PÁROS ÉV, ÉVKÖZI IDŐ, 9. HÉT, CSÜTÖRTÖK

2026. 06. 04.
A nap liturgikus színe:
zöld
Jézus arra tanított, hogy mindennap imádkozzunk az Isten országának eljöveteléért. Isten országa a szeretet országa. Ha igaz szeretet él az emberek szívében, vagyis senkit és semmit nem helyeznek Isten elé és embertársaikban is Istent szeretik, megvalósul bennünk az Isten országa.

2Tim 2, 8-15
Ne felejtsd, hogy Jézus Krisztus feltámadt a halálból!


Mk 12, 28b-34
A főparancs az Isten és az embertárs szeretete.


Jézus arra tanított, hogy mindennap imádkozzunk az Isten országának eljöveteléért. Isten országa a szeretet országa. Ha igaz szeretet él az emberek szívében, vagyis senkit és semmit nem helyeznek Isten elé és embertársaikban is Istent szeretik, megvalósul bennünk az Isten országa.

Napi Igehelyek

2Tim 2,8-15

Gondolj Jézus Krisztusra, Dávid sarjára, aki feltámadt a halálból, mint ahogy hirdeti az én evangéliumom, amelyért a bilincseket is beleértve úgy szenvedek, mint egy gonosztevő. De Isten igéje nincs megbilincselve. Mindent elviselek tehát a választottakért, hogy ők is elnyerjék a Krisztus Jézusban levő üdvösséget, az örök dicsőséggel együtt. Igaz beszéd ez: ha vele együtt meghalunk, vele együtt élni is fogunk; ha vele együtt szenvedünk, vele együtt uralkodni is fogunk. Ha megtagadjuk őt, ő is megtagad minket, de ha hűtlenek leszünk, ő hű marad, mert önmagát meg nem tagadhatja. Erre figyelmeztess, kérve-kérj mindenkit Istenre. Szóvitát ne folytass; nem jó az semmire, csak a hallgatóság romlására. Azon légy tehát, hogy derék embernek bizonyulj az Úr előtt, olyan munkásnak, aki meg nem szégyenül, s aki helyesen munkálja az igazság igéjét.

Mk 12,28b-34

Ekkor odajárult hozzá az egyik írástudó, aki hallotta őket vitatkozni. Mivel látta, hogy jól megfelelt nekik, megkérdezte őt: ,,Melyik a legelső az összes parancs közül?'' Jézus így felelt neki: ,,Az összes parancs közül a legelső ez: ,,Halld, Izrael! A mi Urunk, Istenünk az egyetlen Úr! Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből!'' Ez az első parancsolat [MTörv 6,4-5]. A második hasonló ehhez: ,,Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!'' [Lev 19,18]. Ezeknél nincs nagyobb parancsolat.'' Az írástudó ekkor azt mondta neki: ,,Jól van, Mester! Helyesen mondtad, hogy egy az Isten, és nincs más rajta kívül; és hogy őt szeretni teljes szívből és teljes értelemből és teljes lélekből és teljes erőből, a felebarátot pedig úgy szeretni, mint önmagunkat -- többet ér minden égő és egyéb áldozatnál.'' Amikor Jézus látta, hogy milyen okosan felelt, azt mondta neki: ,,Nem vagy messze az Isten országától.'' Ezután senki sem merte őt többé kérdezni.