Forrás: Ócsai József
Kedves Testvérek!
A mai evangélium középpontjában Jézus Krisztus második eljövetelére való virrasztás, várakozás áll a középpontban, amit egy szakszóval parúziának is neveznek. Keresztény hitünk kissé elfelejtett és kellőképpen ki nem emelt pontja ez. Pedig hitünk lényeges pontja ez, mert Jézus Krisztus második eljövetele egyértelművé teszi minden korok minden embere számára, hogy Jézus Krisztus a megváltó, a történelem ura, aki végérvényesen győzött a gonosz felett és erre a győzelmére és isteni életében való részesedésére meghívott minden embert Isten Országába.
Amikor az imént hallott evangéliumi szakasz íródott valamikor az első század második felében, az őskeresztény Egyház ideje volt még. Az Egyház indulásakor kezdetben még nagyon erős Jézus második eljövetelébe vetett hit, hogy Jézus még az első keresztények életében visszajön. Nap mint nap várták. A szentírásból ránk maradt várakozásuk egy gyakran imádkozott fohásza: Marana tha!, ami magyarul azt jelenti: Jöjj el, Uram! Az evangélium írásának idején a kezdeti lelkesedés, a feszültség, vagy éberség már megfogyatkozott az Egyházban. Az égi javak iránti vágyak meggyengültek, és az Úr várása alábbhagyott. A lelkek már nem fordulnak feléje olyan lelkesen és örömmel. Úgy gondolják, hogy az Úr késlekedik. Ezért visszatérnek a földi javakhoz: szórakoznak, ünnepségeket rendeznek, isznak és esznek, mintha mást már nem várhatnának. Az evangélista Jézus eme szavainak idézésével a kezdeti lelkesedést akarta újra fölszítani.
Ami akkor - Jézus mennybemenetele után néhány évtizeddel jogos felszólítás volt az evangélista - és végső soron az evangélium írását irányító sugalmazó Szentlélek által - az ma 2000 évvel a mennybemenetel után annál inkább aktuálisabb.
Az Egyház története során Krisztus második eljövetelének várása lassan a háttérbe szorult. Néha még az Egyház külső megmozdulásai is azirányba mutatott, hogy nem olyan lényeges Krisztus második eljövetele. A középkor végén az Egyház nagy intézményeivel és birtokaival úgy nézett ki, mintha még az is az evilági életre rendezkedett volna be, s tagjaitól sem vár mást, mint hogy tisztességesen éljenek, hogy majd - szinte mellesleg - az örök hazába jussnak.
A mai vasárnap üzenetében fontos, hogy felfedezzétek: Jézus bármikor eljöhet, de annak idejét senki ember nem ismeri. Mert ahogy Krisztus mondta: "Azt a napot és órát nem tudja senki, az ég angyalai sem, a Fiú sem, csak az Atya." Éppen ezért fölösleges minden erőfeszítés az eljövetel pontos dátumának megállapítására. Főként a különböző szekták kísérleteznek azzal, hogy az eljövetel idejét percre pontosan megjövendöljék, ami persze sosem jön össze. A legújabb időpont kézenfekvő módon a 2000. év, aminek persze a fenti jézusi mondás értelmében semmi értelme. De ez nem azt jelenti, hogy ellanyhulhatunk. Tény, hogy Jézus eljön, s úgy jön el, mint a tolvaj: teljesen kiszámíthatatlan módon. S hogy eljövetele ne legyen meglepetés virrasztani kell.
A virrasztás éber várakozás.
Várakozás, mert a második vagy harmadik őrváltáskor is eljöhet, vagyis hajnalban, a legváratlanabb időpontban, amikor már szinte lemondunk arról, hogy valaha eljön.
Éber várakozás, ami azt jelenti, hogy nem tétlenül várakozunk, mint egy pályaudvaron az induló vonatra. Várakozásunk idejét jócselekedetekkel kell kitölteni, mert így lehetünk mi is hű és okos sáfárok, akikkel eljövendő Urunk meg lesz elégedve, ha ebben a tevékenységben talál minket.
Kezünkben legyen égő gyertya, ami a világosság, az ébrenlét jele. Ahol éjszaka világító ablakot látunk, ott még ébren vannak. De végső soron nekünk kell mások számára ilyen égő gyertyává, és égő lámpásokká válnunk.
Az Úr várása olyan várakozás, amelynek az a rendeltetése, hogy minden más értéknél nagyobb örömmel töltse el a lelkeket. A keresztény ember égő lámpás. A mások útjának megvilágítása mindig nehéz feladat, de ez az, ami életének értelmet ad, és ebben áll küldetése. A körülvevő világunk ebben a feladatában egyáltalán nem segíti a keresztény embert. Sőt, egyre inkább csak akadályozza. Körülvevő világunk az örök földi létre van berendezkedve, pedig a napnál világosabb, hogy az ember nem él örökké ezen a földön. Minden ellenkező hatás ellenére nekünk keresztényeknek nem szabad megfeledkeznünk az igazságról, melyet kaptunk a keresztség által. Kevesen vagyunk, s egyre kevesebben leszünk mi keresztények, akiknél az igazság van. Kissebségünk félelemmel és bizonytalansággal tölt el bennünket, hogy talán nincs is igazunk, hogy talán mégis a világnak van igaza, hisz mindenki azt mondja.
Ne felejtsük el azonban Krisztus Urunk ma hallott szavait: "Ne félj te kisded nyáj, hisz Atyátok úgy látta jónak, hogy nektek adja az országot." Ti vagytok Isten választott népe, amely ez eljövendő Isten Országának részese lesz. Nektek vállalni kell a tanúságtételt, mert ha ti nem, akkor senki. Főleg nektek, mert ti éltek a világban olyanok között, akik távol kerültek Istentől, ti mutattok jó vagy rossz példát ezeknek az embereknek. "Mert aki sokat kapott, attól sokat követelnek, és akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon". Sokat kaptunk és így nagy a felelősségünk, mert miránk keresztényekre van bízva leginkább az igazság, hogy mi az ember boldogságának kulcsa: Istenre bízni magát.
S ne feledjétek, hogy egy ilyen jócselekedetekkel átvirrasztott várakozás, emberélet után azt ígérte Krisztus, hogy "felövezi magát, asztalhoz ültet bennünket, körüljár és felszolgál nekünk". Az Isten nekünk, az embereknek, a teremtményeinek fog szolgálni egy olyan örökkévalóságban, amelyet "Szem nem látott fül nem hallott, emberi szív föl nem fogott, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik."
Ámen.
