A HÍVEK ÜDVÖZLÉSE UTÁN: Itt a világ találkozik Teremtőjével, az elmúlás az örökkévalósággal. Földi létünk rövid próbatétel. Teljes és el nem múló boldogság után vágyódunk. Ezt a vágyat csak Isten elégítheti ki. Minden nap közelebb visz az Úrhoz. A bánat tisztító fürdőjéből kilépve állhatunk színe elé.
ELSŐ KÖNYÖRGÉS UTÁN: Az időben előre lépve bővülnek ismereteink: állandóan változik a világról alkotott képünk. Új dolgokat fedezünk fel. Rájövünk tévedéseinkre. Egyedül Isten szava biztos és örök, hogy mi a célja életünknek, és hogyan juthatunk el oda.
FELAJÁNLÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: Az időt nem lehet megállítani. A világ változik. Javai elévülnek. A szintén változékony kenyér és bor itt örök értékké lesznek. Ez a rend felülmúlja természetünket, és Isten örök változatlanságába emelkedik. Így emelkednek elévülhetetlen értékrendbe áldozataink, mindennapi éltünk múló dolgai, amelyeket Istennek felajánlunk.
ÁLDOZÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: Felnövünk, majd megöregszünk. Változó életünkben változatlan hűségben virraszt felettünk Isten gondviselő szeretete: hiszen Isten a mi el nem halványuló napunk alkonyba hajló világunkban. Minden szentmise átvezet az időből az örökkévalóságba, a természet vágyaiból a természetfeletti beteljesedés felé.
A lelki némaság és gyógyítása (Mk 7,31-37)
Az ember életét súlyosan megterhelik a testi szenvedések. A vak embert teljes sötétség veszi körül, a néma nem képes szavait közvetlenül közölni másokkal. A lélek világának eltorzulásai azonban még fájdalmasabbak lehetnek. Ezek között a hallgatás is sok szenvedést okozhat, amikor valaki nem képes beszélni, ami most nem a fizikai képtelenséget jelenti a beszédhez, hanem azt a lelki tulajdonságot, hogy valaki nem képes magáról beszélni, nem képes igazi lelki kapcsolatot építeni másokkal, mert szíve tele van szorongással, életével kapcsolatos értetlenséggel, tudatlansággal. Izajás próféta a messiási kor áldásairól szóló jövendöléseiben arról is beszél, hogy amikor ez elérkezik a "remegő szívűek" megszabadulnak lelki erőtlenségükből, és ujjongani fog a néma nyelve. Eljön ugyanis szabadító Istenünk, aki vizet fakaszt a pusztában, a sivatagot patakok öntözik, a száraz vidék tóvá lesz (Iz 35,6-7). "Kiépített út vezet rajta, és szent útnak fogják hívni" (8.v.). Ezen azok járnak, akik Isten országába tartoznak. Ezt az utat az jellemzi, hogy ki van építve, tehát világosan fel lehet ismerni, hogy hol van, és merre vezet, és igazi biztonsággal és kényelemmel lehet rajta járni. A messiási korban tehát megoldódik a némák nyelve, amelyet az a szorongás és bizonytalanság okoz, amely az élet kilátástalanságából származik, abból, hogy nincs benne biztos út. Így az ember csak bolyong és botladozik benne. Amikor Jézus most megoldja a süketnéma nyelvét, ennek a gyógyításnak jelképes jelentése van. A prófétai jövendölések beteljesedését hirdeti, amikor azok is meggyógyulnak, akiknek szavai hiányoznak a beszédhez, akik lelki értelemben képtelenek a beszédre, mert nem ismerik az élet igazságát, belső világukról nem tudnak ennek megfelelően beszélni.
Az ember csak akkor érti meg a világot és benne az életét, amikor úgy tud beszélni róla, hogy tudja, honnan van az a világ, és benne az ember. Mi ennek a célja, és hogyan kell ennek megfelelően cselekednie, élnie? Amikor birtokában vagyunk ennek az igazságnak, akkor meg tudjuk jelölni helyünket a világban, ha kell ellen tudunk állni annak a környezetnek, amelyben élünk. Az igazság birtokában arra is lehetőségünk van, hogy alakítsuk, formáljuk azt. Az idő folyamának sodrásában így olyan szilárd pontra találunk, amely megóv minket attól, hogy az magával sodorjon minket, és így ki legyünk téve azoknak a veszélyeknek, amelyekkel az örvények, vízesések fenyegetnek minket. Ez a beszéd igazán szabaddá tesz minket. Ha a világot igazán nevén nevezzük, akkor száműzzük belőle azokat a félelmeket, amelyek bénává teszik az emberi nyelvet, és lehetővé teszik, hogy igazán otthon legyünk benne. Ez a beszéd megszabadítja az embert attól a némaságtól is, amely benső világával kapcsolatban terheli meg. Az állat fájdalmát, örömét csak értelem nélküli hangokkal tudja közölni, az ember beszélni is tud arról, mit érez, mi az, ami belülről mozgatja. Így egyedül ő képes arra, hogy benső világának magányából kilépjen, amikor elmondja, szívében mire gondol, mit érez. Lehetősége van ezt megtenni, azonban meg is teszi-e? Sokan vannak, akikről úgy látszik, hogy ezt a képességet soha nem gyakorolták. Nem tanulták ezt meg, amely legtöbbször azt is jelenti, hogy nem akarták megtanulni. Az ember ugyanis képes arra, hogy akadályt állítson igazi fejlődése elé. Így arra is képes, hogy soha ne tanulja meg azt, hogy magáról beszéljen. Amikor valaki ennek tudatára jut, akkor igen komolyan rosszul érezheti magát. Az ember számára nehezen elviselhető, hogy nem érti azt a világot, amelyben él, és nem tud róla beszélni. Az is igen kellemetlenül érinti, hogy emberi élete, és benne belső világa közölhetetlen legyen mások számára. Ezt akkor tapasztaljuk, amikor emberek életükről, boldogságukról, szorongásukról, vétkeikről csak formálisan, szóvirágokkal tudnak beszélni, és közben elvárják, hogy válaszunk nem maradjon ezen a felszínes szinten. Szeretnék, ha valaki keresztül tudná törni az igazi emberi életet korlátozó formákat, és életüknek igazságairól oly módon tudna beszélni, hogy segítségével vissza tudna találni igazi önmagához.
Jézus, az Üdvözítő megoldja a némának nyelvét. Nyálával megérinti, így szünteti meg nyelvének bénaságát. Ezt olyan jelképes cselekedetnek tekinthetjük, amelynek jelentése van. Ahhoz, hogy valaki másnak szükségében segítségére legyen, hogy megszüntesse nyelvének bénaságát, hogy képessé tegye igazi beszédre, ehhez Jézussal kell azonosulnia. Legyen tehát tudatában annak, hogy vele megérkezett hozzánk az üdvösség ideje, ő mindenkit megajándékoz azzal a kegyelemmel, amely erőssé teszi a roskadozó térdeket, megszünteti a remegő szíveket. Az ő kegyelmére, az ő tanítására támaszkodva mondhatjuk bátorítólag mi is: "Legyetek erősek, ne féljetek!" Ehhez azonban az is szükséges, hogy személyéről, küldetéséről beszéljünk. Ő ajándékozott meg minket az igazi élettel. Előtte az emberiség élete kietlen vidékhez, élettelen sivataghoz hasonlított. Most források fakadnak a pusztában, a sivatagokat folyók öntözik. Ezért ugrándozhat a sánta, a néma ujjongva beszél, a vakok látnak, a süketek füle meghallja és befogadja a beszédet. (vö. Iz 35,4-7). Jézus csodái, amelyekkel meggyógyítja a testi betegségeket, egyben azt is hirdeti, ő lelkünket, szívünket is meggyógyítja, hogy lelki értelemben is lássunk, lelki értelemben is tudjunk beszélni. Ő nyálával érinti meg a néma ajkát, ez jelzi belső közösségét, együttérzését vele. Ezzel tanítványainak is jelzi, legyenek ős is belső közösségben a lelki némával, érezzenek együtt vele, így közvetítsék Jézus szavait. MK
Forrás: Vasárnapi Kalauz - http://www.piar.hu/pazmany
O: A messiási országban Isten orvosolja az emberi nyomorúságot.
