ApCsel 4, 32-37 A hívők sokaságának egy volt a szíve-lelke.
Jn 3, 7b-15 Senki sem megy föl a mennybe, csak aki a mennyből alászállott, az Emberfia.
Hogyha van egy csöppnyi reményünk, alázatos hitünk, nyitott szívünk,
Istenhez való buzgó ragaszkodásunk ez már lehetőség arra, hogy
találkozzunk az élő Krisztussal, aki feltámadásával nem csak a
történelem örökkön élő Ura, hanem a mi egyéni történetünknek, életünknek
is Szabadítója, mert Ő a mi személyes, Élő Megváltónk!
forrás. magvető lista 2003
Clairvauxi Szent Bernát mondja: az Énekek Énekéről tartott 20.
beszédében: "Megjegyzendő, hogy érzelmi életünk valamiképpen testünkhöz
kötött, ezért jobban vonzódik az emberré lett Krisztushoz. Jobban
megérinti az embert az, amit Jézus földi életében tett vagy parancsolt.
Ezek elbeszélése hamar megérinti azt, akit ez a szeretet tölt el. Nagyon
szívesen hallgatja, szorgalmasan olvassa, gyakran emlékezetébe idézi, és
szívesen elmélkedik róla... Ha ezek az események eszébe jutnak,
megérintik lelkét, és az erények szeretetére buzdítják, vagy elűzik a
vétkes vágyakat, elcsitítják a szenvedélyeket. Úgy gondolom, annak, hogy
a láthatatlan Isten testben akart megjelenni, és az emberekkel beszélgetni, legfőbb oka az volt, hogy az embert, aki nem tudott másként gondolkodni és szeretni, csak mint testi ember, először testének üdvös szeretetre vonzza, hogy ezen keresztül fokozatosan vezesse el a lelki szeretetre..."
Bámulatos, hogy a XII. sz. szentje ilyen humanitással, szolidaritással,
lélektani érzékenységgel nézi Istent és az embert. Amikor május elején
az anyai hivatásra irányul figyelmünk, jó Szent Bernát szemével és
szívével tisztelni az édesanyákat, és valamennyiük példaképét és
oltalmazóját, a Boldogságos Szűz Anyát. "Íme, a Te Anyád!"
"Az anyai szív megilleti azt, aki a szeretet munkáját végzi másokkal. A
kedvesnővér édesanya, a szellemi anyaság birtokában: lelkének világító
és melegítő lángját ezrek és ezrek érzik." (Mindszenty bíboros prímás
írta ez utóbbi sorokat a szerzetes nővérekről, akik lelki értelemben
élik meg és szolgálják az anyaság titkát.)
Mennyire orvossága lehet korunknak ez a májusi hónap, ha az annyira
megtámadott Istenanyaság, édesanyai hivatás és lelki anyaság tiszteletében
és szeretetében megerősít minket.
Brückner Ákos Előd O.Cist.