HÚSVÉTI IDŐ, 3. HÉT, CSÜTÖRTÖK

2026. 04. 23.
A nap liturgikus színe:
piros
Gamáliel, a főtanács egyik tagja, a nép előtt tiszteletben álló farizeus, szólásra emelkedik. A lelkek megkülönböztetésére szólt. Honnan származik az apostolok hatalma? Milyen lélek irányítja őket? Köszönjük, Urunk, azt a küldetést, amelyet lelkünk mélyén fakasztasz, és napról napra táplálsz.
Esztergom-Budapest: Szent Adalbert, a főegyházmegye védőszentje

ApCsel 8, 26-40
Az udvari tiszt, a keresztség után, boldogan folytatta útját.
Jn 6, 44-52
Aki hisz bennem, annak örök élete van.


Az Oltáriszentségben Jézus az élet forrását és a föltámadás zálogát adta. Az emberi élet kiteljesedéséhez, a mennyei Atyához, csak akkor jut el az ember, ha Jézussal egyesült. Ennek a nagy ajándéknak a lehetőségét magasztaljuk kezdőénekünkben.

Napi Igehelyek

ApCsel 8,26-40

Ezek után az Úr angyala így szólt Fülöphöz: ,,Kelj föl és menj délre, arra az elhagyatott útra, amely Jeruzsálemből Gázába visz le!'' Az fölkelt tehát, és elment. S íme, egy etióp férfi, Kandakénak, az etiópok királynőjének hatalmas udvari tisztje és minden kincsének kezelője, aki Jeruzsálembe jött imádkozni, visszatértében kocsiján ülve Izajás prófétát olvasta. Ekkor a Lélek így szólt Fülöphöz: ,,Menj oda, és szegődj ahhoz a kocsihoz!'' Amint Fülöp odasietett és hallotta, hogy Izajás prófétát olvassa, megszólította: ,,Azt gondolod, hogy érted, amit olvasol?'' Az így felelt: ,,Hogyan érteném, ha nincs, aki megmagyarázza nekem?'' Megkérte tehát Fülöpöt, hogy szálljon fel és üljön melléje. Az Írás helye pedig, amelyet olvasott, ez volt: ,,Mint a bárány, amelyet leölésre visznek, és mint a juh, mely nyírója előtt elnémul, nem nyitotta ki száját. Megaláztatásban hoztak fölötte ítéletet. A sorsával ki törődik? Hisz életét elvették e földön'' [Iz 53,7-8]. Erre az udvari tiszt megkérdezte Fülöpöt: ,,Kérlek, kiről mondja ezt a próféta, önmagáról vagy valaki másról?'' Ekkor Fülöp megnyitotta száját, s ebből az Írásból kiindulva hirdette neki Jézust. Amint haladtak az úton, egy vízhez értek. Erre az udvari tiszt így szólt: ,,Íme a víz; mi gátol abban, hogy megkeresztelkedjem?'' Azután megállította a kocsit. Mindketten lementek a vízbe, Fülöp és az udvari tiszt, és megkeresztelte őt. Mikor a vízből feljöttek, az Úr Lelke elragadta Fülöpöt. Az udvari tiszt nem látta őt többé, s örvendezve folytatta útját. Fülöp pedig Asdódban termett, körüljárt, és hirdette az evangéliumot, amíg Cézáreába nem érkezett.

Jn 6,44-51

Senki sem jöhet hozzám, hacsak az Atya, aki engem küldött, nem vonzza; és én feltámasztom őt az utolsó napon. Meg van írva a prófétáknál: ,,Mindnyájan Isten tanítványai lesznek'' [Iz 54,13]. Mindaz, aki az Atyától hallott és tanult, hozzám jön. Nem mintha az Atyát látta volna valaki: csak az látta az Atyát, aki Istentől való. Bizony, bizony mondom nektek: Aki hisz, annak örök élete van. Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában és meghaltak. Ez a mennyből alászállott kenyér, hogy aki ebből eszik, meg ne haljon. Én vagyok az élő kenyér, amely a mennyből szállt alá. Ha valaki ebből a kenyérből eszik, örökké él. A kenyér pedig, amelyet majd én adok, az én testem a világ életéért.