S: Isten a világ szemében szegényeket választotta ki, hogy gazdagokká tegye őket a hitben.
E: Jézus megnyitja a süketek fülét, és megoldja a némák nyelvét.
Ha csak látunk valakit, talán van róla valami elképzelésünk, benyomásunk, de sokat még nem tudunk és könnyen csalódhatunk. Aztán ez az ember felém fordul, szól hozzám, hallom szavait, figyelem hanghordozását, -- s akkor történik valami: már nem vagyunk idegenek, már beszélgetünk, talán barátságot is kötünk majd.
Nemélyikünk nem néma ugyan, de nehezen találja meg a szót, amely embertársához vezetné. Legalább kezdjük azzal, hogy hallgatunk a másikra, szavát beeresztjük bensőnkbe, és választ keresünk rá. S még valami: hagyjuk hívő lélekkel, hogy Jézus megérintsen szavával és gyógyító kezével!
Első olvasmányhoz / Iz 35,4-7
E szakasz Izajás próféta üdvösség-szózata, inkább ének, mintsem olvasmány. Tartalma jövendölés a végidőről, melyben Isten hatalma láthatóvá lesz, királysága beteljesül. Isten "bosszúja" az, hogy végrehajtja ítéletét: ez szabadulás, üdvözülés Isten népe számára, s büntető megtorlás ellenségeire. A jövendölések fényt vetnek Izajás idejére: most vak az emberiség, süket és béna, de: "Ne féljetek, él az Isten, itt az Isten, és segíteni fog". Nekünk is szól ez az üzenet. (35,4: Iz 40,10 # 35,5-6: Iz 43,19-20; 48,21; Mt 11,5; 15,29-31; Mk 7,37; ApCsel 3,8)
Válaszos zsoltár / Zsolt 146(145),7.8-9.9-10
Isten: az Úr, a segítő
Szentleckéhez / Jak 2,1-5
"Istennél nincs személyválogatás" (Róm 2,11). A jognak Istene Ő; nincs nála pártosság, s főleg nem a szegények rovására (Sir 35,15-17). Ott állnak a szegények üres kézzel Isten és az emberek előtt, semmit sem mutathatnak föl -- ezért lesznek ők részesei a mennyek országának. Isten adományát ugyanis csak ajándékként kaphatjuk, ezért nem jut azoknak belőle, akik vagyonukat és tekintélyüket fitogtatják. Az Egyház és minden közösség hite abban mutatkozik meg, hogy tiszteli-e, szereti-e a szegényeket. (2,1: 5Mz 1,17; 3Mz 19,15; Jak 2,9 # 2,5: 1Kor 1,26-29; Jak 1,9-10; Gal 3,26-29)
Evangéliumhoz / Mk 7,31-37
E szakasz közepén ott az arámi szó "Effeta -- nyílj meg!" E szóval működik Isten hatalma és bölcsessége (Bölcs 10,21). Jézus az idők végén helyreállítja azt, ami kezdetben jónak, egészségesnek teremtődött. Az ember beszélő és halló képessége természete teljességéhez tartozik. Az Isten és ember közötti kapcsolat abban áll, hogy az ember meghallja és megérti Isten szavát, felel Neki hittel és megvallással. De az emberek sem alkothatnak közösséget, ha nem beszélnek egymással, és nem hallgatják meg egymást. (Mt 15,29-31 # 7,32: Mk 5,23; 8,23-25; 1Tim 4,14 # 7,36: Mk 1,44-45; 5,43 # 7,37: Iz 35,5-6)
Szentségre várva
Tiszteljük Istent azzal, hogy nagy tetteit és adományait felidézzük, a jelenbe hozzuk. Ő maga jön akkor, életének gyógyító, megszentelő erejével. A Szentségben is "emlékét idézzük" ("Ezt cselekedjétek az Én emlékezetemre"), és akkor az élő, teljes, szerető Krisztus valóságban megjelenik. Szól hozzánk, válaszol, segít, magába fogad.
