2009. 03. 23. 20:00 vallási műsorok

Magvetés

hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes
Márciusban Brüsszelben tartotta ülését az Európai Unió Püspöki Konferenciáinak Tanácsa, a COMECE. A tanácskozáson részt vett Erdő Péter bíboros, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának (CCEE) elnöke és Cserháti Ferenc, a külföldi magyarok lelkipásztori ellátásával megbízott esztergom-budapesti segédpüspök is. Fő témája a közel-keleti és a dél-ázsiai konfliktusok, illetve az Európai Unió lehetőségei a beavatkozásra volt. A találkozó első napján Brüsszelben felavatták az Európai Unió Püspöki Konferenciáinak Tanácsa új székházát. Az eseményről Cserháti Ferenc püspök számol be.

Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Hitoktatási Bizottsága kilencedik alkalommal rendezte meg az Országos Katekumenátus Konferenciát. A konferencia témája: „A liturgikus év a katekumenátus folyamatában” volt. A résztvevők a négy nap során arról tanácskoztak, hogy a liturgikus év által az Egyház hogyan vezet bennünket a hitben való növekedés útján. Összeállításunkban Udvardy György püspököt és Nobilis Mariót, az Országos Lelkipásztori Intézet igazgatóját hallják.

„Hitvallók és ügynökök – az igazság szabaddá tesz benneteket” címmel, Budapesten mutatták be Petényi Katalin és Kabay Barna dokumentumfilmjét. A film a kommunista diktatúra ideológiáját és módszereit mutatja be, amellyel a pártállam a magyar katolikus egyházat és a hazai hitéletet megpróbálta szétverni. A film szakértője és narrátora, Várszegi Asztrik pannonhalmi bencés főapát, aki a film bemutatóján Erdő Péter bíborosnak a közép- és kelet európai püspöki konferenciák elnökeinek és bíborosainak zágrábi konferenciája kapcsán mondott szavait idézte – „egyik legfontosabb feladatunk a kiengesztelődés szolgálata” – mondta Erdő Péter a zágrábi konferencia kapcsán, amely a kelet-európai egyházak helyzetét értékelte, 20 évvel a kommunista rendszerek bukása után. Most először Várszegi Asztrik főapátot majd Kuklai Antal körömi plébánost és Bajcsi Lajos budapesti törökőri plébánost hallják.

„Boldog aki olvassa” – a Biblia Évéhez kapcsolódóan sorozatban mutatjuk be a Szentírás minden egyes könyvét. A mai alkalommal Magyar Gergely ferences tartományfőnökkel a Titusznak írt levelet.

Isten keresi, megszólítja az embert, mert szeret bennünket és meg akar menteni. Isten kinyilatkoztatásának teljessége Jézus Krisztus. Műsorunkban Pápai Lajos győri megyéspüspök nagyböjti gondolatait hallják a kinyilatkoztatásról.

A műsor további adásai

2009. 04. 27.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2009. 04. 20.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2009. 04. 13.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes.
Feltámadt Krisztus! Alleluja!!!
Valóban feltámadt! Alleluja!!!

2009. 04. 06.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2009. 03. 30.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

Épp ezt az adást nézed
2009. 03. 16.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2009. 03. 09.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2009. 03. 02.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2009. 02. 23.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2009. 02. 16.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes.

2009. 02. 09.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2009. 02. 02.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2009. 01. 26.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes. „Boldog aki olvassa” – a Biblia Évéhez kapcsolódóan sorozatban mutatjuk be a Szentírás minden egyes könyvét. A mai alkalommal Magyar Gergely OFM tartományfőnökkel az Efezusiaknak írt levelet.
Portré rovatunkban pedig Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspökkel, a Katolikus Rádió vezérigazgatójával beszélgetünk.

2009. 01. 19.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes.

2009. 01. 12.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes