evangéliumok beszámolóit hitelesnek tartani, amikor olyan sokszor találkozunk hiszékenységgel, amikor eseményekről szóló megalapozatlan állításokat komolyan veszünk? Vajon nem ilyenekkel találkozunk az evangélium írói között is? A másik nehézség Krisztus Egyházával szemben jelentkezik. Az Egyház emberi arculata táplálja. Lehet-e Krisztus igaz egyháza, ahol annak képviselői olyan hibákat, bűnöket követnek el, mint amilyeneknek tanúi vagyunk akár ma, akár a történelemben?
c) A kétségeket természetesen vegyük komolyan és amennyire telik tőlünk, igyekezzünk a kétségeskedőknek segítségére lenni. Néhány gondolat, amely jó szolgálatot jelenthet. Az evangéliumokat és a köréje csoportosuló többi szent könyveket, amelyekkel a Szentírásban ismerkedhetünk meg, egészen a 16. századig hiteles isteni tekintély vette körül az Egyházban, amely ebben a másfél évezredben az egész európai kultúrában jelen volt. Erre az isteni tekintélyre támaszkodva magyarázta és hirdette az Egyház az Írásokat, szentek és tudósok olvasták és magyarázták, gazdag és szegény, hatalmas és egyszerű emberek ennek világossága mellett éltek. A Szentírás isteni és történeti hitelességét sok történeti tény, esemény támasztotta alá. Csak egyet említsünk meg: amikor Nagy Konstantin császár a IV. század elején az addig üldözött egyházat szabadsággal ajándékozta meg, Cezárea püspökét Euzebiuszt megbízta azzal, hogy a teljes Szentírást 50 példányban másoltassa le, aki ennek a megbízatásnak eleget is tett. Ebből a félszáz példányból kettő maradt meg napjainkig, az egyik a Vatikáni Múzeumban van, a másik pedig a londoni British Múzeumban. Ha pedig a Szentírást most már úgy olvassuk, hogy annak elsődleges szerzője Isten természetesen emberek írták Isten sugalmazására , akkor már nem lehetnek a názáretiekhez hasonló nehézségeink. Jézus egyszerűsége, szegénysége, névtelensége nem kétségeket fog ébreszteni, hanem elfogadva, hogy ő az Isten Fia, aki emberré lett, elsősorban azt fogjuk kérdezni, számunkra mit jelent az, hogy Isten Fia ilyen szegénységben és egyszerűségben lett emberré. Ugyanezzel az elfogadó és nem kritikus magatartással fogjuk olvasni Jézus egész életét, kereszthalálával és feltámadásával együtt. A Krisztus Egyházával kapcsolatos kétségekre is válaszoljunk egy gondolattal. Ugyancsak egészen a tizenhatodik századig az egyház azzal a tudattal élt, és hirdette Krisztus evangéliumát, hogy ez az Egyház szent könyve, amelynek újszövetségi részét már az ő felügyelete mellett írták, az ószövetségi részét, pedig a Krisztustól kapott felhatalmazásával hitelesítette. Ezek a szent könyvek pedig, elsősorban az Újszövetség, igazolja az Egyház krisztusi alapítását és küldetését.
forrás: Dr Benyik György
Mk 6,1-6
„Megbotránkoztak benne.”
A botránkozásnak az is ki van téve, aki nem siklik át nagyvonalúan egyes szövegeken a mai szövegben. A 3. vers ugyanis így hangzik. „Nem az építőmester ez Mária fia, és Jakab József, Júdás és Simon testvére? És nőtestvérei nem itt élnek közöttünk?” Hozzá szoktunk ahhoz, hogy Jézusról a menybe szállt Isten fiaként beszéljünk és megbotránkoztató, ha családjáról, testvéreiről és nővéreiről beszélünk. A 17 századik nem is akadt, aki komolyan foglalkozott volna ezzel a kérdéssel, amikor pedig végre Észak-Németországban beinduló Jézus élete kutatás ezeket a nagyon is emberi kérdéseket felvetette, sokan úgy érezték, talán nem kevesen vannak akik ma is úgy érzik, a kérdés maga kivonja Jézus istensége alól az összes alapot.
Jézus, aki egy nagycsalád gyermekeként él? Jézus, akinek születési körülményei emberileg is szabálytalanok. Jézus, akinek a tanításával és viselkedésével nem értenek egyet a rokonai. Jézus, akit a saját testvérei őrültnek nyilvánítanak. Mindezek olyan fejezet címek lehetnek, amely botránykönyvnek készül Jézusról. Pedig mindegyik kijelentésnek van bibliai alapja.
Azonnal kérdezzük, ebből a nagycsaládból, hogyan lesz valaki Isten fia, második isteni személy, megváltó?
A 17-18 századi liberális kritikusok mindegyike azt állította, a tanítványok vakhite teremtette Jézus köré az isten legendát. Ez a magyarázat különösen hatékony ma, amikor a virtuális valóságban a pillanatnyi politikai érdek szerint lehet valakit angyallá maszkírozni, vagy ördögnek lefesteni.
Ezt a hazug feltevést, lehatásosabban Joseph Klausner 1922-ben megjelent héber nyelvű Jézus életrajza cáfolta a leghatásosabban, mondván: Az a vallás, amely 2000 évig fennmaradt, nem épülhet hazugságra. Igaz Klausnek más ellentmondást is felfedezett. A kereszténység a zsidó vallásban született és a leghatározottabban elutasította a zsidóságot. Jézus maga zsidó volt, és a keresztény teológiában igen sokáig alig beszéltek nemzeti hovatartozásáról. Egész életében betartotta a mózesi törvényt, a követői természetes magától értetődőséggel léptek túl a zsidó életformán.
Jézus szellemi arculatát ugyanis nem csak a család és nemzete vallása alakította, hanem sokkal inkább az isteni küldetést adó Mennyei Atya. Jézus nem fokozatosan ismerte fel messiási küldetését, hanem természetesen vallotta, mégpedig más formában, mint a kora népies felfogásában az ismert volt. Csak, ahogy nyomasztó lehet egy zsenivel együtt élni egy családban, sőt provokatív egy szenttel együtt élni egy közösségben, még inkább megterhelő Istennel élni egy családi közösségben.
Ahhoz, hogy az Istent tisztelni tudjuk, száműznünk kell az égbe. Ha ezt mondjuk „egy közülünk”, akkor nem akarjuk komolyan venni. Hazájában Galileában, Kafarnaumban, nem azért botránkoztak meg benne, mert nem tudták, hogy ember, hanem azért, mert nem akarták elfogadni isteni küldetését és szerepét. Ma inkább fordítva gondolkodunk, nem akarjuk elfogadni emberi mivoltát, legfeljebb csak teoretikusan. Ennek oka, hogy akár egyik akár másik elutasítása felment bennünket az együttélésből fakadó provokációtól. Lehet másként is élni. Lehet Isten gyermekeként, az Isten országa polgáraként a földön családban élni. Lehet úgy fizikai munkát folytatni, hogy mégis a mennyeieket akarjuk építeni. Lehet úgy gondolkodnunk, hogy a halált újjászületésnek gondoljuk, és tetteinkért a jutalmat Istentől várjuk. De ehhez családi kapcsolatba kell kerülnünk az Istennel, otthonosan kell mozognunk tanításával a piacon, az utcán, a munkahelyen. Ha ülünk a házban, ha fölkelünk, szemünk előtt mennyei küldetésünk lebeg. Másként élvezzük az életet, másként tervezünk, mást dicsérünk, mint amit a világ dicsér, mint a világ fiai, aki úgy tudják az Isten az égben lakozik, és a földhöz csak egy könyv köti, az evangélium, és az, hogy a templomokban tart ima meghallgatásokat.
