Mindenható, irgalmas Istenünk, segíts, hogy szent vágyakozással siessünk Fiad elé. Örök bölcsességeddel nevelj minket, hogy evilági elfoglaltságaink ne akadályozzanak találkozásunkban szent Fiaddal.
A Keresztelő nem hirdetett meg közbeszerzési eljárást. Igaz, ami gigantikus infrastruktúra-beruházásnak tűnik, lelki tájépítés. Nem kellenek hozzá gépek. Jézus korában rabszolgák ezrei végeztek volna hasonló munkákat, ha történetesen valódi földmunkákról lett volna szó. Persze a pusztában, ahol a karavánok haladnak, nincs is értelme effajta munkának. A síkság, a puszta végtelen. Mégse essünk abba a hibába, hogy lebecsüljük az előttünk álló feladatot. Szerencsére, aki meghív, hogy mindent varázsoljunk egyenessé, simává, az megadja az eszközöket is hozzá. A lelki életben hasonló gigantikus átalakítást nem magunknak kell végeznünk: elég, ha engedjük történni, elég, ha vágyakozunk rá. Elég, ha kérjük. Mit is? A lehetetlent: a megtörténtet meg nem történtté tenni. Hisz, ami előttünk tornyosul akadály, ami útját állja a találkozásnak az Eljövendővel, az a Múltunk. Bűneink, kényelmünk, haragunk, bosszúságaink halmozták fel a �dombokat�, a �hegyeket,� mint ahogy az árkokat, melyek elválasztanak, irigység, büszkeség, dölyf, uralkodási vágy és kevélység ásta közénk. Nem kell jámbor templomba járónak lennünk, hogy elismerjük, gyermekkorunk szelíd lankái � képletesen - idővel egy holdbéli kráterek szabdalta tájra hasonlítanak. Az Egyház kínál egy �buldózert�, amely betemeti az árkokat, beléjük borítja a szégyen halmait. Ez a �buldózer� a bűnbánat szentsége, népiesen a szentgyónás. Sokan irigyelnek minket érte, mások nem tudják elképzelni, hogy ilyenre ember képes. Ha az ajánlatban nem bízol, próbáld meg magad eszközeivel. De két marokkal, vagy a homokozó gyereklapátjával eléggé fáradságos munka lesz. Talán mégse rossz ez az ajánlat?
Az útkészítés képe, és az út, legtöbb esetben szimbolikusan az ember erkölcsi viselkedésének leírására szolgált az Ószövetségi Szentírásban. Amikor Hérakleitosz azt mondja: "Az út fel és le ugyanaz." nem csak a hegyet járt ember tapasztalatát rögzíti, hanem a társadalom csúcsait és mélységeit megjárt ember élményét sűríti bele ebbe a képbe. A Jézus mondása: "Mert szoros a kapu és keskeny az út, amely az életre visz, és kevesen vannak rajta." egyszerre beszél az ember útkereséséről, és az emberi gyengeségekből adódó tévedésekről. Amikor Petrarca felsóhajt: "Ó hosszú az út és rövid az élet" akkor csak a történelmet és az ember életét hasonlítja össze, és kiderül egy ember élete, nagyon keveset tud átfogni a történelemből. Goethe pedig keserűen jegyzi meg: "Miért kerestem az utat oly mohón, ha társaimnak nem mutathatom?" De az ő keserűségében, az is benne van, hogy sok esetben elfelejtjük a felismert igazságainkat másokkal megosztani.
A modern írók közük Fr. Kafka azt vette észre, az emberek félelmükben el sem kezdik keresni az igazsághoz vezető utat. Talán ez a legnagyobb tragédia: "Ha tehát elindultál az úton, folytasd, minden körülmények között, csak nyerhetsz, nem fenyeget veszedelem, hogy a végén lezuhansz talán, ha azonban az első lépések után visszafordulsz, s a lépcsőn lefutsz, mindjárt a kezdet kezdetén lezuhansz, nem csak talán, hanem egészen biztosan." A járt utak kényelme és a járatlan utak gyötrelme, kettős vonzó és taszító erővel vonzzák és akadályozzák az embert, hogy elmozduljon valamerre. Pedig akarva akaratlan, mindegyikünknek végig kell menni saját élete útján. Kerouac az Úton című könyve, a 60-as évek amerikai fiataljai számára írt biztatás volt, hogy induljanak el az újabb, sok esetben veszélyes felfedezések útján. Az ő próféciája, mely a szex és dzsessz felszabadító és megváltó erejét hirdette, széles útnak bizonyult, amely azonban nem vezetett megváltáshoz, bár sokan járnak manapság is az általa mutatott úton.
Az Isten útjainak fürkészői Ábrahámtól Krisztusig, Szent Ferenctől a kalkuttai Teréz anyáig más utakon jártak, sok esetben egyedül magányosan. Volt erejük elszakadni a tömegtől, hogy a velük járóknak az isteni törvény és szeretet útját, az önfeláldozás útját mutassák meg. Időközben számos hegyet elhordtak, aprólékos fáradhatatlan szorgalommal, mint a hangyák. Semmilyen akadálytól nem rettentek meg, s végül győztek, mert az Isten számára készítették az utat.
Valaha az emberek a világ szemléletén keresztül rátaláltak arra az útra, mely őket az Istenhez vezeti. Ma óriási hegyként tornyosul elénk a világról való tudásunk, és úgy érezzük, elszakít az Istentől. Pedig ezek a hegyek elmozdíthatók, mert bennünk vannak, ezek a szakadékok feltölthetők, mert mi vájtuk őket, csak bátorság kell, hogy elinduljunk az igazak útján.
