A HÍVEK ÜDVÖZLÉSE UTÁN: A templom Isten családjának találkozóhelye. Urunkat rejtekben mindenütt megtaláljuk. A mennyei Atya azonban együtt akar látni bennünket. Örvendezzünk tehát a testvéri közösségben. Senki félre ne húzódjék, együtt imádkozzunk és énekeljünk.
Ünnepelni jó. Együtt lenni jó. Ezzel az örömmel jöttünk Istenünk elé. Ezzel az örömmel akarunk mi is beállni Isten nagy művébe, örömhírének terjesztésébe.
ELSŐ KÖNYÖRGÉS UTÁN: Felhangzik az Úr szava szeretett családja körében. A gyermek figyelmével, tiszta érdeklődéssel hallgatjuk. A pap szavait követő szent csendben kérdezgessük magunktól: Mit is mondott ma nekem az Isten?
A Szentírásból merítve:
Olvasmány: Neh 8, 2-4a.5b.8-10 Az Úrban való örvendezés a ti erősségtek!
Szentlecke: 1Kor 12, 12-30 Ti Krisztus teste vagytok, és egyenként tagjai.
Evangélium: Lk 1, 1-4;4, 14-21 Az Úr lelke van rajtam, elküldött, hogy örömhírt vigyek.
Hívek imája:
Pap: Testvéreim! Jézus a mi tanító mesterünk. Kérjük segítségét, hogy szent tanítása ne legyen számunkra hiábavaló!
- Add, hogy tanításod terjedjen az egész világon, és találjon készséges hallgatókra.
- Add, hogy egyre jobban lássuk mindannyian, hogy az örömhír terjesztésében feladatunk van.
- Add, hogy mindennapjainkban az tőled kapott küldetéssel járjuk életünk útját.
- Add, hogy a keresztény egyházak hozzád közeledve egyre jobban közeledjenek egymáshoz is.
- Add, hogy elhunytjaink színed látására eljutva örvendezzenek neked, Megváltójuknak.
Pap: Istennek egyszülött Fia, Igéje! Te halhatatlan vagy, de a mi üdvösségünkért a Boldogságos Szűzanyától testet öltöttél, emberré lettél, és kereszthalált szenvedtél. Üdvözíts minket! Aki élsz és uralkodol, mindörökkön örökké!
FELAJÁNLÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: Az asztalt körülveszik a családtagok. Mi most az Isten asztalánál állunk. A pap az oltárra helyezte ajándékainkat, Isten színe elé vitte könyörgésünket. A következő percekben Jézus jön övéi közé, akiket drága vére árán megváltott.
ÁLDOZÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: Isten és emberek előtt megvallottuk szent hitünket, Együtt imádkoztunk, énekeltünk, áldoztunk, testvéri közösségben, Isten népe megújult kegyelemben és szeretetben. Emlékezzünk rá, hogy nemcsak a templomban vagyunk Isten fiainak családja.
Bertalan atya kommentára
A HÍVEK ÜDVÖZLÉSE UTÁN: A templom Isten családjának találkozóhelye. Urunkat rejtekben mindenütt megtaláljuk. A mennyei Atya azonban együtt akar látni bennünket. Örvendezzünk tehát a testvéri közösségben. Senki félre ne húzódjék, együtt imádkozzunk és énekeljünk.
ELSŐ KÖNYÖRGÉS UTÁN: Felhangzik az Úr szava szeretett családja körében. A gyermek figyelmével, tiszta érdeklődéssel hallgatjuk. A pap szavait követő szent csendben kérdezgessük magunktól: Mit is mondott ma nekem az Isten?
FELAJÁNLÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: Az asztalt körülveszik a családtagok. Mi most az Isten asztalánál állunk. A pap az oltárra helyezte ajándékainkat, Isten színe elé vitte könyörgésünket. A következő percekben Jézus jön övéi közé, akiket drága vére árán megváltott.
ÁLDOZÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: Isten és emberek előtt megvallottuk szent hitünket, Együtt imádkoztunk, énekeltünk, áldoztunk, testvéri közösségben, Isten népe megújult kegyelemben és szeretetben. Emlékezzünk rá, hogy nemcsak a templomban vagyunk Isten fiainak családja.
| ELMÉLKEDÉS |
Forrás: Ócsai József
Kedves Testvérek!
A mai evangélium középpontja az az ószövetségi idézet, melyet Jézus a názáreti zsinagógában olvas fel és alkalmaz magára. A felolvasott rész a Messiásra vonatkozik. Ahhoz, hogy ennek a jelenetnek súlyát megértsük, szükséges legalább felvázolni a Messiás-várás rövid történetét Izraelben.
Izrael történetében a kezdetektől felbukkan a Messiás-várás, mint a zsidó vallás egyik lényeges igazsága. De ez a várakozás, és a Messiás kiléte fokozatosan tisztul ki. Isten isteni pedagógiával a történelem eseményein keresztül neveli rá fokozatosan választott népét arra, hogy kit is várjanak a Messiásban és az üdvösségben. A kezdeti időkben Izrael figyelmét leköti az, hogy megkapják, és Isten segítségével megszerezzék az ígéret földjét, ahol önálló államot alapítanak. De hogy nem ez a legfőbb cél, mutatja, ahogy elsorvad Izrael állama, míg végül a népet fogságba hurcolják Babilonba. A fogságból hazatérve megvilágosodik számukra, hogy a nagy birodalmak árnyékában a politikai függetlenség lehetetlenség. Nyilvánvaló lesz, hogy sok minden csak álom marad, amiről hazatérve ábrándoztak. A jeruzsálemi Templom újra felépítve nem lett olyan dicsőséges és pompás, mint a salamoni. De megtanulják: egyet nem veszítettek el és senki el nem veheti tőlük: Isten szavát, a Törvényt. Megvilágosodik számukra, hogy az üdvösséget csak Isten adhatja meg. El fogja küldeni fölkentjét, aki örömhírt hoz. Igaz, a politikai függetlenség egy villanásnyi időre megvalósulni látszik a Makkabeus-féle szabadságharc eredményeképp, hogy annak kudarca után még elemibb erővel lépjen fel a Messiás-várás. Jézus idejére tetőfokára hág ez a várakozás. Isten úgy ítéli meg, hogy elérkezett az alkalmas idő: elküldi Egyszülött Fiát.
Jézus a názáreti zsinagógában azt a rész olvassa fel az Írásból, mely abban az időben a forró Messiás-váró hangulatban különös értelmet nyert. Akinek füle volt akkor megértette mi jelent Jézus kijelentése: "Ma beteljesedett az Írás, amelyet az imént hallottatok."
A választott nép előképe az Egyháznak. Az Egyház történetét ezért jobban megérthetjük, ha összevetjük a választott nép hasonló helyzeteivel.
Az Egyház közel kétezer éve különböző korok és kultúrák váltakozása ellenére hirdeti az örök igazságot, az evangéliumot. Az Egyház történetében látható, hogy sokszor nehezen ment a váltás a különféle kultúrák, korok között. Mert az egy-egy korban fölszedett külsőségekről azt hitte, hogy azok az örök igazsághoz tartoznak, holott csak egy görcsös megszokásról volt szó, melytől nem tudott szabadulni idejekorán.
A magyar egyház az elmúlt évtizedekben megjárta a kommunista diktatúra babiloni fogságát. Visszatérve a fogságból ott akartuk folytatni, ahol abbahagya: a dicsőséges népegyház korszakát. Mára kiábrándultunk ebből az álomból, s aki még nem ébredt volna még fel, itt az ideje, hogy felébredjen. Nem lettünk tömegegyházzá. Sőt évről-évre csökken számunk, már csak a keresztelési anyakönyvek papírjain is. Ha pedig az elkötelezett keresztényeket akarjuk összeszámolni, még kevesebben vagyunk. Nem szűnt meg az üldözés sem: a kommunista diktatúra nyílt üldözését felváltotta a liberalista szabadosság sokkal gonoszabb és alattomosabb támadása.
Mégis úgy tűnik, vannak, akik nem tudnak mit kezdeni a megváltozott helyzettel. Folyton hallom a siránkozást a papoktól, a hívektől. Ez, meg az se akar járni a templomba, pedig mondom neki. Nem akarják megkereszteltetni a gyereküket. Nem akarnak templomba esküdni, mert elég az nekik hogy csak összeköltöznek. Nem adnak a hívek elég pénzt, hogy templomot építsek. Siránkoznak olyan magatartások felett, amelyek a népegyház korszakának díszítőelemei voltak, nem pedig örök igazságok. Foggal-körömmel próbálják ezeket a díszítőelemeket darabonként gyorsan visszaragasztani, s elkeseredetten látják, hogy újra és újra leesik, s még apróbb darabra törik. Mik ezek a díszítőelemek? Különböző magatartásformák, melyek a népegyházban elfogadottak voltak, de most az ezredforduló küszöbén gyökerét vesztett magatartások. Legyen mindenki megkeresztelve, s közben nem vesszük észre, hogy a szülők a legkisebb erőfeszítést sem teszik gyermekeik vallásos nevelését illetően. Legyen minden gyerek elsőáldozó, bérmálkozó, s közben nem vesszük észre a számok bűvöletében, hogy megfelelő családi háttér híján a legtöbbjének fogalma sincs arról, hogy miben részesült, csak az elsőáldozás szép ruhája, s a bérmálkozásra kapott ajándék érdekli. Építsünk templomokat, s nem vesszük észre, hogy ezekben a milliós csodákban tíz év múlva nem lesznek hívők, s nem lesz pap sem.
Sokan siránkoznak ezen. Én nem siránkozom. Én inkább azt mondom nektek Nehemiással és Ezdrással: "Ne szomorkodjatok és ne sírjatok. Menjetek, tartsatok ünnepi lakomát!" Miért? Mert közel kétezer éve az Isten Fia bejelentette a názáreti zsinagógában, hogy "Az Úr Lelke van rajtam. Fölkent engem és elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, s hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabaddá tegyem az elnyomottakat, és hirdessem: elérkezett az Úr esztendeje. - Ma beteljesedett az Írás, amelyet az imént hallottatok."
Miért ne sírjatok? Mert ez az örök evangélium, s ennek hirdetése a feladata az Egyháznak, nem pedig a lehullott díszek visszaragasztgatása. Tovább kell menni a történelem útján. Egy korszak elmúlt a magyar Egyház életében, s fölváltotta egy másik, melyet tudomásul kell venni. Új kor, új helyzetekkel és új kihívásokkal vár reánk. De az örök evangélium megmaradt. Megmaradt és Jézus Krisztus az idők végéig hirdeti nekünk egyháza által az örömhírt: "Bízzatok, én legyőztem a világot!"
Ámen.
forrás: Dr. Csertő J György O.P. : AZ IGAZSÁG MEGNYÍLT ÚTJÁN
Az igehirdetés fő témája Isten igéje. A fogságból hazatért zsidóságban vallási közösséget teremt. Szt. Pál szerint az igehirdetés a Szentlélek ajándéka, amely nélkül nincs egyházi közösség. Jézus az, akiben az Úr igéje megtestesült.
Isten igéje, amint Ezdrás ajkáról megszilárdította vallásosságában a választott népet, úgy az egyházi közösséget is összetartja, egy érzületűvé, egy nyájjá teszi. A Szentlélek az isteni igével megszünteti az önző elkülönülést, szakadást, felemel és egyesít bennünket az egyházban.
Lukács evangéliumának nemcsak történeti értéke van, hanem Isten igéjét is tartalmazza. Jó hír, amelyet az evangelista közöl: Isten megkönyörült az emberiségen. Üdvözülnek mindazok. akik az ő igéjét befogadják.
Jézus a názáreti zsinagógában arról a "MÁ"-ról beszél, amelyben mi is élünk. Ezt a Mát jellemzi az ő jelenléte, kegyelmeinek kiáradása, a megváltás és üdvözülés folytatása. Ez az a Ma, amelyből közvetlenül az örökkévalóságba jutunk.
Forrás: www.katolikus.hu
Az üdvösség mindig a mához tartozik (Lk 1,1-4; 4,14-21)
Az a hely, ahol Jézus gyermekkorát töltötte, ahol felnövekedett, és ahol Lukács szerint elkezdte működését, igen kicsiny és jelentéktelen falu volt. Így minden reménytelenség számára a remény jelét jelentette. Galileának megvetett, pogány földjén, Názáretben jelent meg az üdvösség a Szentlélek erejéből. Jézus a zsinagógában Izajás könyvéből olvasott fel. Ő a várakozók, a reménykedve várakozók prófétája. Ő jövendöl arról a határtalan irgalomból táplálkozó segítségről, amelyet Isten Felkentje fog népének hozni. Galilea dombjainak földművelő emberei vajon sejtették-e, hogy aki hozzájuk szól, az a prófétától megígért Emmanuel, amelynek jelentése, "velünk az Isten"? Most Isten úgy lép fel Izrael történetében, mint eddig sohasem. Jézus ünnepélyesen kijelenti, megérkezett az üdvösség ideje. Minden jóakaratú embernek megígéri annak a beteljesedését, amelyet a zsidók olyan nagyon vártak. Szavai különleges erővel csendültek fel a hallgatók előtt: "Ma beteljesedett az Írás, amit az imént hallottatok." (21. v.)
Amit a próféta megígért, most valósággá vált. Ez számukra is mindig megmaradó valósággá lett. Az evangéliumok nem Jézus élettörténetét akarják megírni, hogy így megőrizzék emlékezetét. Az evangélium elbeszélése számukra is örömhír akar lenni, amely üdvösségünket szolgálja. Azok az események, amelyeket a próféta a jövő számára hirdet, most is beteljesednek közöttünk. Egy hasonlattal kifejezve: Galileában növekedett a vetőmag fává, amely mindig tovább hajtja a leveleket, és mindig újra és újra gyümölcsöt hoz, és az egész világon el kell terjednie. Az Egyházban Jézus Krisztus van jelen, ő él tovább benne. Az Egyház hitében és életében az üdvösségünkön fáradozó Úr ölt alakot. "Ma beteljesedett az üdvösség ideje". Ez a "ma" nem arra a konkrét napra utal, amely akkor virradt Názáretre. Ez a "ma" az a nap, amely fölött a Nap még ma sem nyugodott le, amely fölött ma is világít, és amely egykor bele fog torkollni abba a napba, amelynek nem lesz estéje, az Isten örökké megmaradó napjába. Jézus most is tevékenykedik szavaival a szegények, a rabok, az elnyomottak megmentésén. Jézus a megalázottak Üdvözítője. Ő megszabadít a lelki vakságtól, a szegénységtől, a reménytelenségtől, a bűn szolgaságából.
Krisztus éltető, gyógyító, bátorító jelenlétére mindenkinek szüksége van. Akkor élünk az igazság szerint, ha nemcsak a földi élet, hanem a hit világa is valóság számunkra. Alapvető igényünk, hogy megtaláljuk életünk igazi értelmét. Lelki és testi nyomor egyaránt nyomasztja életünket. Hívő életünk sokféle veszélynek van kitéve. Ezekre a nehézségekre csak Krisztus adhat választ. Csak az ő segítsége nyújt lehetőséget ahhoz, hogy sikeresen megküzdjünk azokkal a veszélyekkel, amelyek komolyan fenyegetik igazi emberi életünket. Ha igazán rátaláltunk, ha életünk döntő kérdéseire tőle kaptuk meg a választ, ha felismertük: az üdvösség kegyelmei hogyan emelnek fel minket elesettségünkből, csak akkor állíthatjuk, hogy igazán Krisztust követjük. Így van lehetőségünk arra, hogy hitünket megvalljuk a világban. Így lesz hitünk igazi örömforrássá. Istennek így tudunk mindig hálát adni, hogy Krisztust nekünk ajándékozta. A mi időnk is Krisztus korszaka. Isten uralma jelen van az Egyházban.
Mindaz, amit az élő Krisztus feltámadása után tett az Egyházban, kapcsolatban van az idők végével, amikor az Úr végérvényesen visszajön. Mindaz, ami lelkének erejéből történik szeretetben, igazságosságban, békében, Isten országát építi, amely teljességben akkor jön majd el, amikor az örökkévalóságban az enyészetté lesz a tér és az idő. Már épülnek azok a falak és tornyok, amelyek egykor majd Isten örök városához fognak tartozni. Az építkezésnek már mi is tanúi vagyunk.
Ezért nagyon vigyázzunk azokra a képekre, amelyek ma Krisztust bemutatják. Ezeket a képeket sokszor a mi földi vágyaink alakítják. Így azonban Krisztus igazi alakja erősen elszegényedik, elveszti hitelességét. Már nem üdvösségünk szerzője és az örök élet adományozója lesz. Jézus nem forradalmár volt, aki a római hatalommal való küzdelemben vereséget szenvedett. Nemcsak a felebaráti szeretet tanította, nemcsak a földi nyomor ellen emelte fel szavát, nemcsak az üldözöttek és elnyomottak barátja. Az evangélium úgy beszél róla, mint aki üdvösségünk szerzője és ennek érdekében mindig közöttünk működik. Úgy fáradozik üdvösségünkön, hogy az Egyház élő közösségébe vezet minket. Ezért nem szabad olyan vonásokkal felruháznunk, amelyek esetleg ugyan vonzóbbá teszik a modern világ előtt, de elhomályosítják igazi küldetését. Az evangélium megkérdőjelezi az ember minden tevékenységét, amellyel saját erejéből szeretné boldogságát építeni. Mindenekelőtt az egyedül szükségeset hirdeti: az élő Jézus Krisztusban van számunkra az üdvösség forrása! MK
Forrás: Vasárnapi Kalauz - http://www.piar.hu/pazmany
O: Ezdrás pap felolvasott az Úr törvényének könyvéből, hogy a nép jobban megértse Isten parancsait.
S: Az Egyház Krisztus titokzatos teste, amelynek tagjai a keresztények!
E: Jézusban beteljesedett a próféták jövendölése.
Az isteni kinyilatkoztatás nemcsak egy eszme, kitalálás, vagy valami álom. Történelmi esemény, bár a világi történelem nem sokat tud róla mondani, nem tud mit kezdeni vele... A kinyilatkoztatásnak megvan a helye és ideje. Isten szólott Ábrahámhoz, Mózeshez, a prófétákhoz. És szólott Jézus Krisztusban, Fia által! Isten szól ma is: emberekhez, Egyházához. Meghallja szavát az ember, aki köréje gyülekszik: az Egyház, akit Ő gyűjt egybe, hogy hallja és feleljen: nagy Ámen-nel, Úgy legyen-nel!
Első olvasmányhoz / Neh 8,2-4.5-6.8-10
A 458. év ötödik hónapjában (Kr.e.) Ezdrás írástudó egy csoport zsidóval hazatért Jeruzsálembe. A hetedik hónapban összehívta a népet, hogy szent gyűlésben megújítsák a Sínai Szövetséget Istennel. Sínainál Isten szava hívta egybe a népet és alkotta meg az istenközösséget. A Szövetség megújítása is az isteni Törvény kihirdetésével történik. Megilletődve, állva hallgatja a nép, és hangos "Amen, amen" kiáltással újra magáévá teszi a törvényt, mely a Sínai Szövetség alapja. Jézus fog új törvényt és új szövetséget hozni. (Iz 55,10-11; 5Mz 6,4-9; 30,14; Zsolt 33,6-9)
Válaszos zsoltár / Zsolt 19(18),8.9.10.15
Örvendés Isten törvényében
Szentleckéhez / 1Kor 12,12-30 vagy 1Kor 12,12-14.27
A hasonlat a testről és szerveiről, melyeknek mind feladatuk van, azt szemlélteti, mily szükségesek és egymásra utaltak az egyházbeli lelki ajándékok. Ha valakinek külön adománya van, például a szentbeszédre, az nem ok arra, hogy lenézze azt, akinek ez nincs meg; inkább ok, hogy szolgálja őt! Aki csak kicsi, észrevétlen tehetséget kapott, ne érezze mellőzve magát! Épp a "kis szolgálatok" nagyon szükségesek az Egyház, "Krisztus Teste" fönnállásához, és rajtuk keresztül az adományok legnagyobbja tűnhetik ki: a Szeretet. (12,12-13: Róm 12,4-5; Ef 4,4-6; Gal 3,26-28; Kol 3,11 # 12,27: Róm 12,5; Ef 5,30 # 12,28: Ef 4,11-12)
Evangéliumhoz / Lk 1,1-4;4,14-21
Művét bevezetve, Lukács szól az evangélium keletkezésének körülményeiről és céljáról. Az Egyház hitének szilárd alapon kell állnia, ezért ő az apostolok és más szemtanúk közt minden elérhető hagyományt összegyűjtött és rendszerezett Jézus szavairól, tetteiről, történetéről. (A fő tanú nyilván Jézus Anyja, Mária volt, aki "mind az igéket szívében őrizgette", ahogy Lukács idézi, és csak Tőle idézheti! Ez ad Jézus gyermeksége történetének Lukácsnál is hiteles alapot!) -- Jézus első föllépésében már egész további működésére és sorsára lát utalást a szentíró. Jézus meggyőző erővel tanít, de mikor hallgatóinak dönteniök kell, elutasítják Őt. S egyben komor sejtésük támad, hogy életre-halálra szól a döntés: csak úgy lehet Őt végleg elutasítani és elbocsátani, ha megölik... (1,1-4: Jn 15,27; ApCsel 1,1.8 # 4,14-15: Mt 4,12-17; Mk 1,14-15; Jn 4,1-3.43 # 4,16-21: Mt 13,54; Mk 6,1; Iz 61,1-2; Mt 3,16; Szof 2,3)
Szentségre várva
Világ végig hirdeti Jézus az örvendetes hírt szegényeinek (ínségben élők, bűnösök, elesettek, mint mi...). Igéje igazság, Teste kenyér a világ életéért.
Elmélkedés
Irgalom és vigasztalás a nyomorulthoz
A tökéletlen lelkek mindig magukra hagyottak; velük szemben mindenki az illem sáncai mögé vonul, mivel attól félnek, hogy esetleg megsérthetnék, tehát félnek és elkerülik társaságukat. Amikor itt tökéletlenségről beszélek, akkor nemcsak a lelkiekre gondolok, mert hiszen még a szentek is csak az égben szabadulnak meg tőlük; hanem tökéletlenségnek veszem itt azokat a fogyatkozásokat is, amelyek éppen nem teszik az életet verőfényessé, amilyenek a helyes ítélet és a kellő nevelés hiánya, némelyek "nebántsvirág" érzékenysége. Tudom jól, hogy az ilyen betegségek, -- mint az enyém is, -- megrögzöttek, és nem nyújtanak reményt a felgyógyulásra; de azt is tudom, hogy az én jó Anyám nem fog az ápolásba belefáradni, s minden lehető eszközt fel fog arra használni, hogy legalábbis enyhítse fájdalmaim, ha esetleg a jó Isten úgy akarná, hogy évekig sínylődjem a betegágyban.
És mit tanultam én mindebből? Azt, hogy azoknak társaságát kell felkeresnünk, akiket a természetes hajlam szerint a legkevésbé szeretünk, és velük szemben az irgalmas szamaritánus szerepére kell vállalkoznunk. Néha elégséges egyetlen szó, egyetlen meleg, résztvevő mosoly arra, hogy az ember felderítsen egy szomorú, egy szárnyaszegett lelket. Én nem csupán azért vagyok víg, hogy mások arcára is az öröm pírját varázsoljam, mert ha csakis ez a cél vezetne, hamar ellankadna erőm, lelohadna bátorságom, mert tudom, hogy a legjobb szándékkal kimondott szó is fájdalmat okozhat, félreértést támaszthat. Hogy tehát sem időmet, sem erőmet haszontalan dolgokra ne pazaroljam, arra törekszem, hogy magának az Úr Jézusnak homlokáról oszlassam el a felhőket; tudom, ha ezt teszem, akkor a Szentírás tanácsát is követem.
"Mikor ebédet vagy vacsorát szerzesz, ne híjad barátidat és atyádfiait, se rokonaidat és gazdag szomszédaidat, netalán ők is meghíjanak és megnyerjed a viszonzást, hanem mikor lakomát adsz, hídd meg a szegényeket, bénákat, sántákat és vakokat, és boldog leszesz, mivel nem fizethetik vissza neked, mert meg fog az neked fizettetni az igazak feltámadásában".
Mi más lakomát készíthetnék az én drága kis testvérkéimnek, mint a szeretet lakomáját, a kedvességét és az örömét? Nem, nem, én más lakomát nem ismerek! S úgy akarok tenni, mint Szent Pál: örülni akarok az örvendezőkkel. Igaz ugyan, hogy ő sírt a sírókkal, tudom, hogy az én lakomáimon is néha-néha belevegyül a fájdalmam könnye is az öröm serlegébe, de akkor is arra fogok törekedni, hogy könnyeimen keresztül mosolyogjak, mert Isten a jókedvű adakozót szereti. (Liziői Kis Szent Teréz)
+
A szelídség kegyelméért
Én üdvözítő és megváltó Krisztusom, minden tökéletes erkölcsnek fényes tüköre! Te mindenkor nagy szelídséget mutattál még ellenségeidhez is, a te áruló tanítványod csókolgatását nem utáltad, az ellened felfegyverkezett szolga sebét meggyógyítottad, a zsidók gyalázásait és csapdosásait csendesen szenvedted, és végre halálod óráján hóhéraidért imádkoztál, és azt parancsoltad nekünk, hogy tőle megtanuljuk: nem az egek alkotását vagy csodatételeket, hanem a szelídséget. Kérem azért szent Fölségedet, adj igaz szelídséget az én szívembe, hogy engedelmes elmével szenvedjek minden háborúságot, jóakaratot mutassak mindenekhez, felebarátaim fogyatkozásait keresztényi szeretettel hordozzam. Ne legyen az én szívemben felebarátom ellen keserűség, nyelvemen haragtartásnak jele, cselekedetemben bosszúállás: hanem e világnak minden háborúi közös csendes és békességes lakása legyen szent Fölségednek az én lelkemben, ki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké. Amen. (Pázmány imája, Sík: DB, 247)
+
Három életút
Három életút közül választ az ember. Az esztéta útja gyönyöré, lehet az alsó kéjé vagy magas művészeté. Ismérve: "tetszik, untat!" Az etikust az irányítja, mi jogos, jogtalan (természettörvényt néz szívében, és önbecsét: a "becsületét" óvja). A vallási út Isten felé vagy Tőle el, Ő akaratja döntő: a hit "igent" mond, bűn a "nem"! Jog, szépség mind az akarat szerint! A három embertípus nehezen vegyül s érthet szót egymással. (Kierkegaard)
+
Szabad akarat
A gonosz lehetővolta valahogy szabadságunkhoz van kötve. Mert szabad vagy szeretni, hát szabadon gyűlölhetsz is! Mert szabad szótfogadni, szabad hát föllázadni! Elég szabad, hogy jóságodért dicsérjenek, elég szabad léssz, hogy gonoszságodért vád érhessen! (Sheen)
+
Én Uram, Jegyesem! A vágyva vágyott óra eljött! Itt az idő, hogy végre lássuk egymást, én szívem Vágya, Mesterem! Itt az idő, hogy végre útra keljek. Menjünk hát, menjünk! (Nagy Szent Teréz halálos ágyán)
+
Remény tárgya: jó, mely eljövendő s amit nehéz elérni, de lehető! -- Isteni Szeretet az, ki jóságot önt létezőkbe és teremt beléjük! (Aquinói Szent Tamás)
+
Add, Uram, égi erőd, megtennem akaratod! S bármit akarsz, Te parancsold! (Szent Ágoston)
| EGYÉB |
A Szentírásból merítve:
Olvasmány: Neh 8, 2-4a.5b.8-10 Az Úrban való örvendezés a ti erősségtek!
Szentlecke: 1Kor 12, 12-30 Ti Krisztus teste vagytok, és egyenként tagjai.
Evangélium: Lk 1, 1-4;4, 14-21 Az Úr lelke van rajtam, elküldött, hogy örömhírt vigyek.
Ünnepelni jó. Együtt lenni jó. Ezzel az örömmel jöttünk Istenünk elé. Ezzel az örömmel akarunk mi is beállni Isten nagy művébe, örömhírének terjesztésébe. A templom Isten családjának találkozóhelye. Urunkat rejtekben mindenütt megtaláljuk. A mennyei Atya azonban együtt akar látni bennünket. Örvendezzünk tehát a testvéri közösségben. Senki félre ne húzódjék, együtt imádkozzunk és énekeljünk.
Megszólal a kimondhatatlan, de nem mondhatja ki önmagát.
Cselekszik a kezetlen, de csak a te kezeddel
Megindul a lábatlan, de csak a te lábaddal
Eszmél az esztelen, de csak a te eszeddel.
Virágba borul a virágtalan, de csak a te virágoddal.
Gyümölcsbe merül a gyümölcstelen, de csak a te gyümölcsöddel.
Adakozik az adhatatlan, de csak a te adományoddal.
Imádkozik az imátlan, de csak a te imáddal.
Irgalmaz az irgalmatlan, de csak a te irgalmaddal
Fényes lesz a fénytelen, de csak a te fényeddel.
Megszólal a kimondhatatlan, de csak a te szíveddel!
"ÉLETÜK LEGYEN ÉS BŐSÉGBEN LEGYEN!"
Énekeljetek az Úrnak új éneket, minden föld az úrnak énekeljen!
Az Úr lelke rajtam, elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek.
A Szentmise elbocsátása latinul így hangzik, "ite, missa est!" ami annyit jelent, hogy menjetek, küldetésetek van. Az evangélium gondolata ezt fejezi ki. Mindannyian elmondhatjuk a magunk módján, hogy az Úr lelke van rajtam. Mindannyiunkat elküldött Isten, hogy örömhírt vigyünk a körülöttünk élőknek.
Ismernem kell az örömhírt, amit el kell vinnem a másik embernek. Mit teszek azért, hogy egyre jobban ismerjem Jézus üzenetét. Mit teszek azért, hogy állandó kapcsolatban legyek a küldővel, Jézus Krisztussal?
Jézus közösségbe gyűjtött minket. Mindannyiunknak meg van a feladata, mindannyiunknak értékes szerepe van az Egyház közösségében. Krisztus teste vagyunk. Krisztus küldetését teljesítjük.
A keresztények egységéért imádkozunk ezen a héten. Legyenek mindnyájan egyek, halljuk Jézus imáját a főpapi imában. Ezért az egységért szeretnénk tenni is ezen a héten, amikor felkeressük, amikor fogadjuk keresztény testvéreinket.
Az idei imahét alapigéje: Én vagyok az út, az igazság és az élet. (Jn 14, 6)
Jézus az út, ezen az úton járunk mindannyian. Jézus az igazság, amikor az igazságot keressük, Jézusra találunk. Jézus az élet, belőle fakad és hozzá tart életünk.
Kiss Ulrich SJ 2004
Mi és ki irányítják sorsodat? Van, aki reggelente a horoszkópot bújja a napilapokban, kiválasztva a neki legjobban megfelelőt. Van, aki ezt szemfényvesztésnek tartja, és felkeres egy „igazi asztrológust,” és testhez álló horoszkópot készíttet magának, aszcendenssel, mindennel. Van, aki pszichológusától, vagy tanácsadóitól vár útmutatást. Sokan esküdöznek, hogy a találomra felütött Biblia egy szakaszára elég rábökni, „ott a megoldás.” Ott, „épp azon a helyen akadt meg a szeme,” ahol jövője kulcsára vélte meglelni. Aki ilyen személyes mágiában bízik, az most felfigyelhet: lám Jézus se járt el másképp.
Aki ezt hiszi, téved. Alaposan téved. Jézus egy negyvennapos lelkigyakorlatról jött, és a „Lélek erejével” tért haza. A szellemek megkülönböztetésében edződve, tudván, mi a hivatása, nem a piactérre állt ki, nem is a Templom tornácára, hanem kisebb hazájában az Istentiszteleten szólalt fel. A közösségben. És kiindulópontul az Írást vette. Izajás könyvét nem maga választotta. Sors? Véletlen? Predesztináció, azaz „eleve elrendelés”?
Vajon hányan olvastuk e szöveget, anélkül, hogy a legkisebb mértékben is találva éreztük volna magunkat? Örömhírt a szegényeknek? Utópia! Szabadulás a foglyoknak? Utópia! (És különben is, megérdemelték ...) Vakoknak látás? Utópia! (Akarnak-e egyáltalán látni?) Szabadság az elnyomottaknak? Utópia! (Nemrég még azt mondták volna: kommunista propaganda …) Aki viszont alaposan mérlegelte már egy lelkigyakorlatban – és nem holmi „transzcendentális meditációban,” szivárványszínű spirituális introspekciót tartva – hivatását, az képes felismerni ezekben a szavakban a küldetést, a meghívást. Talán nekünk, neked, nekem is szól! Csak éppen a nagy rohanásban nem állunk meg mérlegelni, mit jelent mindez számunkra. A papok dolga. Vagy szívesen „lelkizünk”, és elbűvölve ízlelgetjük a szavak zamatát, de mindez csupán esztétikai gyönyör. Mi lelkinek hívjuk. Pedig nincs az a keresztény, akinek ne lenne a fentiek közül legalább egyre hivatása. Nem mindenki tud valóban szabaddá tenni – különben is, a Lélek és az Igazság tesz szabaddá, nem mi. De az örömhírt bárki elviheti. Kinek is? A szegényeknek. S talán mi magunk vagyunk a legszegényebbek.
Kiss Ulrich SJ
