2010. 02. 08. 20:00 58 perc vallási műsorok

Magvetés

hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes
Véget ért a Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciájának két napos plenáris ülése. A Várszegi Asztrik pannonhalmi bencés főapát elnökletével ülésező testületet meglátogatta Juliusz Janusz apostoli nuncius, és együtt misézett a szerzetesi elöljárókkal. Az eseményről Várszegi Asztrik püspök főapátot és Juliusz Janusz (2. KÉPÜNKÖN) apostoli nunciust kérdezzük.

"Kard foglalta el, kereszt tartotta fenn e hazát" mottóval országjárásra indul a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, a KÉSZ. A Keresztény gyökerek és a boldog magyar élet című rendezvénysorozat célja elmélyíteni a magyarság nemzettudatát, megszilárdítani népünk önbecsülését, ami csak a kereszténység komolyan vételével érhető el. Az országos programról Osztie Zoltánt, a KÉSZ elnökét és Szijártó István egyetemi docenst, az egyik előadót hallják.

A szemlélődő ima jellegzetessége, hogy a figyelmünket Jézus Krisztusra és Istenre fordítjuk. Istent, és nem Isten adományait keressük. Aczél László Zsongor (1. KÉPÜNKÖN) pálos szerzetes évek óta segít az imádságban való elmélyedésben, most bennünket is bevezet a szemlélődő imába (5.). Sorozatunk ötödik része következik, a Jézus imáról.

A műsor további adásai

2010. 03. 15.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2010. 03. 08.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2010. 03. 01.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2010. 02. 22.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2010. 02. 15.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

Épp ezt az adást nézed
2010. 02. 01.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2010. 01. 25.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2010. 01. 18.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2010. 01. 11.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes. Mai műsorunkban folytatjuk visszatekintésünket a 2009-es év egyházi eseményeire, úgy ahogyan az műsorainkban is megjelent (2.).

2010. 01. 04.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes. Mai műsorunkban visszatekintünk a 2009-es év egyházi eseményeire, úgy ahogy az műsorainkban is megjelent (1.).

2009. 12. 28.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2009. 12. 21.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2009. 12. 14.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2009. 12. 07.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2009. 11. 30.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes