hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes. "Kereszténynek lenni reális hivatás" - portré beszélgetés Erdő Péter bíboros prímással, Esztergom-budapesti érsekkel.
Mai műsorunkban Erdő Péter bíborossal, Esztergom-budapesti érsekkel beszélgetünk. Bíboros úr elmondja, miért tartotta fontosnak, hogy tíz részes katekézisben foglalja össze hitünk alaptanítását. Mesél családjáról, római tanulmányairól. Megtudhatjuk azt is, hogy a teológián belül, hogyan fordult érdeklődése éppen a kánonjog felé. A beszélgetés 2006-ban készült.
Erdő Pétert 1975-ben Budapesten szentelték pappá. 1988-tól a Pázmány Péter Hittudományi Akadémia tanszékvezető tanára, 1996-tól a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának dékánja, majd 1998 – 2003 között rektora. 2000-ben Rómában szentelték püspökké. Esztergom-budapesti érseki székét 2003-ban foglalta el. II. János Pál pápa 2003 októberében kreálta bíborossá. 2006-tól az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának elnöke.
2007-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja.