A HÍVEK ÜDVÖZLÉSE UTÁN: A vihar elől fedél alá menekülünk. Isten háza Isten oltalmát is jelképezi. Menedéket nyújt testünknek, lelkünknek. Oltalmazó Urunkat magasztaljuk. Bizalommal kérjük tőle bűneink bocsánatát.
AZ ELSŐ KÖNYÖRGÉS UTÁN: Isten szava tanít meg a dolgok helyes ismeretére. Az emberi gondolatok szűk látókörét kitágítja a végtelen értékek felé. Így szemlélve a világ dolgait, egyesek bármily fontosnak látszanak is, eltörpülnek, mások rendkívüli jelentőséget nyernek. Az ige liturgiája Isten szavát közvetíti. Hallgassuk figyelemmel.
FELAJÁNLÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: A szentmisében Krisztus végtelen értékű áldozata mellé helyezzük személyes áldozatainkat. Az Isten törvénye szerinti élet akaratunk megfeszítését követeli, sokszor lemondás árán. Ezért értékes ajándék Isten előtt. A mai szentmisén ajánljuk áldozatul minden cselekedetünket, melyek Isten törvényét váltották valóra.
ÁLDOZÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: Krisztus teste a szeretet szentsége. Az Isten Fia szeretetből jött a földre, adta tanítását, hajtotta végre megváltói művét. A szeretet cselekedete, hogy eledelül adja magát. Vágyódik lelkünkbe térni, és a szeretet kapcsolatával egyesíteni mindnyájunkat. Jelenléte azonos minden ember lelkében a világon, akik ma az áldozati lakomában részesültek.
Kedves Testvérek!
Jézus Krisztus eléggé gyakorlati, talpraesett gondolkodásról tesz tanúságot a mai evangéliumi részben. Az apostolok küldetésük végeztével lelkesek, de el is fáradtak. Olyannyira körül vannak véve emberekkel, "hogy még evésre sem maradt idejük". Akárhogy is nézzük, de Jézus amit tesz az azt jelenti, hogy szabadságra viszi tanítványait: "elmentek egy elhagyatott helyre, hogy magukban legyenek".
A nyári szabadságolások idején minden bizonnyal üdítően hatnak ránk ezek a sorok: no lám már Jézus is élt a szabadsággal. Mert valóban minden embernek joga van a hosszabb ideig való kikapcsolódásra. Ezt a szabadságot sokféleképpen lehet tölteni. Van aki külföldre utazik, van aki itthon meg el valami szép vidékre, mondjuk a Balatonra, van aki otthon marad és a ház körüli munkákat pótolja be. Ki hogyan tölti, kinek hogyan engedi a pénztárcája. Az evangéliumból azonban kiemelnék egy rész: "hogy magukban legyenek". Magukban, vagyis együtt Jézussal, az Isten Fiával. Azt hiszem ezt a szempontot nem nagyon szokták hangsúlyozni szabadságolásokkor, hogy nemcsak a testünknek kell regenerálódnia a pihenésben, hanem a lelkünknek is. Nekünk is szükségünk van arra, hogy időről-időre elvonulunk egy helyre, ahol magunk vagyunk, vagyis kettesben az Istennel. És ebben a találkozásban átgondoljuk eddigi életünket, megtervezzük az elkövetkezőket Isten jelenlétéből erőt merítve. Tulajdonképpen ez a lelkigyakorlat, nem pedig az, ami nagyböjti időszakokban szokott lenni a templomban, három egymás követő este egy ünnepi prédikációval és misével. A lelkigyakorlat elvonulás a világtól, a csend, a magány, a lelki töltekezés ideje egy más környezetben, mint ahol él az illető. A lelkigyakorlatokat az egyházi törvényhozás a papok számára kötelezően előírja bizonyos időközökben, hiszen hogyan adjon a pap a híveknek, ha neki nincs miből. A lelkigyakorlat azonban nemcsak a papoknak fenntartott dolog, hanem bármely hívőnek lehetősége van rá. Hál' Istennek, hazánkban szép számmal vannak már olyan helyek ahol lelkigyakorlatokat rendeznek az év egy részében, vagy egész évben. Csak rajtunk áll, hogy élünk-e ezekkel a lehetőségekkel.
De most a nyári időszakban talán kicsit furcsa a lelki töltekezésről beszélni, amikor sajnálatos módon sokan nemhogy a lelkigyakorlat adta lehetőséggel nem élnek, hanem még arra sem képese, hogy a vasárnapot megszenteljék. Mintha az úr Isten is elment volna szabadságra.
Gondolok itt elsősorban a nyári időszakban a kilences misén tátongó első padokra: a gyerekek helyeire. Ezidén közel százan bérmálkoztak, és hatvan egynéhányan elsőáldoztak. Csak töredékük van jelen.
"Mindig így szokott lenni" - nyugtatjuk magunkat a szokásos szólammal. Csak hogy ezt nem lehet megszokni!
De most már nem azon kell siránkozni, hogy hova lettek, hanem azt kell látni: jobban meg kellett volna gondolni és válogatni, hogy kiket engedünk oda ezekhez a szentségekhez. Mert hiába voltak szép számmal, ha már a rákövetkező vasárnap üres volt a helyük. A kápráztató statisztikák bűvöletében élünk - sajnos a papok nagy része is -, pedig a statisztikák nem fogják megújítani a magyar egyháznak ezt a léket kapott hajóját.
Gondoljunk bele milyen szentségeket dobtunk oda méltatlanoknak.
Az elsőáldozás, részesedés a legszentebb Eucharisztiában, a kereszténység legfontosabb szentségében. Abban a szentségben, amely ez első keresztény századok legféltettebb szentsége volt. Gondoljunk szent Tarziciuszra, erre a gyermekre, a minisztránsok védőszentjére, aki élete árán is megoltalmazta az Eucharisztiát, amit a börtönben sínylődő keresztényeknek akart vinni. Vajon lenne ma Magyarországon olyan valaki - még csak nem is gyermek - aki képes volna életét odaadni e szentség védelme érdekében?
Részesedtek fiataljaink a bérmálás szentségében. Abban a szentségben, amely a Szentlélek különös ajándékát adta meg nekik, hogy tanúságtevő keresztény életet éljenek az Egyházban és a világban. Azt a szentséget kapták meg, mely arra van hivatva, hogy megerősítse az érett, személyes hitet. Hol vannak ezek a tanúságtevők? Hogyan erősíti meg hitüket ezeknek az önhibájukon kívül tulajdonképpen hitetlen fiataloknak? Sehogy. Sajnos ismét igaz lett egyházközségünkben is az az ironikus meghatározás, miszerint a bérmálás a hit és az Egyház elhagyásának szentsége. Ezen fiatalok nagy részével legfeljebb esküvőkor találkozunk, ha egyáltalán akarnak egyházi esküvőt majd.
Kedves testvérek! A szentségek nem társadalmi ünnepségek. A társadalmi ünnepségeknek ott vannak a március 15., az október 23., a ballagás. Ne csináljunk társadalmi ünnepet a szentségekből. Fontoljuk meg Jézus mondását az evangéliumból, melyet ritkán idéznek: "Ne adjátok a szent dolgokat a kutyáknak és gyöngyeiteket se szórjátok a sertések elé, különben még eltapossák lábukkal, és megfordulva széttépnek benneteket!" Bizony ezzel a szentség-kiszolgáltatási gyakorlattal a ránk bízott kincseket szórjuk szét, értékeinket áruljuk el.
Persze nem akarok abba a hibába esni, hogy azokat bántok, akik itt vannak. Egyáltalán nem. Sőt örömmel tölt el engem, hogy legalább ti komolyan veszitek azt, amiben részesültetek. Sajnos a helyzet iróniája, hogy akikhez szeretnék szólni, azok nem hallják meg; ily módon pusztába kiáltó szó szavam. De meghallhatjátok ti szülők és nagyszülők. És ha megértitek szavaimat, akkor azt is megértitek a jövőre nézve, hogy ilyen áron ne akarjátok, hogy gyermekeitek, unokáitok a szentségekben részesüljenek. Meg kell gondolnunk kit engedünk oda. Ez elsősorban a nekünk, papoknak a súlyos, Isten előtt terhelő lelkiismeretünk. De feladat ez nektek is, hiszen közös kincseink a szentségek.
Végül marad a kérdés: mit tehetünk, hogy feltöltsük padjainkat? Nem sokat, őket már nem tudjuk visszahozni, mert nem tudjuk megváltoztatni őket és nem is ez a feladatunk. Az elsőáldozás, bérmálás előtt kellett volna ezt a kérdést feltenni, hogy olyanok részesüljenek ezekben a szentségekben, akik feltehetőleg megmaradnak.
Amit tehetünk ezek fölött az események fölött az az engesztelés. Engesztelés a hibáinkért, hogy meggondolatlanul a számok bűvöletében odaengedtünk mindenkit, engesztelés értük, akik nem is tudják mit kaptak.
Ámen.
Forrás: http://www.katolikus.hu
Lelki elmélyülés a szentmisén (Mk 6,30-34)
a) Nagyon hangos világban élünk. Mindenütt folyik a felesleges beszéd, mindenfelől körülvesz minket az üres szavak áradata. Idetartozik a televízió és rádió sok műsora, a beszélgetések az utcán, vagy a presszók, italmérések asztalainál. Ezt a zajt erősítik azok az embertársaink, akik környezetében mindig szól a zene. Sokszor észre sem vesszük, milyen jótékony hatással lenne ránk egy kis csend, egy kis nyugalom. Ezzel könnyen visszatalálnánk önmagunkhoz, egy igazán tartalmas emberi és krisztusi élethez. Ehhez természetesen az is szükséges, hogy a csendet, a nyugalmat jól használjuk fel. Ez nem lelki tétlenséget jelent, hanem életünk hiteles eszményeinek, értékeinek felidézését, életünk, tetteink hozzáigazítását, amelyhez belső békére, csendre van szükségünk. A mai evangéliumban Jézus egy csendes, távoli helyre vezeti tanítványait, hogy ott kissé kipihenjék magukat. Éppen az első missziós útjukról tértek vissza, szívük tele volt új élményekkel. Ezeket meg akarták beszélni Jézussal. Ő azonban tudja, hogy ezen kívül belső nyugalomra, elmélyedésre van azoknak szükségük, akiket a sok tevékenység lelkileg szétesetté, szétszórttá tett. Ma hol és hogyan biztosítsuk magunknak ezt a belső csendet?
b) "Hat napon dolgozzál és végezd minden munkádat. A hetedik napon azonban az Úrnak, a te Istenednek szombatja van..."(Ex 20, 9 sköv.) Isten elgondolása szerint az ember tehát a munka és a pihenés ritmikus változásai között él. A pihenés nemcsak szabad időt jelent, amikor az ember új erőt gyűjt munkájához. Ez az elmélyülés, elmélkedés ideje is, erre is szükség van, ha sikeres életet szeretnénk élni. Mindenkinek megfelelő időre van szüksége, hogy a sietségből, a nyugtalanságból visszatérjen életének sajátos belső középpontjához. Újra felfedezi és átéli, hogy mi az alapja, értelme, célja életének. A vasárnap ilyen értelemben a pihenés, a hallgatás, az összeszedettség, és az elmélkedés ideje. Ehhez természetesen még meg kell találnunk annak módját, hogy milyen körülmények között biztosítsuk magunknak az összeszedettséget, az elmélyedést. Akkor vagyunk jó helyzetben, ha ezt elsősorban a szentmisében tudjuk megtalálni. Ehhez azonban nem elég, hogy passzív résztvevői legyünk a szent cselekménynek. Aktív jelenlétünk pedig annak függvénye, hogy milyen mértékben értjük a szent cselekmények jelentését. Az Igeliturgia középpontjában Jézus evangéliuma, örömhíre áll. A szent szövegek úgy vannak összeválogatva, hogy az evangélium tanításának megértését, életszerű befogadását segítsék elő. Az aktív részvételt nagyon elősegítjük azzal, hogy már otthon figyelmesen elolvassuk a vasárnapi evangélium szövegeit. A szentmise másik része az áldozati liturgia, amelynek középpontjában az átlényegülés van. Ez egyesíti magában Krisztus életének két legnagyobb misztériumát, a keresztáldozatot és az Oltáriszentség megalapítását az utolsó vacsorán. Ezért az aktív részvételt itt azzal tudjuk legjobban elősegíteni, ha Krisztus keresztáldozatának és feltámadásának üdvösségtörténeti jelentését minél személyesebb hittel át tudjuk élni és életünk középpontjává tudjuk tenni. Ehhez egyetlen út áll rendelkezésünkre: az üdvösségtörténet egyre elmélyültebb ismerete, ahogyan ez a Szentírásban tárul fel előttünk. Ebben a megismerésben a gondolkodó hívő ember áll a középpontban, aki azonban igazán be tudja fogadni a Jézus személyében és az üdvösség művében felénk megnyilatkozó isteni misztériumokat. Ehhez hozzátartozik az is, hogy ezeket a misztériumokat hitében nem személytelen érdektelenséggel nézi, hanem hívő gondolkodását arra használja fel, hogy ezekből élni tudjon. Ez a hívő lelkület szükséges a szentmise áldozati misztériumának és a szentáldozásnak belső megéléséhez.
Forrás: Dr Benyik György 2003
Évközi 16. vasárnap
Mk.6,30-34
„Nagy sokaságot látott…”
Jézus nyilvános működése idején sok esetben szembesült tömeggel. Ez a tömeg azonban nem mindig könnyen számszerűsíthető és nem mindig ugyanazon természetű. Jézus viselkedése sem egyforma a tömeggel kapcsolatban. A tömeg láttára Jézus fölment a hegyre (Mt 5,1) így kezdődik a hegyi beszéd. De volt, amikor a tömeg miatt bárkába szállt (Mt. 13,2), hogy így tanítsa a tömeget. Nyilvános működése idején számos esetben találkozik Jézus tömeggel. A leglátványosabb találkozása, és feltehetően legtöbb emberrel találkozik a jeruzsálemi bevonulásakor, ezek mind ünnepelve „hozsannáznak” (Mt. 21,9). A vérfolyásos asszony meggyógyításakor, amikor a tömeg tolong körülötte, Jézus megérzi azt, aki hittel érinti őt. Gyógyításai kapcsán mindig tömeg verődik össze, de a helységtől, a falutól függően ez lehet 30-40 ember, vagy több ezer ember is. De tömeggel szembesül Jézus elitélése kapcsán is, akik Barabásnak szabadulást, neki pedig halált kérnek. (Mk 15,8).
Jézus működése tehát sok esetben vonz, mozgat, vagy irányít tömegeket. Ennek ellenére, Jézus nem a tömeg miatt cselekszik valamit. Jézus nem keresi a tömeg kegyét. A szenzációra éhes tömeget pedig igyekszik kerülni. Pontosan érzékeli a tömeg hangulatát, de ez a köz-akarat nem változtatja meg szándékát.
A lexikon meghatározása szerint a tömeg közös érzületű és szándékú emberek sokasága, akik rendszerint térben is együtt vannak. De az, hogy közös lelki sajtosságokat mutatnak, az sokkal fontosabb, mint hogy térben együtt vannak. A tömeg szerepe politikailag mindinkább fontossá válik, mert szerepe, egyre inkább növekedik. Ortega fedezte fel a tömegek lázadását, és biztosan nem csak a francia forradalom óta, de a tömegek politikát csináltak, vagy tömegekkel csináltak politikát. A tömegízlést akarják kielégíteni a tömeg szórakoztatás nagy mesterei, és a tömegtájékoztatás szinte mágikus hatalom lett, a tömegtermelés viszont kiszolgálja a közízlést. A tömeg pillanatnyi gondolkodásának, hangulatának megvizsgálásával foglalkoznak a közvélemény kutatók. Valójában a tömeg mindig ugyanazt akarja: „panem et circenses” kenyeret és cirkuszt, enni, jól élni és szórakozni akar, de ma már ezt is sokféleképpen akarja.
Jézus azonban csak itt, ebben a szövegben szánja a tömeget. Megszánja, meg esik rajta a szíve. Azért, mert ez a tömeg Istenváró és csodaváró. Ez a tömeg ki van éhezve a jó szóra. Ez a tömeg az Isten világának megismerésére vágyik. Ezért következik be a kenyérszaporítás csodája.
A tömeg próbára teszi a nagy egyéniségeket. Van kiket, a tömeg csak bábnak tekint. Ritkán van, hogy a tömeg Istenváró és csodaváró. Az is ritkán történik meg, hogy isteni tanítás vonzásában él. Mózes a hegyről lejövet, második alkalommal már egy olyan tömeggel találkozott, amely várta az isteni parancsokat. A vörös tengeren átvonuló nép, tömeg, a bőrén érezte a félelmet és a szabadítás csodáját. A Dáviddal táncoló tömeg, úgy érezte az új szentéj alapításával, Isten lakik közöttük Jeruzsálemben. A tömeg tud vonulni, de tud, ha kell zarándokolni, együtt imádkozni is.
Jézus ismeri a tömeg mozgását, őrültségét, lelkesedését, haragját. Jézus azonban mindig a tömeg fölött áll, ha kell, szembe száll vele. Jézus a tömegből sokféle indulatot tud kiváltani. De csak itt, ebben az esetben szánja meg. Egyszerűen azért, mert ez a tömeg Isten után kiált. Ez az Istenre vágyó tömeg még a közömböst is fölemeli.
A keresztény ember nem rejtőzik el a tömegben, nem is szolgálja ki a tömeg ízlését, nem retten meg a tömeg nyomásától, hanem képes a tömeg elé állni. Úgy gondolom, amikor valaki a tömeg elé áll, elég sok mindent elárul önmagáról. Arról, hogy a tömeg hogyan befolyásolja az egyéniségét. Erős egyéniség és erős hit kell ahhoz, hogy ugyanaz maradjon az ember egyedül és a tömeg előtt is. Akkor, ha a tömeg lelkesedik érte, és akkor, ha haragszik rá. Talán fél szemünkkel mindannyian az elfogadottságunkat mérjük le a kisebb és nagyobb tömegek reakcióján. Jézus csak az Istenre figyelt, a tömegről csak tudott és akkor etette, amikor nem csak földi kenyérre, hanem az örök élet kenyerére is vágyott.
forrás: magvető lista 2003
Jézus pihenni, a magányba hívja a tanítványokat, akik az Ő ügyében fáradtak, az apostolok pedig engedelmeskedtek neki.
A pihenést, üdülést, kikapcsolódást sokszor érezzük önző luxusnak. Holott az állandó tenni akarás, a "nélkülem úgy sem megy" hozzáállás sokkal nagyobb önzés lehet. A saját megérdemelt pihenésem, és az engem terelgetőké is az Istenre hagyatkozás gyakorlatává válhat. Merjünk elvonulni a feladatainkat a túlparton hagyva! Ugyanakkor segítsünk a környeztünkben élőknek, hogy ők is békén tölthessék pihenésüket. Jézus pedig legyen mindnyájunkkal a túlpart magányában!
LMK
