2007. 08. 04. 20:00 egyéb kulturális műsorok

Páholy és pódium

Tokody Ilona új csodái
- Koncert-kuriózum a Magyar Katolikus Rádióban - Szerkesztő: Marton Árpád
„Úgy éreztem, mintha elzártak volna előlem egy óriási kincsestárat” – meséli Tokody Ilona a Mozarttal való új találkozásáról. „ – Káprázatosan ismerte az emberi lelket és az emberi hangot. Minden ária új meg új fölfedezés! Nagyon boldog vagyok, hogy végre elénekelhetem őket” – folytatja Kossuth-díjas operadívánk, akit világhódító pályája során olyasféle nagyságok foglaltak le a maguk művei számára, mint Bellini, Verdi és Puccini. Valódi különlegességnek ígérkezik tehát az új koncertműsor, melyhez a veszprémi Mendelssohn Kamarazenekar és a fiatal tenorista, Muskát András társulnak méltó partnerekként.
A Pannon Egyetem Aulája május 6-án látta vendégül a művészeket, akik a barokk és a klasszika nem fakuló kincseiből alkottak foglalatot ritkán hallható Mozart-ékköveknek. Tokody Ilona az Idomeneo Iliájának áttetsző tisztaságával és A pásztorkirály Amintájának szellős naivitásával árnyalja a Mozart-hősnőkről alkotott képünket: Schwarzkopf óta sem igen akadt énekesük, aki szembe mert volna nézni e pózmentességet feltételező, éterien tiszta szerzeményekkel. Donna Anna és a Figaro Grófnőjének második áriája – közvetlenül egymást követően – mellettük valóságos diadal, egy énekesnagyság pazarló bőkezűsége. Donna Anna mellé Muskát András lép Don Ottavióként, majd Idomeneo krétai király hősi áriájával is meghódoltatja a pannon aulát. Dido mélységesen megható búcsújához Britten-Holst Purcell-szvitjével készül a világklasszis Mendelssohn Zenekar, amelynek művészeti vezetője, Kováts Péter ritkán hallható bravúrra viszi Mozart bohókás Serenata notturnóját. És a Figaro Cherubinója vagy Erato Gluck Il parnasso confusójából? Nos, semmi félreértés: legendás szopránunk a két pajkos operai alak kosztümjét is nagy kedvvel és kiváló stílusérzékkel ölti magára, mindannyiunk örömére!
Megtiszteltetés, hogy a Művésznő a Magyar Katolikus Rádió számára tette lehetővé a koncert közvetítését. Ritka zenei pillanatok kerültek archívumunkba, melyeket – köszönetet mondva a nagylelkű meghívásért - augusztus 4-én 20 órakor, a Páholy és Pódiumban nyújtunk át a Kedves Hallgatóknak Tokody Ilona, Muskát András és a Mendelssohn Kamarazenekar ajándékaképpen.

A műsor további adásai

2007. 09. 08.
szombat
20:00

Páholy és pódium

Zenehíd. Vendég: a Solaris Fusion együttes. Szerkesztő: Balogh Tibor.

2007. 09. 01.
szombat
20:00

Páholy és pódium

A Párizs-Budapest-Szeged Zenei Tengely. A Primavera Trio bemutatkozó hangversenye Haydn, Mendelssohn és Schubert szerzeményeivel.

2007. 08. 25.
szombat
20:00

Páholy és pódium

Vendég: a Kósza Band és Andorka Péter. Szerkesztő: Balogh Tibor.

2007. 08. 18.
szombat
20:00

Páholy és pódium

Csokonai Vitéz Mihály: Karnyóné avagy a vénasszony szerelme című vígjátéka Kiss Manyi főszereplésével Rendezte: Marton Frigyes

2007. 08. 11.
szombat
20:00

Páholy és pódium

Zenehíd. Vendég: Horváth Kornél és Török Ádám. Szerkesztő: Balogh Tibor.

Épp ezt az adást nézed
2007. 07. 28.
szombat
20:00

Páholy és pódium

2007. 07. 21.
szombat
20:00

Páholy és pódium

2007. 07. 14.
szombat
20:00

Páholy és pódium

Vendég: Kollár Attila, valamint a Rudenez együttes. Szerkesztő: Balogh Tibor.

2007. 07. 07.
szombat
20:00

Páholy és pódium

Kosztándi István hegedűművész és Kerek Ferenc zongoraművész szonátaestje a szegedi Fricsay-teremből. Műsoron: Mozart, Schubert, Kodály és Brahms művei. Szerkesztő: Marton Árpád

2007. 06. 30.
szombat
20:00

Páholy és pódium

Vendég: Kormorán, valamint a Barbaro együttes. Szerkesztő: Balogh Tibor.

2007. 06. 16.
szombat
20:00

Páholy és pódium

Sütő András emlékezete. Szerkesztő: Tar Éva

2007. 06. 02.
szombat
20:00

Páholy és pódium

Bach - hangverseny a szegedi Új Zsinagógában Ruha István hegedűművész emlékére. Közreműködik: Fátyol Rudolf és Kosztándi István hegedűművész, a Weiner Kamarazenekar, vezényel: Weninger Richárd. Szerkesztő: Marton Árpád.

2007. 05. 26.
szombat
20:00

Páholy és pódium

Vendégünk a Vujicsics és a Söndörgő együttes, szerkesztő Balogh Tibor.

2007. 05. 12.
szombat
20:00

Páholy és pódium

Boldog Salkaházi Sára szociális testvér életéről. Alleluja! Ecce ego mitte me! Alleluja! Íme, itt vagyok, engem küldj! Szerkesztő Zimányi Ágnes. 2006. október 7-i műsorunk ismétlése.

2007. 05. 05.
szombat
20:00

Páholy és pódium

Kocsis István: Árva Bethlen Kata című monodrámájának átírata felvételről, az Újvidéki Művészeti Akadámia végzős növendékeinek előadásában a szabadkai Kamaraszínházban.