A HÍVEK ÜDVÖZLÉSE UTÁN: A "parúzia" szóval Krisztusnak a világ végén való megjelenését jelöljük. Igazságos bíróként várja a föld vándorait. Nemcsak az ősegyház lelkületét járta át a parúzia, hanem mi is várjuk Krisztus eljövetelét. Ezért újítjuk meg bűnbánatunkat hiszen nem tudjuk sem az utolsó napot, sem az utolsó órát.
ELSŐ KÖNYÖRGÉS UTÁN: Hiszünk a test feltámadásában, az ítélő Krisztus igazságosságában és az örök életben. Hitünk tanítója és erősítője az Isten szava. E nélkül a boldog remény sohasem jöhetett volna létre bennünk. Most az ige liturgiája következik.
FELAJÁNLÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: Az áldozat liturgiája következik. Lelki szemünk előtt felragyog az égi Király trónja. A szentségi színekben újra feláldozza magát az isteni Bárány. Ez ismétlődik meg a világ végezetéig, valahányszor szentmisét mutatnak be valahol a földön. A bűnös ember meg nem állhat Istene előtt Jézus jóvátevő érdemei nélkül.
ÁLDOZÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: Bűntől, bajtól való szabadulásért esedeztünk. Isten szava növelte hitünk világosságát és reményünket. Részesültünk a szent útravalóban: Krisztus testében. Így megyünk az Úr elébe. Minden nap, minden perc közelebb hozza a találkozást. Az Úr minden bizonnyal eljön!
O: A megígért Megváltó: Isten szolgája, a fájdalmak férfia. Szenvedése végül diadalt arat.
S: Ahogy lélek nélkül halott a test, a hit is halott a belőle fakadó jócselekedetek nélkül.
E: A Messiás hivatása, hogy önként vállalt szenvedéssel váltsa meg a világot.
Oly sokszor hallottuk Jézus szavait, hogy most, mikor fölolvassák nekünk, már alig halljuk. Többé már nem indítanak meg. Hová is jut az ember!... Jézus közvetlenül és egyenesen szól hozzánk. Azon fordul egész életünk, hogy mi is közvetlenül és egyenesen válaszolunk Neki.
Első olvasmányhoz / Iz 50,5-9
Az Izajás-könyv második felében négy helyen van szó "Isten szolgájáról" (Ebed-Jahve: a szenvedő Messiás). A mai szakaszban prófétaként lép elénk. Fülét és egész lényét kitárta Isten szavára, és a szolgálatába állt. Ez üldözést és durvaságot hozott fejére, és végül halálát okozta (a 29. vasárnap 1. olvasmánya). De Istennel egynek tudja magát, és így semmi sem ijeszti. A szöveg nem mondja, hogy ki az a "szenvedő szolga", aki itt magáról beszél. Jézus tárja föl az értelmet, mikor ezt az ószövetségi szöveget magára vonatkoztatja; Ő fogja össze a maga személyében minden próféta küldetését és sorsát. Életét és főleg szenvedését, halálát az emberek szolgálatának, megváltásának szenteli. (50,6: Mk 15,16-20 # 50,7: Ez 3,8-9 # 50,8: Róm 8,31-33)
Válaszos zsoltár / Zsolt 116(114-115),1-2.3-4.5-6.8-9
Hála a megmentésért
Szentleckéhez / Jak 2,14-18
A hit önmagában, tettek nélkül, csak halott hit és nem üdvözít. Jakab apostol tevékeny kereszténységet sürget. A helyes hit még nem ajánlólevél a mennyek országába. A hitnél is fontosabb az ember cselekedete, amely a hit alapjaira épül. Csak tetteinkben lesz láthatóvá, hitünk igaz-e és hatékony-e. Az apostol említette példa nem légből kapott. Még a mi szentmise-liturgiánkban is az elbocsátó mondat: "Menjetek békével" -- hazugsággá lehet... Szegények nálunk is akadnak... (2,14: Róm 30,20-31; Gal 2,16; 5,6 # 2,15: Mt 25,41-45; 1Jn 3,17)
Evangéliumhoz / Mk 8,27-35
Jézus e résztől kezdve nem példabeszédekben szól, hanem legbensőbb titkait kezdi föltárni az apostoloknak. De ők még most sem értik. A mai szakasz három részből áll: Szent Péter vallomása a Messiásról, a kínszenvedés első megjövendölése és fölhívás a kereszt követésére. A kijelentés, hogy az Emberfiának szenvednie kell, szükséges kiegészítése és kiigazítása Péter vallomásának: "Te vagy a Messiás". A Messiás cím "Fölkent"-et jelent, ahogy olajjal felkenték a királyokat koronázás helyett. Jézus ritkán alkalmazza e címet magára, mert abban az időben elferdült politikai-nacionalista elképzelések terhelték meg a címet. Ellenben a Szenvedő Isten-szolgáról szóló jövendölésben (1. olvasmány) látja a maga útját. És aki tanítványa akar lenni, az ezen a sötét, göröngyös úton kell, hogy kövesse, -- ahol az egyetlen fény az Isten szavában való szilárd hit. (8,27-30: Mt 16,13-20; Lk 9,18-21 # 8,31-33: Mt 16,21-23; Lk 9,22; Mt 21,42; Mk 9,31-32; 10,32-34 # 8,34-35: Mt 16,24-28; Lk 9,23-27)
Szentségre várva
Jézus az asztalának és útjának (keresztútjának) közösségébe hív bennünket. Csak a Szentség és a kereszt követője tudja, ki Ő; s minél tovább jár Vele, annál inkább csak egyetlen nagy gondja és kérése van: Engedd, hogy örökre Veled maradhassak.
Elmélkedés
Lehet szeretni a szenvedést?
Lehet-e a szenvedést szeretni?! Mert ez megoldás volna. És itt eszembe jut a szentek életének egy epizódja, amelyet nem lehet megrendülés nélkül olvasni. Amikor Chantal Szent Franciska még mint világi, gazdag nő, ott van a nagy vadászaton, amikor férje halálra sebesült, és nem lehet mozdítani a sebesültet, és ott látja a ragyogó szépségű, előkelő, gazdag főúri hölgy csorogni és folyni az ura vérét, akit olyan szenvedélyesen szeret; látja, hogy csak percek kérdése a halál, és kétségbeesik: akkor az ura rámosolyog és azt mondja -- mosolyogva! -- "Szeretni kell a jó Isten akaratát!"
A szenvedést, a keresztet: lehet szeretni?... Első pillantásra azt mondja bennem a lélek: nem lehet szeretni. Ami keserű, arra nem mondjuk, hogy édes. Semmi meg nem változtatja az emberi természetet és a szájíznek az érzékenységét: ami fáj, arra nem tudom mondani, hogy nem fáj, és nem öröm a fájdalom! De lehet szeretni a keserűt is talán, hogyha egy édes kéz nyújtja; ha az édesanyám keze nyújtja az orvosságot, akkor talán még valahogy jónak érzem; de ha nem érzem is jónak, mégis szívesen fogadom el, azért aki nyújtja. Egyetlenegy módon lehet fölébe kerekednünk a szenvedésnek, egy módon lehet szeretni a szenvedést, nincsen megoldás más semmi földi problémára: csak a szeretet segít! Szeretni lehet a szenvedést az okáért, szeretni lehet a céljáért, azért, amiért van; vagy legalább örömmel vállalni. Miért lehet szeretni? Szeretni a kézért, amely nyújtja: szerető kéz nyújtja, Atyám keze nyújtja! Tudom, hogy az méri rám a szenvedést, aki engem a legjobban szeret, jobban mint én magamat.
És látok még valakit, aki megédesítteti velem a szenvedést. A Nagy Szenvedőt, az Úr Jézus Krisztust látom szenvedni. Belénk döbben Szent Pálnak egy csodálatos mondata, amely talán hívatva van arra, hogy világosságot derítsen, mindennél nagyobb világosságot, a szenvedés problémájára. Azt írja: "Most örömest szenvedek értetek, és beteljesítem, kiegészítem testemben azt, ami híja van a Krisztus szenvedéseinek, az ő testének, az Egyháznak javára." Tehát Szent Pál szerint Krisztus megváltott bennünket, de hagyott valamit még nekünk is; mintegy -- vakmerő szó, de megérti mindenki, hogy mit akarok vele mondani -- részt hagyott még nekünk a megváltásban: mi is szenvedhetjük a Krisztus szenvedéseinek részét, a megváltó szenvedés részét. Miért? -- "értetek; az ő testének, az Egyháznak javára." Íme a szenvedésnek egy mérhetetlenül mély értelme! Engesztelés! -- a legnagyobb gondolat. Engesztelés: másokért szenvedni! És mennyire ideillik a Miatyánk utolsó szava: az Amen. "Amen" annyit jelent, mint "úgy van", elfogadom, igaz, úgy legyen! Annyit jelent, hogy "igen". Micsoda nagyszerű dolog, hogy a keresztény Egyház igennel végzi imádságait! Nagyszerűen illik hozzá: minden "igen" a kereszténységben, semmi sem "nem", minden pozitívum, minden építő, semmi nem romboló, semmi nem negatívum! Pozitívum a szenvedés is, ha engeszteléssé válik. Ha nemcsak tűrés -- a tűrés még csak negatívum -- hanem ha szeretetből tesszük, ha engeszteléssé válik. Cselekvés, pozitívum, világmegváltó, világépítő erő! (Sík: A kettős végtelen, 2:40)
+
Élő hit
Mikor életről, szeretetről, lelkesülésről, odaadásról s egymásba olvadásról csak beszélnek, ott megvannak ezeknek a valóságoknak a fogalmaik, a neveik, mondjuk a szimbólumaik, de ők maguk nincsenek. Éppenúgy míg én csak hiszek és térdet hajtok s a fénylő ostyát csak nézem, s áldozom is és recitálom imáimat, de a realitásig, az élő Krisztusig s annak fölszívásáig s ennek a nagy realitásnak a két karommal s forró ajkammal való lefoglalásáig nem jutok: addig többé-kevésbé a szimbólumnál tartok, a históriánál s az emlékezetnél; tudom, hogy ő ki volt s hol s hogyan járt; ismerem tanait, megvannak fogalmaim róla, ezek a képek s képletek, de őt még nem bírom igazán.
Úgy vagyok vele, mint az, kinek aranyat ígértek, s a csengő arany helyett papírszeletre írva az arany képletét adják neki; vagy az, akinek ígérték, hogy koncertbe vezetik s ahelyett zeneműkereskedésbe ültetik. Ah, a valóság nem fogalom, nem kép, nem képlet, nem szimbólum, hanem konkrét lét és konkrét akció. Az eucharisztia a krisztusi életközösségnek, az egységes életnek, az életnek róla reám-való s tőle belém-való ömlésének szimbóluma. Ezen szimbólum alatt a krisztusi élet folyama lüktet és vágtat, mint a Lánchíd alatt az eleven Duna. Nekünk nem a hidat, a szimbólumot kell néznünk, hanem le kell ereszkednünk az élő, a lejtő áramhoz. Minden szimbólum valami forma, valami, amit megcsináltak, megkonstruáltak, valami, ami szilárd keret s állandó jel; ilyenek az eucharisztiában is a kenyér és bor színei, melyek előttünk állnak s melyeket látunk; de a krisztusi élet, a belénk ömlő s minket ragadó élet -- az más; az nem álló, merev forma, hanem akció. Az olyan, mint a vér. A vér addig vér, míg folyik és lüktet és kering; de mihelyt megállt, nem vér többé. Aludt vér nem vér. Az aludt vér megkérgesül s merev formát ölt, s már nem vér többé.
Így vagyunk minden élettel, a szellemivel is. Élet csak élő élet lehet; élő élet pedig érzés, akció, élettudat és életirányulás, vágyak, akarások, lélek-reakciók mindenre, ami környékez! fogalmak, képek, keretek fölött él a megérzés. Ezt érti az apostol az élet alatt s erre hív föl, hogy érezzük azt meg s érezzük át s éljük meg, amit a Krisztus átérzett és átélt. S erre az átélésre s megérzésre akarunk iparkodni az eucharisztiával szemben is. Mi a fogalmakat szívesen vesszük róla, de nekünk e fogalmak csak szimbólumok s csak stimulánsok, mert azokon túl magát az életet s az érzést keressük, -- azt a meleg, bensőséges s áramló valóságot, mely a lelket kitölti s kiárad belőle. (Prohászka: ÖM, 24:22; 330)
+
Ha birtokom kívánod: viheted; ha testem elragadni -- készen engedek; ha vasra verni vágyol vagy megölni: az is jó nekem! Hívőknek, népnek oltalma alá nem futok, mentségül oltárt nem szorongatok. Sőt az kell nékem: áldoztassam föl oltárnak védelmében. (Szent Ambrus)
"Te vagy a Messiás" (Mk 8,27-35)
Jézus és tanítványai Betszaidából észak felé haladtak, így érték el a Fülöp Cezáreája körül lévő falvakat. Közel voltak a Jordán forrásvidékéhez. Itt történik meg Jézus és tanítványai között az a párbeszéd, amely mintegy lezárja Jézus eddigi tevékenységét, galileai működését. Ez az evangélista elgondolása. Jézus kérdést tesz fel tanítványainak, mi a véleménye a népnek róla. Ez nagyon figyelemreméltó, mert eddig soha nem intézett hasonló kérdést tanítványaihoz. Tudjuk azt is, hogy eddig milyen gondosan vigyázott arra, hogy a személyéhez kapcsolódó titok rejtve maradjon. Itt azonban lezáródik az evangélium első része, így ez a kérdés, amelyet most Jézus szájából hallunk, igen fontossá vált. Így a válasznak is nagy jelentősége van, amelyet Péter fogalmaz meg társai nevében is. "Te vagy a Messiás." (29. v.) Ez a válasz azonban kérdést is rejt magában: mire gondol Jézus és mire gondol Péter, amikor a Messiás címet használja?
