Bűnösség kiengesztelést sürget, törvényszegés büntetést. Ez érthető. De vajon a büntetés igazán engesztelés is, amivel minden helyreáll? És ki szabja meg a büntetés mértékét? Nehéz e kérdésekről tárgyilagosan szólni. "Gyökerét kell kiirtani" -- ilyesmit hallunk főleg az "igazságszeretőktől". De hogy érjük el a gyökerét? -- Jézusnak szemére hányták, hogy bűnösökkel tart (így hívták akkor a törvényellenest, a társadalmon kívülit is). Az Ő viselkedése nem árt-e a társadalomnak? Jézus a gonosznak a gyökerébe akart vágni -- a gonosznak, nem az embernek. Mert az embert szerette! És még egyre szereti...
ÚJULJATOK MEG A BŰNBOCSÁNATTÓL
Mise saját, Hiszekegy, Kiengesztelődés prefációja, adható ünnepélyes áldás.
Szimbólumok
Bűnbánati cselekmény
A nagyböjti utunk, a megtérés útja az egész életünkön keresztül. Krisztus felajánlja, hogy újjá alkot mindent. Alázatosan hagyatkozzunk rá és kérjük bocsánatát:
Hívek könyörgése
Forduljunk bizalommal irgalmas Atyánkhoz, hogy szeretetével alkossa újjá a testvéreink és a mi létünket: Újíts meg minket, Urunk, szereteteddel!
Újítsd meg és alakítsd a te akaratod szerint emberi természetünket, hogy elforduljunk a bűntől, de legyünk megértők a bűnösök iránt, szent Fiad szelídségét követve. Krisztus a mi Urunk által. Ámen.
Bevezetés a Miatyánkhoz
A Szentlélektől indítva forduljunk bizalommal az Atyához, Jézus imádságával: Miatyánk.
Áldozás utáni imádság
Urunk, Jézus Krisztus!
Milyen könnyen nyílik a szánk ítélkezésre,
milyen hamar tudjuk, hogy kire kell követ hajítani!
Add, hogy megtanuljunk hallgatni,
megtanuljunk a jót és igazat keresni,
Segíts, hogy a Te szemeddel lássuk a bűnöst,
hogy a Te szavaddal keressük a megbékélést,
hogy a Te száddal kérjünk bocsánatot másokért.
Szíved szeretete és irgalma legyen a mi iskolánk!
Ámen.
Hívek imája:
pap: Testvéreim! Járuljunk alázatos szívvel az isteni kegyelem trónusa elé, és kérjük mennyei Atyánkat, hogy erősítsen meg minket gyengeségeinkben.
pap: Irgalmas Istenünk! Alakítsd szívünket, hogy határozottan elforduljunk a bűntől, de legyünk megértők a bűnösök iránt, szent Fiad szelídségét követve. Aki él és uralkodik mindörökkön örökké. Ámen.
Áldozási könyörgés után: A feláldozott Jézus testét vettük eledelül. Isten szava új világosságot gyújt életünkben. Megértjük, hogy a szenvedésből és a halálból is élet fakad. Kegyelme által Isten fiainak családja vagyunk, titokzatos testének tagjai. Hétköznapjainkban, lemondásainkban Jézus áldozata folytatódik.
ELSŐ KÖNYÖRGÉS UTÁN: A bűnbánat és a könyörgő imádság az ember hangja volt. Most az Isten szólal meg. A szentírás és a szentbeszéd szavai az Úr személyes üzenetét tolmácsolják.
FELAJÁNLÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: Isten szíve megesett a bűn által bajbajutott emberiségen. A szánalom vezette, amikor emberi testet öltve elégtelen kis áldozataink helyett a szabadító kereszthalált felajánlotta. Ez az áldozat most megújul. Hálát adunk az irgalmas Istennek, hogy szenvedéseinket, imáinkat Fia kedvéért elfogadja, a bűnből és a halál árnyékából az életre visszavezet bennünket.
ÁLDOZÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: A feláldozott Jézus testét vettük eledelül. Isten szava új világosságot gyújt életünkben. Megértjük, hogy a szenvedésből és a halálból is élet fakad. Kegyelme által Isten fiainak családja vagyunk, titokzatos testének tagjai. Hétköznapjainkban, lemondásainkban Jézus áldozata folytatódik.
A mai evangéliumi történet az isteni irgalmasság egyik legszebb megnyilvánulása. Maga a történet elég érdekes néhány vonásában. Jézus szokatlan módon szégyeníti meg az írástudókat és a farizeusokat. Nem kiált rájuk jaj-okat, nem olvassa fejükre nyilvánosan vétkeiket, mint ahogy máshol megszoktuk. Szokatlan az is, hogy a házasságtörő asszony tulajdonképpen akarata ellenére kerül kapcsolatba Jézussal. A történet végén azt sem látjuk egyértelműen, hogy végül is az asszony megfogadja-e Jézus tanácsát és letér a bűn útjáról, vagy nem. De a látszat ellenére biztosak lehetünk abban, hogy megbánta bűneit, máskülönben Jézus nem bocsátana meg neki.
Ezt a történetet két vonatkozásban alkalmazhatjuk magunkra: a házasságtörő asszony és a farizeusok helyzetéből nézve az eseményeket.
Az asszony helyzete igencsak súlyos: házasságtörést követett el, amely abban az időben és társadalomban főbenjáró vétek volt. Főleg egy nő számára, akit az ókorban nem vettek emberszámba. A mózesi törvények szerint meg kellett kövezni a házasságtörésen kapott asszonyt.
Ma is követnek el házasságtöréseket és más súlyos bűnöket, de ma már nem jár érte megkövezés. De nemcsak hogy nem kövezzük meg érte az elkövetőt, hanem már egyenesen bűnnek sem tekintjük, hanem természetesnek. Olyan társadalomban élünk, amely bűnös módon tolerálja a súlyosabbnál súlyosabb bűnöket, és hazugsággal kozmetikázzák ki. Gondoljatok az elmúlt napok, hetek eseményére, a 13 éves bajai kislány esetére, akinek végül is meggyilkolták magzatát, azzal indokolva, hogy kiskorú megrontása történt, tehát el kell vetetni a magzatot. A kisebbik rosszal leplezték a nagyobbik rosszat, gúnyt űzve ezzel az emberi életből és a magyar igazságszolgáltatásból.
De ha társadalom tolerálja is a bűnöket, egyvalami nem fogja soha sem: saját lelkiismeretünk. Bármily titkos legyen bűnünk, bármennyire is elnézi egy bűnös társadalom, a lelkiismeretünk vádolni fog, mint a házasságtörő asszonyt a farizeusok és írástudók. Lelkiismeretünk Isten színe elé visz, ahol ha megbánást tanúsítunk, akkor Istentől bocsánatot nyerhetünk. Vagy inkább haladékot, életünk utolsó napjáig, hogy megváltozzunk, hogy rábízzuk magunkat Istenre. Az asszony is haladékot kapott: "Menj, de többé ne vétkezzél!"
A történetből nem derül ki, hogy az asszony valóban nem vétkezett-e többet. Megeshetett, hogy ismét elbukott, ahogy mi is folyton elbukunk újra és újra.
Képzeljük el, hogy az asszony újra vétkezik, és Isten Jézus színe elé kerül. Vajon mit tesz? Talán nyugodtabban áll most Jézus színe előtt, mert tudja, hogy Jézus úgyis megbocsát neki? Nem inkább elsüllyedni szeretne szégyenében?
Érdekes módon, mi nem szeretnénk elsüllyedni szégyenünkben, amikor hosszabb-rövidebb idő után a gyóntatószékben kötünk ki ugyanazokkal a vétkekkel, semmit sem javulva. Talán azért, mert a gyónásban nem is tudatosul bennünk, bűneink nagysága, s csak egy ájtatossági gyakorlatot akarunk teljesíteni, vagy évente egyszer előforduló "keresztény" feladatot látunk benne. Egyáltalán nem természetes, hogy nincs szégyenérzetünk a gyónáskor. Mert nem vagyunk különbek a házasságtörő asszonynál. Akkor sem, ha nem akar senki se megkövezni. Akkor sem, ha lelkiismeretünk nem vádul, mert elaltattuk, félreneveltük.
Gondoljatok bele: ha nem tarjátok magatokat "olyan nagyon" bűnösnek, akkor mit érnek e szavak: "Menj, de többé ne vétkezzél!"
Akkor olyanok vagyunk mint a farizeusok és az írástudók: magukat tökéletesnek tartják és ujjal mutogatunk a másikra, hogy ő vétkezett. A másikat akarjuk megkövezni, kiközösíteni, megbüntetni, mintegy bűnbakot keresve benne.
"Az vesse rá az elő követ, aki közületek bűn nélkül van!"
A farizeusok ez egyszer helyesen cselekedtek, amikor megszégyenülve eloldalogtak. Pedig Jézus a legkeményebb szavakat kiáltotta rájuk máskor, gyűlölve a képmutatásukat. Most az egyszer nem képmutatók. És ha mi mégis megkövezzük a másikat, kiközösítjük, megbüntetjük, haragot tartunk, akkor nem vagyunk rosszabbak a farizeusoknál is?
Jézus kész a megbocsátásra, kész az irgalomra, ha elébe megyünk a bánatunkkal. De semmit sem gyűlöl jobban a képmutatásnál. Nem tudjuk őt becsapni képmutatásunkkal. Rajtunk áll, hogy a nagyböjti bűnbánati időben igaz bánattal elébe megyünk-e, s akkor e szavak nekünk is szólnak: "Menj, de többé ne vétkezzél!"
Ámen.
Hogyan nézi Isten bűneinket?(Jn 8,1-11)
Jézus olyan környezetben teljesíti messiási küldetését, amelyben sokan nézik ellenségesen tevékenységét. Ezek főképpen a farizeusokhoz, írástudókhoz tartoztak. Ők Jézusról nemcsak azt akarták kimutatni, hogy megszegi a vallásos törvényeket, hanem szerették volna tekintélyét tönkretenni, amellyel a nép előtt rendelkezett. Ha sikerül nekik, hogy éket verjenek Jézus és a nép között, csak akkor gondolhattak arra, hogy Jézus ellen vádat emeljenek és elítéljék. A házasságtörő asszony úgy látszott, jó lehetőséget biztosít ehhez. Ha Jézus felmenti, akkor ezzel vétkessé válik abban, hogy nem tiszteli a vallásos törvényeket. A mózesi törvények szerint a házasságtörésért ugyanis halálbüntetés járt, amelyet megkövezéssel hajtottak végre. Ha pedig a törvény szó szerinti megtartása mellett áll ki, akkor a nép csalódottan el fog fordulni tőle, mert épp olyan szigorúnak és szívtelennek mutatkozott, mint azok, akik a törvényt hivatalból magyarázták.
Jézus azonban egy váratlan lépéssel védi meg magát a cselvetéssel szemben. "Aki közületek bűn nélkül van, az vesse az első követ rá." János evangélista nem kis kárörömmel tudósít arról, hogy amikor ellenségei meghallották szavait, egymás után csendben eltávoztak. Az evangélium elbeszélése azonban itt még nem érte el a csúcspontját. Mindez csak bevezetés ahhoz a döntő kijelentéshez, amely megvilágítja majd Jézus álláspontját a bűnnel és a bűnössel kapcsolatban.
Jézus és a házasságtörő asszony, Jézus és Zakeus a vámos, Jézus és Mária Magdolna. Mindnyájunk számára ismertek ezek a találkozások. Sok keresztény számára ezzel kapcsolatban természetessé vált, hogy Jézus pártját fogja a bűnösnek. Ezzel együtt azonban komoly félreértésekkel is számolnunk kell. Népszerű szavakkal ezt így fejezhetjük ki: Isten szeret minket, ezért nem szigorú. Ezért nem kell olyan komolyan venni Isten törvényeinek kötelező erejét. A bűn komolytalanságának és megbocsátásának ilyen értelmezése Jézus számára teljesen idegen. Kemény szavakkal zárta ki ezt a lehetőséget. "Ezért, ha jobb szemed megbotránkoztat, vájd ki és vesd el magadtól."(Mt 5,29). Ha pedig a jobb kezed botránkoztat meg, vágd le és vesd el magadtól." (Mt 5,30) "Kivágnak, és tűzre vetnek minden fát, amely jó gyümölcsöt nem terem." (Mt 7,19) Jézus a bűnt megalkuvás nélkül akarta legyőzni. Az ember bűnei és vétségei miatt halt meg Jézus a kereszten. Jézus semmi kétséget nem hagyott a felől, hogy a bűn kizár az Istennel való közösségből, megrontja az emberi kapcsolatokat és az embert életének teljes elvesztése felé vezeti.
Jézus nem a bűnt és a vele kapcsolatos vétséget jelenti ki ártalmatlannak, hanem a bűnösnek megbocsátja a bűnét, ha bűnbánattal fordul feléje. Új kezdettel ajándékozza meg, amely mentes minden tehertételtől. "Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél." A házasságtörő kettős szabadulást tapasztal itt meg. Jézus megszabadítja őt először is emberi vádlóitól és elítélőitől. Jézus szavai rádöbbentik őket arra, hogy ők nem lehetnek igazán ítélőbírák. Ők maguk is vétkes emberek. Ember nem érezheti magát illetékesnek arra, hogy a bűnről vagy a bűntelenségről ítéletet mondjon. Az ítélet egyedül az Istenre tartozik. Amikor azonban Jézus is szabadnak nyilvánítja a házasságtörő asszonyt, ő ezt egészen más alapon teszi. Nem azért jelenti ki szabadnak, mert ártatlan lenne, nem azért, mert bűnössége nem lenne elegendőképpen bizonyítva, hanem azért, mert isteni tekintéllyel azért jött közénk, arra hivatott, hogy a bűnöket magára vegye. Egyedül ő a Bárány, aki elveszi a világ bűneit, ő az, aki az emberek minden vétkét magával vitte a keresztfára. Így aki ítéletet mond bűneink fölött, egyben szabadítónk is, akire fenntartás nélkül rábízhatjuk magunkat.
Jézusra így emlékezett mindig az Egyház, és így emlékezik ma is. Nem elég Krisztus kereszthalálára emlékezni, hanem annak üdvösségtörténeti jelentésére is. Ő úgy szenvedett és halt meg a kereszten, hogy magával vitte mindnyájunk bűnét. Akkor mondhatjuk magunkat igazi Krisztus-hívőknek, ha ezzel a tudattal nézünk fel rá a kereszten. Jézusom nem a szenvedés, és a halál foglalkoztat téged elsősorban, hanem a mi bűneink súlya. Az a tudat tölti be egészen szívedet, hogy te áldozatul adod magadat bűneinkért. Szeretetből áldozod fel magad mindnyájunkért. Ezért mondtad szabadnak a házasságtörő asszonyt, és ezért mentesz fel minket is bűneinktől. Nekünk sem azt mondod, hogy ne vegyük komolyan a bűneinket, mert erre Isten szeretete bátorít minket. Nem, nem erre bátorít minket Isten szeretete! A bűnt nagyon komolyan kell vennünk, és vele együtt Jézus engesztelő áldozatát is a kereszten. Ezért bocsátja meg mindenki bűnét, aki bűnbánattal fordul hozzá. Ez számunkra is új kezdet. Erre a bűnbánatra biztatsz, bátorítsz minket, hogy minket is megajándékozzál a bűntől való szabadulás felemelő tudatával és az új élet kezdetének örömével és lendületével. MK
Bűnösség kiengesztelést sürget, törvényszegés büntetést. Ez érthető. De vajon a büntetés igazán engesztelés is, amivel minden helyreáll? És ki szabja meg a büntetés mértékét? Nehéz e kérdésekről tárgyilagosan szólni. "Gyökerét kell kiirtani" -- ilyesmit hallunk főleg az "igazságszeretőktől". De hogy érjük el a gyökerét? -- Jézusnak szemére hányták, hogy bűnösökkel tart (így hívták akkor a törvényellenest, a társadalmon kívülit is). Az Ő viselkedése nem árt-e a társadalomnak? Jézus a gonosznak a gyökerébe akart vágni -- a gonosznak, nem az embernek. Mert az embert szerette! És még egyre szereti...
Első olvasmányhoz / Iz 43,16-21
Csak a múltban szólt és működött Isten? Vajon még most is segít? A nép panaszszavára a próféta üdvhirdetéssel felel. A múlt üdvélménye volt az egyiptomi kivonulás, helyesebben: kimentés -- mert Isten végzett mindent. Most is kihozza majd népét a sötétből a fényre, a babiloni fogságból a hazájába. A választott nép üdvtörténetének új kezdete ez. A hazatérés minden korábbit árnyékba borít: még a természet is Isten mentő művének szolgál majd. Tehát nemcsak a nagyszerű múlt a népé, hanem a még nagyszerűbb jövő. A megmentett nép dolga lesz, hogy Isten nagy téteményeit elbeszélje a késő utódoknak. (43,16-17: Iz 40,3; 2Mz 14,21-29; Zsolt 106,7-12 # 43,18-19: Iz 65,17; 42,9; 48,6; Jel 21,5 # 43,20: Iz 35,6-7; 2Mz 17,1-7; Zsolt 78,15-16 # 43,21: 1Pt 2,9-10)
Válaszos zsoltár / Zsolt 126(125),1-2.2-3.4-5.6
Könnyek és újjongás
Szentleckéhez / Fil 3,8-14
Megtértével Pál sok mindent maga mögött hagyott, főleg saját igaza s tökélye tudatát. Mi a nyeresége? Krisztus ismerete, a Megfeszített és Föltámadt Krisztusé. Nemcsak értelmi tudást, hanem a szív eleven tudását is megkapta, az egész emberét, az Úrral való mélységes együttlét élményét. De úgy érzi, még messzi a cél: a keresztény tökéletesség sosem befejezett, kész dolog: inkább abban áll, hogy a lélek átengedi magát újra meg újra Krisztus igazságának és erejének. (3,9: Róm 3,21-22; 10.3-4; Gal 2,16 # 3,10: Róm 1,4; 6,4; 8,17; Gal 6,17 # 3,12: 1Tim 6,12.19; ApCsel 9,5-6 # 3,13-14: Lk 9,62; 1Kor 9,24-27)
Evangéliumhoz / Jn 8,1-11
A házasságtörés történetét inkább Lukácstól várnánk, mintsem Jánostól (mintegy csatlakozva Lk 21,37-38-hoz). Zsuzsanna történetéhez (Dán 13) némileg hasonló. De Jézus több Dániel prófétánál, Ő nem egy bűntelent véd meg, hanem egy bűnösnek ad bocsánatot. Neki már nem a törvénynek szóló külsőleges hódolás a fő, hanem a szív válasza a szeretet ajándékára és igényére. (8,5-6: 5Mz 22,22-24; Lk 7,34; 20,20 # 8,7: 5Mz 17,7 # 8,11: Ez 33,11; Zsolt 103,13-14; Jn 5,14; 8,15)
Szentségre várva
Jézus, az Emberfia ismeri az emberi szívet, és ismeri Isten szívét is! A bűnt is meg tudja bocsátani. Hiszen Ő Isten Báránya, ki elveszi a világ bűneit azáltal, hogy azokat magára veszi!
Elmélkedés
Magadra maradsz...
Minden a te dobogó szívedre nyomul.
Még kalapál, még alkot a kor, még tart az idő,
és nagy fájó ütésekkel előrehajt világ és történés.
Ez az óra nyugtalansága, és nyugtalan a te
szíved is, míg meg nem nyugszik énbennem.
Nyugtalan a Te szíved, míg mind meg nem nyugszunk Tebenned.
Idő és öröklét egymásba süllyed,
s a bűnnek kínja már eltünt a szeretet csöndjében!
(H. U. von Balthasar)
+
A megbocsátó, a szerető szív
Krisztus, a lélek ismeretlen mélyeinek egyetlen pszichológusa azt mondja: "Ahol ketten vagy hárman együtt vannak az én nevemben, én velük vagyok..." (Mt 18, 20). Gyónni küld, bűnvallomást kíván, másik emberlélekhez utasít, aki fejünkre tegye Isten megbocsátó kezét. Szent Pálnak a megtérés félelmetes pillanatában nem azt mondja: "vándorolj egyedül", hanem elküldi Ananiáshoz: "ott majd megmondják neked, mit kell tenned".
Emberlelkeket választ akarata irányító tengelyéül, emberszíveket használ tetteinek lépcsőjéül, mert tudja, hogy ember embert tud szeretni, ember embert tud követni, és valami fölséges mennyei pedagógiával más emberlelkekben mutatja meg a mi útjainkat.
Ennek a természetfölötti, isteni neveléstudománynak legsugárzóbb tette az inkarnáció. Az ember nem élhetett meg a testbe öltözött Isten nélkül. Kellett, hogy a Végtelennek emberarca, szerető tekintete, igés ajka legyen, és kellett, hogy a mennyei Szeretet emberszívben lüktessen végig egy földi életet. Ah, ez, ez mindennek a beteljesedése! Ez minden szomjazásunk kielégítése, ez a valóságos Isten-corpus, olyan, mint mi vagyunk, és sugárzó homloka, imádságos emberhangja van, áldó keze és leboruló térde van, édesanyja szőttesében jár közöttünk, és szentséges lábának körvonalát útjaink porába nyomja. És szíve van, igazi véres emberszíve, hogy legyen nekünk egy biztos, ragyogó Isten-kapunk, ahonnan egy ölelésnyire sincs a Végtelen. Megtudjuk-e valaha, mi ez a Szív nekünk? "Hiszünk a szeretetben" -- mondja Szent János. Szeretném hozzáfűzni: "Adósai vagyunk a szeretetnek". Mind adósai vagyunk a nagy, végtelen Szeretetnek, s amint ezt sorra megéljük forró emberszívekben, érezzük, hogy szelíden lejtő lépcsőkön járunk az Isten-szív sugárzó magaslatai felé. Igen, vannak édes, közelálló emberszívek, testvérek, szülők, hitvestársak, jó barátok; de az Isten-szív lelkemet áhítatos hallgatásba meríti, és hálám, örömöm, hódolatom szótlan imába öltözik. Én fényességes napom! Én boldogságom, legmélyebb örömöm, irányító, tündöklő sugárkévém. Minden szeretet egyfelé néz, mint ahogy minden iránytű egy hatalmas meridiánnak erőfolyamát szolgálja. Amely szív nem mutat Istenre, annak csak csúfneve a szeretet, mert "szeretet az Isten, és aki szeretetben marad, Istenben marad, és az Isten őbenne" (1Jn 4,16). (Prohászka: ÖM, 7:7; 266)
+
Van akit a bűne...
Az evangélium sosem bőbeszédű, de ez az elbeszélés már-már balladai jellegű. A mózesi törvény úgy rendelkezett, hogy ha egy asszonyt házasságtörésen érnek, kövezzék halálra. Jézus korában azonban ezt a törvényt nem lehetett végrehajtani, mert az izraeliták a rómaiak jóváhagyása nélkül nem hozhattak halálos ítéletet.
Most Jézus elé visznek egy olyan asszonyt, akit valóban rajtakaptak azon, hogy megcsalja az urát. De a tömeg irányítói nem az igazságra kíváncsiak, az asszony bűne és szégyene sem érdekli őket igazán. Ők Jézust akarják elveszíteni. Ha azt mondja: kövezzétek meg, följelentik. Ha azt mondja: bocsássátok el, elhíresztelik róla, hogy megalkuvó.
Jézus az asszonyra, majd vádlóira néz. "Aki közületek bűn nélkül való..." Egyszerre csönd támad, súlyos másodpercek telnek el. Aztán ritkulni kezd a vádaskodók csoportja. Végül Jézus -- a szájtátók tágasabb gyűrűjében -- egyedül marad az asszonnyal. "Senki sem ítélt el téged?" "Senki, Uram." "Én sem ítéllek el, menj, és többet ne vétkezzél."
Ez a történet valójában nem a házasságtörő asszonyról szól, hanem Jézusról. Hogyan tud csöndet teremteni, hogy tudja a lelkiismeretet megszólaltatni ellenségeiben is, azokban is, akik előtt semmi sem szent, egy ember vétke és szégyene sem. S arról, hogy nem ítélni jött, hanem megbocsátani s a bocsánattal erőt adni a jóra.
De az elbeszélések egy kritikus pillanatában mégiscsak az asszony kerül figyelmünk középpontjába. Aztán pedig az ő szemével pillantunk Jézusra, az ő fülével figyelünk Jézus szavára. Az evangélium semmit sem mond arról, mi sodorta bűnbe ezt az asszonyt. Szenvedély, szokás, talán keserűség. Azt sem tudhatjuk, mit érzett, amikor fölfedezték, s titokban elkövetett cselekedete az utcára került. Érzett-e szégyent vagy éppen bűnbánatot? Talán nem volt benne más, mint keserű fölháborodás, hiszen ugyanakkor azt is látnia kellett, hogy itt senki sem ővele törődik. S akkor egyszerre váratlan fordulatot vettek az események. Egyedül maradt Jézussal, és Jézus megszólította őt. Az asszony is most szólal meg először. Két szava van, de az egyikkel Uramnak nevezi Jézust. S ez nagyon sokat elárul. Jézus nemcsak a tőrvetők lelkiismeretét indította meg. Ez az asszony, aki eddig néma és kiszolgáltatott szereplője volt az eseményeknek, most elismeréssel, bizalommal, áhítattal figyel rá. Azzal, hogy Uramnak nevezi Jézust, hitvallást tesz, és Jézus kezébe teszi le sorsát. Ez már bűnvallomás, sőt bűnbánat is. Erre hangzik föl Jézus felelete. Jézus nem hagyja jóvá s nem mentegeti azt, amit az asszony elkövetett. Nem azért jött, hogy jóváhagyja, hanem azért, hogy "elvegye" a világ bűneit. Most "elveszi" az asszonyét is. "Menj, és többé ne vétkezzél." Most már lesz erőd ahhoz, hogy ne vétkezz. Nem oda állítalak vissza, ahol akkor voltál, amikor még bűnbe nem estél. Bukásod szégyenéből kiemelkedve több vagy, mint voltál azelőtt. Épp a hiteddel, azzal, hogy találkoztál velem és bennem Isten kegyelmével, amely nem cinkosa, de nem is puszta ellenfele a rossznak.
Van, akit vaksága, csonkasága vezet Jézus elé, van, akit fiának-lányának betegsége, halála. Ezt az asszonyt a bűne juttatta oda, hogy Jézussal találkozott. Nem a bűne miatt érzett bánat, hanem egyszerűen az a tény, hogy vétkezett. Nyilván nem egyetemes törvény ez, s ha azt kérdezik, "maradjunk meg a bűnben, hogy a kegyelem bővebben kiáradjon?", Szent Pállal kell felelnünk; "Szó sincs róla!" (Róm 6,1-2) De nem szabad felednünk: Isten a bűnt is úttá teheti, amely hozzá vezet. (Jelenits: Betű és lélek, 104)
Miért van az, hogy miután a görögök érdeklődnek Jézus felől, ő elkezd beszélni arról, hogy elérkezett az óra: szenvedés, halál, pusztulás következik? Mi is történik valójában a görögök érdeklődésekor? Csupán annyi, hogy egyre többen a hír hallatára keresik Jézust. Híre megy tevékenységének. Beszélnek róla. Addig, amíg arról volt szó, hogy Jézus hangját nem hallatja a tereken, amíg tudatos rejtettségét sikerül megvalósítania minden különlegessége, küldetésének látványos dolgai ellenére is, nincs semmi gond.
De a híressé válás valójában az válik halálára. Mint mindenkinek és minden egyes dolognak. Mikor a hír megelőzi a valóságot, ott a valóság meghal, látszatdolgok és látszatszemélyek jelennek meg, akiket nagyon sokszor maguk a hírek formálnak ki. Ez pedig nem Jézus világa. Ő ebbe belehal. Nemcsak annakidején, ma is. Valahogy nem jön neki össze a menedzselt, reklámozott küldetés. Metodikája inkább a bezárt szoba, a jobb és balkéz egymásról tudatlansága. Annak a szerzetesnek a világa ez, aki csak annyit kért Istentől, hogy ne tudjon önmaga életszentségéről. Ezért kapta ajándékként, hogy amerre járt és akit árnyéka mögötte "érintett", csak azok gyógyultak meg. Böjtölésünkben legyen része ennek a hír-böjtnek is a része.
(Laurinyecz Mihály)
Hívek könyörgése
- Formálj bennünket készségessé annak az újnak a befogadására, elviselésére, amelyet ma ígérsz! Hallgass meg, Urunk!
- Engedd, hogy a megújulás Lelke járja át a mai egyházat, szabadítsa meg minden rossztól, és tegye képessé a nekilendülésre újra meg újra! Hallgass meg, Urunk!
- Formáld újjá és szenteld meg pápánk, püspökeink és papjaink szívét, hogy mindig többre becsüljék az irgalmasságot a törvény betűjénél! Engeszteld ki őket önmagukkal és egymással is! Hallgass meg, Urunk!
- Minket, akik általában titokban vétkezünk, szembesíts azzal, hogy magunkat a nyilvános bűnösöknél ártatlanabbnak tartjuk! Hallgass meg, Urunk!
- Add meg újra a börtönbüntetésre ítélt "elítélteknek" az önbecsülés, az újrakezdés, a lelki fölemelkedés lehetőségét! Hallgass meg, Urunk!
- Te, aki a porba írva megfékezted az ítélkezők gyilkos indulatait, vezess el minket is a lelkiismeret szava által bűnbánatra és a szabadságra! Hallgass meg, Jézusunk!
- Hogy az irgalom, amely sarjadóban van már, írjon felül minden régi törvényt, és vigye végbe azt az újat, amelyre sóvárogva vár minden megholt és élő! Hallgass meg, Urunk!
Az vesse rá a követ, aki bűn nélkül való”
Mindenki szeret bírót játszani. Jézus ugyan figyelmeztette tanítványait: „Ne ítélj, hogy meg ne ítéltessél!” de ennek ellenére, az ítélés kívánsága nagyon erős bennünk. Ezt az evangéliumi szakaszt, a korai János evangéliumi kódexek nem közlik és a későbbiek is eltérő helyen említik. Ennek ellenére biztosak lehetünk benne, hogy nem kitalált történetről van szó, hanem a szinoptius hagyomány beemeléséről János evangéliumába. Pontosabban szólva nem egy tan miatt kitalált történetről van szó, hanem Jézussal megesett történetet mond el a szerző.
A történet elejétől kezdve tudjuk, a farizeusok csapdát akarnak állítani Jézusnak. Bosszantotta őket, az irgalomról mondott tanítása és azt is felháborítónak tartották, hogy Jézus nem különült el a bűnösökkel, hanem a csoportjaikban elvegyült, mondván: „Nem az egészségeseknek van szüksége az orvosnak, hanem a betegnek.” Ennek ellenére szerették volna, ha Jézus állást foglal, vagy a bűnösök mellett és akkor elveszíti tekintélyét, vagy a farizeusok mellett és akkor elveszíti népszerűségét.
A házasságtörésen ért asszonyt a tanúk segítségével halálra kövezték, később irgalmasságból inkább megfojtották. Az ítéletet azonban előbb ki kellett mondani felette. Nem világos a történetből, hogy az asszonyt most akarják bíróság elé állítani, vagy Jézust akarják bírói szerepbe kényszeríteni, hogy elítélhessék az asszonyt. De az mindenképpen látszik, hogy akármennyire is törekszenek a törvényesség betartására, más a kövezésre készülnek.
Jézus a vádlók szeme láttára a porba ír. Ez a mozzanat kétszer is megtalálható a történetben. Jeromos szerint Jeremiás próféta könyvének 17,13-at írta Jézus a porba, mely a régi latin fordítás szerint így hangzik. „A föld porba írják azokat, akik elfordulnak tőled, mert elhagyták az Urat…” A vádlókat nem nagyon érdekli Jézus viselkedése. Inkább a választ sürgetik. Meg is kapják, de olyat amire nem számolnak.
„Az vesse rá az első követ, aki bűn nélkül való.” Nem csupán a házasságtörés bűnéről van szó, hanem arról, hogy akit az Isten semmivel sem vádol. Ez viszont abszurdum, senki sem gondolhatta, hogy bűn nélkül való. Másrészt a vádlók egymásról is tudták, kisebb vagy nagyobb vétkeiket. Vagyis egymás előtt is ismert volt, hogy bűnösök, tehát senki sem formálhatott jogot egymás előtt az első kő eldobásához. Vagyis egymással szemben a vádlók is irgalmasak voltak, de a házasság törésen ért asszonnyal ezt nem akarták gyakorolni.
Ezért egymás után eltávoznak, Jézus egyedül marad az asszonnyal. Ágoston erre a helyzetre azt mondja, hogy szemben állt egymással a „misera” és a „misericordia”, vagyis a szerencsétlenség és az irgalom. Amint megszűnik a Jézus elleni csapda és vádaskodás, az asszony úgy áll Jézus előtt, mintha Isten előtt állna. Jézus most amikor az őt vádlók eltávoztak nem mulasztja el kimondani, az ítéletet. De először is azt kérdezi, hogy hol a vádlói. Majd kijelenti „Én sem ítéllek el, menj és több ne vétkezz!”
Jézus szentenciája egyaránt szól a házasságtörő asszonynak és az időközben megfutamodott vádlóknak, sőt az evangéliumok későbbi olvasóinak, nekünk is. Jézus célja az ítélettel, a megtérés előmozdítása. Az asszonyt vádlóknak a célja a hatalmuk megmutatása.
Ítélni akarunk, vagy segíteni? Ez az örök dilemma, minden ítéletünk megfogalmazásakor. Jézus még a rákényszerített bírói szituációban is gyógyító orvosként működött. Ezt nem szabad felednünk.
B.Gy.
Kiss Ulrich SJ 2004
Sokan, és egyre többen, ezt a jelenetet is Mel Gibson szemével fogják látni. Porzik a kör, melyet Jézus az asszony köré rajzol. Az ítélkezők mind a körön kvül vannak. Nem tartoznak Jézushoz. A bűnös asszony igen. Körön belül van.
Persze, ha egészen pontosan odafigyelünk, a jelenetet Gibson Monica Belucci szemein keresztül „fényképezi” le számunkra. Az ő nézőszögéből: Mária Magdolna a porba sújtva, a földdel szinte eggyé válva éli meg a pillanatot, melyről azt kellett hinnie, az utolsó. Jézus hozzá hajolt le, neki írt. Új törvényt. A megbocsátásét. A megújulásét. A küldetését. Azt mondja egy a társadalom által kivetett embernek, asszonynak, kezdj új életet. Különbet, mint az eddigi, de különbet is, mint az őt elítélőké. Mert ítélkezni csak annak van joga, akit nincs miért elítélni. Jézus drámája, hogy Mária Magdolnával ellentétben neki nincs védőügyvéde. Nincs, aki zavarba hozná az őt halálra ítélőket. Azaz: Pilátus próbálkozik, de végül mossa kezeit: nincs tekintélye, nincs hatalma megmenteni. Ennyit a birodalom hatalmáról: a közvéleménnyel szemben tehetetlen. Ma sincs ez másképp. Töprengeni kezdek. S mi lett volna, ha Pilátus a jézusi érvet használja: elítélem, ha ti mind azt valljátok: maradéktalanul fizetjük az adót a császárnak; soha nem lázongunk a római hatalom ellen, soha nem káromoljuk Istent, soha… szóval, a római és a zsidó jog értelmében egyaránt feddhetetlenek vagyunk. Kaifás & Co eloldalogtak volna. A lármás nép elcsendesült volna. Jézus egyedül maradt volna Pilátussal. S Pilátus megtudta volna, mi az Igazság. Tudunk-e egyedül maradni a körben Jézussal? S ki tudunk-e lépni azzal a szándékkal, hogy nem vétkezünk többé?
Kiss Ulrich SJ
