Jézus beszéde egyszerű, nincsenek benne tudományos vagy idegen szavak, bonyolult körmondatok. Azt sem tehetjük föl, hogy szántszándékkal homályosan vagy kétértelműen beszélt. Ô az igazság, Ô az élet. Az Ô igazsága maga az élet. Ezért nem lehet Ôt csak oly egyszerűen tudomásul venni, mint valami közlést. Jézus igazsága, az Evangélium: Ô maga. Csak aki elfogadja Ôt, az érti meg.
A Kenyér, melyet Ô ad, élô, életadó, ha kézségesen hagyjuk, hogy átalakítson minket.
Elsô olvasmányhoz / Péld 9,1-6
Ki ez a ,,Bölcsesség'', aki lakomára hív? Drága erény ô (Péld 8,11), aki által az ember becsülethez és hosszú élethez jut (Péld 4,8-10). Képzelhetni személynek is; e mai szakaszban oly asszony, aki nagy házat tart. A 8. fejezetben úgy látszik inkább az isteni, mintsem a teremtett világ tagja: mert már ,,kezdetben'' Istennél volt kísérôül, mint teremtô ereje (Péld 8,22). Hogy tulajdonképp isteni lény, azt az Ószövetség nem mondja ki egyenest, ahogy az Isten Igéjérôl sem beszél. A lakoma, melyre a Bölcsesség hív, önmaga: Isten és emberek ,,útjainak'' tudománya. Krisztus nagyobb lakomára hívott meg minket: Ôbenne testesült meg Isten örök Bölcsessége, az Ige, hogy az Élet Kenyere legyen számunkra. (Mt 22,1-14; Jn 6,51-58)
Szentleckéhez / Ef 5,15-20
A keresztények evilági ,,okossága'' abban áll, hogy megérti az idôt és a helyzetet, amelyben él, és hogy Istennek tetszô módon cselekszik. A szakasz második fele konkrét és központi tényre mutat: a Szentlélek működésére az Egyházban. Isten Lelke nemcsak tisztánlátást és jó akaratot ád, hanem képessé is tesz, hogy szűk mivoltunkból kiemelkedjünk, hogy szívbôl hálát adjunk Istennek, és józan lelki ittassággal dicsôítsük Ôt. (5,16-17: Kol 4,5; Róm 12,2; Kol 1,9 # 5,18-20: Péld 23,31; Kol 3,15-17; Zsolt 33,2-3; 1Tesz 5,18)
Evangéliumhoz / Jn 6,51-58
A nagy oltáriszentségi, eucharisztiás beszéde utolsó részében Jézus nemcsak hitet sürget a maga személyében, hanem valóságos fogyasztását a Kenyérnek, amely Ômaga. Még nyersebben kimondja: Testét (,,húsát'') kell ennünk, és vérét kell innunk! De lehet ez? Nem, ha ,,test szerint'' értjük, mert a ,,Lélek éltet'' (6,63). Akkor hát tisztán szellemileg értsük, mint valami lakomát, amelyre a Bölcsesség hív és bölcsességgel tart jól (vö. 1. olvasmány)? Ilyen értelmezés sincs kizárva az eddigiek szerint, de Jézus tanítványai helyesen megérzik, hogy Ô többet akar mondani, épp ezért háborodnak föl. A folytatásból kitűnik, hogy Jézus valóban többet mond (l. a következô vasárnap evangéliuma). ,,Ti is el akartok menni'' megbotránkozva azon, hogy ételül adom magam? Ám menjen, aki nem hisz, és maradjon, aki nem értve is, de hisz! A súlyos oltáriszentségi beszéd teljes horderejét a tanítványok csak az utolsó vacsorán értik meg. És mennybemenetele után fognak össze-összegyűlni, hogy a szent Lakomát megüljék, ,,az Úr halálának és föltámadásának titkát'' (vagyis a meghalt és föltámadt Urat vegyék a misztériumban), amíg csak el nem jô. (6,51: Lk 22,19; 1Kor 11,24 # 6,54: Jn 1,14; 6,39-40; 11,25)
Szentségre várva
Jézus nagy ígérete az Élet: örök élet, isteni élet, úgy ahogy az Isten örök Fia bírja az életet Atyjától. Jézus az Atyja által és az Atyának él, örök közösségben, egységben Vele. És ezt az életet akarja nekünk is megadni!
Elmélkedés
Krisztus megígéri az Oltáriszentséget
,,Fáradozzatok, de ne olyan eledelért, mely veszendô, hanem azért, mely megmarad az örök életre, melyet majd az Emberfia ád nektek'' (Jn 6,27). Az emberek felfigyelnek: miféle eledelt fog nekünk adni, ha nem kenyeret? És Jézus most már nyíltan megmondja: ,,Én vagyok az élô kenyér... A kenyér, melyet majd én adok, az én testem a világ életéért'' (Jn 6,51-52). ,,A világ életéért!'' Vagyis a kenyér színe alatt azt a testet adom majd nektek, amely a keresztfán fog szenvedni a világ megváltásáért. Hallgatói szóról-szóra értették -- úgy, ahogy ma is érti az Egyház -- és éppen ezért nagy vita támadt köztük: ,,Hogyan adhatja ez nekünk az ô testét eledelül?'' (Jn 6,53). Akárcsak a mai hitetleneket hallanók: Ugyan, hogy képzeltek olyat, hogy az a mozdulatlan kis ostya az élô Krisztus legyen?... Az Úr látja a mozgolódást, hallja a vitatkozást, -- és mit csinál? Ha beszédét nem szóról-szóra akarta volna értetni, föltétlenül ki kellett volna javítania szavait: Ne vitatkozzatok, nem így értettem. De vajon kijavította-e? Annyira nem, hogy inkább még erôsebben megismétli, amit elsô ízben mondott. ,,Bizony, bizony mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok az ô vérét, nem leszen élet tibennetek.''
...Egyenesen elképzelhetetlen, hogy Krisztus egy ennyire fontos, ennyire alapvetô kérdésben tévedésben hagyta volna apostolait és általuk a hívek százmillióit egész a világ végéig! Krisztus soha nem szedett rá minket; csak ebben a legfontosabb hittételben tette volna meg? Ha Krisztus nincs jelen az Oltáriszentségben, akkor bálványozás, a legszörnyűbb bálványozás, amit mi a misében, amit az áldozásnál csinálunk! És Krisztus mindezt elôre tudta, -- hát megengedte volna, szó nélkül elnézte volna ezt a tévedésünket? Pedig nézzük csak, mit tesz Krisztus? Nem javít ki semmit! Nem von vissza semmit! Ellenben odafordul a legbensôbb barátaihoz, a tizenkettôhöz: ,,Csak nem akartok ti is elmenni?'' (Jn 6,68) Mintha mondaná: Tudjátok, mennyire szeretlek titeket; ha azonban ti sem hiszitek, amit mondok, inkább menjetek el ti is, de szavaimból vissza nem vonok semmit!
Az utolsó vacsorán eljött az alapítás ideje.
Az Eucharisztiáról szóló egész katolikus hit, az egész eucharisztia-tan, az Úr Jézusnak három rövidke mondatán épül. Ez a három mondat: ,,Ez az én testem'', ,,ez az én vérem'', és ,,ezt cselekedjétek az én emlékezetemre''. Ez a három mondat egy egységbe olvad össze, és forrása mindannak, amit az Oltáriszentségrôl tanít a katolikus Egyház. És mit tanít? Valami egészen páratlan, egészen fölfoghatatlan, egészen megrendítô fönséges dolgot. ,,Ez az én testem'', ,,ez az én vérem''. A kenyér és bor külsô megjelenési formája, íze, illata, alakja, súlya, szóval a kenyér és bor színei megmaradtak, de nem maradt meg a kenyér lényege: átváltozott Krisztus testévé és vérévé. És hogy ez ne csak egyszer történt légyen, az utolsó vacsorán, errôl intézkedik az Úr parancsa: ,,Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre''.
A világ ilyen döntô fontosságú szavakat még nem hallott. Páratlanul fönséges szavak voltak azok is, amik a világ teremtésekor elhagyták a Teremtô ajkát: ,,Legyen világosság! És lôn világosság'' (1Mz 1,3); de ezek csak a világosságot hívták le a földre, míg amazok magát a világosság Teremtôjét hívják közénk. Nagyszerű szavak voltak azok, amiket Szűz Mária mondott az angyalnak: ,,Legyen nekem a te igéd szerint'' (Lk 1,38); nagyszerűek, mert lehívták Krisztust a földre; de csak egyszer hívták le. Ellenben e szavak óta: ,,Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre'', bármikor közénk hívhatjuk, mintegy állandóan fogva tarthatjuk Krisztust a földön. (
Tóth Tihamér: Üdvözlégy, Oltári Szentség!, 20)
+
Oltáriszentség
Krisztus Teste és Vére vételével a lélek azzá változott, amit magához fogadott. -- Ne szabj határt a szeretetnek, ki Istent szereted, a legfôbb jót, a minden határokat fölülmúlót! (Nagy Sz Leó)
