2009. 07. 15. 10:34 portré- és riportműsorok

Mesterek és tanítványok

Szerkesztő: Madocsai Bea - Mustó Péter jezsuita szerzetes beszél mestereiről.
Mustó Péter jezsuita szerzetes 7 gyermekes nagy családban nőtt föl.
1935-ben született Derecskén. 1944-ben családja a front elől menekülve Németországba került, ahol édesapja amerikai fogságba esett. A Passau-Waldwerkei és a Lindenburgi magyar gimnáziumba járt. Érettségi után, 1953-ban belépett a Jezsuita rendbe mint a Magyar Rendtartomány tagja. 2 évre a Neuhauseni novíciátusba került. Filozófiai tanulmányait Franciaországban végezte 1955 és 1960 között. Teológiai tanulmányait 1960 és 1964 között Frankfurtban végezte. Ott szentelték pappá 1963. augusztus 27-én. Ezután egy éves rendi képzésen vett részt Franciaországban, Paray-le-Monialban.
1965 és 1977 között Münchenben volt ifjúsági lelkész. A 60-as években, a II. Vatikáni Zsinat szellemében, érdeklődése a más vallásúak, a másként gondolkodók és a jóléti társadalom sérültjei felé fordult. 1977-1978-ban hátizsákkal bejárta Dél-Amerikát Mexikótól Bolíviáig. 1978-1979-ben munkáspap Berlinben (vendéglői mosogatásból tartotta fenn magát).
1979 és 1991 között a kolumbiai misszióban dolgozott, ahol szegényekkel, bajban lévőkkel és a társadalom perifériáján élőkkel foglalkozott. Először a szaléziakkal dolgozott együtt, majd egy egyszerű előre gyártott elemekből épített kis házban családias légkörben megosztotta életét az utcagyerekekkel. Később úgy döntöttek, hogy Bogota egyik szegénynegyedébe költözik. Kis idő múlva nyilvánvalóvá vált számára, hogy a probléma gyökere sokkal mélyebb: azt kell megelőzni, hogy a gyerekek az utcára kerüljenek. Ezért egy napköziotthont hozott létre Casa Estudio néven.
A rendszerváltozás után hazajött Magyarországra és azóta itthon dolgozik (Szegeden, Budapesten, Dobogókőn). Rendszeresen vezet lelkigyakorlatokat Tahiban és Németországban.

A műsor további adásai

2009. 09. 23.
szerda
10:34

Mesterek és tanítványok

Szerkesztő: Madocsai Bea

2009. 09. 09.
szerda
10:34

Mesterek és tanítványok

Szerkesztő: Madocsai Bea

2009. 08. 26.
szerda
10:34

Mesterek és tanítványok

Szerkesztő: Madocsai Bea . Mesterségek ünnepén: szőnyegszövő - késes - viseletes baba-készítő

2009. 08. 12.
szerda
10:34

Mesterek és tanítványok

Szerkesztő: Madocsai Bea

2009. 07. 29.
szerda
10:34

Mesterek és tanítványok

Szerkesztő: Madocsai Bea - Dobos Kálmán zeneszerző beszél mestereiről.

Épp ezt az adást nézed
2009. 07. 01.
szerda
10:34

Mesterek és tanítványok

Szerkesztő: Madocsai Bea

2009. 06. 17.
szerda
10:34

Mesterek és tanítványok

Ádám László szalézi atyáról beszél Bíró Lóránt atya és dr Szalay Kornél Géza
Szerkesztő: Madocsai Bea

2009. 06. 03.
szerda
10:34

Mesterek és tanítványok

Szerkesztő: Madocsai Bea

2009. 05. 20.
szerda
10:34

Mesterek és tanítványok

Szerkesztő: Madocsai Bea - Assumpta soror

2009. 05. 06.
szerda
10:34

Mesterek és tanítványok

Szerkesztő: Madocsai Bea

2009. 04. 22.
szerda
10:34

Mesterek és tanítványok

Szerkesztő: Madocsai Bea - Pezenhoffer Antal szerzetes-tanárról emlékezik meg egyik tanítványa, Szabados Pál

2009. 04. 08.
szerda
10:34

Mesterek és tanítványok

Szerkesztő: Madocsai Bea - Stromszky Adolph 1848-as honvédről emlékezik meg egyik leszármazottja, Borostyánkői László

2009. 03. 25.
szerda
10:34

Mesterek és tanítványok

Szerkesztő: Madocsai Bea

2009. 03. 11.
szerda
10:34

Mesterek és tanítványok

Szerkesztő: Madocsai Bea vendég: Lelkes Gergely festőművész

2009. 02. 25.
szerda
10:34

Mesterek és tanítványok

Szerkesztő: Madocsai Bea - Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát beszél mestereiről