Mit jelenthet a Szent Család a mai családnak: atyának, anyának, gyermekeknek? Hiszen azon időkben minden másként volt... Igazán minden? Ott volt a Gyermek, és szerették Őt: Mária, az anya és József, az "Isten helyetti" atya. És egy volt a három egymás tiszteletében és szeretetében. -- Kérdések és kínok várnak a gyermekekre és a szülőkre, mégsem árthat semmi azoknak a gyermekeknek, akiket szeretnek, és azoknak a szülőknek, akik bíznak és készek életüket adni a gyermekekért és egymásért.
Evangéliumhoz / Lk 2,41-52
A 12 éves Jézus jeruzsálemi zarándoklata fontos esemény az Ő és szülei egyszerű életében. Jézus szerette szüleit, mégis "kénytelen volt", legalábbis három napra, mennyei Atyja házában maradni. Isten munkája és szava az élet-eleme. Jézus sokat kérdezett a templomban a tanítóktól, és észrevétlen, a kérdező tanítóvá lett... Még szüleinek is kérdés alakjában felel és tanítja őket; nyilvánvaló, hogy Mária és József inkább megdöbbentek, mintsem örültek a szavainak. Időbe telt, míg felfogták értelmét. Jézusnak magának is szüksége volt még néhány évre, hogy küldetésébe belenőjön. (2,41: 2Mz 23,14-17; 5Mz 16,16 # 2,47: Lk 4,22; Jn 7,15-16 # 2,51-52: Lk 2,19; 1Sám 2,26)
Szentségre várva
"Tulajdonába jött, de övéi be nem fogadták. Mindenkinek azonban, ki Őt befogadta, megadta a jogot, hogy Isten fiává legyen: mindenkinek, aki hitt az Ő nevében." (Jn 1,11-12) És véglegesen megjött, itt van. Tőle kapjuk ezért a kegyelmet és igazságot, most és mindörökre.
Elmélkedés
XI. Pius körlevele a keresztény nevelésről
A szülőket súlyos kötelesség terheli, hogy minden erejükkel gondoskodjanak gyermekeik vallásos, erkölcsi, valamint fizikai és polgári neveléséről és előmozdítsák gyermekeik földi jólétét is.
Az emberi nem általános meggyőződése ebben a pontban annyira összhangzó, hogy nyíltan szembekerülnek vele azok, akik azt mernék vitatni, hogy a gyermek előbb tartozik az államhoz, mint a családhoz, és hogy az államnak abszolút joga van a neveléshez. Tarthatatlan továbbá az érv, amelyet azok felhoznak, hogy az ember polgárnak születik és ezért elsősorban az államé; nem gondolják meg, hogy az embernek először léteznie kell mielőtt polgár lesz, és létezését nem az államtól, hanem a szülőktől nyeri. Bölcsen mondja XIII. Leó: "A gyermek egy darab az atyából, és az anya személyének mintegy folytatása; s ha pontosan akarunk beszélni, nem önmaguktól, hanem a családi közösségen keresztül, amelyben születtek, lépnek a polgári társadalomba".
+
Szülők feladata
Megrendít: felelősség, amely szent borzalommal tölt el. Felelős vagyok értük, testük, lelkük, egész jövőjük, földi és földöntúli sorsuk az én kezembe van letéve azoknak, akiket az Isten nekem adott! De kell-e gondolnom felelősségre? A kötelesség szavánál még erősebben kiált bennem a szeretet. Hogyne tenném meg, ami tőlem telik azokért, akik vér az én véremből, akikben magamat, különb, nagyobbra hivatott énemet kell látnom.
Elmélet és ősi tapasztalat mondja, de lelkem mélyéig át is érzem: a nevelés első legdöntőbb feltétele a példa. Nem is az, amit mondok, nem is az, amit teszek elsősorban: ezeknél a nagy dolgoknál is döntőbben esik latba az, ami vagyok. A lelkek egymásra hatásának nagy törvénye érvényesül itt. Az erősebb hat a gyengére, akár akarja, akár nem. Ami pedig hat, az nem a külső, kifelé fordított fele lényemnek, hanem legbensőbb, legmélyebb mivoltom: azok az eszmék és törekvések, amelyek a mélyben irányítják életemet, az az akaraterő és önfegyelem, amelyet kemény munkával kivívtam magamnak, az a gyengédség és jóakarat, amely szívem legbenső mélyéről fakad, az az önfeláldozó szeretet, amelyet lelkemben, életemben, házasságomban kidolgoztam magamban; ez az, ami építően hat, vagy ennek ellenkezője, hiánya, ami rombolóan, akár akarom, akár nem. Az ismert mondás, hogy a gyermek a legjobb emberismerő, nagy igazságot fejez ki "Nem adhatok mást, mint mi lényegem" (Madách), -- de nem is tehetem, hogy ne adjam azt, ami lényegem. Amilyen vagyok, amennyire megvalósítottam a keresztény ember lélekformáját magamban, olyan lesz gyermekem.
Amilyenek mi vagyunk, én és hitvesem, amilyen a mi házasságunk, amilyen egymáshoz való viszonyunk, gyöngédségünk, szeretetünk, modorunk, odaadásunk, egymásért való élésünk: olyanok lesznek gyermekeink. A fészek, a családi kör -- nem külsőségeivel, nem a "gyerekszoba" higiéniájával, kényelmével, játékaival, hanem legbelsőbb mivoltával, azzal, amennyit megvalósított a keresztény család tiszta, termékeny, felséges légköréből, vagy azzal, amennyire meghamisította, meggyalázta azt: gyermekeinknek egész életére -- földi és örök életére -- döntő hatással lesz.
Felséges, szentséges gondolata Istennek, felséges, mindennél nagyobb áldása az emberi életnek: a keresztény családi kör
. Nincs szebb és nincs nélkülözhetetlenebb, mint a család közös vallási élete. Az édesanyától tanult imádkozni a gyermek, és az édesapa imája, a közös családi ima adja meg az imaéletnek a természetesség, a magátólértetődés felkenését. Együtt akarok imádkozni családommal. Ha lehetséges, reggel is, de minden körülmények között este és asztal előtt és után. Együtt megyünk a templomba vasár- és ünnepnapokon, amikor csak lehet. Együtt járulunk szentségekhez, amikor csak mód van rá.
A példa mellett a nevelés másik alapfeltétele: a kellő viszony szülő és gyermek közt. A keresztény apa és anya viszonya gyermekéhez, amelyet szent komolyság, meleg gyöngédség jellemez, amely egyaránt távol van a ridegségtől és a majomszeretettől, a mindenáron való parancsolgatástól és a felelőtlen szabadjára-eresztéstől. Önfeláldozó szeretet és szent szigor együtt teszik a keresztény nevelés alapjait. Isten akarata, az erkölcsi törvény mindenekfelett való feltétlen, rám és rájuk egyformán kötelező abszolút tisztelete és érvényesítése. (Sík: DB, 764)
A Szentatya beszéde a családok miséjén, 2000. október 15.
1. "Áldjon meg bennünket az Úr, az élet forrása". Ez a könyörgés, kedves testvérek, melyet a válaszos zsoltárban ismételtünk, jól összefoglalja valamennyi keresztény család mindennapos imádságát, és ma, ezen a jubileumi szentmisén hatásosan kifejezi együttlétünk értelmét. Nem csupán egyénként, hanem családként jöttetek el ide. Eljöttetek Rómába a világ minden részéről, magatokban hordozva azt a mélységes meggyőződést, hogy a család Isten nagy ajándéka, egy eredeti ajándék, melyet áldása kísér.
Így is van. A teremtés hajnala óta Isten áldó tekintete pihen a családon. Isten saját képére teremtette a férfit és a nőt, és sajátos feladatot adott nekik az emberiség családjának fejlődése érdekében: ".megáldotta őket és így szólt hozzájuk: legyetek termékenyek és sokasodjatok, töltsétek be a földet" (Ter 1,28).
Jubileumotok, kedves családok, dicsőítő ének ezért az ősi áldásért. Ez szállt le rátok, keresztény házaspárok, amikor házasságkötésetek ünnepén örök szeretetet esküdtetek egymásnak Isten előtt. Ezt fogja ma megkapni az a nyolc jegyespár, aki a világ különböző pontjairól érkezett, hogy házasságkötését ennek az ünnepi jubileumi szertartásnak a keretében ülje meg.
Igen, áldjon meg benneteket az Úr, az élet forrása! Nyíljatok meg ennek az áldásnak a mindig új folyama előtt. Teremető, újjászülő erőt hordoz magában, mely képes minden fáradtságot kiküszöbölni, és állandó frissességet biztosít adományotokhoz.
2. Ez az ősi áldás Isten határozott tervéhez kapcsolódik, melyre nemrég emlékeztetett Igéje: "Nem jó az embernek egyedül lennie: alkotok neki segítőtársat, aki hasonló hozzá" (Ter 2,18). Így írja le a szent szerző a Teremtés könyvében azt az alapvető igényt, melyen a férfi és a nő házastársi egysége nyugszik, s vele a család élete, mely belőle fakad. A közösség igényéről van szó. Az emberi lény nem a magányra született, a kapcsolat hivatását hordozza magában, mely lelki természetében gyökerezik. Ennek a hivatásnak az alapján addig növekszik, amíg kapcsolatba tud lépni másokkal, teljességében megtalálva önmagát "az őszinte önátadásban" (Gaudium et spes, 24).
Az emberi lény nem elégszik meg pusztán funkcionális kapcsolatokkal. Olyan személyek közötti viszonyulásokra van szüksége, melyek gazdagok bensőségességben, érdek nélküliek és adakozók. Ezek közül alapvető, ami a családban valósul meg: a szülők szeretete egymás között és gyermekeikkel. Az emberi élet terjedelmes hálózata abból a kapcsolatból bontakozik ki és születik újjá folyamatosan, amellyel egy férfi és egy nő felismeri, hogy egymás számára teremtettek, és elhatározzák, hogy egzisztenciájukat egy közös élet-tervbe olvasztják össze: "Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, és feleségéhez ragaszkodik, és a kettő egy test lesz" (Ter 2,24).
3. Egy test! Hogy is ne ragadhatna meg ennek a kifejezésnek az ereje? A biblikus kifejezés: "test" nem csupán az ember fizikai létét idézi fel, hanem teljes önazonosságát lélekben és testben. Amit a házastársak megvalósítanak, az nem csupán testi egyesülés, hanem személyeik valóságos egysége. Olyan mély egység, mely valamilyen módon a Három Isteni Személy "Mi"-jének visszatükröződésévé teszi őket a történelemben (V.ö: Levél a családokhoz, 8).
Így érthetjük meg azt a nagy tétet, mely Jézusnak a farizeusokkal folytatott, az imént hallott vitájában jelenik meg, Márk evangéliumában. Azok számára, akik Jézust hallgatták, a mózesi törvény értelmezési problémájáról volt szó, mely megengedte a válást, vitát váltva ki azokról az okokról, melyek lehetővé teszik. Jézus egészében meghaladja ezt a legalista szemléletet, és Isten tervének a szívéig megy el. A mózesi törvényben ő a "szív keménységének" való megfelelést látja. De ebbe a keménységbe Jézus nem nyugszik bele. Hogyan is tehetné, Ő, aki azért jött, hogy feloldja azt, és a megváltás által megajándékozza az embert az erővel, hogy legyőzzük a bűn következményét, az ellenállást? Ő nem fél rámutatni az eredeti tervre: "Isten a teremtés kezdetén férfit és nőt alkotott" (Mk 10,6).
4. A kezdet! Egyedül Ő, Jézus ismeri "kezdetektől" az Atyát, és ismeri "kezdetektől" az embert is. Ő egyidejűleg az Atya kinyilatkoztatója és az ember kinyilatkoztatója az ember számára (V.ö: Gaudium et spes, 22). Ezért az ő nyomdokaiban járva az egyháznak az a feladata, hogy tanúságot tegyen a történelemben erről az eredeti tervről, megmutatva igazságát és kivitelezhetőségét.
Ezzel az egyház nem rejti el a nehézségeket és a tragédiákat, melyeket a konkrét történelmi tapasztalat a családok életében feljegyez, hanem tudja, hogy Isten akarata, amennyiben teljes szívünkkel megvalósítjuk, nem rablánc, hanem az igazi szabadság feltétele, mely a szeretetben nyeri el teljességét. Az egyház tudja azt is - és a mindennapos tapasztalat is megerősíti -, hogy amikor ez az ősi terv elhalványul a lelkekben, a társadalmat beláthatatlan kár éri.
Természetesen vannak nehézségek. De Jézus megígérte, hogy a házaspárok megkapják a legyőzésükhöz szükséges kegyelmet. Az Ő akarata, hogy a megkereszteltek számára a házasság a szentségi jel értékét és erejét megkapja, mely megerősíti jellemzőit és távlatát. A szentségi házasságban tehát a felek kölcsönösen kifejezik és tanúsítják a világ előtt azt az erős és feloldhatatlan szeretetet, amellyel Krisztus szereti az egyházat. Ez a "nagy titok", ahogy Pál apostol mondja (V.ö: Ef 5,32).
5. "Áldjon meg benneteket az Isten, az élet forrása!" Isten áldása nem csupán a házastársi egység kezdetén van, hanem az életre való felelős és nagylelkű nyitottságon is. A gyermekek valóban "a család és a társadalom tavasza", ahogy Jubileumotok mottója is idézi. A gyermekekben találja meg a házasság virágzását: ők a teljes életközösség koronája ("totius vitae consortium": C.I.C., can. 1055/1), mely "egy testté" teszi a házaspárt; ez mind a házastársak természetes kapcsolatából született gyermekekre, mind pedig az örökbe fogadott gyermekekre vonatkozik. A gyermekek nem "tartozékai" a házaséletről szőtt terveknek. Nem esetlegesek, hanem "a legértékesebb ajándék" (Gaudium et spes, 50), beleírva magába a hitvesi egység szerkezetébe.
Az egyház, mint ismeretes, ennek az alapvető szerkezet tiszteletben tarásának az etikáját tanítja, egyszerre egyesítő és létrehozó jelentésében. Mindebben kifejezi a köteles tiszteletet Isten terve iránt, a házastársak közötti kapcsolatok olyan képét vázolva fel, melyek lényegesek egymás kölcsönös, fenntartások nélküli elfogadásában. Ez végül találkozik a gyermekek jogával, hogy megszülethessenek és a teljességében emberi szeretet légkörében nőjenek fel. Isten igéjének megfelelve így válik a család az emberré válás és a valódi szolidaritás laboratóriumává.
6. Erre a feladatra kaptak meghívást a szülők és a gyermekek, de amint 1994-ben, a család éve alkalmából írtam, "a szülők, a férj és a feleség 'mi'-je a fogantatás és a nevelés által fejlődik, s lesz a család 'mi'-je, mely kapcsolódik az előző nemzedékekhez, és nyitottá válik arra, hogy fokozatosan kiszélesedjék" (Levél a családokhoz, 16). Amikor tiszteletben tartják a szerepeket, és a szülők egymás közötti illetve gyermekeikkel való kapcsolata teljes és derűs, természetes, hogy a családnak jelentőséget és fontosságot tulajdonítanak a rokonok is, nagynénik, nagybácsik, unokatestvérek. Gyakran ezekben az őszinte szeretettel és kölcsönös segítséggel jellemezhető kapcsolatokban a család valóban pótolhatatlan szerepet tölt be, mert azok, akik nehéz helyzetben vannak, a nem házasok, az özvegyek, az árvák meleg befogadást találnak. A család nem zárkózhat be önmagába. A szeretetteljes kapcsolat a rokonokkal az első területe annak a szükséges nyitottságnak, mely az egész társadalom felé vetíti a családot.
7. Fogadjátok be tehát bizalommal, kedves családok, a jubileumi kegyelmet, mely ebben a szentmisében bőséggel kiárad. Fogadjátok be, példaképül választva a názáreti családot, mely, bár kivételes küldetést kapott, ugyanazt az utat járta be, mint ti, örömök és fájdalmak között, imádság és munka között, remények és csüggedések között, mindig Isten akaratában gyökerezve. Legyenek családjaitok egyre inkább valódi "családegyházzá", melyből nap mint nap dicséret száll fel Istenhez, és a szeretet jótékony és újjászülő folyama árad a társadalomra.
"Áldjon meg bennünket az Úr, az élet forrása!" Legyen a családok Jubileuma mindannyiótok számára, akik megélitek, a kegyelem pillanata. Legyen a társadalom számára meghívás, hogy elgondolkodjon ennek a nagy ajándéknak a jelentőségén és értékén, ami a család, mely Isten szíve szerint épül fel. Mária, "a család Királynője" kísérjen benneteket mindig anyai kezével.
ANGELUS
Francia:
Szívből köszöntöm mindazokat a francia nyelvű családokat, akik eljöttek megünnepelni a jubileumot, és azokat, akik összeköttetésben vannak velünk rádión vagy televízión keresztül. Fogadjátok be Krisztust otthonotokba! Kedves szülők, Ő segíteni fog nektek, hogy betöltsétek gyermekeitekkel kapcsolatos küldetéseteket. Kedves fiatalok, az egyház bízik bennetek, gyarapítsátok a bennetek lévő talentumokat, és állítsátok testvéreitek szolgálatába. Szívből küldöm apostoli áldásomat.
Angol:
Köszöntöm az angol nyelvű zarándokokat, akik eljöttek a Családok Jubileumára. Védelmezzétek és segítsétek azt a fontos szerepet, melyet a család, az új élet természetes bölcsője, az emberi fejlődés és a hit első iskolája tölt be a társadalomban. Isten áldjon meg benneteket harmóniával és békével.
Német:
Köszöntöm a német nyelvű családokat. Köszöntöm a házaspárokat, akik együtt járnak a hit útján. Fogadjátok el a gyermekeket, akik számára szüleik az élet és a hit első iskolája. Gondolok azokra is, akik egyedül élnek, és keresik társukat, leendő családjukat. Isten, aki társunk utunkon, áldjon meg benneteket!
Spanyol:
Szeretettel köszöntöm a spanyol nyelvű családokat, és különösen azokat, akik nem tudnak ma jelen lenni közöttünk. Nyissátok meg otthonaitokat Krisztusnak, hogy Ő legyen a ti erőtök és reménységetek, Ő segítsen egységben élni és hirdetni a világnak a valódi szeretet legyőzhetetlen erejét.
Olasz:
És köszönet mindnyájatoknak, akik ilyen szép számban eljöttetek ide, és mindvégig kitartottatok, az eső és a hideg dacára.
A Szentatya beszéde a családok jubileumi virrasztásán
1. Nagy örömmel köszöntelek, kedves családok, akik a világ legkülönbözőbb részeiről összegyűltetek itt! Köszöntöm azokat a családokat is, akik bármely égbolt alatt kapcsolatban álltok velünk rádión vagy televízión keresztül, és részt vesztek a családok Jubileumán.
Megköszönöm Alfonso Lopez Trujillo bíboros úrnak, a Családok Pápai Tanácsa elnökének mindannyiótok nevében hozzám intézett szavait. Köszöntöm a többi bíboros urakat is, és püspöktestvéreimet, akik jelen vannak, valamint azokat a papokat, szerzeteseket és szerzetesnőket, akik részt vesznek ezen az ünnepi találkozón.
A közelmúltban nagy örömömre Názáretbe zarándokolhattam, arra a helyre, ahol az Ige testté lett. Ezen a látogatáson valamennyieteket a szívemben hordoztalak, s buzgón kértem értetek a Szent Családot, minden család legfőbb példaképét.
És éppen a názáreti ház lelki légkörét szeretnénk ma este újra élni. Ez a nagy térség szolgál nekünk szabadtéri házul, mely befogad bennünket, a Bazilikától a Bernini oszlopsorig. Összegyűltünk itt, mint egy igazi család, "egy szív és egy lélek" (V.ö: Ap. Csel 4,32), és megtapasztalhatjuk, elsajátíthatjuk annak a szerény háznak az édes és bensőséges illatát, ahol Mária és József élt munka és imádság között, és Jézus "engedelmeskedve nekik" (Lk 2,51), fokozatosan bekapcsolódott a közös életbe.
2. A Szent Családot szemlélve, keresztény házaspárok, kényszerültök feltenni magatoknak a kérdést, milyen feladatokat bíz rátok Krisztus csodálatos és elkötelező hivatásotokban.
Jubileumotok témája - A gyermekek a család és a társadalom tavasza - segít elindulni nektek. Hisz nem a gyerekek azok, akik egyfajta folyamatos vizsga alá vetik a szüleiket? Nem csak gyakori "miért?"-jeikkel teszik ezt, hanem pusztán arcukkal, mely hol mosolyog, hol pedig a bánat fátyolozza. És mintha egész viselkedésükbe, létezésükbe egy nagy kérdőjel lenne beleírva, mely a legkülönfélébb módokon fejeződik ki, olykor még a csínytevések formájában is, s melyet így fordíthatnánk le kérdésekké: anya, apa, szerettek engem? Valóban ajándék vagyok számotokra? Elfogadtok annak, aki vagyok? Mindig arra törekedtek, ami igazán a javamat szolgálja?
Olyan kérdések ezek, melyeket legtöbbször csak a szemek mondanak el, de amelyek a szülőket hozzászögezik felelősségükhöz, s melyek valamiféle képpen Isten hangját visszhangozzák nekik.
3. A gyermekek - "tavasz":mit jelent ez a metafora, mely a ti Jubileumotokra lett kiválasztva?
Azt a képet idézi fel bennünk, azt az életet, azokat a színeket, azt a fényt és éneket, mely a tavasz sajátja. A gyermekeket mindez jellemzi, természetüknél fogva. Ők a reménység, mely nem szűnik meg virágozni, terv, mely állandóan úton van, a jövő, mely késlekedés nélkül nyílik meg. A házastársi szeretet virágzását jelképezik, mely megtalálható bennük, s megszilárdul. Amikor napvilágot látnak, az élet üzenetét hordozzák, mely végül magára az élet Szerzőjére utal. Magatehetetlenségükkel, különösen életük elején, természetüknél fogva az együttérzésre ösztönöznek.
Nem véletlenül szólítja fel Jézus apostolait, hogy legyen olyan szívük, mint a gyermekeknek (V.ö: Mk 10,13-16). Ma, itt, kedves családok, hálát akartok adni a gyermekek ajándékáért, és ezzel egyidejűleg, be akarjátok fogadni azt az üzenetet, melyet Isten létükön keresztül küld nektek.
4. Sajnos, mint tudjuk, a világon a gyermekek helyzete nem mindig olyan, mint amilyennek lennie kellene. Sok helyütt, de ellentmondásosan éppen a legnagyobb jólétben élő országokban, a világra hozni egy gyermeket nagy tétovázással meghozott döntéssé vált, mely távol áll attól az önfegyelemtől, amely a felelős gyermekvállaláshoz szükségeltetik. Azt is mondhatnánk, hogy gyakran a gyermeket inkább kihívásnak tekintik, mintsem ajándéknak.
És mit mondhatnánk arról a másik szomorú színtérről, mely a megalázott és kihasznált gyermekkort vonultatja fel, s amelyre felhívtam a figyelmet Levél a gyermekekhez című írásomban?
De ti azért gyűltetek össze itt ma este, hogy tanúságot tegyetek meggyőződésetekről, Istenbe vetett bizalmatokról, hogy meg lehet fordítani ezt a tendenciát. Azért vagytok itt, hogy a "reménységet ünnepeljétek", és elsajátítsátok ennek a sarkalatos keresztény erénynek fáradságos "realizmusát".
5. Végső soron a gyermekek helyzete kihívás az egész társadalom számára,
kihívás, mely egyenesen a családoknak szól. Senki nem tudja jobban nálatok, kedves szülők, mennyire lényeges gyermekeiteknek, hogy számíthassanak rátok, mindkettőtökre - az apára és az anyára -, egymást kiegészítő adottságaitok teljességére. Nem, semmiképpen sem előrelépés a társadalom számára olyan tendenciákat segíteni, melyek háttérbe szorítják ezt az elementáris erejű igazságot, és elvárják, hogy törvényi szinten is elismerjék.
Hát nem sebzi meg eléggé a gyermekeket már maga a válás is? Mily szomorú, ha egy gyermeknek belenyugodni abba, hogy meg kell ossza szeretetét szemben álló szülei között! Sok gyermek örökké magán viseli annak a megpróbáltatásnak a pszichikai jelét, melyet a szülők válása okozott.
6. Annyi széthullott család láttán az egyháznak nem az a hivatása, hogy kemény és tartózkodó ítéletet fogalmazzon meg, hanem sokkal inkább az, hogy az emberi tragédiák sebeibe Isten szavának a fényét vigye, melyet irgalmasságának tanúsítása kísér. Ezzel a lélekkel próbálja a családpasztoráció felvállalni azoknak a híveknek is a helyzetét, akik elváltak és újra házasságot kötöttek. Nincsenek ők kizárva a közösségből; sőt, arra kapnak meghívást, hogy vegyenek részt életében, s a lelki növekedés útján járjanak, az evangéliumi tanácsok szellemében. Az egyház, anélkül, hogy elhallgatná előlük annak az objektív erkölcsi rendezetlenségnek a tényét, amelyben élnek, s azokat a következményeket, amelyek belőle fakadnak, teljes anyai közelségét próbálja érzékeltetni velük.
Ti, keresztény házasok, biztosak vagytok benne: a házasság Szentsége biztosítja számotokra a szükséges állhatatosságot a kölcsönös szeretetben, melyre gyermekeiteknek akkora szükségük van, mint egy falat kenyérre.
Ennek a mélységes egységnek a vizsgálatára kaptatok ma meghívást, mikor a jubileumi kegyelmek bőségét kéritek. 7. Ugyanakkor nem kerülhetitek meg nevelői küldetésetek alapvető kérdéseit sem. Miután életet adtatok gyermekeiteknek, feladatotok, hogy felügyeljétek őket életkoruknak, érdeklődéseiknek és választásaiknak megfelelően, felvállalva valamennyi jogukat.
Napjainkban a gyermekek jogainak elismerése kétségtelenül sokat fejlődött, de fájdalomra ad okot ezeknek a jogoknak a gyakorlati tagadása, mely a méltóságuk ellen oly sokszor és oly borzasztó módon elkövetett merényletekben ölt testet. Figyelni kell arra, hogy a gyermek java mindig az első helyen legyen. Kezdve attól a pillanattól, amikor az ember elkezd vágyni egy gyermekre. Az a tendencia, hogy erkölcsileg elfogadhatatlan eszközökhöz folyamodnak a fogamzás érdekében, elárulja a "gyermekhez való jog" abszurd mentalitását, mely átvette a "gyermeknek járó jog" helyes megközelítését, a jogot a megszületésre és az emberhez méltó életre. Mennyire más és bátorításra méltó ezzel szemben az örökbefogadás gyakorlata! A szeretet igazi gyakorlása, mely inkább a gyermek javára van tekintettel, mint a szülők igényeire.
8. Kötelezzük el magunkat, kedves családok, minden erőnkkel a család értékeinek a védelme és az emberi élet tisztelete mellett a fogamzástól kezdve. Olyan értékekről van szó, mely a népek együttélésének és párbeszédének alapvető "nyelvtanához" tartoznak. Szívből kívánom, hogy a nemzeti kormányok és parlamentek, a nemzetközi szervezetek, de különösen az Egyesült Nemzetek Szervezete ne veszítsék szem elől ezt az igazságot. Kérem a jóakaratú embereket, akik hisznek ezekben az értékekben, egyesítsék hatásosan erejüket, hogy érvényre juthassanak a mindennapos gyakorlatban, a kulturális irányításban és a médiában, a politikai döntésekben és a népek törvényhozásában.
9. Fájdalmas felhívást intézek hozzátok, édesanyák, akik az élet védelmének kitörölhetetlen ösztönét hordozzátok magatokban: legyetek mindig az élet forrása és ne a halálé!
Mindnyájatoknak mondom, édesapák és édesanyák: azt a kimagasló hivatást kaptátok, hogy együttműködjetek a Teremtővel az élet továbbadásában (Levél a családokhoz, 8); ne féljetek az élettől! Hirdessétek együtt a család és az élet értékét. Ezen értékek nélkül nincs méltó élete az embernek! Égő fáklyáitok csodálatos látványa ezen a téren kísérjen utatokon, mint Annak a jele, Aki a Fény, és arra hív, hogy tanúságtételetekkel világítsátok meg az emberiség útját az új évezredben!
