2008. 11. 10. 20:00 vallási műsorok

Magvetés

hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes
A Katolikus–Zsidó Kapcsolatok Nemzetközi Bizottsága november 9-12. között Budapesten rendezi meg 20. konferenciáját. A konferencia fő témája: A vallásos és a polgári társadalom ma – zsidó és katolikus jövőkép. A tárgyalások során elsősorban olyan morális és a szociális tanítást érintő kérdések kerülnek napirendre, amelyekben hasonló emberi magatartásokat tartanak eszményinek és szükségesnek. A konferencia nyitónapján a résztvevők a Dohány utcai zsinagóga kertjében, a Wallenberg Emlékparkban megemlékeztek a Kristályéjszaka 70. évfordulójáról. A konferenciáról Erdő Péter bíborost kérdeztük:

„Boldog aki olvassa” – a Biblia Évében sorozatban mutatjuk be a Szentírás minden egyes könyvét. A mai alkalommal Gyürki László kanonokkal Náhum, Habakuk és Szofoniás könyvét.

Majd Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek folytatja elmélkedését a Nyolc boldogságról: „Boldogok a tiszta szívűek, ők meglátják Istent”.

Portré rovatunkban pedig Szeidel Péterrel, a Nyolc Boldogság Közösség szerzetesével, a budapesti Örökimádás templom igazgatójával beszélgetünk.

A műsor további adásai

2008. 12. 15.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2008. 12. 08.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2008. 12. 01.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2008. 11. 24.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2008. 11. 17.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

Épp ezt az adást nézed
2008. 11. 03.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2008. 10. 27.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2008. 10. 20.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2008. 10. 13.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2008. 10. 06.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2008. 09. 29.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2008. 09. 22.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2008. 09. 15.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2008. 09. 08.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2008. 09. 01.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes