Annecy melletti Sales kastélyában született 1567-ben. Padovában polgári és egyházjogból, Párizsban teológiából doktorált. Pappá szentelése után fáradhatatlanul dolgozott a katolikus újjászületésért. Genf püspökeként a Trentói Zsinat határozatainak megvalósítója. Írásaival is segítségére sietett híveinek (Filótea). Kiterjedt levelezést folytatott, és felismerte a nyomdászat jelentőségét. 1610-ben Chantal Szent Franciskával megalapították a vizitációs nővérek rendjét. Működésének alapelve – Radó Polikárp szerint - abban rejlett, hogy a keresztény élet lényeges az isteni szeretet. Lyonban halt meg 1622. dec. 28-án, Annecyben a mai napon temették el.