Mtörv 4, 1.3-9
Emlékezz mindig Isten nagy tetteire.
Mt 5, 17-19
Aki megtartja és tanítja Isten törvényét, elnyeri a mennyek országát.
Forrás: Bárdosy Éva
Krisztus nem olyan életszentséget hirdet, mint a farizeusok és az írástudók. Ő nem a törvény betűjét hangoztatja elsősorban, hanem igaz lelkületet kíván követőitől. A bűnt, nem büntetéssel akarja irtani, hanem megelőzéssel. Az ember uralkodjék rendetlen vágyain, szenvedélyein, melyek bűnre csábítják
forrás: Magvető lista 2000
MTörv 4,1-5 és Mt 5,17-19
"Gondosan vigyázz tehát magadra és lelkedre: el ne feledd azokat a dolgokat, amelyeket tulajdon szemed látott, ne távozzanak szívedtől egész életedben, ismertesd meg őket fiaiddal és unokáiddal!" (Mtörv 4,9)
Vigyázni kell tehát magunkra és a lelkünkre. Ennek módja az idézett szentírási rész és annak szövegkörnyezete szerint az, ha az életünket meghatározó, továbblendítő közvetlen istentapasztalatokat észben tartjuk, szívünkben forgatjuk, fel-felidézzük a magunk és mások javára. Plébániánkon a nagyböjti készület részeként a legkülönbözőbb emberek vallottak életükről, megosztva legfontosabbnak tartott tapasztalataikat, hitbeli élményeiket. Jó volt felfedezni életútjukon az Isten vezetését.
Idézzük fel mi is azokat az időszakokat, pillanatokat az életünkből, amikor közel éreztük magunkat az Úrhoz, élveztük az Ő édességét. Érdemes mindezt leírni is, hogy jobban átjárja a szívünket, és így maradandóbb örömtartalékaink legyenek az nehezebb időkben. Ráébredhetünk arra is, hogy idős embertársaink milyen nagy értéket képviselnek, hiszen ha meghallgatjuk őket, amikor az életükről mesélnek, Isten csodatetteinek sora tárul a szemünk elé. Becsüljük meg a hajlott hátú nénikéket, csoszogó bácsikákat, annak tanúi ők, hogy Isten szeretete kiáradt a világba. Ha majd mi is megöregszünk, ne gondoljuk, hogy haszontalanok vagyunk, hiszen teljesítenünk kell a kötelességünket: mesélni a fiaknak, unokáknak arról, amit a szemünk látott, fülünk hallott, szívünk tapasztalt: Isten tetteiről, irgalmáról és végtelen szeretetéről.
Bangó M. Klára
forrás: nagyböjti lista (2000)
Gondolkozz röviden a következőkről:
Aztán, ha valamelyikük sivatagi rókát fogott, amelyik még olyan fiatal volt, hogy kézből tudta etetni, táplálgatta - vagy néha gazellákat is, ha éppen méltóztattak életben maradni -, s a sivatagi rókafi napról napra becsesebbé lett számára, ahogy sűrűsödött selymes bundája, nőttön-nőtt kópésága és főleg táplálékigénye, amely oly parancsolón követelte a harcos gondoskodását. Az meg abban a hiú ábrándban ringatta magát, hogy átad magából valamit ennek a kis állatnak, mintha az az ő szeretetéből táplálkoznék, alakulna, szerveződne.
Aztán egy napon a róka a szerelem csalogatására a sivatagba szökött, egy csapásra sivataggá téve a férfi szívét. Egyszer tanúja voltam, hogy egy rajtaütés alkalmával azért halt meg az egyik, mert csak ímmel-ámmal védte magát. És amikor megérkezett hozzám halálhíre, eszembe jutott egy titokzatos értelmű mondat, amelyet a rókafi elszökése után mondott, mikor társai megsejtvén, hogy bánata van, azt tanácsolták neki, fogjon magának egy másikat: ,,Túlságosan sok türelem kell hozzá, válaszolta. Nem a megfogásához, hanem a szeretéséhez.
(Exupery: Citadella)