Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina. Vendég: Szapáry György, a nemzeti bank korábbi alelnöke. Téma: az euro bevezetésének esélyei. Szerkesztő: Jámbor Gyula.
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina. A felnőttoktatás aktuális kérdései a munkáltató és a munkavállaló szemszögéből. Barta Tamás címzetes főiskolai tanárral Pécsi Krisztina beszélget.
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina. Rácz Józseffel, az MTA Pszichológiai Kutatóintézet tudományos főmunkatársával a droghasználatról beszélget Lehoczky Zsuzsa.
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina. Az ukrán-magyar áramvitával, illetve a Vértesi Erőmű privatizációjával foglalkozik a műsor. Petz Ernő energiapolitikussal Jámbor Gyula beszélget.
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina. Az energiahelyzettel és az atomenergia alkalmazásával kapcsolatos kérdések megválaszolására Az Országos Atomenergia Hivatal, a TIT Stúdió és a Merlin Energiaklub egy ismeretterjesztő sorozatot indított „Atomenergia és biztonság“ címmel. Ezekre a beszélgetésekre 5 hónapon keresztül, havonta egyszer kerül sor. Az első előadást Rónaky József, az Országos Atomenergia Hivatal Főigazgatója tartotta. Rádiónk a rendezvény szerkesztett változatát sugározza.
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina. Téma: a főváros a napokban tárgyalja a hosszú távú közlekedési fejlesztési tervét, amelyben háttérbe szorul a közösségi közlekedés a közúttal szemben. Csanádi Csaba közlekedési szakértővel Jámbor Gyula beszélget.
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina. A Magyar Tudományos Akadémián a Klímaváltozás: Környezet – Kockázat – Társadalom című projekt eredményeiről számoltak be a kutatók. Itt mutatták be a „Klímaváltozásról mindenkinek” című új könyvet. A kötetben olvasható információkról Harnos Zsolt akadémikussal, és Láng István akadémikussal Pécsi Krisztina beszélget.
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina. Kitekintő: mi történt a világban az elmúlt hónapban? Udvarhelyi Erzsébet külpolitikai összefoglalója.
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina. A MÁV CArgo privatizációs pályázatáról, a Geuronet Bt-nek fizetett kétmilliárd forintról beszélget Szabó Annával, a Magyar Nemzet újságírójával Jámbor Gyula.
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina. A felnőttképzés és a távmunka. Képes Jánossal, a Távmunka Programiroda vezetőjével Pécsi Krisztina beszélget.
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina. A Magyarországi Református Egyház
Válaszút Misszió Drogkonzultációs Irodáról Selmeczi Lajos lelkésszel Lehotzky Zsuzsa beszélget.
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina. Vendég: Illésy János, a Keresztyén Vezetők és Üzletemberek Társasága elnöke, a CEU oktatója. Téma: hogyan viszonyul
egymáshoz az emberi kapzsiság és a gazdasági növekedés. Szerkesztő: Jámbor Gyula.
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina. A Hadtörténeti Intézet és Múzeum novemberben ünnepelte 90. születésnapját, decemberben pedig Magyar Örökség Díjjal jutalmazták. Az intézmény főigazgatójával, Holló József nyugalmazott altábornaggyal, címzetes egyetemi tanárral Pécsi Krisztina beszélget.
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina. A 2008. december 31-én lezárult "Kultúrák közötti párbeszéd európai éve" című eseménysorozatról beszélgetünk a program magyarországi koordinátorának, a KultúrPont Irodának a vezetőjével, Zongor Attilával. Szerkesztő: Zimonyi Melinda.
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina. Vendég: Beliczay Erzsébet, a Levegő Munkacsoport elnökhelyettese. Téma: a szervezet levélben fordult a kormányhoz, hogy kezdjen hozzá a hazai energia-szerkezet átalakításához. Emellett foglalkozunk a fővárosi szmog-helyzettel is. Szerkesztő: Jámbor Gyula.