2011. 01. 10. 20:00 58 perc vallási műsorok

Magvetés

hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes
Szentelt víz folyik a Dunában – mondta Kocsis Fülöp hajdúdorogi megyéspüspök, miskolci apostoli kormányzó, aki január 6-án, vízkereszt ünnepén, vízszentelési szertartást végzett a Batthyány téri Duna-parton. Január 6-án a Katolikus Egyház azt ünnepli, hogy Jézus, nyilvános működése kezdetén, a Jordán folyó vizében, Keresztelő Szent János által megkeresztelkedett. Amikor Jézus belépett a Jordán folyóba, az Isten érintkezett az anyaggal.

Ki mint vet, úgy arat ….. méltó a munkás a maga bérére …. Aki nem akar dolgozni, ne is egyék! – A Bibliában tanácsokat, bölcs megállapításokat találunk a társadalomról, az emberi együttélésről. a bibliai mondásokból Szőke Ágnes latintanár nyújt át egy csokorra valót.

„Mi, akik mint püspökök a tiszta katolikus hit őrei vagyunk, nem hagyhatunk figyelmen kívül néhány olyan jelenséget, amely napjainkban híveink körében is terjed. Azt tapasztaljuk, hogy ismét erőre kapott egyfajta pogányság” – olvassuk a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 2009-ben kiadott körlevelében, amely a katolikus hit megőrzése érdekében született. A közelmúltban pedig „A keresztény gyökerek és a boldog magyar élet” címmel a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének előadássorozata jelent meg könyv formájában. A kötet a KÉSZ által 2010-ben a keresztény hit és a jól megalapozott magyarságtudat védelmében szervezett előadás-sorozatának anyagát tartalmazza. A körlevélben foglaltakról, a keresztény hit és a magyarságtudat védelméről Bátor Botonddal, a Magyar Pálos Rend tartományfőnökével folytatjuk a múlt héten megkezdett beszélgetést (2/2).

A műsor további adásai

2011. 02. 14.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2011. 02. 07.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2011. 01. 31.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2011. 01. 24.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2011. 01. 17.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

Épp ezt az adást nézed
2011. 01. 03.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2010. 12. 27.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2010. 12. 20.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2010. 12. 13.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2010. 12. 06.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2010. 11. 29.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2010. 11. 22.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2010. 11. 15.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2010. 11. 08.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2010. 11. 01.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes