2007. 06. 03. 16:00 irodalmi és versműsorok

"Valaki ír a kezeddel"

vasárnapi versműsor. Mai műsorunkban az idei Versünnep május 4-i szatmárnémeti döntőjének előadóit hallhatják. I. rész. Szerkesztő: Illés-Vizler András
Az immár hagyományosnak mondható VERSÜNNEP vetélkedőt 2007-ben Kodály Zoltán születésének 125. évfordulója tiszteletére hirdette meg a Versünnep Alapítvány „ZENÉRŐL A MAGYAR KÖLTÉSZETBEN” címmel. A vetélkedőre magyar költők műveivel nevezhettek be színművészek és előadóművészek, színművészeti egyetemek és szakirányú felsőoktatási intézmények hallgatói. A szervezőknek együttműködő partnere volt a Duna Televízió, a Magyar Katolikus Rádió és a Magyar Rádió.
A VERSÜNNEP döntőjét, amelyet május 4-én rendeztek meg, rádiónk élőben közvetítette a szatmárnémeti Északi Színházból.
Mai, és egy hét múlva következő műsorunkban a döntőben elhangzott versekből adunk válogatást.

PAPP TIBOR: Pogány istentisztelet - elmondja Szauter Dominika

Tiszta az ünnepi tisztás

kard-hegye éles a hold

fákon lóg a sötétség

kör közepében a tűz


zene zúg bőg / tűz ég puha tűz

vad zene zúg bőg – – – / dob – – –

dob – – – / dob dob dob zene

dob – – – / kürt szól duda szól

síp szól duda szól / duda szól kürt szól

síp szól húr peng / bong zsong buja hang

bőgő zene búg / tűz ég puha tűz

harsona harsog / dob pergésben

ének kórus / zeng – – –

üst dob kong bong / peng – – –

kong peng kong bong / cseng – – –

síp szava siklik / s tűz ég fű közt

dobszó kürtszó / csík száll égig a

rozsdás égig / fölcsap csíkban a

füst – – – / dob dob zene

üsd – – duda / dob dob dob duda

dob duda dob duda / üsd – – –


– – – – / fut a lova fut a lova

dob tőr tánc tűz / tíz – – –

dob tőr tánc tűz / tíz tűz tánc tőr

dob – – – / dob – – –

dob dob dob zene / dob – – –

dob duda duda duda / dob – – –

dob dob dob dob / dob – – –

síp szava kürt szava / csattog a lópata

ordit a bömböl a / duda duda duda duda

síp szava kürt szava / duda duda duda duda

két kéz két kés / duda duda duda duda

két kupa négy kupa / duda duda duda duda

dob – – – / dob tőr tánc tűz

tíz tűz tánc tőr / vér völgy víz vár

füst csík tűz csőr / dob – – –

dob dob dob zene / dob – – –

dob duda duda duda / dob duda dob duda

dob – – – / – – – –


– – – – / ide oda fut a lova

tíz tíz tíz lova / csattog a lópata

futnak a vad pari- / pák – – –

hívja a várja a / síp szava kürt szava

tíz tűz tánc tőr / vér völgy víz vár

füst csík tűz csőr / dob – – –

dob duda duda dob / dob – – –

szép szügye fényes-e / éles a kés hegye

szőre sötét feje / csupa hab csupa dér

fuj a szél köp a vér / mig a tőr szivet ér

síp szava kürt szava / duda duda dob duda

harsog a harsona / duda duda dob duda

tűzbe a lópata / bőr szaga bűzlik a

réten a nádas ö- / lén – – –


hajlik az ünnepi táncos

táncol a kör közepén

föld víz nap hold föld

föld hold nap víz tűz

szél fák fű víz hal

tűz tánc fül láb kar

zöld szem két szem zöld

föld víz nap hold föld


tűzből futnak az árnyak

tűz közepéböl a füst

hajlik az ünnepi táncos

szél fúj dob pereg üsd


dob duda dob duda / duda duda dob duda

dob zene dob dob / duda duda dob dob

duda – – – / dob duda dob duda

dob zene zene dob / dob – – –

duda duda duda duda / dob duda dob duda

duda duda dob duda / üsd – – –

A műsor további adásai

2007. 07. 01.
vasárnap
16:00

"Valaki ír a kezeddel"

Vasárnapi versműsor. Köszöntjük a 70 éves Lászlóffy Aladár költőt. Szerkesztő: Illés-Vizler András

2007. 06. 24.
vasárnap
16:00

"Valaki ír a kezeddel"

Vasárnapi versműsor. Somogyvári napunkon a térség költőjének, Fodor Andrásnak verseiből válogatunk. Szerkesztő: Illés-Vizler András.

2007. 06. 24.
vasárnap
11:00

"Valaki ír a kezeddel"

Jókai Anna istenes verseiből válogatunk. Szerkesztő: Varga Zoltán.

2007. 06. 17.
vasárnap
16:00

"Valaki ír a kezeddel"

Vasárnapi versműsor. Tóth Árpád emlékezete. Szerkesztő: Varga Zoltán

2007. 06. 10.
vasárnap
16:00

"Valaki ír a kezeddel"

Vasárnapi versműsor. Mai műsorunkban az idei Versünnep május 4-i szatmárnémeti döntőjének előadóit hallhatják. II. rész. Szerkesztő: Illés-Vizler András

Épp ezt az adást nézed
2007. 05. 27.
vasárnap
16:00

"Valaki ír a kezeddel"

Vasárnapi versműsor. Rongylabda - válogatás a magyar gyermekvers-irodalom gyöngyszemeiből. Szerkesztő: Varga Zoltán

2007. 05. 20.
vasárnap
16:00

"Valaki ír a kezeddel"

Vasárnapi versműsor. Turcsány Péter versei. Szerkesztő: Varga Zoltán

2007. 05. 17.
csütörtök
22:34

A 100 éve született Dsida Jenőre emlékezünk

Szerkesztő: Illés-Vizler András

2007. 05. 13.
vasárnap
16:00

"Valaki ír a kezeddel"

Vasárnapi versműsor. Petőfi Sándor versei. Szerkesztő: Illés-Vizler András

2007. 05. 06.
vasárnap
16:00

"Valaki ír a kezeddel"

Vasárnapi versműsor. Szabó Lőrinc versei. Szerkesztő: Illés-Vizler András

2007. 04. 29.
vasárnap
16:00

"Valaki ír a kezeddel"

Vasárnapi versműsor. Határ Győző versei. Szerkesztő: Varga Zoltán

2007. 04. 22.
vasárnap
16:00

"Valaki ír a kezeddel"

Vasárnapi versműsor. Balassi Bálintra emlékezünk. Szerkesztő: Illés-Vizler András

2007. 04. 15.
vasárnap
16:00

"Valaki ír a kezeddel"

Vasárnapi versműsor. Füst Milán versei. Szerkesztő: Illés-Vizler András

2007. 04. 08.
vasárnap
16:00

"Valaki ír a kezeddel"

Vasárnapi versműsor. "Ressurexit tertia die" Szerkesztő: Varga Zoltán

2007. 04. 01.
vasárnap
16:00

"Valaki ír a kezeddel"

Vasárnapi versműsor. Utassy József versei. Szerkesztő: Illés-Vizler András