HÚSVÉTI IDŐ, 7. HÉT, SZOMBAT

2026. 05. 23.
A nap liturgikus színe:
fehér
Ezen a napon ünnepeljük még: Boldog Apor Vilmos püspök, vértanú
Tanúságot tenni a világban a Feltámadottról. Ez volt az apostolok feladata, és ez a mi küldetésünk is. A feltámadt Jézus örömhírének szavaink és tetteink által el kell jutni minden emberhez. Előbb el kell fogadnunk a Lélek tanúskodását, be kell lépnünk a hit világába, hogy Krisztus tanúságtételét birtokoljuk magunkban, majd indulnunk kell, hogy Krisztust, a mi Urunkat hirdessük aki bennünk él.

Napi Igehelyek

ApCsel 28,16-20.30-31

Mikor aztán megérkeztünk Rómába, megengedték Pálnak, hogy magánházban lakjon katonai őrizet mellett. Harmadnapra összehívta a zsidók főembereit. Amikor összegyűltek, így szólt hozzájuk: ,,Testvérek, férfiak, nem tettem ugyan semmit sem a nép vagy az ősi szokás ellen, mégis megkötözve adtak át Jeruzsálemben a rómaiak kezébe. Miután vizsgálatot tartottak ügyemben, el akartak bocsátani, hisz nincs semmi főbenjáró vétkem. Mivel azonban a zsidók tiltakoztak, kénytelen voltam a császárhoz fellebbezni. Nem azért, mintha vádolnám valamivel nemzetemet. Emiatt kértem, hogy lássalak titeket és beszéljek veletek. Ezek a kötelek ugyanis Izrael reménysége miatt vesznek körül engem.'' Ő pedig két álló esztendeig ott maradt bérelt szállásán, és fogadta mindazokat, akik hozzá betértek. Közben hirdette Isten országát, s bátran és akadálytalanul tanított Urunkról, Jézus Krisztusról.

Jn 21,20-25

Amint Péter hátrafordult, látta, hogy jön utána az a tanítvány, akit Jézus szeretett, aki a vacsorán a keblére borult, és megkérdezte: ,,Uram, ki az, aki téged elárul?'' Amikor tehát Péter meglátta őt, megkérdezte Jézustól: ,,Uram, és ő?'' Jézus azt felelte neki: ,,Ha azt akarom, hogy maradjon, amíg eljövök, mit törődsz vele? Te kövess engem!'' Ezért a testvérek között elterjedt a szóbeszéd, hogy az a tanítvány nem hal meg. Pedig Jézus nem azt mondta neki: ,,Nem hal meg'', hanem: ,,Ha azt akarom, hogy maradjon, amíg eljövök, mit törődsz vele?'' Ez az a tanítvány, aki tanúságot tesz mindezekről, és aki ezeket írta. Tudjuk, hogy igaz az ő tanúsága. Van még sok egyéb is, amit Jézus tett, amelyeket ha egyenkint mind megírnának, úgy gondolom, az egész világ sem tudná befogadni a könyveket, amelyeket írni kellene.