A HÍVEK ÜDVÖZLÉSE UTÁN: Az ősz megfosztja díszétől a természetet, a táj az elmúlást idézi. Nincs itt maradandó városunk. Az örök hazánk az égben vár ránk. Lelkünk menyegzős köntösét készíti elő a bűnbánat imádsága.
ELSŐ KÖNYÖRGÉS UTÁN: Az ágak lehullatják leveleiket, de helyükön ott lapulnak a rügyek, amelyek tavasszal kihajtanak. Esendőségünk ellenére bennünk is él a feltámadás és az örök élet reménye. A földi elmúlás alkonyán túl új hajnal ragyog fel: Jézus világossága. Isten szava és tanítása eligazít minket halandó életünkben.
FELAJÁNLÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: Hétköznapjainkban is vágyódunk Isten temploma után. Legalább vasárnap és parancsolt ünnepen el is jövünk. Itt megpihenhetünk. Lelki szemünk előtt feltárul az örök haza kapuja, és áldozatunkat felajánljuk a mennyei Atyának, akit körülveszek az angyalok és a szentek. Ott nincs többé sem gyász, sem jajkiáltás.
ÁLDOZÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: A földi élet szenvedéseit elfogadjuk Istentől. Más szenvedéseket talán önként vállalunk magunkra. Így engeszteljük Istent bűneinkért: Jézuséhoz kapcsolva a magunk áldozatát. Isten szava és ígérete ad nekünk reményt a földi szorongatásban. Isten mindvégig hűséges. A szentmise kegyelmei segítsenek, hogy mi is hűségesek legyünk.
O: A házastársak Isten akarata szerint egy emberpárrá lesznek.
S: Isten kegyelméből egy testet alkotunk Krisztussal.
E: Jézus tanítja, hogy a házasság felbonthatatlan.
Az Isten képére teremtett embernek hatalma és felelőssége van. Építhet, rombolhat. Az ember végzete a világnak, amelyben él. És azoknak, akikkel együtt él. A házasság több merő szerződésnél. Az emberi élet alapvető rendje az. Benne az ember megpróbáltatik, benne az ember éretté válhat. A szeretet, szerelem szigorú iskolájában tanulja férj és feleség az emberi és isteni erényeket.
Első olvasmányhoz / 1Mz 2,18-24
Kezdetben férfivá és asszonnyá teremté őket Isten. Erről a kezdetről szól Mózes 1. könyve (2--3. fejezet) kora képszerű tanításával. Célja, hogy megmagyarázza az ember mai helyzetét, főleg a férfi és nő viszonyát. Minden teremtmény közül csak a nő a "férfi segítője, aki hozzá való". Egymás számára teremtődtek és egymásra szorulnak. A házastársi szeretet erősebb bármi más emberi kapocsnál és természeténél fogva egyszeri, egyetlen mindenki számára. Ebből pedig következik egysége és fölbonthatatlansága. (1Kor 11,8-9; 1Tim 2,13; Ef 5,31; 1Kor 6,16)
Válaszos zsoltár / Zsolt 128(127),1-2.3.4-5.6
Az istenfélelem áldásai
Szentleckéhez / Zsid 2,9-11
A zsidókhoz írt levél utasítás és intés oly keresztényeknek, akiknek hite vagy reménye az eltévelyedés veszélyében forog. A szentíró olvasói számára főleg Jézus mindenek fölötti fontosságát és papságát emeli ki. A szakasz eleje (2,5-16) rámutat, hogy Jézus ugyan rövid időre osztozott velünk az emberi szomorúságban, de magasan fölébe emelkedik az angyaloknak. Minden, amit a 8. zsoltár általában mondott az ember alacsony és magasztos voltáról, nem sejtett módon Krisztusban valóra vált. Testvérünkké lett, emberi természetünk és sorsunk részese, a halálban is, amelyet magára vállalt, azért, hogy megtörje a halál uralmát és "megszenteljen" minket, azaz közvetlen közelébe vigyen az isteni valóságnak (a "fönségben"). (2,9: Zsolt 8,5-7; Fil 2,6-11 # 2,10: Róm 11,36; 1Kor 8,6; Zsid 4,15; 5,2-3.9-10 # 2,11: Jn 17,19; Zsid 2,17-18; Zsolt 22,23)
Evangéliumhoz / Mk 10,2-16 vagy Mk 10,2-12
A mózesi törvény a házastársak elválását lehetségesnek tartja oly értelemben, hogy a férj elbocsáthatja feleségét, de elváló okiratot kell írnia a számára. Jézus nem elégszik meg a törvényben megengedettel, Ő erkölcsi parancsot akar, és ez megvan magának a teremtésnek a rendjében, ahogy Mózes I. első két fejezete bemutatja. Isten a férfit és a nőt egyenrangú társul személyi (nem pedig csak sexuális) közösségbe teremtette, és ez természete szerint megváltozhatatlan. Némelyek szerint Jézus nem szigorú paranccsal állítja, hogy a házasságot nem szabad fölbontani, hanem csak magasabb erkölcsi követelményül. Jézus azonban itt voltaképpen Isten eredeti akaratát jelenti ki, ez pedig keresztényekre szigorúan kötelező. -- Az evangéliumi szakasz záradéka további részlet tanításából: ahogy a hegyi beszédben Isten országát a szegények, alázatosak, tisztaszívűek, az igazságot szomjazók, üldözöttek osztályrészéül jelenti ki, úgy itt Isten országa a kisdedeké; azoké, akik nem tudnak semmi "teljesítményre" hivatkozni, csak üres kezüket tarthatják feléje, alázatos, gyermeki bizalommal. (10,2-12: Mt 19,1-9 # 10,4: 5Mz 24,1 # 10,6-8: 1Mz 1,27; 2,24 # 10,11: Mt 5,32; Lk 16,18 # 10,13-16: Mt 11,25; 18,3; 19,13-15; Mk 9,37; Lk 18,15-17)
Szentségre várva
Csak miután megismerkedett más személyekkel maga körül, akkor ébred rá a kisded, a fejlődő ember önmagára; tanulja meg, hogyan birtokolja és ajándékozza meg önmagát. De minden emberi "te" továbbmutat a végtelen nagy, örök "Te" felé, aki viszont arcával, egész Szívével felénk fordul Krisztus által és Krisztusban.
Elmélkedés
Holtomiglan, holtáiglan. (A házasság alapjellege)
Lehetetlen mélységes megilletődés nélkül hallgatni a magyar házassági szertartásnak végét, az "esküvőt": "Isten engem úgy segéljen, Nagyasszonyunk, a szeplőtelen Szűz Mária, Istennek minden szentjei, hogy a jelenlevő N-t szeretem, szeretetből magamhoz veszem feleségül (hozzámegyek feleségül), és hogy őt el nem hagyom holtomiglan, holtáiglan, semminemű viszontagságában. Isten engem úgy segéljen!"
Akik ezt az esküt mondják, úgy érzik ott az oltár előtt, hogy ez a szó híven kifejezi, ami lelküket akkor eltölti. S mégis, aki föleszmél, szinte megborzong, mikor az állhatatlan ember-ajakról, az idő ingatag gyermekétől hallja az örökkévalóságnak ezt a beszédjét, melyet voltaképpen mégis az Egyház diktál, és a házasulók csak utána mondanak. Olyan formán vagyunk vele, mint Pizarróval, a conquistadorral, aki kiköt egy ismeretlen, vésszel és végzettel teli világnak partjain, és fölgyújtja hajóit: nincs többé vissza! S talán maguk az ifjú házasok is az első idők mámora után úgy hallják tulajdon szavukat "holtomiglan, holtáiglan", mint távoli zárcsikordulást: becsukódott egy ajtó és vele az egyéni szabadság és új életalakító lehetőség; holtomiglan, holtáiglan...
Ezt a vegyes, szorongó hangulatot használja föl a modern naturalista, hédonista házassági reform és propaganda, mikor a válásnak teljes szabadságát követeli. Nincs a házasság problematikájának még egy pontja, ahol oly élesen ütköznek össze az ellentétek, mint itt. Nem túlzás, ha azt mondom: ezen a ponton dől el a csata, hogy melyik szellem alakítja majd a házasság erkölcsét. Ezért mindenekelőtt rögzítjük a katolikus álláspontot és azután szemébe nézünk a naturalizmus érveinek.
Az Üdvözítő beszédje éppen ebben a kérdésben rendkívül határozott és ebben a félre nem magyarázható szóban cseng ki: Amit tehát Isten egybekötött, ember el ne válassza! S az Egyház példátlan következetességgel és elszántsággal járta az Alapítótól megjelölt utat...
1. S csakugyan, a házasság fölbonthatatlansága nyilván következik rendeltetéséből. A gyermekben kézzelfoghatóan megjelenik a harmadikkal szemben való elkötelezettség, mely lényegesen kihív és kiutal az egyéni érdekkörből és a házasságot lényegesen énfölötti közösséggé teszi. A gyermek a szülőkre való utaltság megtestesítője: nevelése a nemzésnek elutasíthatatlan folytatása. Elvált szülők gyermekei bitang jószágként bolyonganak idegenben, küszöbről-küszöbre, az otthon áldott bensősége s melege nélkül, és két versengő szülő kényeztetése közepett elkényesednek és gyökeresen elromlanak.
2. A házasság két személynek egészen intim és felelős én-te-közössége. Az ilyen közösségek természetszerűen az egész személyt ölelik át annak egész tartalmával, minden felelősségével és méltóságával. A személyiséghez pedig lényegesen hozzátartozik a tartama, minthogy a személyesség a halhatatlan szellemi léleknek kiválósága. Tárgyakat lehet használhatóságuk határidejéig birtokba venni, személyt csak örökre. (Schütz: A házasság, 134)
+
A házasságról
Házasságot kötni annyi, mint elfogadni egymást, egyesülni egymással a lét három szintjén: a fizikai, érzelmi és lelki szinten. -- A hitvestársak testi egyesülése azt jelenti, hogy egymásnak tudatosan, önként, szerelemből odaadják magukat, azért, hogy egymásnak és egy harmadiknak: a gyermeknek ajándékozzák önmagukat; ez tehát lényegében véve kizárja az önző gyönyört. -- Egyesülni lelkileg annyi, mint bizalommal kicserélni egymással minden gondolatot, érzelmet, benyomást, kételyt, bánatot, tervet, álmot, örömöt, csüggedést... közössé tenni egész belső világotokat egész fejlődésében. -- Egyesülni lelkileg annyi, mint kölcsönösen megteremteni egymásban ugyanazt az akaratot, hogy befogadjátok és szeressétek testvéreiteket, hogy találkozzatok és egyesüljetek Istennel. -- Egyesülni lelkileg annyi, mint egymás számára lemeztelenítve és áttetszően megjelenni együttesen Isten előtt, mint két imára kulcsolt kéz.
Ha csak egy testet jegyzel el, hamarosan megismered, és már másikat kívánsz meg. Ha csak egy szívet jegyzel el, hamarosan kimeríted, és egy másik szív fog vonzani. Ha egy embert jegyzel el, még többet mondok: Isten gyermekét, akkor, ha te is úgy akarod, szerelmed örök lesz. Mert a végtelen, amely túlmutat a férfin és nőn, lehetővé teszi számukra, hogy örökkévalóvá tegyék szerelmüket.
Nem az én hibám, megváltozott! Nem te változtál meg?... És ha megváltozott, miért csodálkozol? Élővel kötöttél házasságot, nem pedig márványszoborral. A szerelem nem egy pillanatra szóló, hanem örökre szóló választás. -- Szeretni egy férfit, egy asszonyt annyi, mint egy tökéletlen lényt, egy beteget, egy gyengét, bűnöst szeretni. Ha valóban szereted, meggyógyítod, támogatod, megmented. -- Házasságunkat elfogadni annyi, mint hitvestársunkat elfogadni, -- de végső fokon annyi is, mint Jézus Krisztust, a Megváltót elfogadni. (Michel Quoist: Így élni jó, 173)
Dr. Benyik György atya gondolatai
Évközi 27. vasárnap
Mk 10,2-16
„Szabad-e a férfinek elbocsátani feleségét?”
Ez a téma legtöbb embert oly közelről érint, hogy oda se figyel arra, hogy hol történt az a beszélgetés. Feltehetően az evangélista maga illesztette meglehetősen homályos földrajzi keretbe ezt az elbeszélést. A feleség elbocsátásának a kérdését a farizeusi gondolkodásnak megfelelően tálalja az ismeretlen kérdező. „Szabad-e?” (2.v.) a válasz azonban egyáltalán nem jogi természetű. Jézus a maga tanítását fejti ki a házassági kapcsolat lényegéről a kérdés kapcsán és nem jogi magyarázatot ad. Azért hangzik el a kérdés így, mert a szemita társadalomban a férj tulajdona volt a feleség, tehát csak ő kezdeményezhette a válást. Palesztinában, Jézus korában a bigámia ritkán fordult elő, de a válás elég gyakori volt. A házasságtörés vádjától óvott a váló levél, amelyben a férj szabaddá nyilvánította elbocsátott feleségét. A hellén világban és római világban már az asszony is kezdeményezhette a válást, a zsidó vallásban nem. Igazán emelkedett házassági felfogást csak Qumrán képviselt ebben az időben.
Jézusnak szóló farizeusi kérdés és kérdező tehát, ennek a zsidó gyakorlatnak a prófétai szentesítését vagy tiltását akarta elérni. Kálvin találóan jegyzi meg, ha Jézus nemet mondott volna erre a gyakorlatra, akkor a farizeusok törvénysértéssel vádolták volna őt, ha igennel válaszolt volna, azt mondták volna róla, hogy inkább kerítő, mint az Isten prófétája.
Azt is meg kell mondani, hogy a tanítványok zaklatott kérdései már a 10-12. versnek jelentős szöveg változataival maradtak fenn a kódexekben. A következő változatokat olvashatjuk: 1. „És ha a feleség, miután elbocsátotta férjét, máshogy megy feleségül.” 2. „És ha elbocsátja férjét, és más veszi őt feleségül.” 3. „És ha elmegy férjétől.”
Mindezek azt mutatják, hogy a Mtörv 24,1 szabályozása ismert volt, de az esetek, amelyek felmerültek teljesen mások voltak. A jézusi válasz arra irányul, hogy válás esetén mindenképpen valamilyen bűn történik. Jézusnak a 10-11.v-ben olvasható válaszaiból sem világos, hogy kicsoda követi el a házasságtörést és ki ellen? Kétségtelen ilyen esetben megtörik az az egyedül álló kapcsolat, amely őket egy „hússá” tette. A szeretet kapcsolat megtörése pedig, jóvátehetetlen véteknek számított Jézus értékvilágában. A mondás a maga keménységébe mindenképen Jézusnak tulajdonítható. Az esetek praktikus megoldásában a teológusok sokkal engedékenyebbek voltak a középkori bencés szerzetes Angliában Beda Venerabilis és Erasmus Hollandiában például helyeslik Mózes eljárását, mert ezzel a sokkal rosszabbtól mentik meg az asszonyt. Vagyis ezek a megoldások, megfeledkeznek arról, hogy Jézus nem jogi választ adott a kérdésre.
Jézus nem kazuisztikus tanítást adott, hanem prófétai tanítást közölt a házasságról. Elénk állítja az Isten országa ideális állapotát. Felhívja a figyelmünket, mekkora felelősége van a házasoknak. Nem bevett gyakorlatot akar szentesíteni, vagy elutasítani, hanem helyes házassági magatartásra akar tanítani.
Sokan ma is az egyház merevségét kritizálva ebben a kérdésben számon kérik a társadalmi gyakorlat rugalmasságát. Jézus válasza arra figyelmeztet, a házasság intézménye éppen úgy érték mellett tanúságtevő intézmény, mint a szerzetes fogadalma. A hűség és a kitartás, a megbocsátás óriási gesztusát a gyerekek a házasságban élő férj és feleség részéről saját bőrükön tapasztalják meg.
Minden megmaradt házasság a hűség adományával ajándékozza meg a gyermekeket. Minden megtört házasság az emberi ígéret ingatagságáról ad maradandó élményt. Nem mindegy, hogy milyen szellemi értéket örökölnek a gyerekek. Ez az örökség ugyanis életük, érzelmi stabilitásuk alapja, vagy aláásója lesz.
Mk 9 10,2-16
A farizeusok is odamentek és megkérdezték: „El szabad-e a férjnek bocsátania a feleségét?” Próbára akarták ugyanis tenni. De ő kérdéssel válaszolt: „Mit parancsolt nektek Mózes?” „Mózes megengedte, hogy válólevelet írva elküldjük az asszonyt” – felelték. Jézus folytatta: „Szívetek keménységére való tekintettel tette ezt az engedményt. De az isten a teremtés kezdetén férfit és nőt alkotott. Az ember ezért elhagyja apját, anyját, a feleségével tart és ketten egy test lesznek. Ettől kezdve többé már nem két test, hanem csak egy. Amit tehát az Isten összekötött, az ember ne válassza szét.” Otthon tanítványai ismét efelől kérdezgették: Ezt válaszolta: „Aki elküldi feleségét, és mást vesz el, házasságtörést követ el ellene. Ha pedig a feleség hagyja el férjét és máshoz megy, házasságot tör.” Kisgyerekeket hoztak hozzá, hogy tegye rájuk a kezét. De a tanítványok elutasították őket. Amikor Jézus észrevett, helytelenítette: „Hagyjátok – mondta – ne akadályozzátok őket, hisz ilyeneké az Isten országa. Igazán mondom nektek, aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint a gyerek, nem jut be oda.” Aztán ölbe vette és kezét rájuk téve megáldotta őket.
Szabad-e? Milyen modernek is ezek a farizeusok! Ma is ezt kérdezgetik: mit mond a törvény? Amíg betartjuk, vagy amíg jó az ügyvédünk, addig minden rendben. Jézus azonban az emberi kapcsolatokat gyökerestül akarja megreformálni. S ebben az életreformban a kulcs két ember legszorosabb, legbensőségesebb kapcsolata, az életre szóló kapcsolat, a házasság. Jézus az egység tökéletes példáját látja benne. Atyja és közte ilyen egység áll fenn. Én és az Atya egy vagyunk. Szinte elképzelhetetlen ez embernek. Elképzelhetetlen, és mégis a világ kezdete óta milliók megélték: a szerelem forró pillanataiban. És nincs épületesebb, mint az aranylakodalmas pár, akik olyan gyöngéden tudnak tekinteni egymásra, mint amikor egykor kimondták a boldogító igent. Nemrég láttam a televízióban egy ilyen párt Kárpátaljáról. A férfit 45-ben elvitték malenykij robotra, és egy évtized múltán tért vissza. Az asszony várt rá. Hűsége „jó befektetés volt”, gyümölcse, kamata egy harmonikus élet kettesben. Ma persze nem ez a jellemző. Nemrég Bonnban egy állófogadáson egy magas rangú német főtisztviselő úgy mutatta be nekem a mellette álló hölgyet, hogy ő „életszakasz-társam". Többre sok rohanó karrieristának nem telik. Egy tévéstúdióból jövök. Ez nem a reklám helye, de ott több milliomos arról nyilatkozott, hogyan úszott el vagyona, mert úgymond, galádul elvitte, kicsalta tőle „az életszakasztárs”. Hazajövet azon törtem a fejemet, miért „Szegény gazdagok” a műsor címe, miért nem szegény házasok, bocsánat, életszakasztársak? A megrázó emberi történetek emberek közötti bizalomról és e bizalom elvesztéséről szóltak, nem a pénzről. Úgy tűnik, nem elég, hogy „elhagyja az ember az anyját és apját”, a közös élethez mindent el kell hagyni. Persze hamarabb lesz egy test a kettő, mint egy kassza. Mert akinek a kassza fontosabb, az már házasságtörést követett el.
Kiss Ulrich SJ
