Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina. Beszélgetés az atomenergiáról. 7. rész. Magyarország résztvétele az atomenergetikai kutatásokban, új generációs erőművek, nemzetközi együttműködések.
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina. Vendég: Kovács Jenő, a Magyar Közút Kht. korábbi területi igazgatója. Téma: kátyú kátyú hátán a közutakon - nem csoda, hiszen módszeresen felszámolják a Mária Terézia által 200 éve alapított útkezelő szervezetet. Szerkesztő: Jámbor Gyula.
Délutáni találkozás Buzánszky Jenővel - az Aranycsapat legendás hátvédjével Nagy Imre beszélget, 2. rész
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina. Megjelent a Sub Clausula 1920-1947. A könyv egyik szerkesztőjével: Gecsényi Lajossal, a történettudományok kandidátusával, a Magyar Országos Levéltár főigazgatójával beszélgetünk.
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina. A világ helyzete 2008 című kötetről Foltányi Zsuzsával, a Föld Napja Alapítvány kuratóriumi elnökével beszélgetünk. Szerkesztő: Lehotzky Zsuzsa.
Az Aranycsapat legendás hátvédjével Nagy Imre beszélget, 1. rész
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina. Nagy port vert fel az a törvényi rendelet, amely szerint az üvegházak és a fóliasátrak építését bejelentéshez, egyes esetben építési engedélyhez kötik. Minderről és az agrárium helyzetéről beszélgetünk Budai Gyulával, a MAGOSZ szövetségi igazgatójával.
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina. Beszélgetés az atomenergiáról, 6. rész. Vendég: Kásler Miklós professzor, főigazgató főorvos, az Országos Onkológiai Intézet vezetője.
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina. Hamarosan kezdődik a Prímás Bora ezévi válogatása. Ennek okán Molnár Józseffel, a Vinum Primatis Zrt. vezetőjével Jámbor Gyula beszélget.
Az Aranycsapat legendás kapusával Nagy Imre beszélget, 2. rész
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina. Az AFS Magyarország Nemzetközi Csereprogram Alapítvány áprilisi nagygyűlése kapcsán a résztvevőkkel az interkulturális kapcsolatokról beszélget a műsor szerkesztője: Sallai Éva.
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina. Futó Péterrel, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége új elnökével Zimonyi Melinda beszélget.
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina. Külföldi kézbe kerülnek a hazai patikák? Hankó Zoltánnal, a Magyar Gyógyszerészeti Kamara alelnökével Jámbor Gyula beszélget.
Az Aranycsapat legendás kapusával Nagy Imre beszélget, 1. rész
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina. A hazai felsőoktatás aktuális kérdéseiről Pálinkás József akadémikussal, tanszékvezető egyetemi tanárral Pécsi Krisztina beszélget.