A hívek üdvözlése után: Ma Urunk mennybemenetelét ünnepeljük. Feltámadott emberi testével és emberi természetével együtt emelkedett az égbe. Az örökkévalóságban élvezi a neki járó dicsőséget és közbenjár értünk a mennyei Atyánál. Templomunk ma az Olajfák hegye. Körülvesszük az oltárt, mint Jézust apostolai. Átéljük búcsúzásának pillanatait.
"Én veletek vagyok minden nap a világ végéig!" Jézus ígérete mind a mai napig tapasztalható. Velünk van, amikor imádságunkban hozzá fordulunk. Velünk van, amikor a Szentmisében találkozunk vele. Jelenlétéről tanúskodnunk kell a világban.
Hívek imája:
pap: Forduljunk, testvéreim, örvendező lélekkel Istenünkhöz, mert a mi Urunk felment a mennybe, elfoglalta trónját Atyjának jobbján, mi pedig várva várjuk dicsőséges eljövetelét.
1. Hogy az Egyház a mai világban is tanúságot tegyen Urunkról, Jézus Krisztusról, kérjük Urunkat!
2. Hogy Jézus mennybemenetele erősítse hitünket és reményünket, hogy szabad utunk van a szentlélekben az Atyához, kérjük Urunkat!
3. Hogy Jézus mennybemenetele világítson rá minden ember értékes voltára kérjük Urunkat!
4. Hogy Jézus mennybemenetele nyissa meg szívünket a Szentlélek ajándékainak befogadására, kérjük Urunkat!
5. Hogy halálunk órája mennybemenetel lehessen számunkra is, kérjük Urunkat! pap: Urunk, Jézus Krisztus! Szentlelked erejével segít minket, hogy veled járva életünk útját mindig megtapasztaljuk jelenlétedet, és majdan veled együtt lehessünk a mennyei dicsőségben. Aki élsz és uralkodol, mindörökkön örökké.
Áldozási könyörgés után: Bemutattuk áldozatunkat Jézus Krisztus halálának, feltámadásának és mennybemenetelének emlékezetére. Szentáldozáskor a mennyben-lakó megdicsőült Jézust vettük magunkhoz. Általa az örök dicsőségben élő Szentháromság bennünk-lakásában gyarapodtunk. Egyházunk ma felszította földön élő gyermekei lelkében a honvágyat az égi haza után.
A HÍVEK ÜDVÖZLÉSE UTÁN: Ma Urunk mennybemenetelét ünnepeljük. Feltámadott emberi testével és emberi természetével együtt emelkedett az égbe. Az örökkévalóságban élvezi a neki járó dicsőséget és közbenjár értünk a mennyei Atyánál. Templomunk ma az Olajfák hegye. Körülvesszük az oltárt, mint Jézust apostolai. Átéljük búcsúzásának pillanatait.
ELSŐ KÖNYÖRGÉS UTÁN: A szentírás szavai a földtől búcsúzó Jézus üzenetét tartalmazzák. Lélekben mi is az ég felé tekintünk. Követjük Jézus eltűnő alakját.
FELAJÁNLÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: Felajánláskor a mennyei Atya trónja elé helyezzük ajándékainkat. Ma átéljük, ahogyan az Isten Fia belép az Atya házának kapuján és elfoglalja trónját mindörökre. Ebben az égi szentélyben újítja meg áldozatát a világ végezetéig, valahányszor szentmisét mutatnak be a földön.
ÁLDOZÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: Bemutattuk áldozatunkat Jézus Krisztus halálának, feltámadásának és mennybemenetelének emlékezetére. Szentáldozáskor a mennyben-lakó megdicsőült Jézust vettük magunkhoz. Általa az örök dicsőségben élő Szentháromság bennünk-lakásában gyarapodtunk. Egyházunk ma felszította földön élő gyermekei lelkében a honvágyat az égi haza után.
Különös ünnep a mennybemenetel. Ünnepnek nevezzük, ami utal arra, hogy örvendezés, öröm a fő jellemzője. Pedig úgy érezzük, hogy inkább szomorkodni kellene. Gyerekkoromban sose értettem, hogy mit ünneplünk, örvendezünk ilyenkor. Furcsállhatjuk az apostolokat, akik a mennybemenetel után - amint hallottuk - nagy örömmel térnek vissza Jeruzsálembe. Valahogy kegyeletsértőnek tűnik magatartásuk első pillantásra, amikor talán szomorkodniuk kellene, hogy Jézust többé testi szemeikkel nem láthatják sem ők, sem mások. Ez igaz, de ennél sokkal nagyszerűbb dologról van szó a mennybemenetelnél, amelyhez képest eltörpül a viszont nem látás szomorúsága.
A mennybemenetel mutatja, hogy a feltámadt, megdicsőült Jézus nem ebből a világból való, nincs itt helye. Az örökkévalóság az ő hazája Istennél, ahol nincs tér és idő, ahol nincs "többé halál, sem gyász, sem jajgatás, sem fáradság". Feltámadása utáni megjelenései az apostoloknak és másoknak tulajdonképpen csodák, mert már feltámadásától kezdve ebből az örökkévalóságból jelenik meg néhány alkalommal. A mennybemenetel pedig ezen megjelenések-csodák utolsó alkalma.
A mennybemenetel tulajdonképpen természetes, mert Jézus Krisztus az Isten Fia, a Szentháromság második személye, s mint ilyennek az örökkévalóságban van a helye. Csak hogy a földi életből visszatérő Fiú nem ugyanaz, mint aki elindult a földi életbe. Van egy óriási különbség a kettő között: benne vagy egy ember, akit úgy hívnak: Jézus Krisztus. Jézus Krisztus - az EMBER, s benne mindannyian ott vagyunk, akik a keresztség által életében részesülünk. Ez az Istenember a főpapunk, ahogyan a szentleckében hallottuk, s ahogy megfigyelhettük, hogy a távozó Krisztus Isten megáldja apostolait, s az áldás tipikusan papi tevékenység.
A főpap, egy vezető vallási tekintély, szinte minden vallásban megtalálható, s megtaláljuk az ószövetségi zsidó vallásban is. A főpap a legfőbb közvetítő Isten és ember között.
De egyáltalán miért van szükség közvetítőre? Miért nem létesít minden egyes ember kapcsolatot Istennel?
A legmélyebb ok abban van, hogy Isten és ember létmódja egészen, gyökeresen más. Az embernek van kezdete. Az ember létezését valami másnak köszönheti, mert percről-percre megtapasztalhatja földi életének törékenységét, múlékonyságát: bármikor meghalhat. Az ember halálra született lény. Ezzel szemben Istennek nincs kezdete és nincs vége: örökkévaló. Létezését magában hordja. Az Isten és az ember közötti létkülönbség oly nagy, mint egy élettelen kő és az ember között, sőt még annál is nagyobb. Mert mindkettő létezik: a kő is meg az ember is, de egészen másként.
E két gyökeresen más létmód között közvetítőre van szükség, mert a mi véges értelmünkkel létünkkel nem tudjuk felfogni Isten végtelen létét. Olyan ez a közvetítő, mit egy magyar és egy kínai ember között a tolmács: mindkét nyelv ismeretében eredményesen közvetít kettejük között, lehetővé téve ezzel, hogy megértsék egymást. Ilyen tolmács, közvetítő a főpap is. De ezt a szót, hogy főpap ne keresztény értelemben értsétek, mert az a keresztény papságban egy rangod fejez ki, hanem biblikus értelemben kell venni.
Az ószövetségi időknek is megvolt a főpapja. Ám ez a főpap meglehetősen tökéletlen volt, mert végsős soron ő is csak egy ember volt - ő sem tudhatott többet Isten létrendjéről. Olyasvalami lehetett, hogy a tolmács hasonlatra visszautalja, mint az a tolmács aki perfekt beszél magyarul, de kínaiul csak néhány szót tud. Az ilyen tolmács nem tud eredményesen közvetíteni.
Az ószövetségi főpap hiányosságait az ószövetségi liturgia megmutatta. A főpap egyszer egy évben lépett be abba a kézzel épített szentélybe a jeruzsálemi templomban, amely szentély is csak jelképe volt Isten jelenlétének. Sőt mielőtt bement külön áldozatot mutatott be saját bűneiért, ezzel is kifejezve méltatlanságát.
Ezzel szemben Jézus Krisztus az Újszövetség egyetlen főpapja tökéletes, mint az a tolmács, aki perfekt tud magyarul és kínaiul. Tökéletes, mert egyszerre Isten és egyszerre ember: mindkét létmódot magában hordja, minkét létmódot megérti és ezáltal tud közvetíteni. "Krisztus nem kézzel épített szentélybe lépett, amely a valódinak csak előképe, hanem magába a mennybe, hogy most az Isten színe előtt közbejárjon értünk." Az ószövetségi Templom szentélyét - Isten jelenlétének helyét függöny választotta el a külvilágtól, ezzel is jelezve, hogy odaát egészen más, ember számára megközelíthetetlen valóság van. De a mennyei szentélyben Jézus a függöny, aki saját testén keresztül nyitotta meg minden ember számára az utat a mennyei szentélybe az Istenhez.
A mennybemenetelkor tehát örök főpapunkat ünnepeljük, aki örök időkre elfoglalta helyét az Isten jobbján, akinél hathatósabb közbenjárónk nincs. Ünneplésünkkel együtt kezdetét veszi az a várakozás is, amellyel az Atya megígért ajándékát várjuk a Szentlelket, akiben Jézus Krisztus, az Istenember a történelem végéig velünk marad e küzdelmes földi létben. Ünnepeljünk és virrasszunk, várakozzunk ezen a napon, mert imáinkban nem csak a vég nélküli kéréseknek, hanem az örvendezésnek, a dicsőítésnek is helye van.
Azzal kezdődik a szent kereszténység, hogy Isten emberré lesz, oly ember, kiben Isten színtiszta örömmel fölismeri a maga képmását. Ember, kiben mi, embertársai, Isten képét látjuk meg. -- Kereszténynek lenni: Krisztus emberségében résztvenni és istenségében is Hozzá hasonlóvá lenni, mert Őbenne és Ővele végre teljesen Istenhez fordulunk. Együtthaladva Vele mindnyájan a Középpont felé, Őbenne rátalálunk egymásra is. Emberi különbségek és vélemények már nem jelentenek akadályt az egységben. Csak ilyen, Krisztusban-egy kereszténységet fogadhat el Isten és fogadhat el a világ.
Szentségre várva: "Én vagyok a Szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki Énbennem marad és Én őbenne, az bő termést hoz; mert nálam nélkül semmit sem tehettek." (Jn 15, 5)
Jézust szeretni itt, itt... Ez a levegője, benne a szeretet spórái, Jézus szíve szikrái... szerető lelkének, szemeinek, arcának tört sugarai úsznak.
Sokan várják, hogy Krisztus szóljon. Hogyan szóljon? Szól tettekkel, szakramentális módon. De érteni kell a szavát. Szól szeretettel, szeretetben, kimerülve, odaadva magát; s az érti meg, aki szeret. Igen, a szerető Úr Jézust, az ember fiait embersors sajátosságában, áldozatos lélek hűség, küzdés pszichéjének megfelelően; de a kemény fizis ütközéseiben a tisztuló éthosz reakcióit nevelve, szítva; a teremtményt hűség-próbára ráképesítve...
Ebben a lelki hangulatban nézni a Krisztust, hogy mit tesz s élvezni őt itt is! Ah, Uram, itt szeretni kell; a Krisztust megigézett, magához vonzott lélekkel kell megközelíteni, e nagy tervet s akarást és tettet méltányolni... A léleknek föl kell födöznie, apokalipsziseket kell megélnie... a szokásból, a gondolatból, az elkopott fogalmakból kiemelni a nagy tudatot; tudjátok, mi az Isten s a megtestesült Ige, az az Isten-ember, kivel tele volt a lelke Szent Pálnak s a szenteknek, ki "testis fidelis" [hűséges tanú], kiről nekünk is "bonam confessionem oportet facere" [jó vallomást], martíriumot kell tennünk. Tudjátok, ki az, aki megváltott egy nagy áldozattal; s aztán feltámadt s az égbe ment; s ez az égbe menés az évezredekbe ívelődik s a Krisztus utáni évezredek története fölött elvonul; egy nagy várakozásba köti, mint abroncs a dongákat! Mi várjuk őt! Istenem, milyen látvány lesz az a nagy apokalipszis, az a nagy föltárása a világtörténetnek. S halljátok: "Ő van itt!"... Ő... az, az! az Isten fia, az Isten-ember... a Nagy Tanú... A nagy összefoglaló, aki eljött s eljön, s akinek lába nyomában, a hadak útján, egy-egy indulat rohanó kerekei alatt fölszálló porszemecskék vagyunk... ő van itt...
Ide "éffort" [nekifeszülés] kell, ki kell dörzsölni a szemet!... s meg kell gyújtani a szívet... mert élettelenség, képtelenség, kényszerűség fojtogat különben. A szikrát ne oltsuk ki! Fújjuk meg. Gondoljuk el a motívumokat, melyek lelkeket érintenek. Gondoljuk el, mily édes, vigaszos műve és fogása és adása az irgalmas providenciának, mely közénk áll, köztünk él s szinte belénk sziporkázza, s lehetetlen, hogy elhagyjon minket. Egy nagy protestációja a Krisztus szeretetének a világ desperát hiedelme ellen, hogy ő elhagyott; az érzéstelenség s a szárazság sivatagja ellen, mikor annyi az oázis, ahány szentségház; a gyöngeség, a tikkadás, az elhalás kútkiszáradása ellen, mikor élő vizek forrásai fakadnak nyomában.
Gondoljunk hívásaira. Itt hív Isten. Nézz föl az oltárra: itt! Néhány lépésnyire tőled... itt! "Nemde lángolt a mi szívünk, mikor az úton így együtt megyünk", saját kis énünk s torzonborz lelkivilágunk kietlenségében, s mikor ezek az igék öntudatunkban, jelentésben, súlyban testesülnek meg? (Prohászka: ÖM, 24:38; 382)
+
Jézusnak mindenekfölött való szeretete
Boldog, aki érti, mi az, Jézust szeretni és magát Jézusért figyelemre sem méltatni. -- Minden teremtményt, melyben kedved telik, Jézusért el kell hagynod; mert Jézus azt akarja, hogy egyedül őt szeressük minden fölött. A teremtmény szeretete csalárd és állhatatlan; Jézus szeretete hű és állhatatos. -- Aki teremtményhez ragaszkodik, elmúlik a mulandóval; aki Jézushoz ragaszkodik, örökké szilárdan áll. -- Szeresd Jézust és tarts ki barátságában, aki ha az egész világ elhagy is, téged el nem hagy, és nem engedi, hogy végleg elvessz. (Kempis: KK, 2:7)
+
Jézus meghitt barátsága
Mikor Jézus jelen van, minden jól van, és semmi sem látszik nehéznek, mikor pedig Jézus nincs jelen, minden terhes. -- Mikor Jézus belsőnkben nem szól, keveset ér a vigasztalás; ha pedig Jézus csak egy szót is mond, nagy vigasztalást érzünk. -- Nemde Mária Magdolna tüstént fölkelt helyéről, ahol sírt, mihelyt azt mondta neki Márta: "Itt van a Mester és hív téged." (Jn 11,28) -- Boldog óra, mikor Jézus a siralomból lelki örömre hív. -- Óh mily száraz és kemény vagy Jézus nélkül, mily balgatag és hiú vagy, ha Jézuson kívül valamit kívánsz. -- Nem nagyobb kár-e ez, mint ha az egész világot elvesztenéd? -- Jézus nélkül mit adhat neked e világ? -- Jézus nélkül élni kemény pokol, Jézussal élni gyönyörűséges paradicsom. -- Ha Jézus veled van, nem árthat semmi ellenség. -- Aki Jézust megtalálja, nagy kincset talál, sőt minden jó fölött jóra talál. -- Aki Jézust elveszti, igen sokat veszít, többet az egész világnál. -- Legszegényebb az, aki Jézus nélkül él, leggazdagabb, aki jól van Jézussal. -- Nagy mesterség Jézussal társalkodni, s nagy annak az okossága, aki Jézust meg tudja tartani. -- Légy alázatos és békeszerető és veled lesz Jézus. (Kempis: KK, 2:8)
+
Megvallom, riadtan ámulok, és elvesztem magam az isteni Jóság gondolatában, parttalan, fenéktelen nagy tenger az; az Istené, ki hív Benne megnyugodnom, oly rövid és oly csekély munkám után -- hív és rendel az Ő mennyébe, a legfőbb Jóhoz, kit oly hanyagul kerestem, -- és gazdag gyümölcseit ígéri azon könnyeknek, miket oly fukarul öntöttem érte itt. (Gonzaga Szent Alajos)
+
Elveszettnek tartsd az időt, midőn nem gondolsz Istenre! -- Meg fogják Istent ismerni igazságban, Kit most nem ismernek irgalmában! -- Irgalom forrását a határtalan könnyelműség kiszárítja. -- Annyi vádló szégyenít meg aznap, ahányan hasztalan jó példát adtak! (Szent Bernát)
+
Szeretve lenni Urunk Istenünktől, egyesülve Ővele, élni az Ő jelenlétiben, élni csakis Istenért! Óh mily csodás egy élet ez! -- és mily halál! (Vianney Szent János)
