A hívek üdvözlése után: Nagyböjt harmadik vasárnapjának imádságait bizalom tölti el. Bűnbánatunk nem kétségbeesett önmarcangolás. Nincs olyan őszintén megbánt bűn, amit Isten meg ne bocsátana. Mennyei Atyánk a lelki megtisztulás kegyelmi fürdőjébe merít és kiárasztja lelkét egybegyűlt fiaira.
Első könyörgés után: Csak akkor remélhetjük bűneink bocsánatát, ha mi is készek vagyunk másoknak megbocsátani. Az ősegyházban nagyböjt idején fokozatosan vezették be a hittanulókat az isteni titkok ismeretébe. A szentírás eligazít Isten ügyeiben, növeli ismereteinket. Figyelemmel hallgassuk az Isten üzenetét.
Igeliturgia:
Hívek imája:
pap: Testvéreim! Kérjük Urunkat, Istenünket, hogy készségesen hallgassuk szent igéjét, és életünkben valóra váltva neki tetsző gyümölcsöt hozzunk.
pap: Köszönjük, Urunk, Istenünk, hogy türelmes vagy hozzánk, időt adsz a bűnbánatra, és kegyelmi segítségeddel az érdemszerző életre. Segíts, hogy türelmeddel vissza ne éljünk, és a jóban szüntelenül gyarapodjunk. Krisztus a mi Urunk által.
Áldozási könyörgés után: Mennyei Atyánk megbocsátotta bűneinket, visszafogadott fiai közé. Elfogadta Szent Fia érettünk megújított keresztáldozatát, testét eledelül adta a szentáldozásban. Oltáránál otthonra találtunk. A bizalom lelkületével indulunk útjainkra.
ELSŐ KÖNYÖRGÉS UTÁN: Csak akkor remélhetjük bűneink bocsánatát, ha mi is készek vagyunk másoknak megbocsátani. Az ősegyházban nagyböjt idején fokozatosan vezették be a hittanulókat az isteni titkok ismeretébe. A szentírás eligazít Isten ügyeiben, növeli ismereteinket. Figyelemmel hallgassuk az Isten üzenetét.
FELAJÁNLÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: A kenyér és a bor a hívő közösség ajándéka. A mi áldozatainkat jelképezik: az imát, önmegtagadást, bűnbánatot, szeretetet... Egész héten készülnünk kell a szentmise bemutatására, összegyűjtve Istennek tetsző cselekedeteinket. Lelki ajándékok nélkül nem léphetünk színe elé.
ÁLDOZÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: Mennyei Atyánk megbocsátotta bűneinket, visszafogadott fiai közé. Elfogadta Szent Fia érettünk megújított keresztáldozatát, testét eledelül adta a szentáldozásban. Oltáránál otthonra találtunk. A bizalom lelkületével indulunk útjainkra.
Két Jézus korabeli történet kapcsán hallottuk ma Jézus szavait az evangéliumban. Az egyik esemény az volt, hogy Pilátus, a római helytartó a húsvéti ünnepekre Jeruzsálembe zarándokolt galileaiak között vérfürdőt rendezett, a másik pedig az, amikor Siloámban egy torony összedől és maga alá temet tizennyolc embert. Az ószövetségi felfogás szerint mindezek az emberek nem véletlenszerűen haltak meg, hanem azért, mert bűnösek voltak, s Isten bűnükért halállal büntette őket, pedig valójában nem voltak rosszabb emberek az átlagnál. Ennek a felfogásnak sajnos még ma is megvannak a nyomai, főleg az idősebb generáció körében, amikor valakinek valami nagy sorscsapására azt mondják, hogy "megverte az Isten". Megvallom nekem gyerekkoromtól kezdve morbidnak és összeegyeztethetetlennek tűnt ez a két szó: a verekedés meg az Isten. S később tanulmányaim, de még inkább személyes Istenélményeim alapján beláttam, hogy ez így nagy butaság.
Jézus is szakít az ószövetségi szemlélettel, amikor kijelenti, hogy nem voltak ők bűnösebbek a többi embernél. Tehát így ez a felfogás, hogy Isten "megverne" valamiért bennünket gyökerében helytelen, rossz. A lényeg azonban nem is ez a mai evangéliumban, hanem az, amit ennek kapcsán kétszer is, szinte már fülsértő módon kijelent: "Ha nem tartotok bűnbánatot (helyesebb fordításban: ha nem tértek meg), épp úgy elvesztek ti is mindnyájan!"
Úgy érzem, hogy az elmúlt időkben az Egyház nem fektetett kellő hangsúlyt a megtérésre. Még a nagyböjti időszakban is inkább a böjtöt hangsúlyozza, mintsem annak igazi célját a megtérést. Ennek következtében a legtöbb hívő tudatában a megtérés szó kapcsán az jut eszébe, hogy egy hitetlen felnőtt emberből hívő lesz. Abból pedig szinte semmit nem észlelnek, hogy a megtérés a hívő emberre is vonatkozik. Pedig figyeljétek meg: Jézus a hívő zsidóknak mondja nyilvános működésének kezdetén: "Beteljesedett az idő, és már közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban." Vagy pedig a mai mondatot is, hogy "Ha nem tértek meg, épp úgy elvesztek ti is mindnyájan!" szintén a hívő zsidóknak mondta.
Mi is valójában a megtérés?
A megtérés azt jelenti, hogy Jézus Krisztust tekintjük életünk legfőbb értékének. Azért, mert ő életét adta értünk. A megtérésből az is származik, hogy ha felismerjük, hogy Jézus életünk legfőbb értéke, akkor őt tekintjük életünk legfőbb urának, akinek engedelmeskedünk. Ám az ő hatalma nem evilági erőszak, hanem a Szentlélek által ihletett finom vágy, hogy megtegyük amit Jézus kíván. Valahogy úgy, mint a szerelmesek esetében, akik nagyon szeretik egymást és a másik kívánsága szinte parancsként jelentkezik. Ha igazán szeretjük Jézust, parancsai nem nehezek, hanem szinte lessük kívánságát, mint a szerelmesek.
A megtérés személyes döntés, nem pusztán egy értelmi belátás eredménye. Odafordulás teljes személyemmel Istenhez, és ezzel együtt elfordulok bűneimtől is. A megtérés nem egyetlen esemény, hanem állandó életfeladat: mind jobban átadni magamat Istennek, teljesen elmerülni a Szentlélekben, akit a keresztségben kaptunk meg Krisztus által. Egész életre szóló feladat, mert ugyan melyikünk mondhatja el, hogy teljesen befogadta a végtelen Istent?
A végtelen Isten mindig tartogat új meglepetéseket, csak keresnünk kell. Mindig vágyik felénk megmutatni szeretetének új oldalát, csak el kellene fogadnunk.
Valahogy úgy mint a jó házasságban a házastársak, akik szeretetüknek mindig újabb és újabb oldalát ajándékozzák egymásnak, mert a szeretet kimeríthetetlen. S ha ez a mindig megújuló és ajándékozó szeretet nincs meg egy házasságban, az a házasság tönkremegy, mert nem lelnek benne boldogságot a felek. Ilyenkor van az, hogy valamelyik házastárs az alkoholban keres boldogságot, vagy egy másik személlyel létesít szexuális kapcsolatot, mert ebben keresik a boldogságot. Vagy a legrosszabb és sajnos elég gyakori esetben válással végződik az ilyen.
Isten mindig nyitott, hogy ajándékozza magát nekünk. De ha mi nem vagyunk nyitottak feléje a megtérésben, akkor Istennel való, kapcsolatunk tönkremegy, megszürkül, mint a rossz házasság.
Mindig újabbra és újabbra kell törekedni, megtérni, odafordulni Istenhez, egyre jobban átadni magunkat neki. S ez nem egy üres szöveg, hanem cselekedetekben kell, hogy megvalósuljon. Mindenek előtt az imádságban, az Istennel való legközvetlenebb kapcsolat lehetőségében. Az imádságban is meg kell térni, újakat kell keresni, csendben kell lenni. Mint ahogy a szerelmesek minden szó nélkül, csak pusztán a pillantásukkal tudnak egymásnak üzenni, hogy szeretik egymást, úgy az Istennek is legjobban a csendben és nem vég nélküli imák felmondásában tudjuk legszebbek kifejezni, hogy szeretjük.
Midig újabbra és újabbra kell tehát törekedni, mert Jézus felszólított minket: "Legyetek hát tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes!"
Persze tudom, hogy most főleg az idősebbek közül sokan azt gondolják magukban: "én már idős vagyok, ennyi meg ennyi éves, ez nekem már magas. Én már nem tudok megváltozni. Szüleimtől ezt láttam, ezt kaptam - én már csak így szoktam meg."
Nem teljes megváltozásról van szó, hanem arról, hogy az Istennel való kapcsolat egy módját nem lehet megszokni - új kapcsolatra kell törekedni Istennel. Nem szabad belefáradni, s kijelenteni, hogy én már nem vagyok többre képes - de igenis képes vagy rá!
Ismerek egy 72 éves jezsuita papot. Állandóan utazik, hogy az ország minél több pontján komoly lelkipásztori tevékenységet végezzen, a megújulás magjait elhintse, és növekedését is kísérje. Fiatalokat megszégyenítő munkatempója van. Napi négy órát alszik és minden percét kihasználja. Amikor legutóbb találkoztam vele arról beszélt, hogy jövőre másféleképpen csinálja munkáját. Még több ember akar elérni, természetesen még több utazás árán.
Az előrehaladás, a megújulás, a megtérés nem csak a papok feladata, hanem minden megkeresztelté, mert a megkereszteltek alkotják az Egyházat. Minden megkeresztelt felelős az Egyházért, hogy megtér-e vagy sem.
Persze könnyen beszélek én, mert fiatal vagyok, tele energiával, könnyben változtatok. Ez igaz. De ne az én személyemet nézzétek, hanem azt, akinek nevében beszélek hozzátok: Jézusét, aki azt mondja: "Ha nem tértek meg, épp úgy elvesztek ti is mindnyájan!"
Jézus még ad haladékot életed fügefájának, hogy bűnbánat, a megtérés gyümölcseit teremjed. De sosem tudod mikor telik le a haladékul kapott egy év, amikor ismét eljön, s ha nem talál gyümölcsöt rajtad, menthetetlenül kivág.
Ámen.
Mindenki bűnös, megtérésre szorul(Lk 13, 1-9)
Elég könnyen belátható, hogy sok bűn hordja magában büntetését. Azonban azt a kijelentést, hogy minden szerencsétlenség valamilyen bűnnek a büntetése, és ez Istennek az ítélete, nem lehet bizonyítani. Földrengések és más természeti katasztrófák ott fordulnak elő, ahol megtalálhatók ennek okai a természetben. Ezek nem függnek tehát attól, hogy ott jó vagy rossz emberek élnek. Amikor pedig különösen jó embereket ér szerencsétlenség, mint azokat a zsidókat, akik áldozatukat akarták bemutatni a jeruzsálemi templomban, ez nem igazolja azt, hogy Isten igazságtalan lenne, hogy nem törődik a jókkal. Jézus ezt a feltételezést, hogy minden szerencsétlenség a bűn következménye, azzal cáfolja, hogy nincs ember bűn nélkül, akár szerencsétlenség éri, akár nem. Ezért mindenkinek meg kell térnie bűnéből, mert egyébként épp úgy el fog veszni, mint azok a galileaiak, akiket Pilátus öletett meg, vagy azok, akik a Siloe-tónál épült torony összeomlásánál haltak meg.
Ilyen szerencsétlenségek Jézus számára arra adnak alkalmat, hogy arra gondoljon, arra emlékeztessen, mindnyájan alá vagyunk vetve a mulandóságnak és a halálnak. Isten ítélőszéke előtt a testi halálnál súlyosabb ítélet várhat ránk, az örök halál büntetése. Ez azt jelenti, hogy véglegesen ki leszünk zárva Isten életéből, szeretetéből. Jézus ebből azt a következtetést vonja le, hogy mindenkinek vissza kell térnie, meg kell térnie Istenhez. Fel kell hagyni azzal, hogy elzárkózzon Istentől, hogy úgy tervezze meg életét, mintha ő nem is lenne. Lépjünk ki elzárkózásunkból, mert az időben nem bízhatunk, nem könnyelműsködhetünk. Az élet vége mindnyájunk számára olyan közel lehet, mint azoknak, akikről az evangélium tudósít, vagy mint egy földrengés, vagy közlekedési baleset áldozatai számára.
Ahhoz azonban, hogy meghalljuk Jézus megtérésre hívó szavát, meg kell ismerni igazi helyzetünket, fel kell ismernünk, hogy szükségünk van a megtérésre. Igen fontos kérdés, hogy mennyire vesszük komolyan ezt a feladatot. Akik igyekeznek keresztény életet élni, azok számára elsősorban az jelent nehézséget, hogy mindig ugyanazokkal a kisebb, nagyobb bűnökkel találják magukat szembe. Azonban ma a külső körülményekre is nagyon figyelnünk kell. Olyan társadalomban élünk, amelynek tagjai nem akarják tudomásul venni életük korlátait, valójában csak a testi haláltól félnek. Ilyen környezetben nehéz eljutni ahhoz a belátáshoz, hogy bűnös életet élünk. Itt a részproblémák előtt elsősorban arra a kérdésre kell válaszolnunk, hogy mennyire szakadt el életünk Istentől. Mennyire éljük azt meg, hogy életünknek ő az alapja, milyen mértékben vagyunk annak tudatában, hogy életünk hozzá tartozik. Minél komolyabban vagyunk ennek tudatában, annál őszintébb szívvel fogjuk életünkkel őt dicsőíteni, őt szolgálni. Ennek ellenkezője igen hasznos lelkiismeretvizsgálati szempontot adhat. Minél felületesebben éli meg valaki Isten szolgálatának, imádásának kötelességét, minél kevésbé vállal közösséget Isten ügyével, annál alaposabban kellene átgondolnia, mit is jelent teremtményi mivoltunk, mik az ebből eredő kötelességeink. Ha nem éljük meg alapvető függésünket Istentől, akkor az erkölcsi kötelességeket sem tudjuk igazán komolyan venni, mert ezeket az Istennel való kapcsolat alapozza meg. Ha pedig az erkölcsi értékek kötelező ereje megszűnik, akkor ezzel együtt megszűnik a bűntudat is.
Márpedig életünk erkölcsi hiányosságait érdemes nagyon komolyan venni, mert ezek már az emberhez méltó egyéni és közösségi életünket veszélyeztetik. Mindenfelé szeretetlenséggel, a hatalommal való visszaéléssel, anyagi haszonleséssel, gyűlölettel, emberek megvetésével, a védtelenek kihasználásával, megbízhatatlansággal találkozunk, amely végigvonul életünk minden területén. Mindnyájunknak fel kell tenni a kérdést, mennyire ér el minket ennek az erkölcsi nihilizmusnak az áradata. Ha pedig ennek tudatára jutunk, akkor ez még inkább sürgetővé teszi nemcsak a megtérést, hanem ennek minél igazibb megvalósítását. Ebben mindig az lesz a döntő kérdés, mennyire fordulunk életünkkel Isten felé, mennyire vezet életutunk feléje. Ezzel szükségszerűen összefügg az a kérdés is, hogy életvitelünket mennyire hatja át keresztény vallásosságunk a családban, a munkahelyen, a társadalmi életünkben. Ha őszinte a bűnbánatra való törekvésünk, akkor ez még jobban Jézus Krisztus felé fog fordítani bennünket, akinek közvetítésével elér minket Isten megtérésre szólító felhívása.
A megtéréshez bensőleg hozzátartozik, hogy komolyan figyeljünk Isten szavára. Ez nemcsak azt jelenti, hogy egy-egy evangéliumi, vagy szent páli mondatot fontoljunk nagyon komolyan meg, és vonjuk le következményeit életünk alakítására, hanem törekedjünk a Szentírás igényesebb megismerésére. Az egyes evangéliumoknak, Szent Pál leveleinek van egy sajátos szemlélete, amelyet ha megismertünk, ez sok segítséget nyújt az egyes részletekhez. Így jobban meg fogjuk érteni, mit is jelent ezeket mindennapi életünkre alkalmazni, hogyan kell a Szentírás, főleg az evangéliumok vezetése mellett egész emberségünkkel jobban Isten felé fordulni. Ez nagyon komoly feladata életünknek, amely most a nagyböjti bűnbánati időben különösen időszerű. MK
Nem könnyű történet. Talán, ha Jézus elment volna gyónni a templom kitisztítása után, vagy legalább jelét mutatta volna, hogy bánja hirtelen felindulását, könnyebben vonnánk le a magunknak a jámbor tanulságot. De nem tartott bűnbánatot, és nem lehet azzal kimenteni, hogy keresve sem találhatott volna gyóntatószéket. Jó, beteljesített egy próféciát ("Attól a naptól fogva nem lesz többé kereskedő a Seregek Urának házában" Zak. 14,21), de nem választhatta volna-e ehhez inkább a békés dialógust?
Valószínűleg úgy látta, hogy nem teheti. Amit tett, azt ugyanis nem hirtelen felindulásból tette, hanem miután szépen megfonta a korbácsot kötélből. Volt ideje meggondolni a dolgot!
Az evangélista szerint Jézust "az Isten házáért érzett buzgóság emésztette". Jézus jó barátjának, János apostolnak a beszámolója ez, aki készséggel észreveszi a jó szándékot az események mögött.
De igazolhatja-e a történteket a baráti jóindulat? A főpapok válasza egyértelmű; nincs mit mentegetni, ez az ember túl veszélyes. Elsősorban nem is a kereskedőkre nézve: "Jézus sok kritikusa azon a véleményen volt, hogy Istent kell megvédenie Jézussal szemben" (P. Fiedler).
Ha ez a történet nem tartozik a kedvenceink közé, az talán azért van, mert mi is így látjuk: Isten mentsen a vakbuzgóktól, a cél nem szentesítheti az eszközt.
De Jézus mégsem volt vakbuzgó! Egyedül Isten Országát és annak igazságát kereste, ez igaz, de emberekre, emberi helyzetekre nagyon figyelmesen. Tudatában volt, hogy amikor Isten jóságát engedi "a világra jönni", ezt a világ kusza, nehezen áttekinthető, súlyos szövetében kell tennie. A helyzetek pedig nem úgy oldódnak meg, mint a mesében. A valóságban a jónak is megvan az árnyéka, és vannak, akik főleg ezt érzékelik. Jézus azt mondja, hogy "békét hoztam", és hozzá kell tennie: "nem békét jöttem hozni, hanem kardot".
Jézus "mindenben hasonlóvá lett hozzánk, a bűnt kivéve", és hasonlóvá lett hozzánk abban is, hogy egy ilyen világban kellett kibontakoztatnia életét. Az Atyához való hűtlenség, "a bűn" az lett volna, ha engedi, hogy a világ szövevényében, az érdekek ellentétes feszülésében cselekvésképtelenné, bénulttá váljon.
A hűtlenség, a bűn az lett volna, ha álmodik magának egy világot, amelyben a döntéseknek se tétjük, se súlyuk nincsen. A bűntelenség, a hűség pedig az, hogy vállalta, a maguk kétértelműségével, azokat a helyzeteket, amelyekbe Atyja belevezette őt.
Ez volt az ő böjtje. Elfogadta, amit az élet elébe tett: "az én eledelem az, hogy Atyám akaratát teljesítsem".
Lukács János SJ
"Ha nem tartotok bűnbánatot, elvesztek ti is..." (Lk 13,1k) Micsoda kemény mondat. Nekem is szólna? Miben tarthatok én bűnbánatot? Bűneim mértéke: szeretetlenségem, ítéleteim.
Mit tegyek? "Legyenek egy, ahogy Te Atyám bennem és én tebenned, úgy legyenek ők is egy..." - mondja Jézus. Próbáljam meg naponta legalább néhányszor "belülről" átélni, mit él embertársam testvérem, szülőm, gyermekem. (Mit él olyankor, amikor épp haragszok rá, vagy nem értem őt? Éljem át az ő érzését, fájdalmát, esetleg érthetetlenségét, gyengeségét. Teológiai kifejezéssel úgy is mondhatnánk: éljünk "perichoretikusan!")
Mit mond ezzel kapcsolatban a vasárnapi szentlecke? "Aki azt hiszi, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék!" (1Kor 10,12k)
Nagyböjt kedves ájtatossági gyakorlata a keresztútjárás.
A középkor hívő embere szívesen zarándokolt el a Szentföldre. Ott végigjárta Jézus életének helyeit, végigelmélkedte az egyes eseményeket. Kedvelt imádságos esemény volt Jézus szenvedésének útját végigjárni.
A XIII. század tájékán egyre nehezebb volt eljutni a Szentföldre, ugyanakkor sokak számára eleve nem volt ez lehetséges. Mégis a hívő ember szívesen elmélkedett Jézus szenvedéséről, és próbálta kialakítani azokat a helyeket, ahol végigjárhatja a Jézus szenvedésének útját. Ennek a gondolatnak a terméke a sok faluban - eredetileg a falu szélén - megtalálható kálvária. Ugyanakkor a templomain falára is felkerültek a keresztút stációinak képei.
Jézus szenvedésének eseményeit szemléljük, azzal a szándékkal, hogy bekapcsolódjunk Jézus szenvedésébe, erőt merítsünk az ő szenvedéséből saját keresztjeink hordozására, a nagyböjt időszakában időnket imádsággal töltve erősödjünk Isten iránti szeretetünkben és tudatosítsuk magunkban, hogy Jézus útja nem a Golgotán vagy a sírban ér véget, hanem a feltámadás által Jézus tovább él, ma is velünk van.
A bibliai beszámoló alapján szemléljük Jézus elítélését, kereszthordozását, a találkozásokat a keresztúton, a ruháitól való megfosztását, keresztre szegezését, halálát és sírba tételét. A keresztút és a szenvedésék nehézségeiből következik az elesés, amelyben azt látjuk, hogy Jézus újra és újra feláll, és tovább megy.
Gyakran teszik hozzá a keresztúthoz a 15. állomást, Jézus feltámadását, mert ez ad értelmet és jelentőséget Jézus szenvedésének.
De Pál apostol figyelmeztetése is fontos: aki áll, vigyázzon, hogy el ne essen. Mert naponta, folyamatos Isten melletti döntésre van szükségünk. Mert minden nap meg kell erősítnünk Istenhez való tartozásunkat.
A nagyböjt, a húsvét túlmutat a földi élet esetlegességén, és Istenre irányítja figyelmünket. Ugyanakkor azt is jól tudjuk, hogy Isten egyrészt türelmes az ember iránt, újra és újra felkínálja a megtérés lehetőségét, de földi életünk ideje egyszer véget ér.
Szembesülve a világgal, a világban jelen levő rosszal, de megtapasztalva Isten kegyelmét bizalommal járhatjuk életünk útját, használhatjuk, és mutathatjuk meg másoknak Isten kegyelmét, működését életünkben.
