Kiv 19, 2-6a
Sasszárnyon hoztalak magamhoz
Róm 5, 6-11
Krisztus meghalt a bűnösökért
Mt 9, 36-10,8
Menjetek és hirdessétek, elközelgett a mennyek országa
Kérjétek az aratás Urát, menjetek, és hirdessétek. Jézust kérve, az Ő erejében megerősödve, mégis a magunk tevékenységét hozzátéve akarunk Isten országának szolgálatában állni. Jézus hív vasárnapról vasárnapra, hogy megerősítsen bennünket, és elküldhessen tanúságtevő utunkra. Álljunk bátran elé mai Szentmisénkben is.
| SZENTMISEKOMMENTÁR |
Bertalan atya kommentára
A HÍVEK ÜDVÖZLÉSE UTÁN: Amikor belépünk az Úr hajlékába, a ház gazdája: mennyei Atyánk fogad bennünket. Elénk áll mint védelmezőnk és szabadítónk. Isten ereje elsősorban lelkünket védi a kísértésektől és a bűntől. A bűnbánat imájával ajánljuk magunkat az Úr oltalmába.
AZ ELSŐ KÖNYÖRGÉS UTÁN: Vannak, akik saját fejük után mennek. Vannak, akik embertársaik szavára hallgatnak. Bennünket az élet Szerzője irányít utainkon. Az ige liturgiájában az istenfiúság életszabályait halljuk Isten szavai által.
FELAJÁNLÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: Az áldozat bemutatásakor Megváltónk vezet Isten trónja elé. Amikor újra felizzik keresztáldozata, mi is Istennek adjuk jó gondolatinkat, igaz szavainkat, jóakaratú tetteinket. Krisztus végtelen értékű ajándékához csatolva a Szentháromság elfogadja bűneink jóvátételére, lelkünk javára.
ÁLDOZÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: Az Úr testének vétele megerősít minket, megvidámítja szívünket. Mennyei Atyánk üres lélekkel senkit sem enged el a szentmiséről. Aki nem áldozhatott, az is vigye haza Isten szavát., hétközben tanításáról az is elmélkedjék.
| ELMÉLKEDÉS |
Forrás: Ócsai József
Kedves Testvérek!
Ha odafigyeltünk a mai evangélium szövegére, minden bizonnyal megütötte fülünket, hogy háromszor hangzik el az a felszólítás, hogy "Ne féljetek!". Sőt, utánanéztem és azt találtam, hogy csak az Újszövetségben hatvannégyszer fordul elő a félni ige valamilyen alakja. Köztük olyan fontos megszólítások, mint amikor Gábor angyal Máriának mondja: "Ne félj, Mária!"; vagy amikor a föltámadt Krisztus mondja tanítványainak: "Ne féljetek!".
Tehát mi a félelem, illetve mit keres a Szentírásban ilyen gyakran ez a szó, hogy félni?
Mindenekelőtt egy tévedést kell eloszlatni. Azt, hogy Istentől félni, rettegni kellene. Mert bizony sok embernek ilyen az istenképe. Isten a világmindenség teremtője, a hatalmas, megközelíthetetlen Isten, élet és halál ura, aki egyetlen gondolatával véget vethet életünknek, aki ott áll mindannyiunk fölött és lesi, hogy mikor szegjük meg parancsát, hogy megbüntessen minket. Bizony sokan azért fordulnak el a kereszténységtől, mert ilyen hamis istenképük van, és ők ebből nem kérnek. Én megértem őket, sőt igazat adok nekik, mert az ilyen istenképből én sem kérek. Én eddigi életemben és a papságra való felkészülés idején nem a félelem Istenét ismertem meg a mi istenünkben, hanem a szeretetét.
Akkor hát mitől kell félnünk? Mi lehetne félelmünk alapja?
Félelmünk alapja a sátán, aki a bűnre és a kárhozatra csábítja az embereket - vagy fogalmazzak személyesen -, mindannyiunkat kivétel nélkül, kicsiket és nagyokat. A sátán, a bukott angyal az, aki irigységből az emberek kárhozatát akarja, és ezért minden eszközt bevet, minden eszközzel azon van, hogy megakadályozza Isten országának kiépülését közöttünk.
De vajon valóban minden eszköz rendelkezésére áll olyannyira, hogy mi védtelenek vagyunk vele szemben?
A válasz határozott: nem! Ezt támasztja alá a ma evangélium is a háromszoros felszólításával: "Ne féljetek!".
Mert a világ nem osztható fel jóra és rosszra abban az értelemben, hogy ez két egyenlő erő, mely a világban munkálkodik. Mert tudjuk ki a rossz: a sátán, a bukott angyal. S mint angyal a sátán is Isten teremtménye. Isten minden csak jónak teremtett, így a sátánt is. De az szabad akarata folytán fellázadt Isten ellen, s így lett belőle bukott angyal. Itt láthatjuk, itt derül ki a felszabadító keresztény igazság: a sátán Isten teremtménye, tehát nem lehet egyenrangú Istennel, eleve nem lehet akkora hatalma, mint Istennek. De tegyük még hozzá Jézus Krisztust. Ő az, aki széttiporja a kígyó, a sátán fejét kereszthalála, és feltámadása által. A megváltás óta a sátán egyértelműen elvesztette a csatát, nincs hatalma.
De fölmerülhet a kérdés? Akkor miért az a tengernyi sok rossz a világban, a rengeteg háború, erőszak, igazságtalanság, bűnözés. Akkor miért van az - hiteles adatok szerint -, hogy az Egyesült Államokban 24 percenként követnek el egy gyilkosságot, 10 másodpercenként rabolnak ki egy házat, minden 7. percben elkövetnek egy szemérem elleni erőszakot. De nem kell Amerikába menni, mert környezetünkben is tapasztaljuk, hogy a rossz beférkőzött családunkba is. Hogy lehet erre azt mondani, hogy a sátánnak nincs hatalma?
Márpedig nincs. A rossz, amit a világban tapasztalunk, az az emberi szabadság következménye, az, hogy választani tud jó és rossz között, és gyakran a rosszat választja.
Olyan a sátán hatalma, mint egy megkötözött veszett kutya. Akit a veszett kutya megharap, az elkapja a veszettséget és az életébe kerülhet. De ez a kutya meg van kötözve, pórázon van. Csak azt tudja megharapni, aki bemerészkedik a pórázon belülre. Aki a pórázon kívül, biztonságos távolságból szemléli a veszett kutyát, annak nem árthat. Csaholhat, vicsoroghat a kutya ahogy akar, de a pórázon kívül állónak a haja szála sem görbülhet.
Így vagyunk a sátánnal mi is. Szabad akaratunk folytán bemehetünk a pórázon belülre, engedhetünk a sátán kísértésének a bűnt elkövetve, de ha nemet mondunk, akkor a sátánnak nincs hatalma fölöttünk, mert Krisztus Urunk megkötözte a sátánt örök időkre!
De mi történik azzal, aki bemerészkedik a pórázon belülre és a veszett kutya megmar. Föltétlenül belepusztulna marásba? Nem, hiszen megfelelő gyógyszerrel hatástalanítani lehet a kutya marását.
Így lelki életünkben is. Ha elkövetjük a bűnt van gyógyír lelkünk sebére. Jézus Krisztus kész a megbocsátásra. A megbocsátó Jézus vár bennünket minden szentgyónás alkalmával, hogy a sátán által rajtunk ejtett sebeket begyógyítsa.
Látható tehát, hogy a sátánnak valóban nincs esélye egy hívő, vallását komolyan gyakorló keresztény emberrel szemben. Hogy mégis oly sok gonoszság és bűn van a világban az azért van, mert vannak olyan őrültek, akiket megmar a sátán veszett kutyája és mégsem kezelik sebüket. Kezeletlen sebük másokat is megfertőz.
De nekünk - akik minden bizalmunkat Jézusba vetjük - nincs semmi félnivalónk. Nem véletlenül mondja Jézus mindannyiunknak a mai evangéliumban: Ne féljetek!
A mai evangéliumból még egy fontos részt ragadok ki: "sokkal többet értek ti a verebeknél". Mit jelent ez a furcsa mondat?
Egyszerűen azt, hogy minden ember értékes. Legyen az gyerek vagy felnőtt, férfi vagy nő, egészséges vagy beteg, olyan akinek jól megy a dolga és olyan, aki problémákkal küzd. Ez valóban egyszerűnek hangzik és igazat adunk neki, de megdöbbentően hangzik, hogy életünk nem ezt mutatja. A televíziót, a filmgyártást, a rádiót, az újságot olyan szűk réteg tartja kezében, akik ennek a fenti igazságnak pontosan az ellenkezőjét hirdetik, s mi pedig nem vesszük észre ezt és nem igyekszünk tudatosan kívánni magunkat hatása alól. Gondoljunk csak bele abba, hogy a filmek 90%-a tele vannak olyan figurákkal akik nem a valóságból valók, de azt sugallják, hogy olyanokká kell lennünk, mert különben nem vagyunk értékesek.
Kedves testvérek! Problémák sora oldódna meg, ha megtanulnánk értékelni önmagunkat - legyenek azok gyerekek vagy felnőttek, egészségesek vagy betegek. Önmagunkat, akiből Isten csak egyetlen egyet teremtett, mert nincs két ember a világon. Önmagunkat, akit Isten úgy szeret, ahogyan megteremtette minket képességeinkkel és fogyatékosságainkkal és nem azt várja, hogy olyanok legyünk, mint a filmek szuperhősei.
Kedves testvérek! Legyen az mai vasárnapunk üzenete: "sokkal többet értek ti a verebeknél" - azaz vállald önmagadat, azt az önmagadat, akit Isten megteremtett és szeret, és ne igyekezz a világ hamis elvárásainak eleget tenni, mert az nem te vagy.
Ámen.
Forrás: Vasárnapi Kalauz - http://www.piar.hu/pazmany
O: Megszabadít minket az Úr a gonoszok kezéből.
S: A bűn halált okoz, a kegyelem azonban örök életet ad.
E: Krisztuskövetői bátran nézzenek szembe az üldözésekkel!
Félni kell Istent vagy szeretni inkább? Nincs válasz erre, mert nem lehet így fölvetni a kérdést. Nem teljesen igaz, hogy az Ó-törvényben a félelem volt az úr, a szeretet csak az Újban érvényesült. Mindig a szeretet volt a fő. De hogyan szerethetné valaki az olyan Istent, akitől semmi félni való nincs? Aki "féli" Őt, -- vagyis Istenül elismeri, -- az tudja igazán szeretni is. Hasonló a gyermeki félő-rajongó szeretet egy kedves atya iránt. És a szeretet csodálatosan fölszabadít: nincs földi hatalom, nincs rém, amitől félnie kellene.
Első olvasmányhoz / Jer 20,10-13
A próféta Isten hírnöke. Sokszor el kell ismételni az emberek fülébe, amit nem akarnak hallani, hinni. Jeremiásnak hirdetnie kell Jeruzsálem pusztulását, a babiloni fogságot. Mint a nép ellenségét és fölségárulót ezért el akarják ítélni! Maga is szenved az üzenet miatt, melyet mégis hirdetnie kell, és áll egymaga mindenek ellen. Olykor maga is kételkedhetett Istenében, aki küldi. A mai szakasz előtti versek ilyen kínos hivatási válságról szólnak (20,7-9). De aztán újra érzi a mentő isteni közelséget, az ígéretet első hívása órájában (1,9). Képes tovább járni magános útját. (Zsolt 31,14; 41,6; 109,29; Jer 11,20)
Válaszos zsoltár / Zsolt 69(68),8-10.14 és 17.33-35
Segélykiáltás
Szentleckéhez / Róm 5,12-15
Krisztussal új emberiség kezdődik. Megváltó műve valóban "mindenekért" való, mint ahogy Ádám bukása mindnyájunkra súlyosan hatott. Ez egyszerűen hangzik, de az ember történetének egész tragédiája rejlik e mondatban. Nehéz e szakasz fejtegetéseit követni; még Pálnak is munkájába kerül, hogy eszméit rendbe szedje és kifejezze. Világos, hogy kezdettől kín és halál uralkodik az emberiségen. Ezt az ember nem veheti "természet adta ténynek", ahogy az állat veszi. Igazi bűntudata van és megváltásért kiált. Krisztus új kezdés, Ő új ember-nemet alkot. A keresztény egy ugyan minden emberrel a régi világ halálos esettségében, de sokkal fontosabb az, hogy "egy Embernek, Jézus Krisztusnak kegyelmi művével" a bűn alapjában le van győzve, s a halál elvesztette hatalmát. (1Mz 3,19; Bölcs 2,24; 1Kor 15,21-22.45-49; Róm 3,21-26; 6,23; 8,20-23; 4,15; 7,7)
Evangéliumhoz / Mt 10,26-33
A küldetési, missziós beszéd folytatásaként Máté Jézus bíztatását üzeni: "Ne féljetek!" Az előbbi részben szólt az emberek üldözéséről (10,17-25). Ezekről az "emberekről" beszél a 32. vers is: nemcsak Izraelben, hanem mindenütt, ahová eljut az Ember Fiának üzenete, ellenkezésbe és elutasításba ütközik. De ne aggódjanak sem az üzenetért, sem a maguk életéért a tanítványok! Az igét mégis befogadja majd a világ (10,28-31). A végén ígéret hangzik az igehirdetőnek is, a hallgatóinak is: Aki megvallja Jézust, azt Jézus is meg fogja vallani! Magáénak fogja vallani! (Lk 12,2-9 # 10,26-27: Mk 4,22; Lk 8,17 # 10,28: 1Pt 3,14; Jel 2,10 # 10,33: Mk 8,38; Lk 9,26; 2Tim 2,12; Jel 3,5)
Szentségre várva
Áldozatával Jézus utat nyitott nekünk Isten szentélyébe (Zsid 10,19-20). De emberek felé sincs más út, csak az áldozaté. Csak az az evangélium jó hírnöke, aki őszinte szívvel, félelem és hamis várakozások nélkül adja tovább, amit kapott, s ami magának is élete tartalma lett.
Elmélkedés
"Én győztem a világon." Jézus ítél!
"Fenségesnek és imádandónak hirdeti magát, s íme én nem hódolok Neki; bölcsnek tartja magát, és én fittyet hányok bölcsességének s tudományának s magam esze s kénye szerint teszek". -- Így szabadul ki a világ az Isten kezéből s magárahagyja a parancsoló, fenyegető, bűnt bocsátó Isten!
De végre üt az óra! A hosszantűrő Isten fölkel, hogy kipótolja dicsőségének veszteségeit, jóvátegye a világ ballépéseit, helyrehozza a bűn förtelmeit, szóval, hogy kimutassa azt; hogy ő az Úr! Ego Dominus! Ezeket a szavakat adja Izajás az Úr ajkaira: "elégtételt veszek magamnak s megbosszulom magamat ellenségeimen!" Ez az elégtétel s ez a bosszú nem a szenvedély kitörése, hanem az örökkévaló rendnek követelménye, melynél fogva elengedhetetlen szükségesség, hogy Isten legyen az Úr, s neki ellent ne állhasson hatalom! Az Isten pedig ezt az ő legfőbb hatalmát kimutatja azáltal, hogy összetöri ellenségeit, a dacoló s meg nem térő bűnöst, s hogy tűzben megtisztítja ezt a földet, melyet a bűn taposott s összezúzza s kioltja a napot, holdat és csillagokat, hogy azontúl új legyen minden.
Ez lesz a világ temetése, melyet maga az Isten fog végezni. Mikor meghalt XIV. Lajos, a királyi udvar fölkérte Bossuet-t, hogy tartson a király fölött gyászbeszédet. És Bossuet a fontos pillanatban, mikor rajta függtek mindenek szemei, megütötte pásztorbotjával a koporsót s így szólott: "Nagy az Isten és senki más". A közönség megrendült, mert hatalmasabb szót mondani nem lehetett. Nézzétek, hogy mi a leghatalmasabb francia király? Por és hamu; e por és hamu fölött fölragyog az Isten nagysága. Éppen úgy: nézzétek, mi a világ, a ragyogó nap s a csillogó csillagok, a föld s az ember hatalma? Rájuk üt az Úr, s porba hullnak az ítélet napján, mert nagy az Isten, és senki más! Nézzétek, mi lett színházaitokból, palotáitokból? Hová lettek a kertek és mulatóhelyek? Mivé olvadtak kincseitek? Hová veszett jövedelmetek? Mindennek vége van; nem maradt belőlük más, mint rom és hamu. Íme akkor fölocsúdnak álmaikból a hívságos lelkek, azok, kikről az Írás mondja: "Emberek fiai, miért szeretitek a hiúságot és keresitek a hazudságot?" (Zsolt 4,3) Íme akkor világos lesz a világ előtt, hogy nagy az Isten és senki más!
De van az ítélet leírásában valami, ami azt még borzalmasabbá s az Isten haragját még rettenetesebbé teszi, s ez az, hogy a kereszt jele tűnik föl az égen. A kereszt annak a Megváltó Istennek, annak az irgalmas Istennek címere; a kereszt annak a Bírónak botja, aki, hogy ítélni ne kényszerüljön, szenvedett, vérét ontotta, meghalt; a kereszt annak a vándor-intőnek, Tanítónak botja, ki, hogy Isten haragjától megóvjon, járt utánunk, fölajánlta nekünk szeretetét, hívogatott magához. Mit jelent most az a kereszt az égen? Mit olvas le róla a bűnös, aki az Úr szeretetét megvetette, könnyeit nevette, vérét taposta? Mi villámlik a keresztfáról szerteszéjjel az Istent, Krisztust, az egyházat, a szentségeket megvető világba? Vajon a vigasz s a remény mécsének sugarai-e azok, melyek leolvadnak abban a végleges éjben a keresztről, vagy a haragvó Isten szemének villámai?
Nincs kétségünk eziránt, kedves hívek! A szeretet, melyet megvetünk, gyűlöletté, a vér, melyet szívünkbe föl nem fogadunk, méreggé változik; Krisztus vére is, ha azt tapossuk, fejünkre hull átok gyanánt, s a kereszt, ha útmutatónak el nem fogadtuk, vasvesszővé válik, hogy összetörjön. Ne gondoljuk, hogy így csak az ember gondolkozik; nem, nem; ez az isteni szívnek s igazságosságnak is törvénye, s a Szentírás biztosít róla, mert a zsidókról mondja a Szentlélek: "És mint azelőtt örvendezett az Úr rajtatok, jól tévén veletek: úgy fog örvendezni, midőn eltöröl titeket és kiirt, hogy elvesszetek a földről" (5Mz 28,63). Halljátok: azelőtt örvendezett az Úr rajtatok, jól tévén veletek; annyira szeretett, hogy meghalt értetek, s most miután megvetettétek őt, most ismét örvendez, midőn eltöröl titeket. Sőt a Szentírás az Isten végtelen haragját még erősebben fejezi ki, midőn mondja: "az Úr kineveti őket" (Bölcs 4,18); "nevetni fogok veszteteken", mondja másutt, és Ezekiel az Urat úgy mutatja be, mint aki tapsol örömében: "Én is összecsapom kezeimet és kitöltöm bosszúságomat; én, az Úr, szólottam ezt" (21,17). Fájni fog a kárhozottak lelke, hogy Isten összetöri őket; de mennyivel inkább fog nekik fájni az, hogy annak az irgalmas Istennek szívében számukra már nincs hely, s hogy megveti s kineveti haszontalan, céltalan, de rémséges fájdalmukat. Ebben a fájdalomban kiáltják majd a szerencsétlenek: hegyek boruljatok reánk, dombok, halmok temessetek el.
Íme kedves hívek! a haragvó Isten képe! Nem a képzeletből merítettük e vonásokat, hanem a Szentírásból s magának az Úr Jézusnak szavaiból. Ez az isteni harag borong minden bűnös feje fölött s végső enyészettel fenyegeti őt. Az idő múlik, s mi sietünk az utolsó ítélet nagy napja felé. (Prohászka: ÖM, 17:326)
+
Mondom teljes meggyőződve, nem élsz a jámbor igaz hitbe', ha üldözést keveset tűrsz te. (Nagy Szent Gergely)
+
A Jónak győzni kell
Nehéz dolgozni Isten dolgain.
Kiállni küzdve oldalán,
e földi csatatért megállani
s itt-ott nem ingani talán...
Rejtőzik oly csodásan földitől,
nem volna mintha Isten Ő!
Ha minden gonosz feltör, szertedúl:
Ő legkevésbé lelhető!
Vagy, cserbehagy a válság perciben,
mikor tusánk már épp veszít.
