Első olvasmányhoz / ApCsel 1,11
Szent Lukács evangéliumában Jézus tetteit és tanításait írja le, az Apostolok Cselekedeteiben az Egyház megszületését. A húsvét és a mennybemenetel közti időben Jézus az "Isten országáról" tanít, fölkészítve tanítványait föladataikra. Aztán eltávozik szemük elől Isten rejtett fönségébe. Utolsó szavai ígéret és megbízatás egyben. Vigyétek szét a jó hírt szerte az egész földön. A Lélek pünkösdi "leküldése" erőt ad majd ennek betöltésére. Az Úr újrajöveteléig Egyháza missziót teljesít. (1,1-5: Lk 1,1-4; Mt 28,19-20; Lk 24,42-43.49; 3,16 # 1,6-11: Mt 24,36; Lk 24,48.50-51; Mk 16,19; Ef 4,8-10; Zsolt 110,1)
Válaszos zsoltár / Zsolt 47(46),2-3.6-7.8-9
Minden népek királya
Szentleckéhez / Ef 1,17-23
Az apostol imájából fontosat tudunk meg Isten hatalmáról és gazdagságáról, amely Krisztus fölmagasztalásában mutatkozik meg. Isten föltámasztotta Őt "halottaiból", és Fejévé tette az Egyháznak és a Mindenségnek. Az Egyház az Ő titokzatos Teste, elválaszthatatlanul hozzáforrva, és Vele együtt az isteni életközösségbe bevonva. Az Egyház egyben a tér is, amelyben a világ Megváltója jelen van, másszóval az Egyház Krisztus megtestesülése a világban. (1,17-18: Kol 1,9-10; Ef 4,4 # 1,19-21: Zsolt 110,1; Fil 2,9-11; Kol 1,16 # 1,22-23: Zsolt 8,6; Ef 4,10.15; Kol 1,18-19)
Evangéliumhoz / Mt 28,16-20
Míg az Apostolok Cselekedetei megmutatja, hogy megy föl Krisztus Atyja dicsőségébe, Szent Máté evangéliumának vége azt mondja meg, hogyan van jelen a Föltámadott az Egyházban. Ez evangélium elején (1,23) ott állt az ígéret: "Isten velünk", és a végén bizonyságul: "Veletek vagyok mindennap!" (28,20). Galilea Máténál, Izajás nyomán, a "pogányok tartománya" (4,15; Iz 8,23-9,1). Az, hogy Jézus ott gyűjti össze utoljára híveit, utal Egyháza egyetemes kiterjesztésére, amely a tanítványok feladata lesz. Minden népnek Jézus tanítványává kell lennie. Azzá lesz az ember a keresztségben, és marad tanítványnak, ha az Ő szavai szerint él. (Mt 26,32; Dán 7,14; Jn 3,35; 17,2; Mt 18,20; Jn 14,23)
Szentségre várva
Jézus Krisztussal, mint emberrel, megkezdődött a mi jövőnk. Nem ragaszkodott életéhez, föláldozta azt, követve Atyja akaratát. Mennybemenetelével közelebb került hozzánk, épp a Szentség, a szentáldozás által. Megváltoztatta a világot és főleg a mi életünket.
Elmélkedés
Krisztus más világba ment
Más világba, egészen másba. Az ember a föld szülöttje, világa ez a föld s ez a naprendszer; érzékei e világ benyomásai; fogalmait érzelmek, ösztönök, hangulatok színezik. Ő e világ exponense, funkciója, ő a rezgő fóliája. E világ nyelvét beszéli, érzelmeit, igényeit, reményeit érti. De van más világ is. Ha majd kiszakadunk érzékiségünk kategóriáiból s a földgömb s a csillagok ködbe vesznek; ha az éterrezgés nem lesz többé szín, s ha a hang nem üti meg fülünket; mikor a valóság az érthetőség mély, isteni fényében mutatkozik majd be: akkor megismerjük azt a másik világot. Mily látás lesz ez, mily szemlélet! Mily életfakadás s mily világfölényesség és uralom! Lelkem új energiái ébrednek majd a lét ez új tavaszában! Mint ahogy a gyermekben kifejlődik az öntudat csodálatos világa: úgy bontakoznak ki a kiköltözött lélekben is az örök élet mélységes világai.
"Atyám házában sok lakóhely vagyon" (Jn 14,2). A mi városunk s házunk az, ahol otthon vagyunk, ahová belenőttünk. Az anyagi lét korlátaiból kikelve pedig más házunk, más fogalmaink, más vágyaink, más ízlésünk lesz. Áthatolunk a léten, elmerülünk nagyságába s szépségébe, s Istent magát s teremtését szemlélni fogjuk. Minden fűszál, minden levél extázisba ragad, mert telve lesz Istennel s keze remeklésével. A földön túl a sok csillag "mansiones multae" [sok lakóhely]. Az ember most csak sejti e teremtéseket, azután élvezi majd. Földünkről fölnézünk a lelkek úszó szigeteire.
Mily titok a lelkem, akárcsak az évülő gyökér a téli avarban, vagy a mag téli álmában! Lekötött szellemi világ vagyok, mely egykor fölszabadul, s színeivel, világosságával, vonalainak harmóniájával, bájával halhatatlan, szép életet párosít. Ez értelemben is igaz, hogy elásott kincs, ismeretlen gyöngy a lelkem. Mikor jövök, mikor lépek eléd, Istenem? Mikor indítod meg bennem ezt a csodálatos metamorfózist, hogy földiből égi legyek? Jöjj, Úr Jézus! Erősen dolgozom, hogy a föld ne rontsa el az eget bennem! (Prohászka: ÖM, 7:390; 146)
+
Mennyország
Szívünk verésével halkan Hozzája verődünk. -- Önmagát, kinél jobb, nagyobb semmisem lehet, önmagát ígérte! -- Szombatunk, melyre nem jő este, hanem az Úrnak napja, miként amaz örök nyolcadnap, melyet Krisztus föltámadása szentelt meg, nemcsak lelkeknek, hanem testeknek is örök nyugalmát előre példázva. -- "Odatúl majd látunk" és szívünk örvend. -- De ő (Izajás) nem mondja, mit látunk. Mit hát? Ugye csakis Istent! -- Ő leszen végcélja minden vágyainknak, Ő, Kit majd vég nélkül szemlélünk, unalom nélkül szeretünk, fáradtság nélkül ünnepelünk. -- Ott nyugoszunk és csodálkozunk, csodálkozván szeretünk; ott szeretünk és magasztalunk. Ím ez lészen ott végül is végtelen. Hisz mi más is a mi végcélunk, ha csak nem: megérkezni Annak országába, kinek sosem lesz vége. (Szent Ágoston: Isten Városa)
