2010. 09. 06. 20:00 58 perc vallási műsorok

Magvetés

hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes
„Ha békére törekszel, védd a teremtett világot” – XVI. Benedek pápa idei béke világnapi üzenetének mottójával szeptember elsején Esztergomból „zöld” zarándoklat indult, a teremtésvédelemért felelős európai püspökök és a püspöki konferenciák megbízottainak részvételével. Az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa által szervezett zarándoklat Pozsony érintésével haladt Mariazellbe, Európa jelentős Mária kegyhelyére. A zarándoklat egyik célja az volt, hogy bemutassa a világnak az Egyház a Teremtés ajándékát szemlélő látásmódját. A résztvevők az öt napos zarándoklat alatt, Mária közbenjárásával, Isten segítségét és bocsánatát kérték, és kölcsönösen ötleteket, tapasztalatokat cseréltek egymással.
A zarándoklat megnyitóján előadást tartott Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezet- és természetvédelemért, valamint a vízügyekért felelős államtitkára, és Erdő Péter bíboros, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának elnöke is. Műsorunkban őket hallják.

Ökumenikus találkozó volt a pocsaji görög katolikus templomban. Kocsis Fülöp hajdúdorogi megyéspüspök és Siluan Manuila, a magyarországi román ortodox egyházmegye püspökének részvételével. A katolikus-ortodox találkozóról Kocsis Fülöp püspök számol be.

A közelmúltban Magyarországon járt Fouad Twal jeruzsálemi latin szertartású pátriárka, a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend nagy perjelje, lelki elöljárója. Az eseményről beszámoltunk. Ezúttal Tringer László a lovagrend magyarországi helytartója beszél a pátriárka látogatásának jelentőségéről.

A közelmúltban több könyv is megjelent Origenészről, vagy Origenésszel kapcsolatban. Magyarul is olvasható, például, az alexandriai gondolkodó, Kelszosz ellen írt, hitvédő műve. A keresztény teológia nagy mesteréről Kránitz Mihály egyetemi tanárral beszélgetünk.

A műsor további adásai

2010. 10. 11.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes. Roska Tamás akadémikussal, Széchenyi díjas villamosmérnökkel beszélgetünk, 70 születésnapján.

2010. 10. 04.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2010. 09. 27.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2010. 09. 20.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2010. 09. 13.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

Épp ezt az adást nézed
2010. 08. 30.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2010. 08. 23.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2010. 08. 16.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2010. 08. 09.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2010. 08. 02.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2010. 07. 26.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2010. 07. 19.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2010. 07. 12.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2010. 07. 05.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2010. 06. 28.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes