ELSŐ KÖNYÖRGÉS UTÁN: Három személyű az egy Isten! Ez hitünk titka. A kinyilatkoztatás segítségével tudjuk. Isten megvilágosító kegyelme által valljuk. A hit titkait a sugalmazott szentírás közvetíti nekünk.
FELAJÁNLÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: A szentmise-áldozat által Urunknak ismerjük a teremtő, megváltó, és megszentelő egy Istent. Áldozati ajándékunkkal: Jézus testével és vérével kifejezzük, hogy Isten tulajdona vagyunk. Az Úr angyala viszi áldozatunkat a fölséges Szentháromság elé.
ÁLDOZÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: A Szentháromság nevében kereszteltek meg bennünket. Naponta megvalljuk a Szentháromságot a keresztvetéssel. Áldozáskor Jézus által a Szentháromság költözött lelkünkbe. Segít, hogy mi is úgy szeressük egymást, ahogyan a Szentháromság él szeretetben összeforrva.
Tény, hogy a Szentháromság - hitünk alapvetőnek hirdetett hitigazsága - a gyakorlati, mindennapi életben nem szerepel. Életidegennek tűnik az egész. Használják ugyan prédikációkban, hittanórákon, de gyakran úgy tűnik, hogy ez csak afféle díszítés. A Szentháromság szóra azon kevés kereszténynek, akiknél még megtalálható ez a fogalom, egy barokk kép ugrik be: az Atya - egy szakállas öreg bácsi; a Fiú - Jézus Krisztus, kereszttel a kezében; a Szentlélek - egy galamb. Ez a régi kép még talán csak jobban növeli az űrt modern világunk embereiben e témáról.
S fölmerül a kérdés: nem elég nehéz-e ma egyáltalán hinni Istenben? Minek terheljük meg még meg ez az amúgy is hatalmas hitetlenséggel körülvett istenfogalmat a Szentháromság titkával? Mert a Szentháromság ténye - az egy Isten három személyben - az értelem számára szinte teljességgel megközelíthetetlen, a ma oly divatos tapasztalati természettudományok semmit nem tudnak vele kezdeni.
Ki tehát a Szentháromság egy Isten? Mit jelenthet egy mai ember számára? Mi köze van a valós élethez ennek az oly elvonatkoztatott hittitoknak?
Kiindulási pontként szemügyre kell vennünk, hagy a nagy vallásokban milyen istenképek fordulnak elő. Háromféle istenképet különíthetünk el, amelyek mindegyikének megvan a maga értéke de egyben a veszélye is.
Az első istenkép Isten felfoghatatlanságát hangsúlyozza. Isten minden létező forrása, akit nem is lehet ezért létezőnek nevezni, mert minden létezőt meghalad, ezért elérhetetlen. Róla nem lehet beszélni, mert az emberi fogalmakkal megközelíthetetlen. Ilyen istenképe van többek között a buddhizmusnak. Ennek az istenképnek a nagy veszélye, hogy megakadályozza az élő Istennel való személyes kapcsolatot, hiszen Isten annyira más, annyira felettünk áll, hogy velünk porszemnyi Teremtményekkel szóba se áll.
A másik féle istenképben Isten szabadon cselekvő és beszélő világfeletti személyként jelenik meg, akit imával megszólíthatunk. Ez az Isten kinyilatkoztatja magát, elkezd beszélni magáról és a világról. Ez az Isten azon munkálkodik, hogy tökéletessé tegye a világot és főként benne az embert. Ilyen istenképe van az izraelita vallásnak, tulajdonképpen a hagyományos kereszténységnek és az iszlám vallásnak. Ennek az istenképnek a veszélye, hogy hívei könnyen a fanatizmusba eshetnek, hogy az ilyen Isten erkölcsi törvényeit mindenki számára kötelezőnek tekintsék, akár akarja, akár nem, akár érti a miértjét ezeknek a parancsoknak, akár nem.
A harmadik féle istenképben Isten valami ősegységként jelentkezik, aki az egyetlen valóság, aki tulajdonképpen azonos az egész világgal. Az ember célja ebben a felfogásban, hogy ezt az egységet, mely a világban minden sokféleség ellenére megvan, valamiképpen megélje. Ilyen istenképe van a hinduizmusnak. Ennek az istenképnek a veszélye, hogy az ember visszavonul belsejébe és nem törődik embertársaival, mert hiszen neki a feladata az ősegység megtapasztalása. Nem törődik a társadalom - és világépítés minden emberre vonatkozó feladatával.
A keresztény szentháromságtan tulajdonképpen ezt a háromféle istenképet egyesíti. Egyesíti az egész emberiség Istenről alkotott háromféle tapasztalását, értékét, megszüntetve az egységben az egyes istenképek veszélyeit. Az emberiség a nagy vallásokban tulajdonképpen ugyanazt az egy Istent ismerte meg ismeretlenül, ugyanazt az egy Istent különféle módon. A keresztény hit Szentháromság képében ezt a megtapasztalását erősítette meg és hozta egységbe az isteni kinyilatkoztatás.
Az Atyaisten valamiképpen azt az istenképet hordozza magában, aki megközelíthetetlen, aki annyira másként lakozik, hogy az ember számára teljesen elérhetetlen. Az Atyaistenben az a szentírási mondat valósul meg, hogy "Istent soha senki nem látta" és aki "megközelíthetetlen világosságban lakik, senki ember nem látta, és nem láthatja".
A Fiúistenben, megtestesült Jézus Krisztusban azt a személyes Istent szemlélhetjük, akit az imában megszólíthatunk, aki kinyilatkoztatta magát az embereknek emberi szavakkal, emberi életet élve. Az az Isten Jézus Krisztus, aki azon munkálkodik, hogy jobb legyen a világ, s főképp az ember élete. Ebben a munkálkodásában megváltja az embereket és meghívja isteni életében való részesedésre.
A Szentlélek Istenben pedig azt a féle Istent szemlélhetjük, aki összetartja az egész világot, aki létet és életet ad a világnak, s főként az embereknek. Az az Istent, aki felfoghatóvá teszi bennünk az Istentől jövő kinyilatkoztatást, s aki képesít bennünket arra, hogy válaszolni tudjunk Isten meghívására a szeretetben.
Háromféle istenkép egyesül tehát a Szentháromságban. De nem úgy, hogy összeadjuk mint egy matematikai műveletet. Mert ha így történne, akkor úgy nézne ki a Szentháromság, mint 1+1+1=3. A meglepő, hogy ennek a műveletnek az eredményeként egyetlen Isten van. Egyetlen, mert a három isteni személyt valami oly erősen összeköti, hogy nem beszélhetünk még csak véletlenül sem három, hanem csak egy Istenről. Ez a valami pedig, ami összeköti őket, a szeretet. S ennek a szeretetnek kellene megvalósulnia a világban és főként az emberek között. Mert hiszen az ember Isten képére és hasonlatosságára lett teremtve, tehát ezt a közösség-jelleget is magán hordozza az ember. Akkor lesz igazán csak ember az ember, ha közösségben, a szeretet közösségében él egymással és az Istennel.
Isten az Egyház közösségét választotta ki, hogy ennek az igazságnak megvalósítója legyen. Hogy az Egyház egyesítse magában a sokféle népet, nyelvet és nemzetet, s hogy mégis egyet alkosson a sokféleségben. Nem úgy hogy beolvasztja tagjait egy szürke masszába, mert a Szentháromságban sem olvad össze a három személy, hanem úgy, hogy megőrizve egyediségét mégis egyet alkosson a többi emberrel együtt.
Kedves Testvérek! Innentől kezdve nagyon is kézzelfoghatóvá és hétköznapivá válik a Szentháromság olyannyira elvont hitigazsága. Akkor kerülhettek közelebb ehhez a nagy titokhoz, ha valóban kezditek megélni az Egyház egységét, s az egység megtapasztalása közelebb visz benneteket a Szentháromság megtapasztalásához is.
Ezt üzeni tehát minden napra számotokra a Szentháromság titka: éljetek szeretetben, éljetek egységben az Egyház Istentől megszentelt közösségében, hogy majd a Szentháromság isteni közösségében való életre is méltók legyetek az örökkévalóságban.
