Hitéletünk krónikája, szerkesztő: Zimányi Ágnes.
Műsorunk első részében Horváth Zoltán plébánossal folytatjuk beszélgetésünket a szentmise kialakulásáról (2/2).
Majd Szent István királyról és koráról Tringli István történészt kérdezzük.
Hitéletünk krónikája, szerkesztő: Zimányi Ágnes.
A keresztények kezdettől megünnepelték azt, hogy Jézus feltámadt a halálból. Az összejöveteleket mindig egy vagy több apostol vezette, aki ott volt az utolsó vacsorán, és tudta, hogy mi történt ott. Ezekből a megemlékezésekből lett a mai szentmise. A szentmise kialakulásáról Horváth Zoltán plébánossal a szerkesztő, Zimányi Ágnes beszélget (2/1).
Hitéletünk krónikája, szerkesztő: Zimányi Ágnes.
A lelkipásztori pszichológiával foglalkozó keddi műsorunkban Péteri Pál kaposvári plébánossal a sok ember életét megkeserítő beteges félelemről és aggályosságról beszélgettünk. Ma a magányról, a féltékenységről és az öregkor lelki problémáiról lesz szó.
Hitéletünk krónikája, szerkesztő: Zimányi Ágnes.
Július 31-e Loyolai Szent Ignác, a Jézus Társasága szerzetesrend alapítójának liturgikus ünnepe. Loyolai Szent Ignác életét a „Mindent Isten nagyobb dicsőségére” eszme határozta meg. A rendalapítóról Bartók Tibor jezsuita szerzetessel beszélgetünk.
Hitéletünk krónikája, szerkesztő: Zimányi Ágnes
Pater Szőke János szalézi szerzetes idén ünnepelte 80. születésnapját. Pater Szőke Jánossal a szerkesztő, Zimányi Ágnes beszélget.
Hitéletünk krónikája, szerkesztő: Zimányi Ágnes.
P. Hevenesi János, gyémántmisés jezsuita atyával a szerkesztő, Zimányi Ágnes beszélget.
Hitéletünk krónikája, szerkesztő: Zimányi Ágnes.
Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök június 23-án több kispappal együtt pappá szentelte Mojzer Györgyöt is. Az újmisés káplánnal a szerkesztő, Zimányi Ágnes beszélgetett.
Hitéletünk krónikája, szerkesztő: Zimányi Ágnes.
Erdő Péter bíboros június 16-án, Esztergomban állandó diakónussá szentelte Kunszabó Zoltánt. Kunszabó Zoltán állandó diakónussal és feleségével Kunszabóné, Pataki Annával a szerkesztő, Zimányi Ágnes beszélget.