Úgy látszik, önerőnkre hagy, míg harc
legjobban forr, s Ő kéne itt!
Rossz: győz a jón! Jó (látszat ez?) átvált
gonoszra; romlik könnyedén...
S mi legrosszabb: jó jónak ellenáll;
ütköznek célok, vélemény!...
Jaj, Isten más, mint magunk gondolnánk,
Magasban járnak útjai.
Eszünk sövényin túl, fölül! Hová
csak gyermek-szívvel juthatni!...
Isten munkása! mégse csüggedezz!
Tanuld meg, milyen Istened!
S a legvadabb tusád közt majd tudod,
csapásid hova üssenek!
Háromszor áldott, kinek adatott
jó ösztön; s érzi: ott van Ő
a harc sűrűjén, Isten! szemnek míg
leginkább: nincs! oly rejtező!
És boldog az, ki Jót megsejtheti:
mely "párton", ügyben merre van?
S merészen oly félen kiáll, ami
"veszett, rossz", -- nézve vaksian...
Mert: jó a Jó! Isten, ki Istened!
S a jó küzdelme végül győz!
Kétkedni ebben hűtlenséggel egy!
S ki hátrál: hitszegő bűnös.
(Frederick W. Faber)
forrás: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Hitoktatási felügyelősége
Mt 10,26-33
Ne féljetek azoktól, akik a testet ölik meg!
Az iskola udvaráról beszűrődött egy párbeszéd: - Ő kezdte! Könnyű neki a vastagtalpú cipőjével rugdosni! - Ne félj, ha még egyszer idejön, úgy behúzok neki egyet! Kinéztem az ablakon, és három gyerek arcát pillantottam meg. Az egyiknek lefelé görbült a szája, szemöldökét összehúzta, a másik kettőnek villámlott a szeme és az odébb rohangálókat méregették.
Szép dolog a vigasztalás, bátorítás. Ezek a gyerekek azonban azt a módját választották, hogy együtt szövögettek terveket arra, hogyan adhatnák vissza barátjuk igazságtalan rugdosását. Ti vigasztaltatok-e már valakit? Hogyan? Mivel? Lehet ugyebár az előbbi módon, de az csak bosszút, haragot, gyűlölködést vált ki.
Az igazságtalanság mindig felháborít. Volt-e már úgy, hogy rosszabb jegyet kaptál a megérdemeltnél? És jobbat? Ugye az előbbire jobban emlékszel? Az egyik ötödikes fiúval is az történt, hogy megtanulta ő a történelmet, véleménye szerint legalább négyesre, de elég nehezen ment neki. Sajnos a tanár csak hármast adott a feleletére, amitől viszont ő megsértődött és elhatározta, hogy a következő órára nem is tanul semmit. Szerencséjére édesanyjának feltűnt, hogy valami nincs rendjén, és megbeszélték a dolgot. Ő így megvigasztalódott, és megértette, mit kell tennie, mi lesz a helyes.
Hát még ha a lélek igazságát és az abszolút Igazat kell hirdetnünk, megvédenünk, megvallanunk! Nem könnyű feladat. Biztos, hogy sokszor nem sikerül, és utána már elbátortalanodunk, félünk bátran kiállni mellette. Nekünk azonban olyan Atyánk van, aki meg tud vigasztalni, bátorítani. Ő mindig velünk van és segít.
Segít, hogy szóval is meg tudjuk vallani a hitünket, bárki előtt. Ez ma már nem is annyira nehéz, mióta hazánkban is nyíltan beszélnek róla megbecsült, vezető emberek, tanárok is. A szónak azonban önmagában nem sok hitele van. A tettek számítanak. "Arról ismerje meg mindenki, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt." (Jn 13, 35) Hogyan szeressük egymást? Jézus egész élete erről szól. Az önzetlenség, másokra figyelés, őszinteség, becsületesség, segítség a bajban - azok a dolgok, amik igazán mutatják, hogy valaki Jézus követője. Igaz, hogy sokszor hátrány származik ezekből, még ha életünket nem is fenyegeti veszély. A hátrány azonban csak látszólagos. Valóságban azok a legfontosabb és legértékesebb cselekedeteink, amelyeket a szeretet diktál számunkra.
Ne féljünk vállalni a szeretet kockázatát!