Jézus, mielőtt tanítványaihoz fordulna a kérdéssel, először azt kérdezi tőlük, ők mit tudnak arról, mi a nép véleménye róla. Ez az előzmények ismeretében egészen természetesen hangzik, ugyanis az evangélista eddig gyakran számolt be arról, Jézus hallgatóságában milyen benyomást keltettek beszédei és csodái. Ezek azonban soha nem voltak olyan megnyilatkozások, amelyek világossá tették volna azt, hogy valójában mi is a nép véleménye róla. Az evangélista legtöbbször arról számol be, hogy a jelenlévők elcsodálkoztak, magukon kívül voltak, amikor látták Jézus csodáit. (Pl 1,27; 5,42; 7,37) Csak egy alkalommal mondanak a jelenlévők olyan szavakat Jézusról, amelyek világosabban jelzik, személyében az üdvösség ígéretei teljesednek be. Lelkesen hangoztatták: "Mindent jól tesz, a süketeknek visszaadja hallásukat, a némáknak beszédüket." (7,37) Így már a tanítványok válaszában is volt valami új, amikor Jézus kérdésére válaszolnak. Ez azonban mégsem volt minden előzmény nélkül. A tizenkettő szétküldése után az evangélista Heródes véleményét idézi Jézussal kapcsolatban. "Keresztelő János támadt fel halottaiból, ezért működik benne a csodatévő erő." (Mk 6,14) Itt megemlíti azt is, hogy mások Illésnek vagy egy prófétának tartották őt. A tanítványok válasza majdnem szó szerint megegyezik az akkor hallottakkal. Mégis van benne egy új adat. Arról tanúskodik, hogy a nép véleménye nem változott meg a kenyérszaporítás és a nagy gyógyítások láttán sem. Így a galileai népnek nincs világos ítélete Jézusról, nem képes arra, hogy határozottan ráismerjen Jézusban a Messiásra. Ezért Jézus figyelmen kívül hagyja a nép bizonytalan véleményét, és a tanítványokhoz fordul kérdésével: "Hát ti kinek tartotok engem?" Péter nyíltan és minden kétséget kizárólag válaszol: "Te vagy a Messiás" (29. v.) De hogyan érthette ezt akkor Péter?
Számunkra a válasz egyértelmű, de a szavak jelentése Jézus nyilvános működésének idején még nem volt ilyen világos, a kijelentést akkor félre lehetett érteni. Márk, Jánossal, az apostollal és az utolsó evangélistával együtt nagyon jól tudta, hogy Jézus soha nem nevezte volna magát Messiásnak abban az értelemben, ahogyan ezt a választott nép fiai szerették volna. Ők azt a Messiást várták, arra a Messiásra gondoltak, aki majd földi királya lesz népének és ebben az értelemben lesz Dávid fia. Jézus azonban nem akart földi értelemben népének királya és szabadítója lenni. Lehetséges, hogy a tanítványok is hajlottak erre a téves értelmezésre, és ez alól Péter sem volt kivétel. (vö. 10,37) Azt azonban nem mondhatjuk, hogy amikor most Jézust Messiásnak vallja, ezt teljesen ebben az értelemben tette volna. Inkább arra kell gondolnunk, hogy még nem volt számára teljesen világos, hogyan fogja Jézus messiási küldetését teljesíteni. Erről a bizonytalanságról árulkodnak azok a szavai, amelyeket akkor intéz Jézushoz, amikor ő először jövendöli meg szenvedését és halálát. (31. v.) Így Péter vallomása egyrészről nem egyezik meg a nép Jézusról alkotott téves véleményével és várakozásával, hanem annál sokkal tisztább, nyitott az igazság felé. De még nem teljesen egyértelmű, a tévedés lehetőségét nem zárja ki, ezért Jézus nem fogadhatja el teljesen: meg is tiltja az apostoloknak, hogy erről beszéljenek a nép körében, és a következőkben a messiási küldetésnek igazi tartalmáról szól tanítványainak. Ez magában foglalja az "Ember fia" misztériumát is, aki szenvedni fog, és meg is fog halni. Így teljesedik be Isten akarata: Máté tudósításában Péter vallomása már teljesen egyértelmű, mert ő már Jézus feltámadásának fényében mondja el az eseményeket. (Mt 16,17)
Miről tudósít tehát az evangélista, amikor beszámol Péter vallomásáról? Amikor befejeződik Jézus tevékenysége Galileában, az apostolok vezetője megvallja, hogy Jézus a megígért Messiás. Ez volt a rejtett jelentése tevékenységének a választott nép körében. Ugyanakkor jelzi azt is, hogy Krisztus követői milyen nehézségeknek voltak kitéve abban a helyzetben. Jézus megjelenésében és szándékaiban egészen eltér attól az elgondolástól, amely a zsidó népben élt a Messiással kapcsolatban. MK
