SZENTMISEKOMMENTÁR
Bertalan atya kommentára
A HÍVEK ÜDVÖZLÉSE UTÁN: Amikor belépünk az Úr hajlékába, a ház gazdája: mennyei Atyánk fogad miket. Elénk áll mint védelmezőnk és szabadítónk, Isten ereje elsősorban lelkünket védi a kísértésektől és a bűntől. A bűnbánat imájával ajánljuk magunkat az Úr oltalmába.
AZ ELSŐ KÖNYÖRGÉS UTÁN: Sok jó tulajdonságot kaptunk Istentől. Vegyük észre. Gazdálkodjunk velük. Így eredményes lesz, amit az iménti könyörgésben kértünk. Az életet, az istengyermekségi létet jelentik számunkra Isten szavai, amelyek az ige liturgiában most felhangzanak.
FELAJÁNLÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: Nem járunk elég határozottan Isten útján. Az Úr velünk és vezet. Az áldozat bemutatásakor Megváltónk vezet Isten trónja elé. Istennek adjuk a jó gondolatot, az igaz szavakat, a jó akaratú cselekedeteket. Jézus Krisztus keresztáldozatával egyesítve elfogadja Isten: a bűnök jóvátételére, lelkünk javára.
ÁLDOZÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: Az Úr teste megerősít, megvidámítja szívünket. Üres lélekkel senkit sem enged el a szentmiséről. Aki nem vehette magához a szentáldozásban Krisztus testét, az is vigye haza Isten szavát, hétközben tanításáról az is elmélkedjék.
--------------------------------------------------------------------------------
ELMÉLKEDÉS
Forrás: Ócsai József
Kedves Testvérek!
Megdöbbentő kijelentést hallhattunk az evangéliumban: "aki apját, vagy anyját jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám". Ehhez hasonlóan, még az Ószövetségben elhangzik, hogy féltékeny Isten a mi Istenünk.
Mit akar jelenteni evangéliumnak ez a mondata? Hogyan lehet az, hogy az Isten féltékeny legyen?
Kétféle módon közelíthetjük meg ezt a kérdést. Egyrészt az ember szempontjából, másrészt az Isten szempontjából.
Az ember szempontjából azt jelenti, hogy Isten legyen élete középpontjában. Az evangéliumi mondathoz itt lehet hozzákapcsolni az első parancsot a tízből: "Uradat Istenedet imádd és csak neki szolgálj"! Mert nagyon könnyű mást imádni, nagyon könnyű másvalakit, vagy valamit tenni életünk középpontjába. Igazából ez a bálványimádás: amikor Isten helyett másvalaki, vagy másvalami van életünk középpontjában. Ma is van bálványimádás, mert a teremtett világ minden részéből lehet imádni valamit. Lehet imádni az angyalokat - a bukott angyalokat: ez a sátánizmus. Lehet imádni az embert. Egy bizonyos embert, egy filmcsillagot, vagy egy híres énekest, politikust. Lehet imádni az emberiséget, mint a tökéletesség hordozóját, mint ahogy a szabadkőművesség teszi. Érdemes erre a szabadkőművességre jobban odafigyelni, mert a marxizmus eszméinek bukása után ez most a legújabb rákfenéje a világnak, ami még a marxizmusnál is korábbi eredetű és alattomosabb. Aztán lehet imádni tárgyat, tárgyakat; például a pénzt. Lehet imádni eszméket, mint amikor valaki a sikert a karriert vagy a hatalmat hajkurássza. Be kell ismerni: minket is megfertőzött korunk bálványimádása, mert nehéz kivonni magunkat a hatása alól: ez árad folyamatosan a televízióból, a rádióból, az újságokból, mert az a kevés ember, akik a médiát a kezükben tartják, erre a bálványimádásra uszítanak minden embert.
De ezzel szemben hirdetnünk kell: a keresztény embernek Isten kell, hogy legyen életek középpontjában. De ez valahogy nem tetszik korunk emberének. Nem tetszik az, hogy ez az Isten parancsokat ad, mert a mai ember nem szereti, ha parancsolgatnak neki. De hogy Isten parancsaival ellentétes élet hová vezet, azt mutatja a világban tapasztalható sok-sok bűn. Ennek ellenére mégis a rossz úton járnak sokan, csakhogy ne kelljen Istennek engedelmeskedni.
Valójában sokan nem is vetik el mindenestől az Istent, csak éppen egy kicsit másnak is hódolnak, ami éppen kedves előttük: egy kicsit az Istennek, egy kicsit az ördögnek. De épp ez az ami nem megy, a mai evangélium üzenete alapján! Ha szíved csücskét más tölti be, ha nem teljes szívedből, teljes elmédből, teljes lelkedből és minden erődből szereted az Istent, akkor nem vagy méltó Istenhez. Mert itt kell meglátni azt, hogy Isten szempontjából mit jelent az, hogy "aki apját vagy anyját jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám". Isten annyira szereti az embert, hogy azt akarja: csak az övé legyen. Hogy ezt megértsük, egy jó házasságot kell megfigyelnünk.
Az igazi házasságban férj és feleség kizárólagosan szeretik egymást. Ez a kizárólagos szeretet azt jelenti, hogy sem a férj, sem a feleség nem szerethet senki mást úgy, mint a házastársát. De az nem azt jelenti, hogy mást nem is szeretnek. Hiszen a férj is a feleség is szereti a gyermekeit, szereti a szüleit, szeret más embereket is, de az a szeretet, amivel férj és feleség szereti egymást az kizárólagos, nem tűr meg harmadik személyt.
Az Isten és az ember szeretete is ilyen kizárólagos. Az a fajta szeretet, amivel az embert Istent szereti kizárólagos, nem tűr meg harmadik személyt, vagy dolgot, nem tűr meg bálványt. De ahogyan a házasságban mást is szert férj és feleség másféle szeretette, úgy a lelki életben is szeretnünk kell másokat: felebarátainkat.
Hiszen hallottuk az evangéliumban: "Aki titeket befogad, engem fogad be.". Jézus nem véletlenül hangsúlyozza a felebaráti szeretetet, mert az is éppoly fontos, mint az istenszeretet. A felebaráti szeretet alapja az, hogy minden ember Isten képmása. Jézus pedig még ehhez hozzáteszi: "aki titeket befogad, engem fogad be. ", azaz minden megkeresztelt ember Krisztus képmása.
Ez a méltóság nagy felelősség: úgy kell élnünk, hogy ez kifelé is tükrözze Krisztus-képmásiságunkat, hogy ne legyen lejáratása hitünknek. Mert valljuk meg: sok templomba nem járó ember azért van távol az Egyháztól, azért nem kér az Egyházból, mert megakad a templomba járók rossz példáján: ők sem különbek, mint a többiek.
A Krisztus-képmásiságunk a felelősség mellet feladatot is ró ránk: a másikban lássam meg az Isten és Krisztus képmását. Mert szomorú tapasztalatom az, hogy az emberek egyáltalán nem tartják ezt szem előtt. Ez abban mutatkozik meg, hogy bűnbánat, lelkiismeretvizsgálat, gyónások alkalmával leragadnak az a tízparancsolat első három parancsánál: nem imádkoztam, templomba nem jártam, káromkodtam - és ezzel be van fejezve. A felebarát, mint Isten és Krisztus képmása ellen elkövetett bűn nagyon sok emberben fel sem merül. És ez a nagyon sok ember a templombajárók között is sok.
Kedves testvérek! Meg kell újítani hitünket! Kizárólagossá tenni szeretetünket Isten iránt, lelkiismeretünket pedig ki kell finomítani a felebarátaink felé, aki Isten és Krisztus képmásai.
El kell kezdeni a megújulást még ma. Ne várjunk holnapig, és ne várjuk azt, hogy majd más elkezdi, mert akkor sose kezdjük el. Aki egy kicsit is komolyan veszi hitét, annak törekedni kell Isten- és emberszeretet megvalósítására. Mert ha nem kezdjük el még ma a megújulást, akkor sosem jutunk 5-ről 6-ra. Ez a jövő útja, ez a mi egyéni életünknek és nemzetünk jövőjének útja, és nem az, amiről a Tv a rádió és az újságok harsognak.
Ne várjuk meg azt, hogy az Istentől való elfordulásnak megtapasztaljuk következményeit, hiszen a történelem, már oly sokszor megmutatta nekünk: mivel jár az, ha valaki, vagy egy nemzet elfordul az Istentől.
S ne feledjük el: nem vagyunk egyedül - Isten velünk van. Isten segít abban, hogy csak őt szeressük, segít abban, hogy felebarátainkban meglássuk őt. Ha imáinkban valóban kérjük őt, biztos, hogy előbb-utóbb megtapasztaljuk életünkben segítségét.
Ámen
--------------------------------------------------------------------------------
Forrás: Vasárnapi Kalauz - http://www.piar.hu/pazmany
O: Isten megjutalmazza a sunemi asszonyt, aki segíti az Isten emberét.
S: A keresztség által meghaltunk a bűn számára, éljünk új életet Krisztusban!
E: Krisztus követése súlyos áldozatokat is követelhet.
Aki komolyan Jézus mellé áll, azt is vállalja és kapja, hogy sokan, talán legközelebbi hozzátartozói is elidegenülnek. Megesik ez ma hagyományos keresztény vidékeken is, katolikus családokban, közösségekben is! Nem szeretik a nyugtalanítót, a "fanatikust". -- Jézus tanítványa nem fanatikus, nem rajongó. Boldog, hogy Jézusra talált, és nem tud arról hallgatni, akivel tele a szíve. Nem lép föl igényekkel: de aki jó hozzá, annak maga az Isten hálás.
Első olvasmányhoz / 2Kir 4,8-11.14-16
Elizeus próféta nagy csodatévő, mindenki tiszteli és féli is, akárcsak elődjét, Illést. A sunemi asszony szívesen szállást ad neki, mert Isten szentemberét látja benne. Hogy a gyermektelen nő valamiképp anyai szeretettel kezeli, az természetes és még rokonszenvesebb előttünk. Elizeus hálás a vendégszeretetért (a próféták is emberek!); és Isten is megáldja érte az asszonyt és a férjét: teljesül legforróbb vágyuk. Jézus evangéliumi igéje: Aki prófétát fogad be, a próféta jutalmát kapja, -- igaz volt az Ószövetségben is. (1Mz 18,10; Mt 10,40-41)
Válaszos zsoltár / Zsolt 89(88),2-3.16-17.18-19
Hódolat és hűség Istenhez
Szentleckéhez / Róm 6,3-4.8-11
Isten újra visszafogad magához. A bűn arra szolgált, hogy Isten irgalmát jobban fölragyogtassa. A keresztség Jézus halálába való alámerülés volt és az Ő életére való ébredés. Mai állapotunk hasonló a föltámadottéhoz, de nem teljesen azonos vele. Új valóságba kerültünk ugyan, Krisztusban és Krisztus által Isten mindent megadott, de a kapottakat a hit és engedelmesség igenjével kell megerősítenünk. Élnünk kell az elnyert lelki szabadsággal, bele kell tanulnunk az új életbe. Halál és megdicsőülés közt feszül ki jelen életünk. (6,3-4: Gal 3,27; Kol 2,12 # 6,8-11: ApCsel 13,34; 1Kor 15,26; Zsid 2,14-15; Róm 3,7-8; 5,20; 2Kor 5,17-19)
Evangéliumhoz / Mt 10,37-42
Nem minden tanítványra vár vértanúság, erőszakos halál a hitért. De Jézus követése mindazoknak, akik Őt komolyan veszik, állandó elszakadások sora, mintegy halálon átmenő élet. Ez nemcsak szerzetesekre igaz. A küldetés-beszéd vége (Mt 10, 40-42) a kezdéshez tér vissza: a tanítványok küldetése Jézus küldetésének folytatása, sem több, sem kevesebb. "Próféták és az igazak" Máté evangéliumában az Ótörvény isteni emberei. Hozzájuk hasonlítja az Úr a tanítványokat: aki őket befogadja, annak Isten maga lesz hálás. (Próféták és igazak: Mt 13,17; 23,29-35) (10,37-39: Lk 14,26-27; Mt 16,24-25; Mk 8,34-35; Lk 9,23-24; 17,33; Jn 12,25 # 10,40-42: Lk 10,16; Mk 9,37; Jn 12,44; Mk 9,41)
Szentségre várva
A befogadott vendég Isten hírnöke, akár Isten gazdagságáról szól, akár az ember szegénységéről. Boldog vagy, ha nem tudja megfizetni, amit neki Isten kedvéért teszel. Akkor téged is úgy fogad be Isten -- ingyen.
Elmélkedés
Kereszthordozás
"Ki nem veszi föl keresztjét, nem méltó Hozzám." "Mi okáért ment Krisztus ily nagy pompával szenvedésére Jeruzsálembe?" -- Botránkozások juthatnak eszünkbe Krisztus keresztiből, kínszenvedéséből... Krisztus mindenek láttára vígan ment hóhéri közé. És hogy megértenők, mily nagy örömmel ment a halálra, kínszenvedése napját királyi koronázásának és mennyegzője napjának nevezte... Szenvedése előtt is megmondta, hogy "kívánva kívánta" ezt a napot: szorongatással várta eljövetelét és szorgalmazta Júdást, hogy hamar bánjék dolgával. Óh csodálatos szeretet!... Ha világi dicsőségre jönne és ily örömmel jönne hozzánk a mi Istenünk, úgy is kimondhatatlan kegyesség volna. Ha pedig szenvedésre ily vígan jő érettünk, meggyőzi irgalmasságával minden hálaadásunkat... -- Megtanít, hogy minden világi dicsőséges állapot keserűségekkel elegyedik mindenkor; minden nevetség: fájdalommal elegy, és az öröm vége: sírás. Hamis csaplár e világ, vízzel elegyíti, ha bort ád is... Ne csak kincseidet, de saját testi ruhádat se kíméljed Krisztustól, lába elé terítsed, szolgálatára fordítsad! -- De még inkább feslett erkölcsökből, a "régi embernek" belső öltözékeiből vetkőződjünk -- vessük lába alá, ővéle tapodtassuk régi rossz erkölcseinket; mert méltó, hogy akik e szent napokban igaz penitencia által Krisztusba öltözünk, ezt a drága penitencia-öltözetet tiszta szeretettel viseljük. (Pázmány: Virágvasárnapi 1. beszéd)
+
Hordozni a keresztet: harc ez
Urunk kínszenvedése mindezen világ végéig eltart, amint Őt tisztelik a szentjeiben, s Őt szeretik. Szegényben Őt ruházzák, Őt is táplálják -- úgy mindegyikben, igazságért aki szenved, Őt bántják! "Mert mind, aki jámborul Krisztusban élni vágyik, mind üldözést az szenved!" (2Tim 3,12) -- eljut keresztfáig... Kimondják e szavak, hogy mindaz tunya-lagymatag, akit nem bánt semmi üldözés, bár béke avagy harc alatt... Csak evilágnak szeretői tudnak véle vígan évelődni... A jogtalanság és igazság között nincs semmi "jó barátság". Nincs igaz szónak és hazugnak sem "kiegyezése". Sötétség, Világosság alkuvásra hogy is lépne? Bár jóknak jámborsága a rosszat téríteni vágyja és általuk a Kegyelem sok gonoszat megszánna: de Gonosz Lélek nem szűnik a jóra leskelődni, titkos cselekben, nyílt harcterekben vad rohamokkal mélyekből a sötét angyalok rátörnek, gyötrik szent apostolt és jóakarót... Mert minden, ami helyes, -- őnekik: "ellenség", és minden szent a pokolnak ijedség! Ám nem árthatnak, csak addig, míg Ég azt hagyja, s az igazságot megpróbálja, hogy fegyelmezze, megjavítsa, hogy türelemre megtanítsa... De Gonosz legravaszabb cselszövénye árthat úgy, hogy nem "büntet": hogy "kímél"! "Keggyel" jön az ön-fajának! Jaj sokakat a Hízelgő olyannyira elámít, hogy félik vad dühét, hogy keresik kegyét, hogy sokjuk véle "békét" áhít... Pedig a démon legsimább kegye legártóbb mérgű; s az őrült vágy, hogy démon "hű csókját" vegye: -- tüzes sebet kap: égetőt örökre... Ezerszer biztosabb, ha ördög gyűlöl minket, mint békét kötni, míg ő készíti vesztünket. "Kereszted vedd föl!" annyi ez: hogy öld ki kéjre vágyod, hogy irtsad ki a becézett hibádat, hogy törd le hiú dölyfödet, s tagadd meg minden tévelyed! (Nagy Szent Leó 58. és 37. beszédéből)
+
Krisztus követése: kereszthordozás
A kereszt itt szerepel először a Máté evangéliumban. Krisztus követése esetleg többet is kíván, mint elszakadást a földi kötelékektől. Az apostoli igehirdetés a teljes és odaadó követést már azzal foglalta képbe, hogy fel kell tudni venni az ő keresztjét. Az evangélium örömhír, és az
