Jézus föltámadása hitünk és reményünk alapja. "Krisztus meghalt a mi bűneinkért (1Kor 15,3), helyettünk és értünk bűnhődve. Föltámadása egy új teremtés első napja. "És lőn világosság..." Krisztus a mi világosságunk most. Ő nyitja meg szemünket, Ő ád új szívet, melyben az Ő igéje ragyog és izzik. Ő jár velünk az úton, vezet. Ahol Ő van, ott kell nekünk is lennünk (Jn 14,4).
Első olvasmányhoz / ApCsel 2,14.22-32
Péter pünkösdi prédikációjának (ApCsel 2,14-39) magva a beszámoló Jézus haláláról és feltámadásáról. A feltámadást nemcsak tanúk igazolják, akik látták Őt, Péter írásbeli bizonyítékot is ad: a 16. zsoltár 8--11. verse Krisztusról szól. Ez a zsoltár oly ember bizakodó imája, ki veszélyben látja az életét. De mint a többi zsoltár, ez is csak Krisztusban kapta meg teljes értelmét: Isten a hozzája hű lelket nem engedi át romlásra, a halált legyőzi az élet. Mi is elimádkozhatjuk ezt a zsoltárt a föltámadásba vetett hitünk, reményünk jeleként, Istennel való örök közösségünk zálogául. (2,22-24: Jn 3,2; ApCsel 10,38; Lk 24,19-20.26; ApCsel 3,15 # 2,25-28: Zsolt 16,8-11 # 2,29-32: Zsolt 132,11; 2Sám 7,12-13; Lk 24,48; ApCsel 1,8)
Válaszos zsoltár / Zsolt 16(15),1-2 és 5.7-8.9-10.11
Isten vezet és oltalmaz minket
Evangéliumhoz / Mt 28,8-15
A föltámadott Krisztus megjelenései megmutatták, hogy valódi teste volt. Nem valamilyen álom, hallucináció vagy látvány volt -- abban az időben jól ismerték ezek között a különbséget. Ezek a megjelenések bizonyították: az emberekkel együtt élt Názáreti Jézus és a föltámadott, megdicsőült Jézus egy és ugyanaz. Érdekes, hogy Jézus mindig megszakítja ezeket a megjelenéseket. Célja az lehetett, hogy erősítse a már meglevő hitet. Nem azt akarta, hogy az apostolok az üres sírt tiszteljék, hanem hogy hirdessék a tömegeknek az örömhírt.
A húsvéti szent háromnap eseményei (Krisztus szenvedése, halála s föltámadása) körül forognak saját életünk legfontosabb eseményei is. Az apostolok tapasztalata nyomán, mi is erősítsük meg hitünket és még nagyobb buzgalommal dolgozzunk a mennyei királyság megvalósításán. (Krempa: Daily Homilies, 3;107) (28,13: Mt 27,64)
Szentségre várva
"A bűnök bocsánatára" -- halt meg Jézus, és "értetek és mindenekért" -- énértem is támadott föl. Találkozom most Vele az Oltáriszentségben!
Elmélkedés
Liturgikus imádság
Urunk, ki szereted embernépet, ragyogj szívünkbe isteni tudással tiszta fényként! Elménknek nyissad föl szemét, hogy a jó hírt értse! Áldott parancsaid félelmét szívünkbe vésd be, hogy minden földi kéjvágyat taposva, lelkünk a belső élet útját fussa! Hogy akarja s tegye is mindazt, mi eljut égi tetszésedre! Mert Te vagy lelkünk Napja-fényessége! Úr Krisztusunk, ezért magasztalunk örök Atyáddal együtt; s Vigasztalónkat a mindenszent és jó, és szentélet-adó Szentlelkedet, most és örökkön együtt Teveled. Amen. (Aranyszájú Szent János)
+
A fény naponta kioltva egyre fölragyog, éjek is elvonulnak és megtérnek. Elhaló csillagzatok kigyúlva újra élnek. Idők végződnek s már kezdődnek. Gyümölcsök fogynak-hullnak-szaporodnak. Bizony a magvak, csak hogyha földbe haltak, szétrohadtak -- csak úgy sarjadnak még bővebben! Mindenek, a pusztulással, a pusztulásból mentve, visszaélednek. S te, ember, oly nagy név! -- mindezek ura, halóknak-éledőknek azért múlnál ki, hogy végleg tűnj és ne élj többet? (Tertullián)
Reményik Sándor: Emmaus felé
A harangok oly kábítóan zúgtak,
A nép oly kábítóan feketéllett.
Baldachin alatt a Szentség haladt...
Jeruzsálem! - gondoltam azalatt -
S gondoltam: inkább Emmausba térek.
Emmausra most száll az alkonyat,
S a távol hegyek olyan csoda-kékek.
Indultam a városból kifele.
S hogy egyre tisztább, kékebb lett az ég:
gondoltam, hogy ez már az Ő ege.
S hogy álmosabb lett a harang szava,
Mintha víz alól borongana fel,
vagy véghetetlen ködből hangzana:
Gondoltam, hogy ez már az Ő szava.
Emmaus felé üdébb lett a táj.
Kis virágokat láttam állani.
kis ibolyákat vándor-utam szélén:
Gondoltam: ím, az ő virágai!
Álmában gügyögött egy-egy madár,
Hogy az erdőre értem, hallgatag;
Gondoltam: ím, az Ő madarai,
Hogy szerette az égi madarat!
Delej futott a barna fákon által.
Égremeresztett csontos ujjaik
Mintha megteltek volna már virággal. -
Tudtam: e percben Ő beszélt a fákkal.
Borongott messziről a mély harang,
S a mély avarban lassan elalélt,
De én úgy álltam ott künn boldogan,
Mint aki látta Őt - és célhoz ért.