Hogy jól végezz szentségimádást, észbe tartsd. E Szentség: Jézus Krisztus, múltjelen-jövô! A Szentség a Megtestesülés utolsó foka, Urunk földi életének végsô, végigtartó fázisa. Hogy e Szentségben minden kegyével eláraszt. Hogy minden hitigazság itt van, ide tart, ide torkollik. Hogy semmit nem kell hozzátennünk, míg mondjuk: Eucharisztia -- az Oltár Szentsége -- mert az maga Jézus Krisztus. (Eymard Sz Péter)
Ha Szentségi Jézusnak szerelme nem nyeri meg szívünket, akkor Jézus legyôzve, vesztett! Hálátlanságunk nagyobb az Ô jóságánál; gonoszságunk hatalmasabb az Ô nagy szereteténél! Imádjad, látogasd a magános, az elhagyott Jézust, szerelmének e Szentségében a földiek meg se látják... Mindenre van idejük, csak Istenük-Uruk meglátogatni nincs! Itt vár, eped értünk Szentség házában. Utcákon, szórakozóhelyeken a nép nyüzsög. Istennek háza üres, elhagyott. (Eymard Sz Péter)
Forrás: Kiss Ulrich SJ
„Ez a mennyből alászállott kenyér, aki ebből szik, nem hal meg. Én vagyok a mennyből alászállott kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adok, a testem a világ életéért”
Erre vita támadt a zsidók közt: „Hogy adhatja ez a testét eledelül?” Jézus ezt mondta rá: „Bizony, bizony, mondom nektek, ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok a vérét, nem lesz élet benneteket. De aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, én meg benne. Engem az élő Atya küldött, s általa élek. Így az is élni fog általam, aki engem eszik. Ez a mennyből alászállott kenyér nem olyan, mint az, amelyet atyáitok ettek és meghaltak. Aki ezt a kenyeret eszi, az örökké él.” Jn 6,50-59
„Én vagyok a mennyből alászállott kenyér” – második hete halljuk ezt, és még jövő vasárnap is fogjuk. Fontos kijelentés lehet. Ha Jézus csak annyit mondott volna, hogy „Ez (a) mennyből alászállott kenyér”- elfogadhatnánk mint jelképes beszédet, metaforát. De itt, pontosabban akkor és ott, a kafarnaumi zsinagógában, nem mutatott egy jelképre, egy darab kenyérre, mint az utolsó vacsorán, hanem magára. „Én vagyok…” Ajánlok egy tesztet. Állj a tükör elé, és próbáld mondani: „Én vagyok a mennyből alászállott kenyér.” Temperamentum kérdése, hogy elneveted-e magadat, hogy legyintve megszakítod a beszédet, mondván: „Badarság, hogy is mondhatok ilyet?”, vagy … Minden esetre furán, nagyon-nagyon furán érzed magad. Józan ésszel ember ilyet nem mondhat. Hát még nyilvánosság előtt! Jézus merte. Csak ő merhette, anélkül, hogy bolondnak tartották volna, skizofrénnek. Nem, a zsidók nem ütköztek meg azon, hogy valaki az mondja: „kenyér vagyok”, de még azon sem, hogy „Mennyből alászállott kenyér vagyok” Ők azon háborodtak fel, hogy Jézus mondta mindezt. Szavaikból nem csak megütközés, megbotránkozás, de megvetés is kicseng: „Hogy adhatja ez a testét eledelül?” (Negyven évig elnyomóinkról mondtuk: „ezek”…). Íme, a mutató névmás. „karrierje.” E rövid szövegben a két „ez”, két szemléletmódot, két világot jelent. Jézusnál annyit jelent: „ez, nem más, csak ez.” Minden más „kenyér” rövid ideig tölti be szerepét –ebben az esetben egy emberi alapszükséglet, az étvágy, csillapítását. „Ez” és csak ez a kenyér viszont minden időkre és minden étvágyat csillapít. Ellenfelei ezt nagyon is jól értették, és épp ezzel a kizárólagossággal volt problémájuk: „Miért pont ez?”, értsd, „miért pont ő”, „miért pont te?” Ez a hitetlenkedés, ez a kétkedés gőggel is párosul: „Teee? Nocsak! Hogy képzeld? Hogy higgyük el ezt?” Feltűnt nektek, hogy Jézus kérdésükre -, ha kérdés egyáltalán! – nem válaszol. Nem kezd – mint némely filozofáló teológus tenné – bizonygatni, hogy már pedig ő az igazi. Ehelyett felhívja figyelmüket elutasításuk következményére: „Kirekesztitek magatokat az örök életből. Nem én rekesztelek ki titeket, nem ti engem a közösségből, hanem ti önmagatokat én és atyám közösségéből.” Szabad a választás: elhatárolódni akarok, vagy közösséget. Aki az utóbbit választja, annak teljesen kölcsönös közösséget ajánl: „az bennem marad, én meg benne.” Hatalmas ajánlat ez! S még nincs vége! Jézus feltárja: ez a közösség analógiát mutat atyja és önmaga közösségével: „én általa, ti általam éltek.” Mi minden múlhat egy apró szón: „ez”!
