C ÉV, ÁDVENTI IDŐ, 4. VASÁRNAP

Betlehem, belőled származik az, aki uralkodni fog Izraelen


Hogy vagy?

Kérdezzük egymástól nap mint nap, sokszor minden
megfontolás nélkül. Nem is várunk rá más választ, mint "kösz
jól".
Ha valaki másképp válaszolna, igen meglepődnénk, mert
ennél többet sem hallani sem mondani nem akarunk. Ezt akarja
jelképezni Örkény István az ő egypercesében.

"Jó napot."
"Jó napot."
"Hogy van?"
"Köszönöm jól."
"És az egészsége hogy szolgál?"
"Nincs okom panaszra."
"De minek húzza azt a kötelet maga után?"
"Kötelet? - kérdeztem hátrapillantva. - Azok a beleim."

Érdemesebb emiatt inkább azt kérdezni: "Boldog vagy?"

Talán azért is, mert erre sokkal őszintébb válasz érkezhet.
Az ember ugyanis ilyen szembesítésnél vagy a valóságot mondja
vagy kénytelen hazudni és épp a hazugság terhétől még
boldogtalanabbá válni.

Jól van ez így, mert az Isten nem akar bennünket ámításban hagyni.

Boldog vagy? Lehet erre azt válaszolni, hogy igen. Csakhogy a
boldogságnak, eltérően a betegséggel, láthatónak kell lennie. Ha
ugyanis nem látható, akkor elég nehezen tudjuk magunkkal elhitetni
annak valóságát.

Az is megtörténhet , hogy más lát bennünket boldognak,
önmagunkról viszont tudjuk, hogy még sokminden ellene szól.

Ki hát a boldog ember?

Mária látogatása Erzsébetnél válaszol a
kérdésünkre. Mária megy Erzsébetnek segíteni. Aki segíteni tud
másokon az már boldog. Mégsem ez a boldogság gyökere. "Boldog
vagy, mert hitted, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr
mondott neked". Az boldog, aki az életet elfogadja Istentől és
azt szereti, megszereti. Ezt tanúsítja ez a párbeszéd.

Erzsébet azt mondja "boldog vagy", Mária Isten dicsőítésével
hitelesíti Erzsébet észrevételét. A boldogság ugyanis azzal
mérhető, hogy összhangban élek-e Istennel és az emberekkel.
Nem csoda, hogy születendő gyermek felujjong.

A boldog ember örül annak, ha ember születik a világra,
boldog emberek közé születni pedig ajándék.

Talán egyesek ezért várják Krisztus születését.

És Te?
Boldog Vagy?

Mit tehet egy fiatal lányka, amikor nyakába zúdul a boldogság, mint a Niagara? Mária megoldása eléggé váratlan: segíteni megy nagynénjének. Persze, mindenkinek megvan az egyéni olvasata: a sietségben érezzük az örömet; a vágyat, hogy megossza örömét; az igényt, hogy kibeszélje magát valakivel, akiben megbízhat, hisz helyzete eléggé kényes. Mindez egyszerre hathatott Mirjamra, de végül is Erzsébet értelmezése egyértelmű: meglepi, hogy „Urának anyja” keresi fel. Nem a rokont, főleg nem a „kis” rokont látja benne, akit neki kellene megerősítenie, hanem az előkelő vendéget, az élő frigyládát, a remény hordozóját, a legboldogabb teremtést. Nálánál is boldogabbat, ami nagy szó, hisz ami vele történt, az a városban közbeszéd tárgya: akkoriban a gyermek még áldás volt, nem teher. S ő ilyen áldásra már nem számíthatott. Két boldog ember találkozik hát. Vagyis… három.
A történetben az a legmeghökkentőbb, hogy a magzat velük ujjong. Törvényhozóinkat nem fogja befolyásolni, de a hívő számár eléggé egyértelmű: Erzsébet magzata az első, aki felismeri a Messiást. Dolgokat tud, amelyet felnőttként nem fog tudni: ezért kell majd követeket küldenie unokatestvéréhez, „ő-e az”… Ha tehát egy értelem nélküli embrió ennyire boldog az Úr közeledtére, milyen boldognak kellene nekünk lennünk? Vagy inkább úgy értelmezzük a történteket, hogy az anya és magzata között oly tökéletes a Communio, az egység, hogy az anyát betöltő Szentlélek a gyermeket is elönti? Sőt, a gyermek tudása visszaáramlik az anyába: magzatától tudja meg, hogy látogatója „Urának anyja.” Azt hiszem, itt az ideje, hogy félretegyük a papírt, és rászánjunk egy kis időt az elkövetkezendő napokban, hogy ekkora szeretetet be tudjunk fogadni.