Elmélkedés
Megszólás helyett magunk hibáit javítsuk!
Az ördög úgy dolgozik, mint a nesztelen reszelő... Idejében kell lelepleznünk, nehogy baj legyen... Van, akiben túlbuzgóságot és nagy lelkesedést éleszt a tökéletesség iránt. Ez ellen nem lehet senkinek kifogása. De ha ez a lelkesedés odafajul, hogy az a jó lélek a többiek minden legkisebb hibájában súlyos törvényszegést lát; hogy mást sem tesz, mint megfigyeli őket, és siet beárulni hibáikat az elöljárónak, ha hozzá még az is megtörténik, hogy neki magának is vannak hibái, s ezekkel szemben vak: a többi aligha fogja méltányolni buzgalmát, s valószínűleg nagyon rossz néven veszi akadékoskodását.
Értsük meg végre, az igazi tökéletesség nem egyéb, mint az Isten és felebarátunk iránti szeretet. Minél tökéletesebben teljesítjük az erre vonatkozó két parancsot, annál tökéletesebbek vagyunk. Őrizkedjünk tehát az oktalan túlbuzgóságtól, mert ezzel csak ártunk magunknak. Mindenki törődjék saját magával. Erről azonban másutt részletesen beszéltem, s így nem akarok róla itt többet mondani. A kölcsönös szeretet annyira lényeges, hogy ennek ápolásáról sohasem szabad megfeledkeznetek. Észrevenni másokon minden csekélységet -- sokszor olyan dolgot, ami nem is tökéletlenség, hanem csak azért szúr nekünk szemet, mert nem értjük meg -- ez nem helyes. Az ilyen eljárás aláássa lelkünk békességét és megzavarja a másokét. Mit ér azután az ilyen tökéletesség?
Nagyon vigyázzunk arra, hogy a hibákat ne tárgyaljuk egymás között, mert különben csakugyan az ördögnek volna belőle haszna. Az ilyesmiből származnak ugyanis a szokásos zúgolódások. Másnak hibáját csak annak mondjuk el, aki azon segíteni tud. Nálunk, tekintve, hogy oly pontosan megtartjuk az előírt hallgatást, az ilyen megszólalásokra nem igen nyílik alkalom, de azért mindig jó, ha résen állunk. (Nagy Szent Teréz: A belső várkastély, ÖM, 1:266)
+
Szeretet
A szeretet Istenhez hasonulás, amennyire halandók képesek. A szeretet valami lelki ittasság. A szeretet forrása tűrés szakadékos mélye, az alázatnak tengere. (Lajtorjás Szent János)
Dr Benyik György gondolatai 2003
Évközi 23. vasárnap
Mk 7,31-37
„nyílj meg”
Jézussal kapcsolatos történetet olyan keresztény házakban őrizték, amelyek Jézus barátai és követőinek tulajdonába voltak, egymással állandóan kapcsolatban álltak és kicserélték mindazt, amit Jézusról tudni lehetett. A süket-néma meggyógyítása is ilyen közvetítéssel jutott az evangélistához. Ezért merülhet föl, hogy az evangélista adta meg a helyszínt a „tíz város vidéke” de nem említi az evangélista, hogy pogány betegről lenne szó. A bevezető mondat „visznek hozzá egy beteget” jelen időben van, és nem múlt időben, amely logikus lenne. Csak a 33. versből derül ki, hogy a gyógyítás nyílt utcán vagy téren történt egy tömeg jelenlétében. Ebben az összefüggésben logikátlannak tűnik a 36.v-ben lévő titoktartási parancsra való utalás. Ha a tömeg látta a gyógyulást és a végén még meg is döbben, akkor azt lehetetlen eltitkolni.
Inkább arra gondolhatunk, hogy az evangélista szerkeszti így a történetet, hogy eddig a betegség némította el a beteg nyelvét, most a gyógyítása után Jézus parancsol hallgatást neki. Ezzel a szerkesztéssel keretbe foglalja az elbeszélést.
Jézus gyógyításai legtöbb esetben eszköztelenek. Nem csinál semmit, csak megparancsolja a gyógyulást és a beteg érintése nélkül is megtörténik. Itt Jézus leginkább a hellén gyógyítókra hasonlít, amikor úját a fülébe dugja és nyállal gyógyítja a szemét.(34.v.) Maga Vespasianus császár is végzett így gyógyítást a krónikák szerint, mert a nyálnak rontás űző erőt tulajdonítottak. A szövegbe maradt „effeta” arám vagy héber „nyílj meg” szó, az első görög olvasókra mágikus varázsszövegként hatott. Számunkra inkább csak az elbeszélés szemita eredetét bizonyítja.
A csoda híre a hallgatási parancs ellenére is terjedni kezd. Talán még jobban is, mintha szabadon lehetett volna róla beszélni. A leggyorsabban mindig a suttogó propaganda terjed. A tömeg felszabadult deklarációja elsorolja azokat a jótetteket, amelyet köztudottan a messiás fog véghezvinni. A „süketeket hallókká teszi a némákat beszélőkké.” (34.v.).
Jézus ismét a pogányok vidékén jár, gyógyít és tanít. Így praktikus módon bizonyítja, hogy üzenet a pogányoknak is szól. Ez Márk közössége számára is fontos adalék volt. Másrészt a gyógyításnak szimbolikus jellege is van, Jézust övéi nem hallgatják meg, tanítása süket fülekre talál. A pogányok viszont meggyógyulnak és a süketek és a némák megnyílnak és hirdetik messiási dicsőségét.
Ma sokat beszélnek arról, hogy azok, akikért imádkoznak azok nagyobb százalékban gyógyulnak. Arról is beszélnek, hogy a lelkileg rendben lévő emberek a csapásokat jobban tűrik el. De a lelki gyógyulásokat nehezebb bizonyítani. Az emberek csodás gyógyulásokról beszélnek ma Lourdes-ban és más kegyhelyeken is. Mások ima meghallgatásukról beszélnek. Különösen a halálos betegségben levő emberek a rákos betegek szoktak foggal és körömmel a csodába kapaszkodni. Ne feledjük el Jézus meggyógyított néhány betegséget, de magát a betegséget nem tüntette el az életünkből. Erre a tudomány sem volt mindeddig képes. A beteg emberek a szenvedést és a betegséget vagy elfogadják, vagy tiltakozva elszenvedik. A mai társadalom sz0vesen száműzi az életéből a betegeket a kórházak és a kórtermek falai közé. A nagy humanista orvos Albert Schweitzer azt írta: „Aki súlyos betegségből orvosi kezelés révén gyógyult meg, annak magának is hozzá kell járulnia ahhoz, hogy a szükséget szenvedők segítséget kapjanak.”
A beteggel mindig együtt érzett Jézus, mi sem tagadhatjuk meg a segítő együttérzésünket tőlük. A világban csak akkor járunk nyitott szemmel, ha a beteg és a szenvedő embert is meglátjuk. Ekkor nyíltunk meg Isten felé.
